TIZENÖT

A helyiség Devon álma alatt is működött.

A teremben időről időre mozgás támadt, ha az emberi érzékszervek által nem is volt észlelhető. Elektronok áramlottak a komputer áramköréiben; fotonok pásztáztak láthatatlan sugaraikkal; és hősugarak állították be a terem hőmérsékletét ember számára kényelmes hőfokra.

A légszűrő rendszer érzékelői kiszivattyúztak minden felesleges illatot, amit a legénység vagy a rakomány kipárolgott; így a sarokban lévő vizelettócsa bűzét is.

A playback készülék tetejére helyezett kocka rendszeres időközökben befejezte a zene közvetítését, és búgó szignált adott.

Devon egyenletesen szuszogott, nem ébredt fel.

Devon megkerülte a Szemérmesség nevű tavat, és elindult a ház felé. Öt lépcsőfok vezetett a verandára, ő kettesével vette.

– Apa? Anya?

Hárman megölelték egymást, egy percig úgy álltak háromszög alakú alakzatban. Sarak megcsókolta; ajka hűvös volt. Devon az apjára pillantott. Öreg Devon szemében könnycsepp csillogott.

– Jól vagytok? – kérdezte Devon

A szülei egymásra pillantottak

– Nincs komoly baj – felelte Öreg Devon. – Csak miattad aggódtunk, fiam.

– Hiányoztatok

– Te is nekünk, Devon. - Sarah megsimogatta az arcát. - Jobban hiányoztál, mint hinnéd

– Most már maradtok?

– Nem tudunk, fiam.

– Akkor most miért vagytok itt?

– Nem, te miért vagy itt?

– Nem... nem tudom biztosan - mondta Devon. - Olyan nagy utat jártam be... olyan soknak tűnt.

– Szeleburdi vagy - mondta az apja. – De azért nem ostoba.

– Hogy értitek ezt? – Devon kíváncsian pillantott rájuk.

Anyja válaszolt:

– Devon ez sokkal több, mint holmi kaland.

– Micah engesztelhetetlen – mondta Öreg Devon. - Ő, meg a többiek meg fognak ölni, ha visszatérsz Cypress Cornersbe. Fél tőled, és gyűlöl, mert az én iram vagy.

– Ezt nem értem.

– Majd megérted - vágott közbe az anyja.

– Rachel miatt is - mondta. Devon.

– És még nagyon sok minden miatt.

– Semmit nem értek - mondta Devon – Én...

– Majd megleled a válaszokat – vágott közbe Öreg Devon. Sarah ismét megcsókolta.

– Isten veled, fiam.

– Várj egy percig! Árulj el valamit...

– Semmi sem egyszerű, fiam – mondta az apja halkan. – Soha nem is volt az.

– Kérlek... – Devon tanácstalanul széttárta a karját. Megfordult, a lába alatt megcsikordult a hamu. Csizmája sarkával szétnyomta ki, hűlt parazsat. Devon a csűr elszenesedett váza felé fordult.

– Kérlek - ismételte halkan.

A közeli Szemérmesség nevű tóban egy hal kivetette magát a vízből, és halk csobbanással tért vissza a tóba. 'Ettől eltekintve Devon más hangot nem hallott, más mozgást nem észlelt.

Devon verejtékben úszva ébredt, a feje sajgott. Lekászálódott a fotelből, és ingatag lábára állt.

A hamvak még ott vannak A tó...

Minden lejátszódott előtte; hogy hol van, és hogyan került ide: Leült a fotel karfájára, és a fejét lógatta. Néhány mélyet lélegzett, és türelmesen várta, hogy magához térjen.      

Amikor már jobban érezte magát, odament a projektorhoz.

A TEGYE FEL KÉRDÉSÉT betűi szétfoszlottak, és megjelent a mosolygós arc.

– Segíthetek, uram?

Devon úgy érezte, a torkát belül sűrű szőr nőtte be. Másodszori próbálkozásra sikerült értelmes szavakat kipréselnie magából.

– Mennyi ideig aludtam?

A projekció eltűnődött.

– Az eltelt idő tizennégy óra tizenhat perc, huszonhárom másodperc.

– Ilyen sokáig? – Cypress Comersben sosem aludt nyolc óránál többet.

– Pontosan, uram.

Devon megmasszírozta a homlokát. Ásítva azt mondta:

– Fáj a fejem.

– Sajnálom – mondta a fej –, de pillanatnyilag a szerviz modulban nincsen megfelelő gyógyszer. Hívjam az orvos szekciót?

Devon megrázta a fejét és örömmel tapasztalta, hogy már nem sajog.

– Nem kell, már elmúlt.

– Ha megengedi, rendelek az ön számára egy újabb túlélési csomagot.

– Nem, köszönöm, én... – Devon mondat közben elhallgatott. Éhes is volt, szomjas is. – Van benne víz?

– Természetesen, uram.

Devon sóhajtott, és lassan felállt.

– Nincs ezen a fotelen és szőnyegen kívül egy másik hely, ahol beszélgethetnénk?

– Nyomja meg a kék gombot a fotel karfáján.

Devon úgy tett.

– Vizuális projekcióm most egy órás időtartamra elszakadt a projektortól. Ne kapcsolja be újra a panelt, képmásom automatikusan... Bíííp. – A projekció hangja eltorzult, azután a képmás is szeletekre bomlott. Az arcból néhány másodpercig csupán egy vízszintes sáv látszott a száj vonalában, meg egy a bajusz felett. A kettő között Devon látta szemközti falat.

A képmás megrezzent, majd újra összeállt.

– Elnézését kérem – mondta a projekció. – Mint említettem, ne kapcsolja be újra a panelt, képmásom automatikusan visszatér a projektorba az óra lejárta után.

– Most mi történt? – kérdezte Devon. – Nem értem a gombokhoz, mégis majdnem eltűnt.

Az arc a szemöldökét ráncolta.

– Pillanatnyi rövidzárlat, uram. Az oka, khm... – A kép megint megrezdült. – ...Az oka ismeretlen. Már értesítettem a technikus robotot, de még nem kaptam visszajelzést.

– Biztos benne, hogy minden rendben van?

– Természetesen, uram. Élvezze a reggelit. – A projekció a szervizmodulhoz vezette Devont.

Az új túlélő csomag az előbbinek pontos mása volt, csak a szilárd anyag volt sötétzöld színű, és répaízű. A csomagolóanyagot ezúttal is desszertként fogyasztotta el.

Amikor végzett, a polchoz lépett.

– Negyvenhármas?

– Negyvenhármas – erősítette meg a projekció.

Devon a playback készülék egyik mélyedésébe helyezte a kockát. Halvány, arany köd formálódott a kocka felett.

– Foglaljon helyet, uram – mondta a projekció. – És helyezze magát kényelembe.

Devon fanfárokat, vagy trombitákat hallott, nem tudta megmondani a hangszer nevét. Leült, és figyelte, amint az arany köd női alakká formálódik. A nő is arany színű volt. Egy méter magas lehetett, és egy tenyérnyire a szerkezet fölött lebegett.