Tizenharmadik fejezet

Az Exactor fedélzetén, a lakosztályának rejtekében Vader szemügyre vette a sebet, amit a zabrak Jedi fénykardja ütött az alkarján. Miután látta, hogy a nyomástartó öltözete önmagától összezárult a rés teljes hosszán, lehámozta hosszú kesztyűjét, és nekilátott, hogy egy lézerszike segítségével megszabaduljon az ötvözetcsontjaira olvadt páncélszövet-darabkáktól. Az energiapenge átvágta néhány mesterséges ínszalagját is. Vader belátta, hogy a teljes javításra várnia kell. Amíg vissza nem tér a Coruscantra, addig csakis a csillagromboló sebészdroidjaira bízhatja a sérülést, be kell érnie azok kontárkodásával.

A saját fénykardja tőle karnyújtásnyi távolságban hevert. Minél tovább bámulta, annál jobban elcsüggedt. Korábbi életében csakis Dooku gróf, Asajj Ventress és Obi-van vehették fel vele a versenyt kardpárbajban. És most? Még egy ismeretlen, közönséges Jedi is megsebezte...

Vajon, a végtagjaim elvesztésével az Erő is elhagyott?

A fejében felcsendülő hang alapján Vader felismerte a kérdezőben Anakin szellemét. Anakin arra akarta felhívni a figyelmét, hogy korántsem olyan hatalmas, mint amilyennek véli magát. Feltámadt benne az egykori rabszolgafiú, és arra emlékeztette, hogy most sem ura a saját sorsának.

Hiszen, újra rabszolga lett!

Vader a mennyezet felé fordította maszkos arcát, és elkínzott nyögés tört elő a torkából. Mit műveltek vele Sidious átkozott droidjai! Eltompították a reflexeit, súlyos terheket raktak rá, amelyekkel lelassították a mozdulatait. A legszívesebben darabokra vágta volna a nyomorult, érzéketlen gépezeteket.

Vagy... lehetséges, hogy mindez Sidious akarata szerint történt?

Megint Anakin volt az, aki feltette a kérdést, amelynek nyomán félelem költözött Vader szívének mélyére.

Lehetséges, hogy büntetésül kapta ezt a szűk, fekete börtönt, amiért kudarcot vallott a Mustafaron? Vagy éppen ellenkezőleg? A mustafari események révén Sidious rádöbbent az erejére, és elhatározta, hogy meggyengíti őt? Lehet, hogy Sidious egész idő alatt csupán csaléteknek szánta a tanítás ígéretét, és valójában csak egy harcedzett parancsnokot akart, akit a rohamosztagosai élére állíthat?

Egy új, az előzőnél hatalmasabb és tökéletesebb Grievoust? Aki elvégez minden piszkos munkát, mialatt Sidious fenékig kiélvezi a győzelmét, és biztos lehet afelől, hogy új szolgája nem fenyegeti a hatalmát?

Vader elidőzött a gondolatnál, közben attól rettegett, hogy megőrül. Végül eljutott egy még csüggesztőbb következtetéshez: Grievoust rászedték, csellel állították a Szith-rend szolgálatába, míg ő maga tudatosan vállalta, hogy elrepül a Mustafarra, és lemészárolja a Szeparatista Tanács tagjait.

De még így is úgy gondolta, hogy Padmé és Obi-van voltak azok, akik erre az új, minden korábbinál szörnyűbb börtönre ítélték.

A saját felesége és az állítólag legjobb barátja okozták a vesztét. Az irántuk érzett szeretete miatt tette meg azokat a lépéseket, amelyeket aztán mindketten árulásnak értékeltek. Obivan látását túlságosan elhomályosították a Jedi-templomban tanultak ahhoz, hogy felismerje a sötét oldal erejét. Padmé pedig túlságosan is rajongott a Köztársaságért, így nem tudta megérteni, hogy Palpatine fondorlatos tervei, és Anakin átpártolása lényegében egyetlen célt szolgáltak: hogy újra a béke korszaka köszöntsön a Galaxisra! Hogy a hatalom egy olyan valaki kezébe kerüljön, aki elég okos és elég erős ahhoz, hogy megfelelően bánjon vele, és megmentse a Galaxis ezernyi faját a teljes lezülléstől és összeomlástól. Mindent azért csináltak, hogy véget vessenek a Szenátus tehetetlenkedésének, és félreállítsák a gőgös, végtelenül maradi Jedi-rendet, amelynek korlátolt vezetői már régen nem tudtak megfelelő válaszokat adni az idők szavára.

De az ő Kiválasztottjuk igenis tisztán látta, hogy mi történik a világban! Miért is nem követték őt, amikor úgy döntött, hogy áttér a sötét oldalra?

Mert túlságosan ragaszkodtak a régi módszereikhez, és túl rugalmatlanok voltak ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott viszonyokhoz.

Vader tovább tűnődött.

Anakin Skywalker a Coruscanton halt meg, de a Kiválasztott a Mustafaron tűnt el mindörökre.

Hirtelen izzó harag támadt fel a lelkében, éppoly perzselő, mint a Mustafar lávája, és szempillantás alatt elpárologtatta minden önsajnálatát.

Hiszen nem akart mást, mint megmenteni a szeretteit! Padmét a haláltól, míg Obi-vant a saját tudatlanságától! Ám mindketten megtagadták őt, mert nem hittek abban, amit Anakin Skywalker már rég tudott. Nem hitték el, hogy mi a legjobb nekik, és mi a legjobb az egész Galaxisnak!

Így aztán Padmé meghalt, Obi-van pedig azóta is futott és bujkált, hogy mentse az életét, miután ugyanúgy megfosztották mindenétől, mint a néhai Anakin Skywalkert. Elvesztette a barátait, a családját, az életének célját és értelmét...

Vader ökölbe szorította kezét, és rettentő átkot mondott az Erőre. Mit kapott ő ettől a titokzatos hatalomtól? Semmi mást, csak testi és lelki kínokat! Az Erő felruházta a jövő kifürkészésének képességével, de ez is csak arra volt jó, hogy megkeserítse az életét. Látomások törtek rá, amelyektől nem szabadulhatott. Az Erő becsapta, tévútra vezette! Elhitette vele, hogy korábban sosem látott hatalmat ad a kezébe, aztán a valóságban csupán egy idegen akarat bábja lett!

De mostantól minden megváltozik! – fogadkozott Vader a fogait csikorgatva. A sötét oldal hatalmára támaszkodva rá fogja kényszeríteni az akaratát magára az Erőre, megzabolázza, és az uralma alá hajtja! A jövőben az Erő nem a szövetségese lesz, hanem a szolgája...

Kinyújtotta a jobbját, megmarkolta, és az arca elé emelte a fénykardját. Mindössze három héttel ezelőtt készítette – Sidious óhajának megfelelően – egy félkész állapotú, minden korábbinál hatalmasabb elrettentő fegyver egyik fedélzetének mélyén, és most valódi harcban is kipróbálta.

Sidious a rendelkezésére bocsátotta a saját kardját, hogy az alapján szerelje össze a fegyvert, és tőle kapta a vörös energiapengét előállító szintetikus kristályt is. Ugyanakkor Vader nem rajongott a műremekekért – és bár Sidious enyhén ívelő kardmarkolatának díszes berakásai elnyerték a tetszését –, ő maga inkább a hasznosságra és a célszerűségre fektette a hangsúlyt.

Feltette magában, hogy a kedvében jár a mesterének, és megpróbál valami újat alkotni. Ám végül a kész mű nem lett több mint a régi, majd tíz éven keresztül forgatott kardjának gyatra és esetlen másolata. Az új fénykard a vaskos, hullámosra kiképzett fogórészétől kezdve, a nagy teljesítményű energiacellákon és a kétfázisú fókuszkristályon keresztül, egészen a szabályzógombokig majdnem pontosan úgy festett, mint Anakin Skywalker egykori fegyvere.

De akadt még egy bökkenő, amely sokkal súlyosabban érintette, mint ez a kísérteties hasonlóság.

A droidok túl nagyra és nehézkesre méretezték az új, mechanikus kezeit, így még csak nem is gondolhatott az Anakin által olyannyira kedvelt, viszonylag laza fogásra. Ráadásul a hüvelykujjának már csak a fémhenger felső peremét védő kristálygyűrűn jutott hely, a penge közvetlen közelében. Az új kezeihez egy jóval vastagabb és hosszabb markolat illett volna.

Vader baljós érzésekkel teli töprengésbe merülve vizsgálgatta a fénykardját. A legszívesebben gyökerestől kitépte volna a lelkéből egykori önmagát. Nagyon távolinak érezte azt a kort, amikor Anakin Skywalker tettei és gondolatai, múltjának kísértő árnyai majd végleg eltűnnek az emlékezetéből. Tudta, hogy mindaddig nagyon rosszul fogja érezni magát életfenntartó rendszerekkel teli öltözetében. Még akkor is, ha a ruházata tökéletesen illett a mindörökre megsebzett szívét betöltő sötétséghez...

Váratlanul megcsendült az asztalon álló, zárt láncú adóvevő.

– Mi történt, Appo parancsnok? – recsegte Vader a készülék fölé hajolva.

– Vader Nagyúr, az Agon Kilenc felé tartó börtönhajóról jelentik, hogy eltérés mutatkozik a murkhanai foglyok létszámában – jelentette a rohamosztagos tiszt. – Két őrizetes eltűnt.

– A két hiányzó Jedi... – dörmögte komoran Vader.

– Utasítsam Salvo parancsnokot, hogy kezdjék meg a keresést? – kérdezte Appo.

– Felesleges, parancsnok. Ezúttal én magam intézem az ügyet.