8.

A VÁSÁR

Egy szép napon elküldték a jó Béni testvért, hogy Salamanca város híres vásárán adja el a mézet, amit gondosan köcsögökbe porcióztak. Micsoda hajcihő volt ott a piacon! Kosarak, csirkék, kacsák, sajtok, görögdinnyék, kolbászfüzérek, asszonyságok, rendőrök, cigányok!... És mindenki igyekezett túlkiabálni a másikat!

– Itt a legfinomabb saláta a Sánta Lajos kertjéből!

– Ide, ide asszonyságok! Kopasz Pongrác sonkája a legízletesebb!

– Finom füge Szőrös Szervác földjéről!

– Óriási alkalom, ma kivételesen kaphatók Kancsal Kázmér különlegesen kövér kacsái!

– Krumpli, hagyma, fokhagyma, Borostás Bonifác szinte ingyen adja!

– Strapabíró serpenyők! – visították a bádogosok földhöz ütögetve árujukat.

– Megjött az esernyős! Itt vannak a legszebb esernyők!

– Tessék székeket venni! Szép asszonyság, próbálja ki!

Béni barát esernyőt vett Olegario testvérnek, fújtatót Bautista testvérnek, fésűt Ezékiel testvér szakállának, serpenyőt Ferke testvérnek. Annyi mindent összevásárolt, hogy nem volt már hova raknia. Azután leült a földre, és elkezdte a mézet árulni.

– Mézet vegyenek! Egy lat csak egy ezüstbe kerül. Májbaj, süketség és skarlát ellen a leghatásosabb gyógymód! Eltünteti a ráncokat! Újranöveszti a hajat!

Öt perc alatt elfogyott az egész mez, úgyhogy most már szentképeket, skapulárékat, medálokat árult, borzasztó hangon ordítozva:

– Vegyétek Szent Kukufatét, aki a süketséget gyógyítja! Testvérek, van Szent Paskálom, skarlát ellen!

A gyerekek meg az öregasszonyok azonnal elkapkodták az egész készletet.

Mikor már semmi eladnivalója sem maradt, Béni barát eltette a pénzét egy zacskóba, és körülnézett kicsit a piacon. Egy nagy sereg ember tátott szájjal bámult egy szakállas erőművészt, akinek az izmai mintha acélból volnának, és akkora volt, mint egy ökör.

– Én vagyok Sámson, a szakállas!

Ezzel felkapott egy óriási követ a földről, és egy hórukkal a vállára vette. Béni barátnak leesett az álla. Hirtelen a szakállas otthagyta a követ, odament Bénihez, és úgy összeölelgette, hogy majdnem

kettőbe törte.

– Szervusz, Béni testvér! Nem ismersz meg?

– De, tudom, te vagy Sámson a Bibliából! – felelte dadogva Béni.

– Ugyan már! Porfirio vagyok a faludból! A kövér Niceta fia.

– No de ez a rengeteg szakáll! És az a szörnyű kőtömb!

– Ez álszakáll, persze. A kő meg papírmasé – súgta a fülébe.

Kis időt együtt töltöttek, azután Béni elbúcsúzott.

Egy sarkon egy másik ember ejtette ámulatba a népet.

– Ide, ide, hölgyek, urak, gyerekek! Én vagyok a Mindentnyelő, aki mindent lenyelek! Nézzétek, lenyelem ezt az ollót. Lenyelem a kalapácsot. Csak nézzétek, most le fogom nyelni ezt a kalapot meg ezt a cipőt.

Béni testvér teljesen elbambult ennyi csodától. A Mindentnyelő most hírtelen elkapta Béni pénzes zacskóját, és azt kiabálta:

– Nézzétek, lenyelem a pénzdarabokat is!

És tényleg úgy csinált, mintha nyeldesné az érméket, de persze ehelyett bedugdosta őket egy zacskóba, ami a mellén volt. Béni együtt tapsolt a népséggel. De ekkor hirtelen megjelent dühösen Sámson, aki látta az egész huncutságot, és nem akarta, hogy becsapják Béni testvért.

– Add csak vissza szépen azt a pénzt!

-. Nem lehet, hiszen lenyeltem már!

– Szóval nem lehet? Na, majd meglátjuk!

Ezzel olyan módszeresen kezdte öklözni a nyelőművészt, hogy egészen rövid időn belül előkerült a titkos zsákocska, tele ollóval, késekkel, üvegekkel, pénzekkel és rengeteg más mindennel. Na, erre aztán kitört az igazi csetepaté! Mindenki a nyelő csalót kergette, aki a végén beleesett egy paradicsomos kocsiba. A rengeteg paradicsom szertegurult a téren, néhány suhanc mindjárt virgonc dobáló– dzást kezdett, a rendőrök mérgesen csapkodtak a botjukkal, a csirkék rikácsolva röpködtek szanaszét, a disznók visítottak. Mindenki összevissza rohangászott, erre-arra pofozkodott. Egy cserepes standja szétesett, egy tojásos boltja összedőlt. Béni barát fogta a pénzét, zacskóstul a csuklyájába rejtette, és rohanva menekült a vásárról, bedagadt fél szemét tapogatva.

Ahogy közeledett a kolostorhoz, gondolatban a pénzét számolgatta.

Egyszer csak az erdőben meglátta, hogy rablók közelednek. Gondolta: "Ezek a pénzemet akarják, de ha alamizsnát kérek tőlük, békén fognak hagyni, mert azt hiszik, hogy semmim sincs." Jól eldugta a zacskót a ruhájában, és ment tovább.

A rablóvezér, aki olyan csúf volt, mint a bűn, rákiáltott:

– Fel a kezekkel, testvér!

– Egy kis alamizsnát, Isten nevében! – felelte ájtatos zöngével Béni.

– A hét keservit a szerencsémnek! – zsémbelt a bandita.

A többi betyár is csikorgatta a fogát, és kutatgatni kezdtek a zsebükben. A vezér rosszkedvűen lerakta puskáját a földre, és elővette a pénztárcáját.

– Itt van. Vidd, Csak két ezüstünk van. Ma még nem loptunk semmit.

– Szép kis banda, mondhatom! – dünnyögött Béni barát, és útnak eredt.