HUSZONHÁROM

 

 

Rúgásra ébredt.

Megpróbált felállni, de az újabb rúgás pörölycsapásként érte.

– Vigyázz rá... ne hagyd, hogy megszökjön!

Kinyitotta a szemét, megpróbált felnézni, de valami fejbe vágta. Elterült a földön, arcán érezte a kemény tobozokat maga alatt.

– Várj... ne... – Már ura volt kezének, lábának, de a mindkét oldalról érkező rúgások nem engedték felállni. Az egyik rúgást elvétette az arcát, viszont eltalálta a kulcscsontját. Elterült, és csak nézte a felbőszült felnőttek félkörét.

Valami édes ízt érzett a szájába. Tudta, hogy vér, és alig bírta lenyelni. Valaki úgy oldalba rúgta, hogy elakadt a lélegzete.

– Elég! – szólalt meg egy hang.

Devon ismét kinyitotta a szemét. Megpillantotta Ifjú Goodmant és Esaut. Goodman a kezében tartott kapanyéllel vadul csapkodta a földet Esau az ajkát nyalogatva nézett le Devonra. Esau mellett Martin állt, a boltos, azután Ahab, a halász, és még többen a faluból Néhány lépéssel mögöttük ott állt Vén Jubal.

– Nem sokáig tudom visszatartani magamat – mondta egy hang. Devon lassan megfordult, és megpillantotta Aramot, Rachel apját, amint fölébe tornyosul. Kaszát tartott a kezében, és oly szorosan markolta a nyelét, hogy elfehéredtek az ujjai. Arcán a Könyvből ismert prófétai kifejezés.

Aram hangja dühtől remegett

– Engedelmeskedem a Vének akaratának – mondta, és elvonult a fák közé.

– Meg kell mondanom... – kezdte Devon, de inkább csak károgott, mint mondta.

– Hallgass, eszement, boszorkány, vagy akármi is bújt a bőrödbe! – Esau elengedett egy rúgást, de elvétette Devon bordáit.

– Esau!

– Igenis, Vén – mondta Esau, és kelletlenül hátra lépett.

Goodman maliciózusan azt mondta:

– Mit is mond a Könyv a boszorkányokról?

Devon lábánál valaki ráfelelt:

– Azt, hogy nem érdemlik meg az életet.

– Megégessük? – kérdezte Goodmán. – Megkövezzük?

– Szerintem vízbe kéne fojtani – mondta az Öreg Martin. – A Szigorúság tavának vizébe.

– Miért nem úgy bánunk el vele, mint azzal a kétfejű borjúval? – ajánlotta valaki. – Zárjuk be étlen, szomjan. Amikor éhenhalt, dobjuk a szemétgödörbe.

– Dobjuk bele elevenen! – morogta Goodman.

– Jó ötlet – mondta Ahab. – Akkor egyikünk sem szennyezné be a kezét a vérével.

– A szemétgödörbe vele! – vigyorgott Goodman.

Devon behunyta a szemét.

– Még sosem kellett boszorkányt ölnünk – mondta valaki. – Honnan tudjuk, hogy Devon tényleg ilyesfajta démon?

Dühös morgás fogadta a szavakat. Devon hiába igyekezett kideríteni, ki ellenkezett, nem tudta megállapítani.

– Testvéreim! – zsörtölődött Jubal.

Léptek, újabb hangok hallatszottak.

– Hol van az a léhűtő? – kérdezte Vén Micah hangja.

– Amott, a fenyő mögött.

Az újonnan érkezettek hangja egyre közelebbről hallatszott.

– Nyisd ki a szemed, Devon, és nézz rám! – mondta Micah nyugodt hangon.

Egyik szeme könnyebben nyílt ki, mint a másik. Devon előtt a Vén alakja megingott.

– Látsz engem?

– Igen – felelte Devon.

Aram tért vissza a fák közül. Egyik kezében a kaszát szorongatva Devonra nézett. Feléje köpött, és csak pár milliméterre vétette el Devon fülét.

– Az a szerencséd, hogy nem egyedül találtam rád.

Micah megnézet Devon sérüléseit, horzsolásait, az arcát borító véres maszkot.

– Úgy látom, nem állt szándékában megszökni a büntetés elől.

Aram keserűn mondta:

– Az a szerencséje, hogy még az élők között van. – Felemelte a kaszát, aminek pengéje megcsillant a hajnali fényben.

– Ha egyedül volnék, már elvettem volna az életét.

– Te csak azt tedd, ami a helyes! – mondta Micah. – A Teremtőnek nem fog tetszeni, ha vért lát a kezeden... még ha az egy démon vére is.

Aram lassan bólintott, de nem vette le a tekintetét Devon torkáról.

– A családod jól van? – kérdezte Micah.

– Igen.

– És a lányod?

A farmer elvörösödött.

– Igen, ő is jól van. Bár megvertem, amiért kiszökött a hegyekbe. Sokáig nem engedtem be, hagytam, hogy a ház körül ólálkodjon, és úgy csenjen magának ennivalót a konyhaasztalról.

Micah jelentőségteljesen pillantott Devonra.

– Csak ennyi bántalom érte?

– Nem tudom – felelte Aram a földre szegezve tekintetét. – Nem vallott be semmit. Most az anyja őrizetére bíztam.

– Ne aggódj! – mondta Micah. – A lányod a teremtő szemében nem bűnös. Bármi rossz szállta is meg, a gonosz Devon halálával el fog szállni belőle.

Devon a földön fekve megszólalt.

– Ne beszélj így Rachelről!

Vén Micah Ifjú Goodmanra pillantott, aki alig láthatóan bólintott, és gyomron rúgta Devont. A fiú összegömbölyödött, és öklendezni kezdett.

– Ez az én szégyenem – mondta Aram.

– Nem – rázta a fejét Micah, majd felemelte a hangját, hogy mindenki hallja. – Ez a földnek a szégyene; ezért a földet kell elmarasztalnunk ezért a szégyenért.

Devon rekedten igyekezett megszólalni:

– El kell mondanom...

Micah lenézett rá: Devon semmi jót nem olvasott ki a tekintetéből.

– Te ne mondj semmit, sátán gyermeke. A te sorsod meg van pecsételve.

– Hallgassatok meg... a Bárkáról akarok mondani valamit.

A Vén folytatta:      

– Azt tesszük, amit tennünk kell azokkal, akik istenkáromlást követnek el, és gyűlölködést hoznak közénk. Vallomást fogsz tenni, és a bűnödnek megfelelő büntetésben fogsz részesülni.

– Nem... – erőlködött Devon –, minden el fog pusztulni, ha...

Micah Goodman felé fordult.

– Vesd le a nyakkendődet, és tömd be a száját. Halálos veszély árad minden szavából.

Ifjú Goodman örömmel feszítette szét a fém kapanyéllel Devon száját, és tömte bele az összehajtogatott nyakkendőt. Devon ellenkezni próbált, de ketten lefogták..

– Ez nem fog több eretnek szót kiejteni a száján, Vén.

Micah helyeslőn elmosolyodott.

– Akkor igyekezzünk visszatérni a faluba. Ott a Könyv útmutatása segítségével eltakarítjuk az útból ezt a szemetet.

Az emberek készülődtek, hogy elhagyják a hegyeket; csakhogy probléma merült fel a fogollyal kapcsolatban.

– Hogyan vigyük le? – kérdezte valaki.

– Használjuk a takarót – mondta Aram. Már úgyis beszennyezte, másra nem alkalmas.

Betekerték Devont a takaróba. Négyen megfogták a takaró sarkát, ketten a közepét két oldalt, és mint egy laza zsákot, levitték e hegyről. A holt súly nehéznek bizonyult; ezért fél mérföldenként váltottak.

Amikor Ifjú Goodmanre, Easura, és Ahabra került a sor, Goodman olyan hangosan, hogy Micah is meghallja, megjegyezte:

– Kár, hogy itt fent a hegyekben nincs szemétgödör. Rengeteg fáradságot megtakaríthatnánk.

Ahab gyanakvó pillantást vetett rá.

– A gonoszt gyűlölni, az egy dolog... de te azon túl is gyűlölöd őt. Miért?

Goodman nem válaszolt.

Esau visszafogta a kuncogást.

– Attól tarok, Goodman testvéremnek is megvannak a maga szentségtörő gondolatai.

– Fogd be a szádat, Esau!

– Mi a bajod? – mondta Esau. – Hiszen mindenki tudja.

Goodman nem szólt semmit.

– Tudod, az emberék mise után mindenféléről beszélgetnek – mondta Esau Ahabnak –, meg a kazalrakás szünetében. És soha nem a Könyvet idézik.

Ahab bólintott.

– Hát, én is hallottam történeteket két férfiról, akik ugyanazzal a lánnyal akartak lefeküdni.

– A Teremtőre, halkabban – mondta Goodman, és nyugtalan pillantásokat vétett a menet élén haladó Micah-ra.

– Két férfi... – mondta Ahab, és tétován lepillantott a takaróba burkolt áldozatra.

– Hát szóval, nem biztos, de... – mondta Esau.

– És ki a másik?

Esau megint csak kuncogott. Goodman elvörösödött.

– Ez tényleg szentségtörés – mondta Ahab. – Rachel csak a férjének fog megnyílni, az pedig Garth lesz.

Goodman testvérünk nem sok szeretetet táplál Garth iránt. Ifjú kovácsunk egyszer megzavart minket, amikor Devonnal játszottunk.

– A történeteid igen kellemetlenek – mondta Ahab. Megfordult, hogy megnézze, ki megy mögötte. – Megfájdult a lábam. Martin testvér? Nem vinnéd egy darabon a terhet helyettem? – Átadta a takaróvéget a boltosnak, majd félreállt, és megvárta, hogy a menet elhaladjon mellette.

– Érdekesebbek a történeteim, mint amik a Könyvben meg vannak írva – mondta Esau.

– Tégy lakatot a nyelvedre! – mondta Goodman Esaunak a vének modorában.

Esau mosolya alig lanyhult.

– Hát persze, testvér. A világért sem bántanálak meg.

Öreg Martin kíváncsian pillantott rájuk.

– Miről beszéltek?

Ifjú Goodman válaszolt Esau helyett. Lebiggyesztett ajakkal, gonosz vigyorral azt mondta:

– Semmiről.