HUSZONHAT
Devon már segítség nélkül tudott járni, mire az Imaházhoz értek. A ház kettős ajtaja kitárva állt, belülről kiszűrődött a fény az útra. Az utolsó lehetőség – gondolta Devon. Légy engedelmes, akkor talán meghallgatnak.
Ennél sokkal valószínűbb, hogy most utoljára áll majd a Vének elé. A gyülekezet figyelemreméltó csendben fogadta; még a legkisebb gyerek se pisszent. A Vének helyet foglaltak a pulpitus mögött. Vén Micah állva maradt a pulpitusnál, karját összefonta, ettől olyan volt, mint egy varjú. A Teremtő-gép lassan kiemelkedett a pulpitus tetejéből.
Devont a kísérői elengedték, és az ajtó két oldalára álltak. Vén Jubal a karját nyújtotta feléje, és a főhajóba vezette. Pontosan olyan, mint egy temetés – gondolta Devon.
Végignézett a sorokon. Rachel a családjával, Garth az övéivel az első sorban ült. Egy pillanatra elkapta Rachel pillantását; a lány zavartan megcsóválta a fejét.
– Állj elénk, Devon! – Micah hangja mintha egy hatalmas, visszhangos teremben csendült volna. Devon felpillantott rá a pulpitus. A Teremtő-gép felől halk búgást hallott.
– Hallgasd meg az ellened felhozott vádakat, Devon. A lista hosszú és szerteágazó. – Micah egy ív papírról olvasni kezdte: – Boszorkányság, eretnekség, istenkáromlás mind kis, mind főbenjáró mértékben, a Vének szavának semmibe vevése, két Vén fizikai bántalmazása, a szent relikvia ellopása... – Felpillantott a listából. – És még számtalan szörnyű tett. Folytassam? A lényeg az, hogy te olyan ember vagy, akinek nincsenek gátlásai. Tanúbizonyságát tetted istentelen természetednek, és bizonyára jó okod volt rá. Nem tudom ugyan, hogy te magad vagy őrült, vagy csak megszállott a gonosz, egyre megy. A Teremtő szemében mindkettő megvetendő. – Micah befejezvén a vádak felsorolását, elhallgatott. Csend lett, majd a Vén görbe ujjával Devonra mutatott. – Nem a mi feladatunk, hogy ítéletet mondjunk az olyanok felett, amilyen te vagy. A te cselekedeteidet csak maga a Teremtő tudja megítélni.
Devon tudta, mi fog következni; ő tudta. Mégsem mondta ki hangosan. Úgy érezte magát, mint akit megbűvölt egy mérges kígyó pillantása.
Micah lehajtotta a fejét, és a Teremtő-gép rácsos nyílásába mondta:
– Válaszolj a hangomra, Ó uram, seregeink Ura! Kérünk téged, mondj ítéletet eltévelyedett szolgád felett, aki most előtted áll!
Egy percig csend volt, nyilván a Teremtő gondolkozott a válaszon. Devon a gyülekezet felé fordult.
A Teremtő hangja végigdübörgött az Imaházon.
– A bizonyítékokat mérlegelve Devon tetteit kódoltuk, a Teremtő nevében megítéltük. Döntésünk: génállománya végleg törlendő; mégpedig azonnal.
Lassan a szavak visszhangja is elhalt. Devon megfordult, és a Vének arcán a végső győzelem elégedettségét látta. Micah Devonról a gyülekezetre pillantott.
– Íme, hallottátok a Teremtő hangját.
Végre Devon magához tért, és meg tudott szólalni;
– Hagyjatok beszélni! Azt akarom, hogy meghallgassatok!
A Vének, élükön Juballal, lehurrogták. Micah a többieket is túlharsogva mondta:
– Egy eretnek szájából semmilyen istentelen szót nem hallgatunk meg!
– Várj! – A hang a gyülekezetből érkezett.
Micah hitetlenkedve fordult arrafelé.
– Ki volt az?
– Én. – Ifjú Garth felállt. A gyülekezet elcsendesedett. Garth a padsorból zavartan nézett a Vénekre. Amikor megszólalt, a hangja elcsuklott. – Alapvető dolog, hogy... ha... amikor valakit megszáll az ör... amikor valakit megvádolnak... Követelem, hogy hallgassuk meg! Ehhez mindén embernek joga van!
Ifjú Garth vörös arccal ült le. Apja a vállára tette a kezét. Öreg Garth zavartnak látszott, ugyanakkor elégedettnek is.
Micah Devonra pillantott, majd a gyülekezetre; megpróbálta gyorsan felmérni a helyzetet. Végül megkérdezte:
– Ez a ti akaratotok is?
A gyülekezet megbolydult. Az emberek egymásra néztek, és suttogva szót váltottak egymással. Az asszonyok többsége csendben maradt. Devon szövetségeseket keresett a sorok között. Ifjú Garth még mindig piros arccal a földet bámulta. Valamivel hátrább Esther Nagyi meg sem próbálta elrejteni á könnyeit. Megpillantotta a tömegben Ifjú Silast. A tanító fia megrettent Devon pillantásától, és mindenfelé nézett, csak hogy ne kelljen Devonra pillantania. Mintha akkor a többiek azzal vádolnák, hogy Devonnal cimborál. Rachel az első padban könyörögni látszott az apjának, de az a fejét rázta. Rachel még valamit mondott, mire az apja ráripakodott. A lány akkor az anyjához fordult. Öreg Rachelcsak csendben rázta a fejét. A második sorban megpillantotta Goodmant és Esaut; tőlük aztán hiába várna segítséget.
A gyülekezet lassan megegyezésre jutott. Egyre többen kiáltottak fel hangosan:
– Hallgassuk meg!
Micah kifejezéstelen arccal fogadta a döntést.
– A ti fejeteken szárad – mondta. Azután Devonhoz fordult: – Ifjú Garth felemelte a szavát érdekedben. Ne vádold őt, ha mégis szembe kell nézned a sorsoddal. – Kis szünet után hozzátette: – Beszélj, ha kedved tartja.
Devon nagyot sóhajtott. Hogyan mondjam meg nekik? Hogyan értessem meg magam? Reménytelenül belevágott:
– Ez a világ, amit Cypress Comersnek neveztek, és tudomásotok szerint minden irányban száz kilométer a kiterjedése... sokkal nagyobb ennél. Egy nagyobb világ része, egy sokkal nagyobb világé. Mi csak egy vagyunk a több száz hasonló világ közül. Valamennyi egy hatalmas Bárkában foglal helyet, és a világűrben egy másik nap felé halad, ahol bolygók, holdak várnak rá. A mi utunkat ötszáz ciklussal ezelőtt tervezték el...
– Elég! Ezt nem hallgatom tovább! – Micah lelépett a pulpitusról, és jól hallhatóan arcul csapta Devont. – A te eretnekséged nem érdemel könyörületet.
Devon megingott a pofon súlya alatt, de sikerült állva maradnia. Felemelte a hangját, és a zavart gyülekezet felé fordult.
– Egy hajóban utazunk, egy hatalmas hajóban, amit emberek építettek. Nem a teremtő, nem az ebben a gépben bujkáló isten, hanem emberek olyanok, mint mi. A mi őseink, akik meg akartak menteni minket a Föld pusztulásakor...
– Elég volt! – Micah a két őrre pillantott. Vad dühvel mondta: – Hallottad a Teremtő Hangját; az ítélet elhangzott. És mi engedelmeskedünk neki. Vigyétek ezt az ördögfajzatot az Imaházból, és kövezzétek halálra. Az ítéletet az iskola előtt hajtsátok végre.
Devon csak nézett rá, még nem fogta fel, mit is mondott a Vén. De a gyülekezet sem.
– Halálra kövezni? – kérdezte valaki döbbenten. A Könyvből mindannyian olvastak megkövezésről, de még egyikük sem látott olyat, nem hogy részese lett volna.
– Megkövezni?
Vén Micah hangja rázta fel a gyülekezetet:
– A Teremtő ítélkezett! – A többi Vén felé fordult, és rájuk kiáltott: – Fogjátok meg! Most azonnal fogjátok meg! – Azok kirajzottak, és kivénhedt halálmadarak módjára körbevették Devont.
Devon megpróbálta túlkiabálni a zsivajt:
– Én láttam! Én ott voltam! Cypress Comersen kívül, ezen a világon kívül, és visszajöttem. És tudom, hogy mindannyian elpusztulunk, ha nem...
– Csend! – üvöltötte Vén Micah. Devon viaskodni kezdett a Vénekkel, akik lefogták, és ősöreg ökleikkel püfölni kezdték. Micah is ökölbe szorította a kezét, és minden erejét beléadva meglódította. Az Devon állán csattant, és a fiú a padlóra rogyott.
Micah kimerülten lépett hátra. Megfordult, és a gyülekezet felé nézett
– Most láthattátok – mondta. – Láttátok. Úgy lett, ahogy a Teremtő megmondta. Devon azért jött közénk, hogy elhintse az ördög igéit, maga is démon... – Pillantása Ifjú Rachelre esett. – Hogy önmagunk ellen fordítson, hogy ellenszegüljön a Teremtő akaratának. Hallottátok eretnek szavait. Kétségbe vonja még valaki a Teremtő ítéletét?
– Nem – vágta rá Aram hevesen.
– Nem! – kiáltotta Esau és Goodman. Mások is csatlakoztak hozzájuk.
Garth és Rachel rémülten pillantottak egymásra.
– Figyeljetek rám – mondta Micah. – Ha Devon magához tér, az éjszaka hátralévő részére visszazárjuk a ketrecbe. A nap első sugarára ennek a világnak a kövei fogják kiűzni belőle az eretnekséget. Most menjetek, és elmélkedjetek a gonoszról, aminek az imént szemtanúi voltatok.
A megdöbbent gyülekezet emberemlékezet óta most először egy emberként állt fel, és tökéletes rendben hagyta el az Imaházat.
Garth és Rachel is a családjával tartott, de ők nem igyekeztek annyira.