3.

A SZERZETESTANONC

Béni barát az első naptól kezdve jó szerzetes akart lenni, ezért mindig azt csinálta, amit a többiek. Ha összetett kézzel imádkoztak, ő is összetett kézzel imádkozott. Elővették a rózsafüzért? Hát ő is elővette. Valamelyik a fülét vakarta? Béni szintén a fülét vakarta. Olegario testvér tüsszentett egyet? Béni barát vele tüsszentett. Ezékiel testvér pislogott? Ugyanúgy pislogott Béni. Sokat veszekedett vele a házfőnök e miatt az ostobaság miatt, de nem lehetett rajta segíteni. Az asztalnál megfigyelte, hogy az apát, vezeklésként, az asztal alá dobja az ételt. Erre ő is ugyanazt tette. A kolostor macskája szemlátomást hízott.

Egyik éjjel, amikor mindenki nagy horkolással aludta az igazak álmát, vérfagyasztó kiabálás hangzott;

– Meghalok! Jaj, meghalok!

Mindenki rémülten ugrott ki az ágyból.

– Ki akar meghalni? – kérdezte az apát.

– Béni testvér!

– Mi bajod van? Mitől halsz meg?

– Az éhségtől – felelte elpirulva.

– Úgy van. Menjünk vacsorázni! Én is éhes vagyok.

Ferke barát újból megterítette az asztalt az apát utasítására, és ismét megvacsoráztak, pedig éjfél volt. A macska szintén.

Mivel Béni testvér semmihez sem értett, a szerzetesek egy söprűt nyomtak a kezébe. Azonnal lelkesen söpörni kezdte a kolostort, egyetlen zugocskát sem felejtve ki. Csak az volt a baj, hogy fűrészpor nélkül söpört, és akkora porfelhőt csinált, hogy néha még a szerzetesek is láthatatlanokká váltak tőle. A könyvtáros testvérnek asztmája volt amúgy is, de ettől a portól annyira köhögött, hogy már azt hitték, kettéreped.

– Szórj előbb fűrészport, Béni testvér! Hints fűrészport! – Több se kellett Béninek, szórta a fűrészport: a falakra, a székekre, a tetőre, az ágyakra, a tányérokra. Szóval nem lehetett vele zöld ágra vergődni!

– Menj inkább a konyhába, és segíts Ferke testvérnek!

Mikor Béni a konyhába lépett, első dolga volt fejjel a felmosóvödörbe esni, mert belebotlott előtte a dézsában. A szakács megpirongatta, és leültette krumplit hámozni, mert aznap ebédre bab volt krumplival a halhoz.

– Vigyázz közben a babra, Béni testvér!

Béni buzgón pucolni kezdte a rengeteg krumplit. Pucolta, csak pucolta, közben mesét mesélt a macskának, amely megette a tálra kikészített halat. A babról meg lassan, lassan leforrt a víz, de egészen... A szerzetesek a kolostorban szimatolni kezdtek, Az orruk csak úgy nyúlt, nyúlt, míg egyszer csak, egyazon pillanatban, mindenki a homlokára csapott.

– A bab!!! Borzalom, odakozmált a bab!

Szédítő sebességgel rohantak a konyhába, hogy vizet öntsenek a babra, de már késő volt. A bab szénné égett, és már olyan sűrű füstöt okádott, mint egy ósdi gőzmozdony.

– Mi lesz ma az ebéd? – kérdezték lehangoltan.

– Hal, semmi más.

– A halat megette a macska – szólt közbe Béni halkan.

– Akkor kenyér, egyedül.

Béni elvörösödött. Ferke testvér nagyon megszidta, és a sarokba térdepeltette. A macskát meg a szenesládába zárta. Nicanor atya kirakta Béni testvért a konyhából, és Carmelo testvérre bízta:

– Holnaptól kezdve Béni testvér neked fog segíteni a csokoládékeverésben.