Tizenkilencedik fejezet

A városbolygó legmagasabb épületének csúcsában berendezett császári lakosztályhoz egy kitűnően felszerelt rehabilitációs laboratórium is tartozott. Az üvegfallal két részre osztott, kisebbfajta terem egyik felében egy félkör alakú, kényelmes kanapé, valamint három magas háttámlájú forgószék állt. A megfigyelőszoba berendezését három kommunikációs pult, valamint három csonka kúp formájú holovetítő tette teljessé.

Palpatine a helyiség közepén elhelyezett forgószékben ült, kezeit a térdein pihentette. A háta mögött, a magasan felívelő ablakokon túl Coruscant éjszakai fényei ragyogtak. A császár a vállára engedte súlyos köpenyének csuklyáját. A konzolok pislogó, színes fényei megvilágították mély ráncokkal és sebhelyekkel tarkított arcát, az arcot, amelyet állandóan elrejtett még a legbizalmasabb tanácsadói elől is.

Itt viszont nem óhajtott titkolózni, mert ő ebben a lakosztályban nem egyszerűen Palpatine császár volt, hanem Darth Sidious, a Szith-rend Sötét Nagyura.

A vastag üvegfal másik felén, a fémbordákkal megerősített falú műtőben Vader leült a műtőasztal szélére, arra a műtőasztalra, amelyen visszahívták őt az életbe, mialatt átformálták szinte az egész testét. A mennyezetről leereszkedett egy robotkar, és óvatosan leemelte fejéről a hatalmas, éjfekete sisakot, felfedve ezzel a több helyen is felnyitott koponyát borító, betegesen fehér, tésztaszerűen vizenyős bőrt, és a szörnyű sebeket, amelyek sosem gyógyultak. A Vader összeégett testét helyreállító sebészdroidok sosem felejtették azt a vadállati hörgéssel vegyes üvöltést, amely akkor tört fel Anakin Skywalker megperzselt torkából, amikor közölték vele a felesége halálának hírét. Az egyik 2-1B droid most a Szith-tanítvány utasításait követve nekilátott, hogy ellássa a sérült bal karprotézisen tátongó sebet.

– Amikor legutoljára bekerültél ebbe a műtőbe, nem voltál abban az állapotban, hogy felügyeld a gyógyulásodat, Vader Nagyúr! – mondta Sidious, akinek a hangját rejtett mikrofonok és hangszórók továbbították a másik helyiségbe.

– De mostantól fogva én fogok vigyázni magamra – morogta Vader.

– Vigyázni fogsz magadra... – ismételte vontatottan Palpatine.

– Amikor javítani vagy módosítani kell ezt a... ezt a páncélburkot – magyarázta Vader.

– Vagy úgy, már értem.

Az emberforma 2-1B elmélyülten dolgozott, aztán egyszer csak szikrák törtek elő Vader alkarjából, miközben kék kisülések kezdtek táncolni a mellkasán lévő paneleken. Vader dühös mordulás kíséretében felkapta, és az oldalsó válaszfalhoz vágta a sebészdroidot.

– Nyomorult ócskavas! – ordította haragosan. – Nem értesz semmihez!

Sidious egyre növekvő aggodalommal figyelte a tanítványát.

– Mi a bajod, fiam? – kérdezte megnyugtatónak szánt hangon. – Magam is tudatában vagyok az öltözéked korlátainak, és azt is tudom, hogy el vagy keseredve. De igazán kár a droidokra vesztegetned a haragodat. Meg kell őrizned azokra az időkre, amikor jó hasznát veheted. – Sidious töprengve méregette Vadert. – Azt hiszem, kezdem megérteni az idegességed okait... Ugye, jól sejtem, hogy a haragodnak nem sok köze van a droid ügyetlenkedéséhez? Történt valami a Murkhanán. Valami, amit nem mondasz el nekem. De vajon, a saját érdekedben titkolózol, vagy az enyémben?

Vader szemlátomást alaposan megfontolta, hogy mit válaszoljon, majd kibökte:

– Mester, rábukkantam három Jedire, akik túlélték a hatvanhatos parancsot!

– Folytasd, fiam! – bátorította Palpatine.

– Az egyikük megsebezte a karomat, de aztán végeztem vele.

– És a másik kettő? – kérdezte Sidious.

– Megszöktek előlem. – Vader felemelte a fejét, és a mesterére nézett. – De nem szökhettek volna meg, ha ez az öltözet nem korlátozza a mozgásomat! Ha megfelelően felszerelték volna azt a csillagrombolót, amit a parancsnokságom alá rendeltél! Ha Sienar végre legyártotta volna az általam tervezett vadászgépet!

Sidious türelmesen megvárta, amíg Vader befejezi, aztán felállt, és odament az üvegfalhoz.

– Szóval, ifjú tanítványom – szólalt meg kissé gúnyos, de együtt érző hangon –, két Jedi kicsúszott markodból, te pedig úgy szórod a vádakat, mint villám sújtotta fa a leveleit!

– Mester, ha te lettél volna ott...

– Maradj veszteg – vágott közbe szigorúan Palpatine –, mielőtt kárt teszel magadban! – Adott Vadernek egy percet, hogy összeszedhesse magát, majd folytatta: – Először is, hadd ismételjem meg, hogy a Jedik már nem jelentenek veszélyt ránk nézve. Igen, Yoda és Obi-van életben maradtak, de még ez sem számít. Biztosra veszem, hogy jó néhány Jedi megmenekült, de majd egy későbbi időpontban sorban felkutatod őket, és végzel velük. Ennél sokkal fontosabb, hogy a magát a Rendet megsemmisítettük. A Jedi-rendnek vége, Vader Nagyúr. Csak ez számít. Világosan fejeztem ki magam?

– Igen, mester – motyogta Vader alig hallhatóan.

– Az életben maradt Jedik most menekülnek és bujkálnak előlünk. Tudod, mit jelent ez? Hogy megalázkodnak a Szith-rend előtt! Hát csak hagyjuk békén őket! Hadd bűnhődjenek meg az ezerévnyi fennhéjázásukért és minden hibájukért!

Sidious néhány pillanatig elégedetlenül fürkészte Vadert, és megjegyezte:

– A gondolataid ismét elárulnak, ifjú tanítványom. Látom, még mindig nem tudtalak maradéktalanul meggyőzni.

Vader felnézett, végigmutatott az arcán és a testén, aztán Sidious fejére bökött a mutatóujjával, és megszólalt:

– Tekints ránk, mester! Ezek lennének a győztes arcok?

Sidious elfojtotta magában haragját, amely a tanítványa önsajnálata miatt kezdett éledezni benne, és kijelentette:

– Nem vagyunk azonosak ezzel a durva anyaggal, Vader Nagyúr! Nem hallottad még ezt mondást?

– De igen, mester – válaszolta Vader. – Sőt túl sokszor hallottam...

– De én meg fogom mutatni neked a benne rejlő igazságot is! – vágta ki diadalmasan Sidious.

Vader felemelte a fejét, a mestere szemébe fúrta tekintetét, és komoran megkérdezte:

– Úgy, ahogyan megmutattad, hogyan menthetem meg Padmét?

Sidiousnak arcizma sem rezdült. Több mint egy hónapja várta, hogy előkerüljön ez a téma.

– Nekem semmi közöm Padmé Amidala halálához, Vader Nagyúr – mondta a legteljesebb lelki nyugalommal. – A te haragod és a saját árulása miatt halt meg.

Vader ismét lehorgasztotta a fejét.

– Igazad van, mester – suttogta rekedten. – Én hoztam rá azt a csapást, amitől olyannyira féltettem. Én vagyok a hibás.

Amikor Sidious ismét megszólalt, a hangja valamivel barátságosabban, sőt kissé együtt érzőn csengett:

– Fiam, az Erőnek néha különös, előre nem látható tervei vannak velünk. De legalább időben érkeztem a Mustafarra ahhoz, hogy megmentselek!

– Hogy megmentsél... – visszhangozta színtelen hangon Vader. – Igen, hát persze, megmentettél, mester. Gondolom, hálásnak kéne lennem ezért. – Felemelkedett a műtőasztalról, odalépett az üvegfal elé, és megállt Sidiousszal szemben. – De mire jó a hatalom, ha nem nyerhetjük el a jutalmunkat? Mire jó a hatalom az élet örömei nélkül?

Sidious meg sem moccant, rezzenéstelen arccal állta az ifjú Szith átható tekintetét. Kissé felemelte és félrefordította a fejét, és fensőbbségének teljes tudatában, gőgösen válaszolt:

– Előbb-utóbb meg fogod érteni, Vader Nagyúr, hogy a hatalom maga az öröm, a mámor, az élvezet! Természetesen, a sötét oldal útja is rejteget veszélyeket, de ez az egyetlen út, amelyet érdemes követni. Nem számít, hogyan nézünk ki, vagy, hogy kit áldozunk fel az út mentén. Győzelmet arattunk, és a Galaxis most már a miénk.

– Ezt ígérted Dooku grófnak is? – kérdezte váratlanul Vader.

Sidious kivillantotta fogait, bár éppen csak egy pillanatra. Uralta haragját, de könyörtelenül kimondta az igazságot:

– Darth Tyrannus tudta, hogy mit kockáztat, Vader Nagyúr! Ha jobban át tudta volna adni magát a sötét oldalnak, most te lennél halott, és ő lenne a jobb kezem.

– És mi történik, ha találsz valakit, aki erősebb nálam?

Sidious kis híján elmosolyodott, mialatt válaszolt:

– Az lehetetlen, fiam. Még most sincs nálad erősebb, noha a tested eltorzult. Az a sorsod, hogy minden idők egyik legerősebb, leghatalmasabb Szith-lovagja legyél. Majd magad is belátod. Te és én, együtt legyőzhetetlenek vagyunk.

– Nem voltam elég erős ahhoz, hogy legyőzzem Obi-vant! – mutatott rá Vader.

Sidiousnak hirtelen elege lett, és dühösen rárivallt a tanítványára:

– Így igaz! Úgyhogy csak képzeld el, hogy mit művelt volna veled Yoda! – A kirohanás után lehiggadt, és ismét könyörtelen őszinteséggel folytatta: – Obi-van azért győzött, mert amikor a Mustafarra repült, csakis egyetlen cél lebegett előtte: hogy megölje Darth Vadert! Ha az összes Jedi ilyen elszántságról tett volna tanúbizonyságot, és valamennyien a valóban fontos teendőikre összpontosítottak volna, aligha tudtuk volna megbuktatni és megsemmisíteni őket! Érted már?

Vader felindultan zihált, és újra a mestere szemébe nézve megjegyezte:

– Ezek szerint hálásnak kéne lennem azért a kevésért, ami még megmaradt belőlem...

– Pontosan – válaszolta kurtán Sidious. – Hálásnak kellene lenned!