Tizennyolcadik fejezet

Brudi Gayn szakavatott irányításával a külső hipergyűrűvel hajtott Palást-osztályú hajó három ugrással eljutott a Tion-köd egyik távoli pontjára, amely messze esett a lakott világoktól. Az érkezési sáv közelében egy legalább húsz-harminc éves koréliai teherhajó várta őket.

Shryne öt lövegtornyot számolt össze az ütött-kopott egységen, továbbá Bruditól megtudta, hogy a Részeg Táncos olyan teljesítményű fény alatti, illetve hiperhajtóművel dicsekedhet, amely még egy nálánál kétszer nagyobb hajónak is a becsületére válna.

A teherhajó közelébe érve Gayn leválasztotta a külső gyűrűt, aztán tévedhetetlen pontossággal átvitte a Palástot a Részeg Táncos dokkjának légkörzáró energiamezőjén, majd zökkenő nélkül letette a dokk horpadozott fedélzetére. A közelükben állt egy kisebb leszállóegység, illetve egy Incom Relay-osztályú kicsi, de villámgyors csillaghajó.

Gayn kinyitotta a fülkék páncélüveg borítását. Shryne és Starstone a tagjaikat nyújtóztatva elhagyták a hajót. A fedélzetre lépve nyomban levetették sisakjaikat, illetve a nyomástartó védőöltözetüket. A két Jedi az űrutazók egyszerű ruházatát viselte, amelyet Cash Garrulan bocsátott a rendelkezésükre. Shryne a titkos küldetései során megszokta már, hogy nélkülöznie kell a tunikát, a köpenyt, de még a fénykardot is, így aztán nem érezte magát kínosan. Hallgatott a józan eszére, belátta, hogy még korántsem tudhatják biztonságban magukat, ezért jobb, ha továbbra is titkolják a kilétüket. Ráadásul, kissé bizonytalanul mozgott ebben az új világban. A háború előtt és alatt bőségesen kivette részét a vérontásból, és jó néhányszor megesett, hogy üldözők lihegtek a sarkában, de még sosem kellett elrejtőznie, ezért nem igazán tudta, hogyan fogjon hozzá.

Még kevésbé tudta Starstone, aki úgy nézett ki, mintha egyszerre lesújtott volna rá az elmúlt hetek, de főleg az elmúlt harminchat óra minden szörnyűsége. Bizonytalan mozdulataiból Shryne meg tudta ítélni, hogy a lánynak – aki valószínűleg sosem hordott mást, csak tunikát és köpenyt – végképp fogalma sincs arról, hogy mit kezdjen magával.

A mester ellenállt a kísértésnek, hogy magához ölelje és megvigasztalja a padavant. Viszont úgy érezte, hogy miután a jövőjüket sűrű köd borítja, Starstone-nak minél hamarabb meg kell tanulnia azt, hogyan alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez.

A Részeg Táncos személyzetének néhány tagja a dokk főzsilipje előtt várta a jövevényeket. Shryne már sokszor találkozott ezekkel a típusokkal, legtöbbször azokban a külső rendszerekben, amelyek már a legelső időkben Dooku mellé álltak. Egyetlen pillantással megállapította róluk, hogy korántsem olyan fegyelmezettek, mint például a Fekete Nap vagy a hutt bandák tagjai, bár Gayn szerint a Részeg Táncos néha dolgozott a különféle bűnszövetkezeteknek.

Ezeknek a vagy tucatnyi világról származó ruhadarabokat viselő, szabadúszó csempészeknek nem volt otthonuk, nem voltak politikai nézeteik, és fel sem merült bennük, hogy másokat szolgáljanak. Az életük egyik szakaszában úgy döntöttek, hogy onnantól kezdve mindenáron megőrzik az önállóságukat és függetlenségüket, és azóta is tartották magukat ehhez az elhatározáshoz.

Shryne és Starstone már a dokkban megismerkedett Skeck Draggle-lel, a Részeg Táncos első tisztjével, és Archyr Beillel, a hajó navigátorával. Mindketten Brudi Gaynhez hasonló, nyurga kezű és lábú humanoidok voltak. Majdnem pontosan úgy néztek ki, mint egy emberi lény, azzal a különbséggel, hogy a kezeiken hat-hat ujj díszelgett. Merev, szigorú arcvonásaikra alaposan rácáfolt derűs mosolyuk.

A hajó tágas központi kabinjában a Jedik megismerkedtek Filli Bittersszel, az elegáns, szőke számítógép-szakértővel, aki azonnal elkezdett Starstone körül legyeskedni, valamint Eyl Dixszel, a híradóssal, akinek kopasz, zöld bőrrel borított fején két pár rugalmas kocsány himbálózott, és akinek fülei valami elképesztően hegyesek voltak.

Nem kellett hozzá sok idő, és a teljes legénység összeverődött a központi kabinban, sőt még néhány kíváncsi droid is eljött, hogy meghallgassa Shryne és Starstone szökésének történetét.

Shryne-t kínosan érintette, hogy egyikük sem tett említést a Jedik elleni hajtóvadászatról, de nem elég kínosan ahhoz, hogy ő maga szóba hozza a témát – legalábbis addig, amíg nem tisztázódik, hogy a csempészek miként vélekednek róluk.

– Cash azt kérte, hogy vigyük el magukat a Mossakhoz – közölte Skeck Draggle, miután a Jedik részletesen elmesélték a nagy kalandot. – A Mossak a Felucia másik oldalán kering, és egész helyre kis csomópont. Onnan el lehet jutni a Tingel-kar bármelyik pontjára, vagy a Perlemian Kereskedelmi Útvonal főbb szakaszaihoz. – Az első tiszt Shryne szemébe meredve folytatta: – Tudják, mi nem szoktunk ingyen fuvarozni. De tekintetbe véve, hogy Cash kért meg minket erre a szívességre, és hogy... szóval, hogy maguk mi mindenen mentek keresztül az utóbbi időben, úgy döntöttünk, hogy mi álljuk a költségeket.

– Nagyon köszönjük – válaszolta Shryne, aki tisztán érezte, hogy a ráncos arcú Skeck szeretne kimondani még valamit, de valamiért nem teszi.

– A twilek szerzett maguknak új személyi azonosítókat? – kérdezte Archyr, és hangja arról tanúskodott, hogy valóban törődni akar az utasaikkal.

Shryne bólogatva válaszolt:

– Méghozzá olyan jókat, hogy simán átjutottunk a murkhanai forgalomellenőrzésen.

– Akkor a Mossakon sem lesz gond – jelentette ki magabiztosan a magas, vékony navigátor. – Arrafelé könnyen találhatnak maguknak munkát, ha ez a tervük. Jut eszembe, van ott valamiféle ismerősük, akiben megbíznak?

– Jó kérdés... – felelte Shryne, és töprengve ráncolgatta a homlokát.

Miután az összegyűlt legénység kis csoportokra oszlott, és elkezdtek egymással sutyorogni, Starstone közelebb lépett Shryne-hoz, és megkérdezte:

– Tényleg, mi a tervünk, mes... – Shryne felemelt mutatóujja láttán elharapta az utolsó szótagot. – Bocsánat! Szóval, nemrég még te magad is úgy vélted, hogy más Jedik is túlélhették a csapást.

– Figyelj rám, kölyök! – Shryne a nyomaték kedvéért mélyen belenézett a lány szemébe. – Nem sok Climber akad ebben a nyomorult Galaxisban!

– Másképp is túlélhették, Roan! – tiltakozott Starstone a könnyeivel küszködve. – Kötelességünk, hogy megkeressük őket!

– Kötelességünk?

– Magunkkal szemben. És az Erővel szemben!

Shryne mélyet lélegzett, és megkérdezte:

– És szerinted, hol kéne elkezdeni?

Starstone az alsó ajkát rágcsálva töprengett, majd egy szuszra kivágta:

– Még mindig nálam van Chatak mester jelfogója. Ha be tudnánk kötni a Részeg Táncos rádiójába, leadhatnánk a kilenc-tizenhármas jelzést a kódolt hullámhosszokon.

Shryne harsányan felkacagott, bár nem volt éppen fényes jókedve.

Az ötlet nem is rossz – ismerte el, miután lehiggadt, majd a személyzet tagjaira pillantott. – De a helyedben nem nagyon reménykednék. Nem fogják megengedni.

Starstone szomorkásán elmosolyodott, és megjegyezte:

– De nem vagy a helyemben, Roan...

Amikor Shryne visszafordult a legénység felé, észrevette, hogy Skeck időközben felállt, és most merőn bámulja őt.

– A jelekből ítélve kudarcot vallott a nagy terv, ugye? – kérdezte az első tiszt.

– Miféle nagy terv, főnök?

Skeck előbb végighordozta tekintetét a társain, és csak aztán válaszolt:

– Kiütni Palpatine-t a székéből.

– Magát félrevezették – válaszolta egyszerűen Shryne. Skeck nemtörődömséget színlelve visszaült a helyére, aztán a vállát vonogatva visszavágott:

– Valóban? Nos, mi itt mindannyian hallottuk azokat a felvételeket, amelyeket a főkancellár dolgozószobájában rögzítettek.

A legénység tagjai komoran bólogattak.

– Ne értsen félre – folytatta gyorsan az első tiszt, mielőtt Shryne válaszolhatott volna –, nekem magával nincs semmi bajom. De be kell látnia, hogy önök közül néhányan nagyon ostobán viselkedtek, miközben a Köztársaság volt a tét! Pedig, micsoda tekintélynek örvendett a Rend...

– Nekem igenis tetszett, hogy a Jedik megpróbálták – szólt közbe Filli Bitters. – Sosem lett volna szabad annyi Jedit kivonni a Coruscantról. Különösen úgy, hogy annyi klónt állomásoztattak ott.

Shryne keserűen felnevetett, és röviden megmagyarázta:

– Tudják, nagy szükség volt ránk a Külső Gyűrű ostromaihoz.

– Hát még mindig nem értitek? – csattant fel Eyl Dix. – A Jediket kijátszották, ennyi! – Megvonta a vállát, amitől a fejéből kiálló kocsányok előre-hátra inogtak. – Legalábbis, Cash így látja.

Skeck gúnyosan felhorkant:

– Innen nézve azt mondom, lehettek volna okosabbak is!

– A Mossakon biztonságban lesznek – mondta gyorsan Bitters, hogy kellemesebb témákra terelje a szót. – Oda már nem ér el a császár keze.

Mindenki elhallgatott, és Shryne a hirtelen támadt csendből arra következtetett, hogy a legtöbben nem osztják a szőke számítógépszakértő véleményét.

– Jól tudom, hogy máris az adósuk vagyok – mondta végül megfontoltan de van egy ajánlatom az önök számára.

Skeck szemében felcsillant az érdeklődés szikrája.

– Tegye meg – bátorította a Jedit –, aztán majd meglátjuk, hogyan tetszik.

Shryne a lányhoz fordult, és rászólt:

– Mondd el nekik!

– Hogy én? – Starstone riadtan hátrahőkölt.

– A te ötleted, kölyök!

– Na, jó – nyögte Starstone, megköszörülte a torkát, és vontatottan belekezdett: – Szóval, azt reméljük, hogy kapcsolatba léphetünk azokkal a Jedikkel, akik valahogyan életben maradtak. Van egy készülékünk, amellyel a kódolt hullámhosszokon is forgalmazhatunk. A túlélők ugyanezt fogják csinálni. Hírt adnak magukról, majd várnak, és hallgatják a különleges adásokat. A lényeg, hogy szükségünk lenne a Részeg Táncos nagy hatótávolságú adó-vevőjére.

– Nem remélsz te egy kicsit túl sokat? – kérdezte Dix. – Ha jól hallottam, a klónok elkapták az összes társatokat!

– Majdnem az összes társunkat – javította ki Shryne. Bitters bizonytalanul csóválgatta a fejét, de Shryne így is látta rajta, hogy megtetszett neki az ötlet, és talán hálás is, hogy szerezhet néhány jó pontot a lánynál. Mindezek ellenére, Filli egyáltalán nem hatódott meg, és minden gyűlölködés vagy harag nélkül, de kíméletlenül rámutatott:

– Veszélyes lehet! Mostanra már alighanem a birodalmiak is lehallgatják azokat a sávokat!

– Szerintem, jóval több Jedi maradt életben, mint önök jelenleg gondolják – vélekedett komoran Shryne.

Bitters, Dix és Archyr az első tisztre pislogtak. Nyilván arra vártak, hogy ő is kinyilvánítsa a véleményét.

– Nos, természetesen meg kell kapnunk a kapitány engedélyét – mondta végül Skeck. – Egyébként, még mindig várom az ajánlat másik részét! Tudja, Roan, azt a részt, amely arról szól, hogy nekünk miért érné meg...

A kabinban tartózkodók valamennyien Shryne-ra meredtek.

– Bármikor hozzáférhetünk a Jedi-rend vésztartalékaihoz – válaszolta higgadtan a férfi. – Ne aggódjanak, bőségesen meg tudjuk fizetni a szolgálataikat.

Skeck elégedetten biccentett, és mosolyogva megjegyezte:

– Hát akkor nem fogunk aggódni!

Mialatt Starstone döbbenten meredt a társára, továbbá a személyzet tagjai máris azt tárgyalták, hogyan lehetne becsatlakoztatni a jelfogót a kommunikációs berendezésbe, Brudi Gayn kíséretében egy újabb emberi lény, egy magas asszony érkezett a kabinba a parancsnoki híd irányából. A javakorabeli hölgy fekete hajába számos ősz fürt vegyült, ám az életkora csakis az arcán látszott, a mozgásán nem.

– Kapitány! – szólalt meg Skeck, mialatt mindenki talpra ugrott. Az asszony rá sem hederített az első tisztre. Szürke, fiatalosan csillogó szemét Shryne-ra szegezte.

– Roan Shryne? – kérdezte fojtott hangon.

– Ha minden igaz – válaszolta Shryne, és maga is felállt.

A kapitány hirtelen levegő után kapott, és hitetlenkedve rázta a fejét.

– A csillagok szerelmére – hatalmasat sóhajtott –, hát tényleg te vagy az! – Lassan leereszkedett az egyik ülésre, miközben tekintetét mindvégig a férfire szegezte. – Pontosan úgy nézel ki, mint Jen...

– Maga ismer engem? – kérdezte zavartan Shryne.

– Fogalmazzunk úgy, hogy közeli rokonok vagyunk – magyarázta a hölgy, majd finom mozdulattal a keblére tapasztotta a jobb tenyerét, és meghatott hangon folytatta: – Én adtam neked életed. Én vagyok az édesanyád, Jedi...