Huszonkilencedik fejezet

Az Alderaan lakói talán azért éltek évezredek óta békében és gazdagságban, mert a bolygójuk már az űrből nézve is végtelenül kellemes látványt nyújtott.

Aztán ha egy távoli rendszerből érkező utazó belemerült a gyönyörű világ mámorító atmoszférájába, közelebb ért az alabástrom felhőkhöz, a kéklő tengerekhez és zöld síkságokhoz, még csodásabb élményben lett része. Coruscant szomszédja a Galaxis egyik ékköve volt.

Ám ezen a napon a főváros, Aldera utcáin nem a máskor szokásos békesség fogadta az idelátogatókat. Viszont, a felfordulás azt bizonyította, hogy az itteni lakosok komolyan veszik a szólásszabadságot, és náluk mindenki szabadon hangoztathatja a véleményét, még akkor is, ha ezzel feldúlja mások nyugalmát.

Bail Organa mélységesen egyetértett mindezzel, ahogyan az elődei tették a maguk idejében. A szenátor nem holmi hivatali kötelességek miatt rokonszenvezett a szűk utcákon kanyargó tömegekkel, hanem mert ő maga is osztozott a tüntetők aggodalmaiban, és a magáénak érezte a véleményüket. Bailről sokan gondolták úgy, hogy hatalmas és nemes Jedi lett volna belőle. És valóban, hosszú éveken át a Rend nagyra becsült barátjának számított.

A szenátor a királyi palota déli tornyának egyik erkélyén állt. A pompás épületegyüttes Aldera szívében tört az ég felé.

Maga a város zöld hegyek között terült el, amelyeknek csúcsain vakító fényességgel szikrázott a frissen hullott hó.

A balkon alatt tüntetők százai, ezrei meneteltek a déli fal mentén. Többségük a legkülönfélébb fajokhoz tartozó menekült volt, akik a háború miatt kényszerültek elhagyni az otthonaikat. Mindannyian tarkabarka, vastag ruhákat viseltek, hogy védjék magukat a hegyekből leszáguldó szelek hidegétől. Túlnyomó többségük a szakadármozgalom megszületését követő időszakban költözött az Alderaanra, de sokan csak nemrég érkeztek, hogy a támogatásukról biztosítsák a menekülteket. Most, hogy a háború véget ért, a menekültek java része alig várta, hogy hazatérhessen, újra kezdje az életét, és felkutassa a háború viharában szétszóródott családtagjait.

De a Birodalom akadályokat gördített az útjukba.

A tömeg felett feliratokkal teli táblák himbálóztak, illetve holoképek világítottak, amelyeket a legváltozatosabb formájú, színű, és méretű végtagokban tartott, apró holovetítők sugároztak a levegőbe. A menetoszlop eleje már elvonult Bail erkélye alatt, a palota falainak délnyugati sarkánál elkanyarodott, és az egykor várárokként szolgáló apró tavak felé vette az irányt.

– Palpatine bábja! – szólt az egyik felirat.

– Le az adóval! – hirdette a másik.

– Mondj nemet a Birodalomra! – így a harmadik.

Az első a szektorkormányzóra utalt, akit a császár állított az Alderaant is magába foglaló szektor államapparátusának élére, és aki elrendelte, hogy a szakadár világokról származó menekültek csakis a legszigorúbb biztonsági ellenőrzést követően juthatnak hozzá az utazási okmányaikhoz.

Az „adó" azt a vámot jelentette, amit mindenkinek le kellett szurkolnia, akinek útja a külső rendszerek felé vezetett.

A máris szólásmondássá nemesült harmadik jelmondat azokat célozta meg, akik aggódva figyelték, hogy a császár megpróbálja a saját, közvetlen irányítása alá vonni a korábban önálló kormányzattal rendelkező rendszereket.

Az alderaani kormányzatot, illetve Breha királynőt – Bail feleségét – nem érte bírálat a tüntetők részéről, de a legtöbben azt várták a szenátortól, hogy közbenjár érdekükben a császárnál.

Az Alderaan csupán a gyűjtőhelyük volt, miután a tüntetés szervezői jobbnak látták, ha nem a Coruscanton tartják meg a rendezvényt, rohamosztagosok gyűrűjében, mialatt a Jedi-templomban történtek még frissen élnek a résztvevők emlékezetében.

Mindenesetre az efféle felvonulások nem számítottak újdonságnak. Az alderaaniak az egész Galaxisban a jótékonyságukról, és az elnyomottak iránti megingathatatlan rokonszenvükről híresültek el. Ráadásul, a gyönyörű bolygó a háború idején melegágya volt a különféle politikai nézeteket valló mozgalmaknak, amelyeknek élén az egyik leghíresebb alderaani filozófus után Collus Diákjainak nevezett csoportosulás állt.

Mivel honfitársai a háború alatt sem fukarkodtak a központi kormányzatot érintő bírálatokkal, Bail óvatos játszmára kényszerült a Galaxis fővárosában. Egyszerre működött a menekültek szószólójaként, illetve a Lojalista Bizottság legtekintélyesebb tagjaként, vagyis, az alkotmány, és a Köztársaság egyik legfontosabb védnökeként.

Józan gondolkodású, higgadt államférfi létére Organa szenátor réges-régen megértette, hogy változásokat csakis politikai viták útján lehet elérni. Ennek eredményeképpen számtalanszor összetűzött Palpatine-nal, úgy mások előtt, a Rotundában, mint négyszemközt, a főkancellár dolgozószobájában. A leggyakrabban Palpatine egyre gyarapodó, személyes hatalma, és a személyi szabadságjogok folytonos megnyirbálása miatt kaptak össze.

Bail csupán a háború villámgyors és váratlan lezárása nyomán értette meg, hogy ami Palpatine részéről ravasz és törtető politizálásnak tűnt, az valójában egy, a háború meghosszabbítására és a Jedik elpusztítására szőtt, ördögi terv végrehajtása volt.

Palpatine császárrá koronázása óta a szenátor még óvatosabb, még veszedelmesebb játszmára kényszerült a Coruscanton – a Birodalmi Központban –, mert most már tudta, hogy az uralkodó sokkal, de sokkal veszedelmesebb ellenfél, mintsem korábban bárki gyanította volna. Ráadásul, mialatt egyes szenátorok, mint például Mon Mothma vagy Garm Bel Ibis azt várták tőle, hogy csatlakozzon hozzájuk egy lázadás előkészítésében, Bail egy bizonyos okból arra kényszerült, hogy meghúzza magát, és hűségesebbnek mutassa magát Palpatine-hoz, mint valaha.

Ez a bizonyos ok Leia volt. És Bail még jobban féltette a kislányt, amióta megpillantotta a titokzatos Darth Vadert a Coruscanton.

Erről a találkozásról csakis Raymus Antilles kapitánynak, a Tantive IV konzulhajó parancsnokának beszélt. Bail régóta ismerte Antillest, ezért is kérte meg, hogy vigyázzon Anakin Skywalker droidjaira, C-3PO-ra és R2-D2-ra. A kapitány gondoskodott róla, hogy töröljék a protokolldroid memóriáját, nehogy véletlenül elkotyogjon valamit, és felfedje a Skywalker-ikreket övező titkokat.

Bail számára a legnagyobb rejtélyt Darth Vader jelentette. Gyakran eltöprengett azon, hogy vajon ki rejtőzik a fekete maszk alatt. Ugyanis, minden jel arra mutatott, hogy maga Anakin Skywalker...

Persze, az is megtörténhetett, hogy Skywalker meghalt a Mustafaron, és Palpatine – pontosabban Sidious – egy eddig ismeretlen tanítványát állította a helyére, akit szintén Darth Vadernek nevezett el.

A kétségek szinte testi fájdalmat okozva mardosták a szenátort. És ha mindez nem lett volna elég, jól tudta, hogy az olyan események, mint ez a mostani felvonulás, csak tovább rontják a helyzetét.

Tisztában volt azzal, hogy Palpatine egymagában is képes eltaposni azokat, akik ellene fordulnak. A császár mégis másokra bízta a piszkos munkát, hogy ő maga a jóságos uralkodó szerepében tetszeleghessen. A szektorkormányzókkal adatta ki a legnagyobb felháborodást kiváltó rendeleteit, és a rohamosztagosokat használta arra, hogy kikényszerítse azok végrehajtását.

A tüntetés szervezői megígérték Bailnek, hogy a felvonulás békés lesz, de a szenátor gyanította, hogy a császár kémjei és provokátorai jelen vannak a tömegben. A szektorkormányzónak igencsak kapóra jött volna egy nagyobb felfordulás, hogy letartóztathassa a másként gondolkodókat, illetve, hogy új rendeleteket bocsásson ki, amelyekkel még jobban megnehezíti a menekültek hazatérését.

Mivel rengeteg hajó érkezett a közeli világokról, a szervezők képtelenek voltak kiszűrni a birodalmi ügynököket és fizetett provokátorokat. De Bail tudta, hogy még így jártak jobban. Ha netán lefogják a bajkeverőket, az uralkodó nyomban felhasználja az alkalmat, és tovább korlátozza a szabadságjogokat, amivel elveszi a menekültek kedvét a megmozdulásoktól, és amivel rossz fényt vet a szabadság egyik utolsó bástyájának tekintett Alderaanra.

Az alderaani biztonsági erők mindeddig jó munkát végeztek – az előre kijelölt útvonalon tartották a felvonulókat, mialatt azok elhaladtak a déli fal előtt. A palotát a királyi testőrség egységei védték, míg az égen szinte hemzsegtek a siklók és az egyéb megfigyelőjárművek, hogy a rendvédelmi szervek ellenőrzésük alatt tarthassák a helyzetet. Minden békésen folyt, már csak azért is, mert Bail parancsba adta, hogy a rendőrök csak a legvégső esetben alkalmazhatnak kényszerítő eszközöket.

A szenátor töprengve bámulta az ezerarcú sokaságot, hallgatta a részben neki szánt kiáltásokat és biztatásokat, miközben forrón remélte, hogy az Erő őt támogatja a törekvéseiben, és nem azokat, akik mindenáron a rombolást akarják.

Hirtelen éles hangú kiáltás ütötte meg a fülét, amely nem lentről, hanem a háta mögül szólt:

– Szenátor úr!

Bail megfordult, és meglátta, hogy Antliles kapitány viharzik felé az előcsarnok felől. A kapitányt két szárnysegéd kísérte, Sheltray Retrac és Celana Aldrete.

Antilles egy közeli holovetítőre irányította Bail figyelmét.

– Nem lesz elragadtatva, uram – jósolta a kapitány. Néhány pillanattal később egy hatalmas hadihajó háromdimenziós képe jelent meg a holokészülék felett.

Bail rosszat sejtve ráncolta a homlokát.

– Ez egy Imperator-osztályú csillagromboló, uram – magyarázta Antilles. – Nemrég jött ki a gyárból. És most stacionárius pályára állt az Alderaan felett.

– Ez felháborító! – méltatlankodott Celana Aldrete. – Még Palpatine sem engedheti meg magának, hogy beavatkozzon a belügyeinkbe!

– Ne áltassa magát – szólt rá Bail –, Palpatine mindig is ilyen volt, és ilyen is lesz! – Antilleshez fordulva folytatta: – Kérem, kapitány, hívják a hajót!

A következő másodpercek folyamán felbolydult a balkon előtere. Az Alderaan miniszterei és tanácsadói a holovetítő elé siettek, hogy aztán szájtátva bámulják a fenyegető látványosságot.

Mielőtt Antilles aktiválhatta volna az adóvevőjét, a holovetítő képe elhalványult, és a hadihajó helyén megjelent az egyik császári főtanácsadó, Sate Pestage alakja.

– Organa szenátor! – szólalt meg fennhéjázó hanghordozással Pestage. – Remélem, fogadja a hívást!

Palpatine tanácsosai közül Pestage állt a legmesszebb Bail-től, szinte mindenben a szenátor ellentéte volt. A közönséges és erőszakos törtetőnek, akinek halvány fogalmai sem voltak a törvényhozási eljárásokról, nem lett volna semmi keresnivalója ebben a felelősségteljes állásban. De Pestage már akkor is Palpatine körül sündörgött, amikor ő még csupán a Naboo szenátoraként tevékenykedett.

Bail kissé szétvetett lábakkal megállt a transzmissziós rácson, és intett Antillesnek, hogy nyisson meg neki egy sávot a hadihajó felé.

– Áh, szóval ott van – állapította meg egy szempillantással később Pestage. – Engedélyezi a leszállást az egyik kompunknak, szenátor úr?

– Milyen váratlan udvariasság, hogy egyáltalán megkérdezi – vágott vissza gúnyosan Bail. – Miféle ügy szólította önt ide, méghozzá egy csillagromboló fedélzetén?

Pestage mosolygott, de a mosolyának nem volt semmi köze az örömhöz.

– Én csupán utas vagyok az Exactoron, szenátor úr – válaszolta, és alattomosan lesütötte a szemét. – Ami pedig a dolgomat illeti... Nos, először is, hadd mondjam el, hogy mennyire érdekfeszítőnek találtam a HoloHálózat híreit az önök... khm... politikai nagygyűléséről.

– Ez egy békés tüntetés, Sate! – csattant fel Bail. – De nem valószínű, hogy az is marad, ha az ön provokátorai munkához látnak!

Pestage meglepett arcot vágott, és gyorsan visszakérdezett:

– Hogy az én provokátoraim? Nem értem, miről beszél!

– Dehogynem, főtanácsos úr, nagyon is jól érti! – felelte Bail. – De most már talán rátérhetnénk arra, hogy mit keres itt...

Pestage elmélyülten bólogatott, majd hirtelen felkapta a fejét, és kijelentette:

– Most, hogy belegondolok, szenátor úr, azt hiszem, jobb lesz, ha a császár követére hagyom a magyarázatot.

Bail csípőre tette a kezét, kihúzta magát, és gyanakodva megjegyezte:

– Eddig mindig ön töltötte be ezt az állást.

– Ez is megváltozott – felelte Pestage és mosolyogva széttárta kezeit. – Új felettest kaptam, ez minden.

– Kiről beszél?

– Attól tartok, még nem volt szerencséje találkozni az illetővel – válaszolta Pestage, és végre kibökte: – Darth Vadernek hívják.

Bail hátán végigfutott a hideg, de uralkodott magán, így nem látszott rajta a megdöbbenés. Sikerült megállnia, hogy ne pillantson Antillesre, és amikor megszólalt, a hangján sem érződött, hogy mennyire elfogta az aggodalom:

– Darth Vader? Hát ez meg miféle név?

Pestage ismét sejtelmesen mosolygott.

– Nos, ez nem csupán név, hanem inkább név és cím is egyben. – A főtanácsadó hirtelen szigorú arcot vágva folytatta: – Nézze, szenátor, akár így, akár úgy, de Vader Nagyúr a császárt képviseli. Ezt vésse jó alaposan az emlékezetébe.

– És ez a Darth Vader most idejön? – kérdezte higgadt hangon Bail.

– A kompunk máris elhagyta az Exactort – válaszolta Pestage –, mertük remélni, hogy ön engedélyezi a leszállást.

Bail biccentett a holokamerának, és erős hangon kijelentette:

– Gondoskodom róla, hogy megkapják a megközelítési és leszállási koordinátákat!

Pestage fejet hajtott, és megszüntette a kapcsolatot. Amint szertefoszlott a tanácsadó kékesen derengő képe, Bail előkapta az adóvevőjét, és sietve beütött egy kódot a készülék apró billentyűzetébe. Egy női hang jelentkezett, de Bail nyomban félbeszakította:

– Hol van a királynő és a kislány?

– Legjobb tudomásom szerint elindultak önhöz, uram – válaszolta a királynő egyik személyi titkárnője.

– Nem tudja véletlenül, a feleségem magával vitte a személyi hívóját?

– Azt hiszem, nem, uram.

– Köszönöm. – Bail kikapcsolta rádióját, és a szárnysegédekhez fordult: – Haladéktalanul keressék meg a királynőt! Mondják meg neki, hogy semmiképpen se hagyja el a rezidenciát, és mihelyt lehetséges, lépjen kapcsolatba velem! Megértették?

Retrac és Aldrete szótlanul bólintottak, azzal sarkon fordultak, és elrohantak.

Bail ekkor Antilles felé perdült, és suttogva megkérdezte tőle:

– A droidok a Tantive IV-en vannak, vagy idelent?

– Idelent – súgta vissza Antilles, és nagyot fújt –, valahol a palotában, vagy a kertben.

Bail keményen összepréselte az ajkait, aztán halkan, de határozottan megszólalt:

– Kapitány, azonnal el kell tüntetnünk őket!