A lenyugvó nap utolsó sugarai még ott rezegtek az akácfák poros levelein, amikor az egyik fiú hirtelen felkiáltott. A kiégett rét túlsó végére mutatott és álmélkodó arccal bámulta a szeme elé táruló szokatlan látványt. – Nézzétek, mit csinál ott Opál Sanyi! – kiáltotta és szemét egy pillanatra sem tudta levenni arról a fiúról, aki a távolban, a rét túlsó oldalán lassú, óvatos léptekkel botorkált a kövek és tégladarabok között.

A szépséges Tarnóczy Sára és Mikes János tragikus szerelmének szorongató történetében egy régi krónika száraz adatai elevenednek meg, romantikus költői varázzsal. Mikes János egy éjszakán, öccse számára elrabolja Tarnóczy Sárát, s másnap elismeri benne régi, egyszer látott, eszményi szerelmesét. Ekkor, hogy öccsét megkímélje a csalódástól, oktalan nagylelkűséggel megtagadja szerelmét s ezzel nemcsak saját magát, hanem a fiatal lányt is szerencsétlenné teszi. A tehetetlenül vergődő, boldogtalan Sárát végül anyjának, a képmutató, fanatikus és kapzsi Tarnóczynénak elvakult gyűlölködése pusztítja el, majd egy iszonyatos, tébolyult ámokfutás végén maga "az árva özvegy" is élettelenül roskad össze.
Kemény nagy költői erővel és művészi igényességgel teremtette meg a nyomasztóan komor hangulatú regény sajátos világát, s csontig hasító elemzéseivel ma is csodálatra késztet. A lélek legrejtettebb zugaiba is behatol, fáradhatatlanul kutatja a jellem mélyen lappangó hőforrásait, az addig feltáratlan rétegeket, az ismeretlen erők eredetét és hatását, hogy megismerje és megismertesse a végtelenbe csapó emberi szenvedély anatómiáját.

Móricz 1936 őszén a Ferenc József hídon találkozik egy fiatal lánnyal, aki öngyilkosságra készül. Magához veszi, majd örökbe fogadja -megmenti az életnek és a magyar irodalomnak. A volt lelenc és lágymányosi prolilány megrázó élettörténete szolgáltatja a nyersanyagot előbb a Csibe-novellákhoz, később, 1940-ben az Árvácska című regényhez. Ennek a könyvnek -amint Móricz vallotta- „ a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel”. A vérlázító tények azonban túlmutatnak önmagukon: a húszas-harmincas évek fordulójának alföldi tanyavilágában kallódó kis Állami Árvácska sorsában Móricz a tisztaság és jóság kiszolgáltatottságának példázatát írja meg. Nyomor-naturalizmusba vesző dokumentumregény helyett lírai pátoszú művet alkotott, amelyet „csak égre kiáltva lehet elsikoltatni, mint a világ lelkiismeretének bűnbánó zsoltárait”.

Pillangó. A szép és csapodár szerető jelképe – meg a reménytelen szerelemé Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika elemi erővel fellobbanó, társadalmi konvenciókkal szembeszálló szerelmének története a szerző meghatározása szerint „idill”. Móricz könnyű kézzel, napok alatt írta meg a korántsem idilli helyzetet, amelyben két felfogás áll szöges ellentétben egymással: a nagy alföldi mezőváros peremén boldogulni megtanult öregeké, és a fiataloké. Jóska és Zsuzsika szülei a már kialkudott, érvényes szokáshoz kötődnek, ők akarják megszabni a „ki kivel házasodjék” törvényét, melynek alapja az anyagi biztonság. Minden eszközzel próbálják megakadályozni a fiatalok egybekelését. Jóska és Zsuzsika a szív, a szerelem jogán a lehetséges, a vágyott világ fölépítésére törekednek. A boldogságért azonban nemcsak szüleikkel, hanem egymással, egymásért is meg kell küzdeniük.