Negyvenhatodik fejezet

Shryne ügyes és egyben szerencsés csapása felhasította Vader bal lábszárát, de a sebből vér helyett csupán egy újabb szikrazápor tört elő.

A Jedi csak ellenfelének bősz ellentámadásából tudta, hogy eleven lénnyel párbajozik. Akármi történt Vaderrel a múltban, akár véletlenül, akár szántszándékkal, inkább hús-vér teremtménynek kellett lennie, mintsem kiborgnak, máskülönben nem dühöngött volna ennyire, és nem tudta volna ilyen intenzitással megidézni az Erőt.

Immár egy függőhídon vívták élethalálharcukat, vagy harminc méterrel a hatalmas csarnok padlója felett. A félhomályos belső teret az oldalfalakon és mennyezeten tátongó lyukakból kiinduló fényoszlopok szelték át, amelyekben porszemek és füstszemcsék milliárdjai kavarogtak. A kinti robbanások néha, egy-egy pillanatra vakító fényárba borították a termet.

Shryne továbbra is elszántan támadta a Vader mellkasára szíjazott vezérlőpanelt, így a Szith kénytelen volt a felsőtestét védő stílust alkalmazni, amivel védtelenül hagyta a lábát. Vader hosszú percek óta tartózkodott a hatalmas, nagy ívű csapásoktól. Kardját folyton a teste előtt tartva, erőteljes csuklómozdulatokkal vívott, mialatt a könyökét szorosan az oldalához préselte. Csak akkor lépett vagy ugrott, ha már nem maradt más választása.

A mesterséges végtagok és a páncélzat nem túl szerencsés választás egy Szithnek – jelentette ki Shryne, miután hárította a fekete harcos riposztját. – Szégyen a sötét oldalra, hogy ilyesmihez kell folyamodnod!

Vader fogást váltott a kardján, és előrenyomult.

– Nagyobb szégyen az Erőre nézve, ha egy Jedi beáll csempésznek! – vágott vissza Vader.

– Oh, de én már láttam a fényt! Talán ideje lenne, hogy te is meglásd!

– Hamarosan újra meglátod! – ígérte magabiztosan Vader. Shryne már éppen felkészült a soron következő támadásra, amikor Vader hirtelen megtorpant, és kikapcsolta a fénykardját.

Aztán, mielőtt a Jedi ráeszmélt volna, hogy mire megy ki a játék, recsegő hangot hallott, és a szeme sarkából meglátta, hogy valami felé röppen. Csak az utolsó pillanatban, egy villámgyors és kétségbeesett kardcsapással tudta megakadályozni, hogy a sötét tárgy pontosan fejen találja.

Egy hosszú deszka volt az, a függőhíddal párhuzamosan futó, fedett folyosó falából.

Shryne álmélkodva bámult Vaderre, aztán kardját a jobb válla fölé lendítve rohamra indult.

Még a fele utat sem tette meg, amikor az előzőhöz hasonló deszkák és hosszú korlátdarabok zúdultak rá. Shryne hirtelen észbe kapott: Vader az Erő közvetítésével darabokra tépi a hidat, és lövedékként használja a súlyos alkotóelemeket!

A Jedi az Erőre bízta mozdulatainak irányítását. Kardjának energiapengéje szemmel alig követhető gyorsasággal cikázott a teste körül, de egyre nagyobb és nagyobb fadarabok repültek felé a tér minden irányából, gyorsabban, hogysem valamennyit háríthatta volna.

Egy palánkdarab combon találta.

Egy széles, sebesen forgó deszka hatalmasat csattant a hátán.

Hegyes cövekek süvítettek az arca felé, és az egyik belefúródott a bal felkarjába.

Aztán egy tompa végű tartóoszlop homlokon, egy másik mellbe találta. A Jedinek elakadt a lélegzete, és térdre rogyott.

Szemét elöntötte a homloksebéből csorgó vér. A fogsorát összepréselve küzdött, hogy ne veszítse el az eszméletét. A bal kezével elkapta a híd korlátját, máskülönben eldőlt volna. Vader ott állt, mintegy öt méterre tőle. A karját összefonta a mellén, fénykardja immár a derékszíján himbálózott.

Shryne megpróbált az ellenfelére összpontosítani, de erősen szédült, és mindenből kettőt látott.

Ekkor a semmiből felbukkant egy szélsebesen pörgő deszkadarab, amely a veséjének csapódott. Az ösztöneinek engedelmeskedve elengedte a korlátot, az oldalához kapott, és elvesztette az egyensúlyát. Hiába próbált ismét megkapaszkodni, nekitántorodott a korlátnak és a lendülettől hajtva átbukott rajta.

A hosszú zuhanás végén a fapadló rugalmassága ugyan megmentette az életét, de a bal kezének és vallanak valamennyi csontja darabokra tört.

A feje fölött Vader egyszerűen leugrott a hídról. Olyan könnyedséggel és ügyességgel landolt, amilyent Shryne az eddig látottak alapján még csak nem is feltételezett róla.

A Jedi a sérült végtagjából sugárzó, éles fájdalomról tudomást sem véve feltápászkodott, és hátrálni kezdett a nyílás felé, amelyen keresztül néhány perccel korábban beléptek a wroshyría belsejébe. Forró szél örvénylett körülötte, amely vadul megszaggatta a ruháját, és szétkorbácsolta hosszú haját.

Hirtelen meglátta, hogy a kinti, hatalmas terasz mindenestől eltűnt. Nem maradt semmi közte és a talaj között, csupán vadul kavargó, égő levelekkel teli, füstös levegő. Messze odalent a vukikat kiterelték a romos légikikötőbe... Az erdő helyenként hatalmas lánggal égett...

Vader elindult felé, menet közben előhúzta és aktiválta a kardját.

Shryne kipislogta a vért szeméből. Felemelte a jobbját, és ekkor rájött, hogy a zuhanás alatt elvesztette a saját fegyverét. A felismeréstől hirtelen elszállt belőle az erő. Hanyatt esett, és kimerült, lemondó sóhajtás szakadt fel a mellkasából.

– Az adósod vagyok – mondta Vadernek –, te vagy az, aki visszatérített az Erőhöz.

– Te pedig az, aki megerősítetted a sötét oldalba vetett hitemet – válaszolta Vader.

Shryne nagyot nyelt, és megkérdezte:

– Akkor áruld el nekem, hogy ki készített fel téged? Dooku? Vagy Sidious?

– Nem Dooku – válaszolta a fejét csóválva Vader, majd elfordította fejét, és komoran hozzátette: – És egyelőre Sidious sem.

– Tehát, még ő sem – szögezte le Shryne. – Ezek szerint a tanítványa vagy? – Mialatt beszélt, a szeme hol jobbra, hol balra villant, amint a menekülés lehetőségét kutatta a tekintetével. – Amúgy ez a Sidious is Palpatine szövetségese?

Vader néhány pillanatig hallgatott, mintha a választ latolgatta volna, majd kimondta:

– Darth Sidious és Palpatine császár ugyanaz a személy. Shryne tátogva meredt az ellenségére. Nem hitt a fülének, mialatt az agya a szörnyű mondaton járt.

– Akkor a Jedik lemészárlására kiadott parancsot... – hebegte bizonytalanul.

– A hatvanhatos parancsot – szólt közbe Vader.

– ... Sidious adta ki – fejezte be a mondatát Shryne. Az elméjében hirtelen egységes képpé álltak össze az elmúlt hetek során összegyűjtött töredékek, és bizonytalanul, elcsukló hangon folytatta: – A fegyverkezés, maga a háború... Az egész arra kellett, hogy a Szith-rend leszámoljon a Jedikkel.

– Minden erről szólt. – Vader nagyokat bólogatott, és előbb Shryne-ra, majd magára mutatva hozzátette: – Úgy is mondhatjuk, hogy rólad és rólam!

Shryne vért köhögött fel, miután a gyomra görcsösen összerándult. Hirtelen rájött, hogy az imént nem csupán csontjai törtek, de valószínűleg megsérült néhány belső szerve is. Megértette, hogy haldoklik. A könyökére támaszkodva hátrafelé küzdötte magát. A nyíláson át felnézett az éjszakai égboltra, aztán visszafordult Vader felé, és odaszólt neki:

– És Sidious csinált belőled szörnyeteget?

– Nem – felelte kurtán Vader, majd kicsivel később hozzátette: – Én magam tettem, bár egy kicsit Obi-van Kenobi is besegített.

Shryne nagyot nézett, és megkérdezte:

– Te ismerted Obi-vant?

Vader lassan, töprengve bólogatott, végül megszólalt:

– Gondolom, mostanra már kitaláltad. Nos, igen, egy ideig én is Jedi voltam.

Shryne nem tudott uralkodni magán. Tisztán meglátszott rajta a megdöbbenése, mialatt felhördült:

– Akkor te egyike vagy a Húsz Elveszettnek! Mint Dooku!

– Én a huszonegyedik vagyok, Shryne mester – válaszolta komoran Vader. – Bizonyára, hallottál már Anakin Skywalker-ről. Ő volt a Kiválasztott...