15.

A FARKAS

A pásztorok meg voltak rémülve: egy nagy, éhes farkas ólálkodott a birkák meg a baromfiudvarok körül, mert az éhség lehajtotta a hegyekből. Minden állatot megtámadott, ami csak elébe került.

Esténként hallani lehetett a vonítását, és a parasztok égnek álló hajjal füleltek az ágyban. Egy er– dőőr elvesztette futás közben a kalapját meg a cipőit. A farkas mind megette, csak a madzagokat hagyta meg.

A szerzetesek féltették Csutakot. Éjjel mindig egy nagy bottal virrasztott a kapuban valamelyik, reggelenként nem engedték kimenni a földekre, de ha mégis kiment, mindenki vele ment, jókora söprűkkel a kezükben.

Így álltak a dolgok, amikor egy szép napon eltűnt a farkas. Már nem támadott meg egy birkát sem, nem osont be az ólakba, és semmi nyoma sem volt a hóban. Talán megfagyott volna?

Egyik délután Béni barát a faluba ment edényeket árulni. Ahogy visszafelé baktatott, egy jókora, ajándékba kapott sonkával a hóna alatt, meglátta a farkast egy csapdában. Fájdalmasan üvöltött. A szája tele volt hatalmas fogakkal, és a szemei égtek, mint a parázs.

Nagy kísértést érzett a barát arra, hogy elfusson, de tudta, hogy a dühös parasztok könyörtelenül megölnék a farkast, ha ilyen védtelenül találják itt. Odadobta neki hát a sonkát. A farkas egy perc alatt befalta az egészet, csontostul, mindenestül. Utána megnyalta a száját, és megint nagyra nyitotta.

"Ez még mindig éhes – gondolta Béni. – Ha elengedem, semmibe sem kerül neki a szamarat is meg engemet is megenni. Mégis el kell engednem, mert így mindenképpen elpusztul."

Hirtelen eszébe jutott, hogy a zsebében van Szent Ferenc rózsafüzére. Elővette hát reszkető kézzel, és imádkozni kezdett. Kétszáz vagy háromszáz rózsafüzért is elimádkozott Szent Ferenchez, a farkasért könyörögve. Utána lassan, lassan, inkább holtan, mint elevenen, közel ment az állathoz, és átkötötte a száját a rózsafüzérrel. A farkas könnyen megharaphatta volna, de nyugodt maradt, és a

szeme sem lángolt már. Valami csodálatos ereje lehetett annak a rózsafüzérnek.

A barát most kinyitotta a csapdát, amely fogva tartotta a farkas lábait, meggyógyítgatta, megtisztogatta, amennyire tudta a sebeit a zsebkendőjével, és megkérdezte:

– Nem akarsz a kolostorba jönni?

A farkas bizonytalankodott kissé, de utána szófogadóan kísérte Béni barátot, aki Csutakon ülve elindult hazafelé. Az erdőben favágókkal találkoztak, akik, mikor meglátták a farkast a csacsin ülő Béni után haladni, azt sem tudták, melyik fára másszanak, és merre is hajítsák szerszámaikat! Később szembejött a Tojásfejű Tamás, aki ijedtében belebújt a liszteszsákba, ami a kocsiján volt. A Sánta Miska meg eldobta a mankóit, mikor meglátta őket, és gyorsabban ért a faluba, mint valaha, mikor még jók voltak a lábai.

Béni barát megérkezett a farkassal a kolostorba, és mindjárt Szent Ferenchez sietett a templomba, hogy hálát adjon neki.

– Nézz ide, ki van itt? – mondta Béni barát. « Ha nincs a te rózsafüzéred, még a kapucnim sem marad hírmondónak!

– Gyere közelebb – mondta Szent Ferenc. És a farkas reszketve és behúzott farokkal a lábához feküdt.

-. Hány birkát ettél meg?

A farkas nem felelt. Béni barát végighúzta az ujját egy nagy könyv lapjain, ahova minden fel volt jegyezve vonalkákkal, köröcskékkel, miegyébbel.

– Egy hónap alatt 37-et evett meg – közölte végül.

– És hány disznót faltál fel, farkas testvérem?

– Tizennyolcat.

– És hány csirkét? – folytatta Szent Ferenc. A farkas felelet helyett elbújt Béni barát mögé.

– 235-öt – mondta Béni.

– Borzalom!

– Éhes volt szegény – kelt a farkas védelmére Béni. – Én is, mikor éhes vagyok, szoktam a konyhából ezt-azt kihozni. Néha.

– Tudom, tudom. De mit szólnál hozzá, ha a farkas megenné az egyik lábadat? Vagy téged enne meg?

– Borzasztó lenne!

– Hát az is borzasztó, hogy csak úgy egyszerűen megegyen ilyen rengeteg állatot.

– Soha többet nem csinálja, Ferenc atya...

– Remélem is!

A farkas eddig összekuporodva sírt az egyik sarokban. Most előjött, és Szent Ferenc sarujára tette az egyik lábát, bűnbánata jeléül.

– Mától kezdve a hegyekben fogsz aludni, és minden este lejössz a kolostorba enni. Béni barát gondoskodik majd rólad.

Béni barát boldogan megölelgette, azután megkötözte a cingulussal, és a konyhába vitte, hogy megetesse. Az egyik folyosón Olegario testvérrel találkoztak, aki mivel alig látott, rálépett a farkas farkára, mire az belekapott a csuhájába.

– Nyughass, nyughass, farkas testvér! – mondta Béni.

Szegény Olegario testvér, mikor feltette a pápaszemet, és meglátta a farkast az óriási fogazatával, eldobta a botját, és jókora bakugrásokkal elrohant, hogy bezárkózzék a könyvtárába. Később Sisebuto testvérrel találkoztak az egyik fordulóban, aki szenet vitt egy zsákban a kovácsműhelybe. Béni éppen korholta a farkast, amiért nem tud magán uralkodni. Sisebuto testvér ugrott egy nagyot, megfeledkezett a zsákjáról, és elbújt a szenesláda fenekén.

A többi szerzetes éppen az ebédlőben vacsorázott.

– Gyere, farkas testvér, együtt eszünk majd a testvéreimmel. Krumpli van rizzsel, biztosan ízlik neked is – mondta Béni a folyosón a farkasnak.

Mikor belépett Béni barát, a többi szerzetes mindjárt korholni kezdte:

– Hol voltál ennyi ideig? Már aggódtunk érted meg Csutakért.

– Egy barátommal találkoztam az úton. Éhes volt.

– Mondd neki, hogy jöjjön be, és egyen velünk – mondta Ferke testvér, és máris ment, hogy tányért hozzon.

Béni halkan kiszólt:

– Gyere be, farkas testvér!

Mikor meglátták a barátok a hatalmas farkast, eldobták a kanalakat, poharakat, székeket, és ha– nyatt-homlok menekültek. Ferke testvér magas tányértoronnyal imbolygott éppen befelé, de persze mindjárt a földre zuhant az egész! Volt, aki a kihűlt kemencébe tuszkolta be magát, volt, aki a harangtoronyba futott, Bautista testvér az orgona tetejére csimpaszkodott, és le sem akart onnan jönni.

Silvino barát egy ecettel teli hordóba bújt, és még a fedelét is magára húzta. A farkasnak nagyon fájt mindez. Lehajtott fejjel mondta:

– Mindenki fél tőlem, mert olyan gonosz voltam.

Béni barát vigasztalgatta:

– Ne szomorkodj, farkas testvér! Majd ha látják, hogy jó vagy, ők is úgy fognak szeretni, mint én.

Közben megérkeztek a faluból a férfiak puskákkal, kaszákkal, botokkal meg székekkel felfegyverkezve, hogy megöljék a farkast, és megmentsék a szerzeteseket, mivel azok segítséget kérve verték félre a harangokat.

Béni barát meg a farkas kimentek a kapu elé, hogy megbeszéljék a dolgokat, de nem lehetett, mert a falu férfiai részben fára másztak, részben a vízgyűjtőbe vetették magukat ijedtükben.