Tizennegyedik fejezet

Starstone riadt pillantásokkal méregette a meredek szögben ereszkedő lépcsősort, amely egy jókora, palotának is beillő ház alagsorába vezetett. A várost délről határoló, zöldellő dombokon jellegzetesnek számító épület sértetlenül vészelte át Murkhana ostromát.

– Oda le? – suttogta bizonytalanul a padavan.

A már néhány méterrel lejjebb járó Shryne megfordult, és visszaszólt neki:

– Ne aggódj! Ez az én Cash barátom módszere. Tudod, így tartja távol magától az idegeneket.

– Nekem úgy tűnt, mester, hogy még csak nem is lassítottál – mutatott rá Starstone, mialatt összeszedte magát, és rátette lábát az első, töredezett peremű lépcsőfokra.

– Örömmel veszem, hogy kezd visszatérni a humorérzéked – állapította meg a Jedi-mester. – Meglátod, jó hasznát fogod venni odalent, az alvilágban.

Az epés megjegyzés ellenére Shryne valóban örült annak, hogy a padavan viccelődni próbált. Nem akarta, hogy a lány folyton a mestere halálán rágódjon. És szerencsére úgy tűnt, hogy a hosszú órák során, mialatt eljutottak a hegyi légikikötőtől Cash Garrulan búvóhelyéhez, Starstone fokozatosan megbékélt a történtekkel.

– Egyébként, honnan ismered ezt az illetőt? – kíváncsiskodott Starstone.

– Annak idején őmiatta jártam itt – felelte Shryne. – Tudod, Cash valaha a Fekete Nap egyik nagymenője volt. A Tanács azért küldött ide, hogy elszámoltassam a bűneiért, ám menet közben kiderült róla, hogy elsőrangú hírforrás. Mindent tudott az ebben a kvadránsban működő szeparatisták mozgolódásairól. Garrulan már több évvel a Geonosison történtek előtt figyelmeztetett minket, hogy Dooku jelentős mértékű fegyverkezésbe fogott, de hiába, mert a vezetőink közül senki sem vette komolyan a fenyegetést.

– És a titkos értesülésekért cserébe hagytad, hogy Garrulan tovább folytassa az üzelmeit – állapította meg bölcselkedve Starstone.

– Azért nem tömeggyilkos – jegyezte meg Shryne –, fogalmazzunk talán úgy, hogy különféle árucikkekkel üzletel.

– Szóval, nem elég, hogy menekülnünk kell, ráadásul bűnőzöktől kérünk segítséget – zsörtölődött a padavan, de azért, ha kissé reszkető lábakkal is, folytatta az ereszkedést.

– Talán van jobb ötleted? – kérdezte gúnyosan Shryne.

– Nincs, mester – sóhajtott Starstone.

– Hát nekem sincs – vallotta be Shryne, majd hozzátette: – És mostantól ne szólíts mesternek! Még a végén rájön valaki, hogy kik vagyunk. Szólíts egyszerűen csak Roannek, rendben?

– Igyekszem nem elfelejteni, khm... Roan – a lány kuncogni kezdett – hú, de nehezen áll rá a nyelvem!

– Jobb, ha gyorsan megszokod – figyelmeztette Shryne –, mindkettőnk érdekében!

A lépcső alján, egy rövid folyosó végén egyszerű, de ránézésre is erős fémajtó várta őket. Shryne bekopogott, mire az ajtó közepén félrecsusszant egy kerek fémlap, és egy droidszem bukkant elő a nyílásból. Shryne mondott neki valamit koorivari nyelven. Egy pillanattal később a súlyos neoacél lemez csikorogva besiklott a tokjába. Az ajtón túli folyosószakaszon magas, megtermett férfi állt, akinek vaskos, csupa izom karjait tarkabarka tetoválások tucatjai borították. Az illető egy DC-17-es sugárvetőt tartott a kezében, de a csövet a padlónak irányozta, és lelkesen vigyorgott a jövevényekre.

– Még mindig szeretsz titokban belopózni a házakba, Shryne? – kérdezte barátságosan, mialatt bevezette a Jediket egy meglepően gazdagon berendezett helyiségbe.

– Régi szokás, Jally! – válaszolta szintén vidáman Shryne. – Én már csak ilyen maradok!

Jally bölcsen bólogatott, tetőtől-talpig végigmérte a váratlan vendégeket, és megjegyezte:

– És hogy néztek ki? Szeméttelepen laktatok mostanában?

– Még azzal is jobban jártunk volna – válaszolta mosolyogva Starstone, de nem mondhatta végig a mondókáját, mert Shryne közbevágott:

– Ő is itt van, Jally?

– Itt, de már nem sokáig – válaszolta a férfi, és elkomorult.

– Csak összerakjuk, amit meg tudtunk menteni. Megyek, szólok neki...

– Ne siess, barátom – Shryne megfogta a meglóduló Jally könyökét –, hadd legyen meglepetés!

– Oh, lesz meglepetés, az már biztos! – Jally derűsen felkacagott, azzal maga után intette a Jediket, és kilépett a szobából.

A szűkös, de tiszta és díszes folyosó néhány fordulót követően jókora alapterületű, alacsony mennyezetű terembe torkollott. A helyiség távolabbi végében egy emberekből, különféle idegen teremtményekből és droidokból álló, vegyes társaság kisebb-nagyobb ládákat pakolt egy tágas felvonókabinba. A teremben hatalmas rendetlenség uralkodott. Egymásra hajigált bútorok, ládák, bőröndök, kommunikációs eszközök és fegyverek hevertek mindenfelé.

A felfordulás kellős közepén egy alaposan elhízott twilek férfi parancsokat osztogatott. Valószínűleg megérezte, hogy valaki megjelenik a háta mögött, mert hirtelen a háta mögé lendítette mindkét vaskos lekkuját, megfordult – és tátott szájjal meredt Shryne-ra.

– Azt hallottam, hogy megöltek! – hördült fel a kövér twilek, miután lélegzethez jutott.

– Vágyálom, barátom, sokak vágyálma! – jelentette ki vigyorogva Shryne.

Cash Garrulan visszanyerte a hidegvérét, és megcsóválta a fejét.

– De nem az enyém! – jelentette ki nagy komolyan, azzal ő is vigyorogni kezdett, kinyújtotta mindkét kövér karját, és hosszasan rázogatta a Jedi kezét, miközben megjegyezte: – Tetszik az új viseleted!

– Ráuntam a barna árnyalatokra – válaszolta Shryne, és megvonta a vállát.

Cash a padavanra pillantva megkérdezte:

– És kit tisztelhetek az új barátodban, Roan?

– A hölgyet Olee-nak hívják – felelte Shryne minden felesleges cikornya nélkül, majd a körülöttük felhalmozott ládákra mutatott. – Mi ez, Cash, végkiárusítás?

– Mondjuk úgy, hogy az új helyzet, szóval, a béke és a rend nem kedvez az üzletnek – felelte a twilek, az arcán kifürkészhetetlen mosollyal.

– Ezek szerint vége a háborúnak? – kérdezte ünnepélyesen Shryne.

Garrulan félrebillentette a fejét, és furcsálkodva visszakérdezett:

– Hát nem hallottad? A HoloHálózaton másról sem beszélnek, Roan!

– Olee és én kissé lemaradtunk...

– Azt látom! – Cash megfordult, és utasításokat vakkantott két alkalmazottjának, aztán felvezette a Jediket egy lépcsőn, majd beterelte őket az irodájába.

– Érdekel titeket néhány jóféle fegyver? – kérdezte Garrulan, mialatt hellyel kínálta a vendégeit, és maga is elterült az íróasztal mögötti terjedelmes forgószéken. – Van mindenem, főleg sugárvetőm. Egy-két Blastech, aztán Merr-Sonn, Tenloss DX-ek, amit csak akartok. És nektek olcsón megszámítom!

Miután Shryne nemet intett, zavartalanul folytatta: – Hát akkor mit szólnátok egy-két adóvevőhöz? Na, és a vibrokardok? Kézi szőttesek, egyenesen a Tatuinról?

– Hagyd ezt, Cash – kérte Shryne –, inkább arról mesélj, hogyan ért véget a háború.

– Hogyan? Hát így! – Garrulan pattintott egyet a középső és a hüvelykujjával. – Ennyi volt az egész. Az egyik pillanatban a szeparatisták rátörtek a Coruscantra, és Grievous tábornok elrabolta Palpatine főkancellárt. A következő pillanatban Dooku és Grievous már halottak voltak, a Jedi árulók, a harci droidok leálltak, és mi újra egy nagy, boldog Galaxis lettünk, egységesebbek, mint korábban bármikor. A Független Rendszerek Konföderációja eltűnt, ahogyan a szabad kereskedelmet gúzsba kötő rendszabályok is, és semmit sem hallani a tehetetlen Szenátusról! Nincs más, csak egy szép, nagy Birodalom, az élén egy jóságos, mindig mosolygó uralkodóval. És persze, amit ez a folyton derűs császár akar, azt el is éri.

– És mit szólnak mindehhez a Szeparatista Tanács tagjai? – kérdezte Shryne, miközben Starstone felpattant, és elkezdett fel-alá járkálni a szűkös helyiségben

– A világon semmit. – Cash a fejét csóválgatta. – Mert bizony, ők is eltűntek. Egyes kósza hírek szerint a császár kivégeztette őket. Aki meg életben maradt, az most menti az irháját. Néhányan állítólag elérték a Tingel-kart, például, Passel Argente díszes társasága...

Shryne elkapta a padavant, és ráparancsolt:

– Ülj le! És ne rágd rojtosra a szádat!

– Igenis, mes... Roan.

– Megmondom őszintén – folytatta Garrulan –, sosem hittem volna, hogy a Jedik a hibásak!

– Úgy érted, amiért le akarták tartóztatni Palpatine-t... – vetette közbe Shryne.

– Dehogy, a háborúért! – Garrulan néhány pillanatig merőn bámulta vendégét, majd felsóhajtott: – Te aztán tényleg nem tudod, hogy mi történt, igaz? Az lesz a legjobb, ha isztok valamit...

A twilek már majdnem felállt, amikor Shryne rászólt:

– Nem kell ital! Csak beszélj!

Úgy tűnt, Garrulan őszintén felháborodik, mialatt folytatta:

– Nem szívesen közlök másokkal rossz híreket, Roan, veled aztán meg főleg nem, de az egészet rákenték a Jedikre. Ti hoztátok a bajt a Galaxisra! Kémcsőben gyártott klónharcosok az egyik oldalon, Dooku mester a másikon, ugyebár. A háborút ti terveltétek ki, hogy megdöntsétek a Köztársaságot, és megszerezzétek a hatalmat. Ezért rendelte el Palpatine a kivégzéseteket, és ezért rombolták le a Jedi-templomot!

Shryne és Starstone döbbent pillantást váltottak egymással. Cash tisztán leolvasta arcukról az érzéseiket, és komor hangon hozzátette:

– Úgy hallottam, hogy majdnem az összes Jedit megölték. Vagy a Templomban, vagy azon kívül, úgy a Coruscanton, mint a különböző világokon.

Shryne odalépett a padavan mellé, és átkarolta annak reszkető vállát.

– Nyugodj meg, kölyök! – suttogta rekedten, legalább annyira magának, mint Starstone-nak.

Az elhangzottak fényében egy csapásra értelmet kapott a második vészjelzés, amely elrejtőzésre utasította valamennyi Jedit. Az oly sok Jedilovag távollétében védtelen Templomot megtámadták, kifosztották és lerombolták, míg az oktatókat és a fiatal tanítványokat lemészárolták a coruscanti elit egységek, akiket immár rohamosztagoknak neveztek. Shryne azt számítgatta magában, hogy vajon hány Jedi tért vissza a Magba, és hányat öltek meg közülük a megérkezésük perceiben?

A Jedi-mester biztosra vette, hogy a Rendnek vége. Arról viszont fogalma sem volt, hogy ezek után merre induljon el. Világosan látta, hogy immár nem utazhatnak a Coruscantra, de másutt sem várja őket az égvilágon semmi, csak a biztos halál.

– Azt azért sietek kijelenteni – szólalt meg ismét Garrulan –, hogy én magam egyetlen szót sem hiszek el ebből a sok zagyvaságból. Megmondom én nektek, hogy mi a helyzet! Palpatine van emögött! Az első perctől fogva ő állt a háttérben!

Starstone hitetlenkedve ingatta a fejét, és halk, reszkető hangon kijelentette:

– Képtelenség, hogy minden Jedit megöltek! – Hirtelen szembefordult Shryne-nal. – Néhány Jedi körül nem voltak klónok, mester! És más klónok is megtagadhatták a kivégzésre adott parancsot...

– Igazad van – bökte ki Shryne, hogy megnyugtassa a lányt.

– Megkeressük a túlélőket... – folytatta Starstone bizakodva.

– Azt fogjuk tenni!

– És felélesztjük a Jedi-rendet!

– Pontosan úgy lesz! – vágta rá Shryne, noha egy pillanatig sem hitte, hogy ez sikerülhet.

Garrulan megvárta, amíg mindketten elhallgatnak, és ismét magához vette a szót:

– Az utóbbi időben sokak alól kirántották a szőnyeget. Még olyanok alól is, akik eleve a tápláléklánc legalján voltak. – Sajnálkozva, keserűen felkacagott. – Furcsa, de mi mindig jobban jártunk a háborúval, mint a békével. Az igazi nagymenők megtűrtek minket, amíg leadtuk nekik a nyereségünk egy részét. De a császár által kinevezett szektorkormányzó minket kiáltott ki új ellenségnek. És úgy áll a helyzet, hogy egyelőre nem tudjuk lepénzelni az illetőt. Hogy később mi lesz, az majd kiderül, de én nem akarom megvárni.

– És mit fogsz csinálni, Cash? – kérdezte Shryne, mialatt figyelmesen tanulmányozta a twilek arcvonásait.

– A Murkhanán már semmit, az teljesen biztos – válaszolta Garrulan, és megvonta a vállát. – Ezúton csókoltatom valamennyi itteni versenytársamat, de úgy tűnik, hogy én most kiszállok. – Cash a Jedi szemébe meredve visszakérdezett: – És veletek mi lesz, Roan? Van már valami ötleted?

– Egyelőre semmi – vallotta be őszintén Shryne.

– Sejtettem. Figyelj, mi lenne, ha nekem dolgoznátok? – vetette fel Garrulan. – Mindig is jó hasznát vettem egy-két ügyes embernek, most meg különösen kapóra jönnének a te különleges képességeid. Úgyis tartozom neked egy szívességgel!

Starstone fagyos pillantást vetett a twilekre, és szigorúan ráförmedt:

– Olyan mélyre még nem süllyedtünk, hogy magának... Nem folytathatta, mert Shryne egy villámgyors mozdulattal befogta a száját.

– Beszélhetünk róla, Cash – válaszolta a Jedi –, de előbb ki kell juttatnod minket a Murkhanáról!

– Na, annyival azért nem tartozom – tiltakozott szelíden, de határozottan Garrulan.

– Ha segítesz, onnantól én tartozom neked – ígérte Shryne. A lány Shryne-ra pillantott, aztán a twilekre, majd ismét Shryne-ra, végül mérgesen megkérdezte:

– Szóval, így intézted az ügyeket a háború előtt, Roan? Üzleteltél mindenféle sötét...

Shryne ismét elkapta és befogta a nő száját, és odavetette a twileknek:

– Ne is törődj vele! Szóval, mit szólsz az ötlethez?

Garrulan kényelmesen hátradőlt a forgószékén. Kövér arcáról lerítt, hogy pompásan szórakozik Starstone dühös kirohanásain. Mialatt Shryne a lánnyal küzdött, Cash egyre szélesebben vigyorgott, végül, miután Starstone lehiggadt, ő is megkomolyodott, és megfontoltan megszólalt:

– A hamis iratok beszerzése sima ügy. És a helyőrségi klónokat is könnyen át fogjuk rázni.

– Nem is miattuk aggódom – válaszolta Shryne. – Egy új ismeretlen is bekerült az egyenletbe. Egy bizonyos Vader Nagyúr.

A Jedi elhallgatott, és Garrulan arcát fürkészte. Miután a twileknek arcizma sem rezdült a név hallatán, Shryne folytatta:

– Szóval, az illető a néhai Grievous egyfajta fekete páncélos változata, csak éppen még veszélyesebb. Úgy tűnik, ő végzi a piszkos munkát Palpatine-nak.

– Valóban? – kérdezte Garrulan, és látszott rajta, hogy feltámad benne a kíváncsiság. – Még sosem hallottam róla!

– Hát majd fogsz – biztosította Shryne –, ha valaki, ő elkaphat minket, mialatt megpróbálunk eltűnni erről a bolygóról.

Garrulan néhány pillanatig töprengve simogatta a jobb oldali lekkuját, majd tűnődve megszólalt:

– Akkor talán az lesz a legjobb, ha átgondolom az ajánlatomat. Nem szívesen keverném bele a Birodalmat a dolgaimba. De persze, az is lehet, hogy egyszerűen csak bedobunk még néhány trükköt!