Hetedik fejezet

Miután Salvo befejezte a hajtóvadászatban részt vevő szakaszok parancsnokainak eligazítását, megszakította az adást, és csatlakozott Climberhez. A két klón egymás mellett ballagott az egyik épület felé, amely immár a köztársasági erők előretolt parancsnoki központjaként működött. Salvo az Ion-osztag három tagját is a szökevény Jedik felkutatására rendelte, de Climbert nem akarta szem elől téveszteni.

– Loorne tábornok, és a másik két Jedi-lovag gyanútlanul belesétáltak a csapdába – tájékoztatta a százados a felderítőt. – Mindhárman meghaltak. Úgy látszik, a többi egységnél nem rágódnak sokat az erkölcsi kérdéseken. Csak végrehajtják a parancsot.

Climber elengedte a füle mellett a gúnyos megjegyzést.

– Jelentette az esetet a parancsnokságnak, uram? – kérdezte közönyös hangon, mint akinek minden mindegy.

Salvo megrázta a fejét, de rögtön kijelentette:

– De ne higgye, hogy nem is fogom jelenteni. Ahogy már mondtam, minden azon múlik, hogy elkapjuk-e a Jediket. Egyelőre nem szóltam, mert nem akartam, hogy a maga ostobasága és fegyelmezetlensége rossz fényt vessen rám és a szakaszomra.

– És azt megtudta végre, hogy miért adták ki a parancsot? – tette fel makacsul a legfőbb kérdést Climber.

A százados hosszú pillanatokig hallgatott. Nyilván azt mérlegelte, hogy mi az, amit elárulhat, és mi az, amit jobb, ha elhallgat. Végül mély levegőt vett, és belevágott:

– Szóval, azt hallottam, hogy négy Jedi rátört Palpatine-ra, és megpróbálták megölni. Az okok és a körülmények tisztázatlanok, de úgy tűnik, hogy a Jedik már a kezdet kezdetétől fogva a Köztársaság vezető pozícióinak megszerzésére törekedtek. Sőt egyes jelek arra utalnak, hogy a háborút is ők robbantották ki azért, hogy kikövezzék az utat a hatalomátvételhez.

Climber mélységesen megdöbbent, majd akadozva megszólalt:

– Szóval Palpatine azért dolgozta ki jó előre ezt a bizonyos tartaléktervet, mert számított rá, hogy a Jedik előbb-utóbb megpróbálkoznak valamivel?

– Ami csak a főkancellárunk bölcs és óvatos előrelátását bizonyítja. – Salvo nagyokat bólogatott.

Climber még mindig nem tért teljesen magához. Mélyen lehorgasztotta, és jobbra-balra ingatta fejét, majd váratlanul felpillantott, és nekiszegezte a kérdést a parancsnokának:

– Maga mit érez a Jedik iránt, százados? Pontosabban, az iránt, amit tettek?

Salvo alaposan megfontolta a választ, és kijelentette:

– Ami engem illet, az árulásukkal csak az ellenségeink listáját gyarapították. Ezt leszámítva, az egész hidegen hagy.

Climber figyelmesen tanulmányozta a parancsnoka arcát, aztán rekedtes hangon folytatta:

– Tudja, a felderítőknél azt rebesgették, hogy a Jediknek is benne volt a kezük a hadsereg megteremtésében. Vajon mire számítottak? Hogy melléjük állunk, miután magukhoz ragadják a hatalmat? Vagy végül ellenünk fordultak volna?

– Ezt már sosem fogjuk megtudni – felelte Salvo.

– Alighanem túl korán tették meg az utolsó lépést – találgatott a felderítő.

Salvo helyeselve bólogatott, és közölte:

– Tudja Climber, a klónok és a Jedik még ezekben a percekben is harcolnak egymással a Coruscanton. Egyes hírek szerint a halottak száma ezrekre rúg.

– Még sosem jártam a Coruscanton – mondta halk, szinte álmodozó hangon az őrmester. – Hát maga?

– Egyszer. Még mielőtt megkezdődtek volna a Külső Gyűrű ostromai.

– Árulja el nekem, százados – Climber éles pillantást vetett a felettesére –, kit szolgálna szívesebben: Palpatine-t vagy a Jediket?

– Ennek a kérdésnek az eldöntése aztán végképp nem a mi dolgunk, Climber! – válaszolta zord képet vágva Salvo. – Ha majd véget ér ez a háború, fényes jövő vár ránk. Néhány órával ezelőtt még gondolni sem mertem volna ilyesmire, de most, hogy a Jedik kikerültek a képből, gyanítom, dicsőséges pályafutásban lesz részünk.

Climber felnézett az égre.

– Hamarosan leszáll az est – állapította meg. – Az egységeink nagy veszélybe kerülnek. A sötétség leple alatt a megmaradt szeparatisták bármikor lecsaphatnak ránk.

– Száznál is több kutaszdroidot vetettünk be. – Salvo hanyagul megvonta a vállát. – Hamar rátalálnak három Jedire!

Climber gúnyos mosolyra húzta száját, és megjegyezte:

– Maga ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy ők túl okosak ahhoz, hogy csak úgy elkaphassuk őket!

– Ez igaz – ismerte el Salvo –, mostanra már bizonyosan álruhát viselnek.