41. LÁTTA-E VALAKI KÁDÁRT?

November 1-jén este a folytatódó szovjet invázióval kapcsolatos híreket hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra. Budapesten a hangulat mesterkélten vidám. A nép úgy gondolja, hogy győzött, gondolják, öröké szabadok. Az emberek nyugodtan sétálnak az utcákon, mintha vasárnap lenne. A városközpont sincs fényesen kivilágítva, még békeidőkben sem, és ott most majdnem teljes sötétség honol, csak a gyertyák fénylenek az ablakokban: Mindenszentek ünnepe van. Az amerikai követségen menedéket találó amerikai családokat hazaengedik. Katona Géza keresgél és talál egy gyertyát, amit meggyújt a harmadik emeleti ablakban.

Távolból, a Moszkvai Rádió propagandaosztályán, ahol Nagy Imre és Rákosi Mátyás is dolgozott a második világháború alatt, egy magyar hang méltatlankodva mondja: „Mennyi mocskos vád hangzott el már a Szovjetunió ellen a magyarországi eseményekkel kapcsolatban! A szovjet kormány hűségesen követte Lenin elveit más népek szuverenitásának tekintetében, és még csak nem is gondolt arra, hogy erőszakosan Magyarországra kényszerítse az akaratát vagy beavatkozzék a belügyeibe.”

Ennek ellenére Nagy Imrének a szovjet követhez intézett tiltakozását átadták késő este a Külügyminisztériumban a többi ország követeinek, a Semlegességi Nyilatkozattal és Nagy Imre kérésével, amivel a négy nagyhatalomhoz fordul segítségért a semlegesség védelmére. „A szovjet követ átvette a miniszterelnök-külügyminisztertől a Nyilatkozat szövegét a tiltakozó jegyzékkel együtt és megígérte, hogy az azonnali válasz érdekében megkérdezi kormányát.”^[920] Este 6 óra 13 perckor a dokumentumot a magyar néppel is közölték.

Nagy Imre átment a Parlament épületében lévő Rádió stúdiójába, az adást megszakították, eljátszották a Himnuszt, és Nagy Imre este nyolc óra előtt néhány perccel felolvasta a Semlegességi Nyilatkozatot. A szöveg érzelmekkel telített és színpadias; a nyelvezet minden, csak nem a megszokott, hivatalos nemzetközi egyezmény nyelvezete.^[921] Milyen fajta „semlegességről” van szó? Örök semlegességről, mint Ausztria esetében? Feltétlen semlegességről, vagy fegyveresről? Nagy nyilatkozata nem alkalmazott semmifajta jelzőt. Világos, hogy több volt, mint csupán a semlegesség kinyilvánítása. Függetlenségi nyilatkozat volt, egyoldalú felmondása a Varsói Szerződésnek, noha ez a körülmény meg sem volt említve.^[922] Majd a Rádió folytatta rendes programját, Mozart Requiemjének sugárzását.

New Yorkban az ENSZ épületében kora délután volt. Csak öt nap telt el azóta, hogy Kós Péter elkeseredetten ellenzett minden beavatkozást az ENSZ részéről a magyar belügyekbe. Most Nagy Imre kéri a beavatkozást a valamennyi követnek francia nyelven átadott jegyzékben, a Rádió által és abban a telexüzenetében, amit az ENSZ palota 20. emeletén vettek. Egy különleges üzenetrögzítőt helyeztek a titkárságra. Érkezésének időpontját rábélyegezték: déli 12 óra 35 perc. De Dag Hammarskjöld hivatalában ebédidő van. A telexüzenetet elfedték más papírok, és a főtitkár dühös sajtófőnöke csak délután két órakor ásta elő (akkor már ezt a hírt a különböző hírügynökségek is megerősítették).

Ez a közlés nem érkezhetett volna alkalmatlanabb időben. A közgyűlést ugyan délután 5 órára már korábban összehívták, de a Szuezi-csatorna és nem Magyarország miatt. Eisenhower és Dulles eldöntötték, hogy megleckéztetik Angliát és Franciaországot, és gondolataikban most nem volt másnak helye. Cabot Lodge megkapta az eligazítását. A harmadik világháború lehetségesnek tűnt, és rossz előérzet gyötörte a titkárság idegeit. Korábban azt a hírt kapták Budapestről, hogy a válság elmúlt, és senki sem sietett előhozni egy új hírt. Nagy felhívását valamennyi küldött megkapta – de nem volt rajta elsőbbségi megjelölés. Legtöbb küldött ügyet sem vetett rá. Hogyan reagált maga Washington? Nagy jegyzékéről az összefoglaló délután 2 óra 5 perckor ért az Amerikai Külügyminisztériumba.^[923] Délután 2 óra 40 perckor válaszoltak Spencer Barnesnek: „A Külügyminisztérium sürgősen felhívja erre az USA legmagasabb kormánytisztviselőinek figyelmét.” De Dulles jelenleg repülőgépen ült, útban New Yorkba, és Anglia elítélését tartalmazó nyilatkozatot vitt magával a táskájában.

A 42. utca végén a torony magasságú, cipődoboz alakú épületben közeledett a délután. A katolikus küldötteknek egy nem-hivatalos csoportja, amelynek a kubai dr. Emilio Nunez-Portuondo volt a vezetője (Kuba a szovjet gyarmatosítás élénk ellenzője volt) egyénileg támogatni akarta Nagy Imre segélykérő felhívását. Ám sok megbízott azért tiltakozott a napirendre tűzés ellen, mert a közgyűlést más miatt hívták egybe. Ezenkívül Magyarország ügye még a Biztonsági Tanács előtt volt, és így a közgyűlés még nem tárgyalhatta. Mások azzal érveltek, hogy Nagy Imre a következő közgyűléshez fordult, ami november 12-én ül össze. Ez az ellenvetés megoldható volt arra a táviratra való hivatkozással, amelyet Nagy Imre Hammarskjöld főtitkárnak az első távirat után 18 perccel küldött: „Van szerencsém tájékoztatni Önt, hogy Szabó János úr, az állandó küldöttség első titkára fogja képviselni a Magyar Népköztársaságot az Egyesült Nemzetek közgyűlésének különleges ülésén, amelyet 1956. november 1-re hívtak össze New Yorkba.” Hammarskjöld hivatala látható zavarában később tagadta ennek a táviratnak a létezését (és annak rendje és módja szerint helyesbítette).

Így a félreértés a határozatlansággal és késlekedéssel párosult. A délután öt órakor kezdődő közgyűlés csak a szuezi kérdést vitatta meg. Magyarországot csak egy ízben említették, amikor Anglia nevében Sir Person Dixon szembeállította az Egyesült Királyság szuezi akcióját a Szovjetunióéval, amely „a Magyarország feletti uralom állandósítását” célozza. Foster Dulles a beszédje során egyáltalán nem tett említést Magyarországról. Hajnali 3 óra 30 perckor az USA Angliát, Franciaországot és Izraelt elítélő határozati javaslatát a közgyűlés túlnyomó többséggel elfogadta.

Csak most került szóba Magyarország. Olaszország nevében Vitetti felállt és egy felszólalás alkalmával kijelentette: „Remélem, hogy az Egyesült Nemzetek – és ha szükséges, annak különleges sürgősséggel összehívott közgyűlése – minden lehetőt meg fog tenni a magyar nép kérésével kapcsolatban.” Leült, de határozat nem követte szavait, hanem ehelyett méltatlankodó beszédek következtek Szuezről. Hajnali négy órakor Dulles ismét Szuezről beszélt és a vita befejezésekor megemlítette Magyarországot: támogatta Vitetti javaslatát.^[924] Dulles ezt mondta: „Remélem, hogy ez az ügy, ami jelenleg a Biztonsági Tanács előtt van, nemsokára idekerül…” Ez az újságok szalagcímeinek szóló szavak voltak, a valóságban a még nagyobb halogatást biztosították. Az igazi hatalom a közgyűlésben testesült meg. A Magyarországra vonatkozó egész terméketlen vitát a magyarok számára az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió közvetítette.

Amikor Dulles visszarepült Washingtonba, a New York Times ezzel a szalagcímmel jelent meg: „SZOVJET TANKOK VESZIK ISMÉT KÖRÜL BUDAPESTET; NAGY ELLENSZEGÜL, AZ EGYESÜLT NEMZETEKHEZ FORDUL.”

Budapesten többeknek nem tetszett Nagy kihívása. Egyik ilyen ember volt Münnich, aki már egy hete nem találkozott gyönyörű szeretőjével, Etelkával. Telefonon érintkeztek, de mindketten aggódtak egymásért. Most rövid ideig személyesen együtt lehettek, noha nem Etelka otthonában, és noha Münnich nem mondott sokat, úgy búcsúzott el Etelkától, ami arra vallott, hogy talán többé nem látják egymást.^[925] Fegyveres csoportok még mindig folytatták „számláik rendezését” a régi kommunista gárdával, és kevés olyan régi kommunista volt, akinek aktivista története olyan messzire nyúlt vissza, mint az övé. Nagy Imre Münnich Ferencet egyre jobban megalázta nagy buzgóságában, hogy az utca kedvében járjon. Az október 30-i belső kabinetből kihagyta Rákosi olyan barátait, mint Horváth Imre, Apró Antal és Kossa István. Münnich néhány nappal korábban azt mondta: „az egyetlen, amit itt tenni lehet, meghalni tisztességesen”,^[926] de most beszélt az oroszokkal, és szemmel láthatóan eldöntötte, hogy a kedvező alkalmat a tisztesség elé helyezi.

Etelka tudta, hogy az oroszok tárgyalásokat kezdtek egyes kommunistákkal, azzal a céllal, hogy Nagy Imre kormánya helyére állítják őket. Azt is kikövetkeztette, hogy az oroszok Münnichnek felajánlották a miniszterelnökséget. De most Münnich „föld alá vonult”, alig merte kitenni a lábát a Parlamentből. Itt bent, hivatali helyiségében november 1-jén délután Oszkó Gyula ezredes, a Rendőrség Forradalmi Bizottságának vezetője éppen közel állt Münnich Ferenchez, amikor telefonhívás jött. Hallotta Münnichet oroszul válaszolni a telefonba. Oszkó eleget tudott oroszul ahhoz, hogy megértse: a vonal túlsó végén valaki bizonyos további események bekövetkezése esetére időpontokat, adatokat és neveket kért. Münnich Kádár nevét említette. „Rendben van, ott leszünk” – erősítette meg. És: „Igen. Az est folyamán később.”^[927]

A rosszkedvű és vigasztalan Kádárt zavarta és nyugtalanította, hogy Nagy Imre végeláthatatlanul belefeledkezik a kormányátalakításokba – „A kormány képtelen volt megbirkózni a pillanatnyi problémákkal. Az ellenforradalom a kormányt markában tartotta, és a naponta folytatódó változások következtében a kormány a végén úgy nézett ki, hogy a saját anyja sem ismert volna rá” – mondta néhány hét múlva.^[928]

Kádár és pártja válaszút előtt állt. Valószínűleg Mikoján és Szuszlov tanácsára szervezni kezdte az új Kommunista Pártot. Érdekes a dologban az volt, hogy ténylegesen nem oszlatta fel a régi pártot. Ő és társai csak nagy nyomás hatására jutnak erre a logikus döntésre. „Lukács György elvtárs például öt percenként telefonált, hogy bizonyos intézmények, illetve mások már összejöttek és telefonra várnak a részünkről. Ha nem vagyunk képesek arra az elhatározásra jutni, hogy új pártot alakítunk, nélkülük nélkül csinálják meg! Másfél napos vita után jutottunk el a végleges döntésig.”^[929]

Kádár János november 1-jén jelentette be az új Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulását. Így két sajátos pártszervezet létezett egymás mellett: a régi, halálra ítélt, sztálinizmussal összevegyült párt, amely szétesőben volt, és az új párt, Kádár pártja, amely látszólag Nagy Imre mellett állt, és amelynek jövője az „ellenforradalom” miatt bizonytalan volt. A fedélzeti legény, Kádár János egy-egy lábbal két csónakban állt, amely egyre távolabb sodródott egymástól. Itt volt az ideje a gyors irányváltoztatásnak.

Bruno Tedeschi, a fiatal, jóképű olasz újságíró besétált a Parlamentbe, és ott egy rögtönzött interjút készített Kádárral.^[930] Kádár már azon fáradozott, hogy kialakítsa az új párt arculatát és „magyar nemzeti kommunista” irányvonalát. „Amint Ön is tudja, számos kommunista harcolt vállvetve az egyetemi hallgatókkal, munkásokkal és a néppel” – mondta lassan és szinte suttogva.

Tedeschi megkérdezte: ki hívta be a szovjet csapatokat. Kádár a szabvány választ adta: „Gerő valószínűleg tudott róla és áldását adta rá, de Hegedűs András hívta be őket.”

Ezután elkerülte az egyenes válaszadást. Tedeschi akaratlanul érzékeny pontot érintett: a tegnapi titkos megbeszélést a Kreml emberével. Kivel folytatott titkos megbeszélést Mikoján és Szuszlov? Kádár, aki maga is beszélt velük, hazudott: „Nem tudom.”

Amikor Tedeschi érdeklődött: „mi fog történni azokkal a kommunistákkal, akik vezető szerepet játszottak a Rákosi-rendszerben, és a szovjet csapatok, illetve az ÁVH oldalán küzdöttek?”, Kádár válasza elárulta, hogy egyáltalán nem égette fel maga mögött a hidat: „Kormányunk nem fog fellépni ellenük.”

Fontosabb volt azonban az, hogy Kádár mit nem mondott el ezen interjú alkalmával. Egy szóval sem mondta, hogy támogatja azokat az engedményeket, amiket Nagy Imre az utca felé tett: a többpártrendszert, a szabad választásokat, a semlegességet és a Varsói Szerződésből való kilépést.

Szeme előtt lebegett legjobb barátjának, Mező Imrének haldokló arca, akit lelőttek, amikor megadta magát a Köztársaság téren. Ki lesz a következő? Személyes érzéseiről nyolc hónappal később számol be az új Párt kongresszusán.^[931] Mint odaadó kommunista, dühös volt a Párt megalázása miatt, mérges, hogy a miniszterelnök annyi engedményt tett a népnek. Elhatározta, hogy helyreállítja a proletariátus diktatúráját. Szeme előtt lebegett a felkelők legújabb nyilatkozata: „A jelenlegi politikai vezetést ideiglenesnek tekintjük. Minden eszközt igénybe veszünk a sztálinista befolyás kiküszöbölésére.” Világos, hogy a kommunisták nemsokára űzött vadak lehetnek Magyarországon.

Este kilenc óra körül Münnich vette a kalapját és ezt mondta: „Vacsorázni megyünk”. Kisétált a Parlament épületéből, Kádárral együtt. A rendelkezésre álló kocsik közül rendelt egy autót, és elhajtott Kádár társaságában a sötétségbe.

A felkelők helyzete (az igazi vezetőké, Dudásé és Szigethyé) gyengébb, mint korábban. Egyik felkelőt sem hívták meg a kormányba. A régi polgári pártok, amelyek egyszer már cserbenhagyták Magyarországot, újjászerveződtek, és ők kerültek előkelő kormányhelyekre. Tildy Zoltán miniszterelnök-helyettes a nap folyamán több kisgazda politikust behívott a Parlamentbe, és tájékoztatta őket, hogy Nagy Imre új, koalíciós kormányt alakít a Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt részvételével. Nagy Imre beleegyezett, hogy Tildyn és Kovács Bélán kívül B. Szabó István is tagja legyen a kisgazdák közül a koalíciós kormánynak.

Mint életében annyiszor, Tildy most újra közösködik a kommunistákkal, ezúttal a felkelők kiszorítására: ezzel biztosította saját pártja céljait. Ezen a délután három fiatal felkelő érkezett a Parlamentbe (valószínűleg Dudás csoportjához tartoztak), akik felvetették neki és a régi kipróbált kommunista Vas Zoltánnak, hogy most minden forradalmi erőt egyesíteni kellene és be kell építeni őket minden minisztériumba. Tildy és Vas leállították őket, mondván, hogy 24 órába telik minden felkelő csoport összehívás. Este nyolc órakor a felkelők ismét visszajöttek, ez alkalommal Vas megpróbálta elrabolni őket. Úgy találták, hogy ávósok babráltak a kocsijukon, ezért gyalogosan menekültek el. „Az ifjak fegyvert fogtak” – számolt be az amerikai követ, aki nem sokkal később meghallgatta őket, [és] „elmentek a Főpostára, ahonnan névjeles kérést küldtek táviraton az amerikai követségnek, majd magyar katonai kísérettel bejöttek a követségre”.

A követség majdnem teljesen elhagyatott volt. Éjféltájt Katona Géza politikai attasé hallotta a kapucsengő hangját, és az őrséget ellátó tengerész lehívta, hogy beszéljen egy háromfős küldöttséggel. Néhány yardnyira magyar katonai teherautó állott, bennük egy kis katonai különítmény ült. Így szóltak: „Minket a Corvin közi csoport Forradalmi Bizottsága küldött.” Egy autót kértek, hogy elmehessenek Győrbe, ahol ki tudnák nyomtatni röplapjaikat, melyeket majd Budapest fölött szétszórnak. Érdeklődtek, milyen segítség van már úton Amerikából. „Mindenféle fegyverre szükségünk van, leginkább páncélökölre, és élelemre.”

Welwyn Dallam ezredessel, a légügyi attaséval való rövid megbeszélés után elsősegély anyagokat és konzerveket adtak. Az automata fegyverek a felkelők vállára akasztva összekavarodik terhükkel, és a konzervdobozok csörömpölnek az útburkolaton, ahogy visszafutnak a teherautóhoz. Katona látta őket, amint az árnyékban kapkodva az útkövezeten összeszedik és bezárják a teherautóba a konzerveket, mielőtt első világítás nélkül elhajtottak a sötétségbe.

Valószínűleg az olasz követségre mentek. Ezt feljegyezték a naplóba. „Éjjel fél tizenkettőkor az egyik kerület Forradalmi Bizottságának a tagjai jöttek, hogy beszéljenek az olasz követtel a helyzet rosszabbodásáról, és megkérjék, hogy eszközöljön ki anyagi segítséget, mindenekelőtt fegyverek formájában.”

Az Egyetemi Forradalmi Bizottság (amelyet egy elég nagyhangú kommunista, Pozsár István vezetett) szintén kiábrándult volt. Újra megvizsgálták és jóváhagyták a javaslatot, amit először egy győri mérnök, Zsebök vetett fel: üljön össze Budapesten egy ellenparlament, és egyszerűen vegyék át a Parlament épületét. Egyetemista küldöttségek állami autón siettek Győrbe, hogy megtegyék a szükséges előkészületeket. A győri városházán nagy felfordulás volt, amikor a következő nap megérkeztek. Zsebök fanatikusan megkísérelte megmozgatni a dolgokat, de valószínűtlennek látszott, hogy az új Parlament a tervezett időpontban, november 4-én, vasárnap össze tudjon ülni, mivel az orosz erők minden utat elvágtak Budapest felé.

Ezen a napon Mindszenty bíboros is helyreállította saját helyzetét. Az egyik embernek, aki egy megígért kihallgatásra várt Őeminenciájánál, alkalma nyílt tanulmányozni Őt, amint ott állt a fényképészek előtt, makacsul, szűklátókörűen, szenilisen. Opportunisták vették körül, és az újonnan alakult Katolikus Párt, az Ifjúság Forradalmi Pártja tisztségviselői: a tisztségviselők sem fiatalnak nem látszottak, sem igazi forradalmároknak.^[932]A bíboros telefonált Washingtonba és San Franciscóba; sajtókonferenciát tartott, amelyen nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy vajon ő maga érdekelt-e abban, hogy miniszterelnök legyen („én prímás vagyok” – förmed németül a riporterre); személyes üzenetet küldött Eisenhowernek; fogadta a Svájci és a Nyugatnémet Vöröskereszt megbízottait, köztük Adenauer bizalmasát, Hubertus zu Löwensteint, aki arról csevegett, hogy esetleg szükséges lesz egy háborút megkockáztatni a két Németország újraegyesítése végett. Majd fogadta a Vatikán különleges küldöttjét, Monsignor Rodhaint, aki jelentős támogatást hozott Rómából a magyar katolikus egyház számára.

Mindszenty nem bolond. Mielőtt a Vatikán megbízottja eltávozik, a bíboros rábízza iratait a Vatikáni Irattár számára. Valahonnan megszimatolja, hogy forró a helyzet. Fabrizio Franco, az olasz követ ezt jegyzi fel naplójába:

„Estefelé az a szóbeszéd terjed el, hogy a szovjet csapatok visszatértek a fővárosba, valamint szovjet erősítés érkezik a határon túlról. Ezalatt a Magyar Rádió (este 10 óra 20 perckor) felszólít minden katonát, aki nem a Nemzetőrségben szolgál, hogy térjen vissza a saját egységéhez 24 óra alatt, és – késő este – azt a szóbeszédet is megerősítik, hogy a Ferihegyi repülőteret elfoglalták az oroszok. Az orosz és magyar egységek közvetlenül szembeállnak egymással. A fegyverek készenlétben vannak, mivel a magyar egységek eddig olyan parancsot kaptak, hogy ne nyissanak tüzet.”

A hír igaz. A fővárosból visszavonuló szovjet egységek elfoglalnak minden repülőteret. Késő este az orosz követség nyugtató magyarázatot ad: orosz civileket és sebesülteket szállítanak el. Éjjel fél tizenkettőkor a Rádió bejelenti ezt és hozzáteszi, hogy a magyar légierő kész magát megvédeni a túlerő ellen. Mindazonáltal a kormány, felelősségének teljes tudatában megtiltotta a lövöldözést. Ezért a magyar légierő fegyelmezetten várja a szovjet csapatok távozását. „De elterjedt a fővárosban annak híre is, hogy a Ferihegyi repülőteret elfoglaló páncélozott autók minden polgári forgalmat leállítottak. Csak a cseh, lengyel és román gépek szállhatnak le.”^[933]

A felkelők a foglyok százait szabadították ki a nap folyamán a vidéki börtönökből. Aznap este a volt politikai foglyok nagygyűlést tartanak az Uránia moziban, és megszervezik a Forradalmi Bizottságot. Vadak és elszántak. Legtöbbjük Dudás szervezetéhez csatlakozik, és elözönlik székhelyét a Szabad Nép egykori székházát. November 1. után éjjel idegenek nem tartózkodhatnak az épületben, még a nyomdászok sem. A fővárosi börtönökből elengedettek között van a tizennyolc éves Varga Dezső, aki sikkasztás miatt várta bírósági tárgyalását. „Hallottam, hogy a Szabad Nép székházában van a felkelők főhadiszállás, tehát oda mentem” – tanúsítja később. Kovács András parancsnok adott neki fegyvert és lőszert. Ezen az éjjelen ezek a forradalmi, félig alvilági elemek bevittek az épületbe egy harmincnégy éves jogászt, Sarkadi Istvánt, és egy harmincegy éves ÁVH-s hadnagyot, Fodor Pált. Vargát őrzőnek osztják be. Sarkadi a háború előtt szakács volt, 1944-ben átállt az oroszokhoz. Újabban az ügyészségen dolgozott. Az oda vezető úton Dudás emberei november 1-jén feltartóztatták. Az ÁVH-s hadnagy egyik barátjának lakásán lapult, és onnan vonszolták ebbe az épületbe kihallgatás végett. Nem volt sok nap hátra életükből.

Dudás újságának, a Függetlenségnek ezen az éjjelen kinyomtatott száma azt állítja, hogy a „győzelem” az övék: a kormány az utolsó követelést is teljesítette a 25 pont közül, amit ő október 28-án hozott nyilvánosságra. Néhány embere 3 tonna rezet hozott el Csepelről a pénzverdébe, hogy megkezdjék a szabadságharcos emlékérmek öntését. De van egy fogyatékóság: maga Dudás még nem érte el saját egyéni ambíciói kielégülését.

Ez az a nap, amikor megjelenik a Népszabadság első száma. Ez nem egyéb, mint a megszűnt pártlap, a Szabad Nép dagályos utóda. Valószínűleg ezen a napon hívja fel Rényi Péter főszerkesztőt egy moszkvai újságíró. Mielőtt Rényi beszélhetett volna a második emeleti gépteremben a telefonba, Dudás kikapta kezéből a kagylót, és ezt mondta: „Én a Nemzeti Forradalmi Bizottság elnöke vagyok. Menjen és keresse meg Molotov urat és adja át neki üdvözletemet. Mondja meg neki, hogy én Dudás József vagyok.” Rényi először megdöbbent a szemtelenségen, de azután megvilágosodott előtte, hogy ők ketten már találkozhattak 1944-ben, amikor Dudást Moszkvába küldték előzetes fegyverszüneti tárgyalásokra.^[934] Jellemző Dudás taktikai ügyességére, hogy nagy kegyesen megengedi a Párt lapjának nyomtatását az „ő” épületében, miután a saját lapját kinyomtatták. Valószínűleg felismeri, hogy ennek az országnak még egy időre szüksége van Kádárra és Nagy Imrére.

Dudás különös „fasisztát” alakít. Az olasz Epoca egyik riporterének ezt mondja: „A kommunistáknak is indulniuk kell a választásokon. A mi népünk két lábbal a földön áll. Tudjuk, hogy Oroszország a második világhatalom, és az ő 200 milliós országuk határos a mi 9 milliós országunkkal… Mi nem akarunk Koreát a Duna mentén. A forradalmi erők vezetőinek bízniuk kell a Nagy-kormányban, még ha a nép el is vesztette bizalmát. Ez szolgálja az ország javát.”

Százezer otthonban hallgatják, amikor a Szabad Kossuth Rádióban Kádár bejelenti új pártja megalakulását. „A felkelés szervezői a mi sorainkból is toboroztak” – mondja. Így folytatja: „Kommunista írók, újságírók! Az egyetemi hallgatók, a Petőfi Kör ifjúsága, a parasztok és a veterán harcosok ezrei és ezrei, akiket hamis vád alapján bebörtönöztek, a frontvonalban harcoltak Rákosi zsarnoksága és politikai huligánsága ellen.” De ő is figyelmeztet: „Súlyos és riasztó az a veszély, hogy a mi országunkat egy külföldi beavatkozás Korea tragikus sorsára juttatja… Ki kell küszöbölnünk az ellenforradalmat és a reakciót.”

Az új pártot egy Ideiglenes Bizottságnak kell megszerveznie. Ennek az Ideiglenes Bizottságnak a tagjai: Donáth, Kádár, Kopácsi, Losonczy, Lukács, Nagy Imre és Szántó Zoltán. Ez a lista kirakatrendezés, mert például Donáth szerint ő sohasem találkozott Kopácsival.

Ez a rádiónyilatkozat csak egyike azoknak a felhívásoknak, amelyeket Nagy Imre azon az éjjelen szerkesztett, amelyek azt célozták, hogy helyreálljon a rend és a nyugalom minden áron, mielőtt az oroszok a rend hiányát visszatérésük ürügyéül használnák. A kisgazdapárti Kovács Béla november 1-jén elhagyta a pécsi kórházat. A Rádió bejelentette, hogy Budapestre érkezett és csatlakozik Nagy Imre kormányához. Nagy rábeszélte: azonnali hízelgő rádióbeszédben fejezze ki, hogy támogatja a Nagy-kormányt. „Éberen kell őrködnünk, hogy ne tudják visszaállítani a régi rendszert a reakciósok. Ezért a politikai harcnak arra kell összpontosulnia, hogy megvédjük a reformokat a mezőgazdaságban, az iparban és az iskolákban, ha meg akarjuk akadályozni a földesurak és a kapitalisták hatalmának visszatérését.”

Maléter tábornok is kivette részét ebből a kampányból. Kijelentette: „A legfontosabb dolog, hogy megőrizzük a rendet és fegyelmet… November 1-től a szabadságharcosok a Nemzetőrségbe tagozódnak. Addig maradnak fegyverben, míg a szovjet csapatok ki nem vonulnak Magyarországról.” Kiadott egy felszólítást a munkások felé, hogy fejezzék be a sztrájkjukat: „Honfitársaim! A fegyveres forradalmi harc során minden szabadságharcos büszke volt arra, hogy a munkásaink támogatták sztrájkjukkal a harcukat. De minden harc után a békés építés korszakának kell következnie a harc gyümölcseinek biztosítása végett. A sztrájk célja az ellenség gyengítése. Ám a jelenlegi sztrájk nem az ellenséget, hanem önmagunkat gyengíti. Biztosítanunk kell a tejet gyermekeinknek, szenet a gyárainknak és a rendszeres közlekedést a dolgozóinknak, akiknek hosszú utat kell megtenniük családjuk és a munkahelyük között, különben elveszítjük azt, amit a szabadságharcosok nagy véráldozat árán megszereztek. Magyar munkások! Erősítsétek a szabad, független és semleges Magyarországunkat, szeretett hazánkat! Menjetek vissza dolgozni!” A Maléter által használt magyar nyelvezet természetellenesen dagályos volt.^[935]

Maléter első felesége, Mária nem volt otthon, amikor volt férje rádiószózata elhangzott, de három gyermeke hallgatta Malétert a Rádión keresztül. A tízéves Pál anyja nyakába borult, amikor hazajött: „Éppen most beszélt a papa a rádióban!” Elővett egy darab papírt és levelet írt. „Drága Papa” – írta:

„Mi mindnyájan büszkék vagyunk Rád, mert nagy hős vagy és a mi oldalunkon harcolsz. Mi még mindig szeretünk Téged. De gyakran sírunk, mert nem jössz el hozzánk. Hol voltál, amikor a Mama beteg volt, és egyedül voltunk otthon? Hol voltál, amikor a kis Judit kórházban volt és nagyon szeretett volna látni Téged? Miért nem jössz? Mindegy, most hozzánk szóltál a Rádióban; amikor azt mondtad, hogy valamennyien kezdjünk el dolgozni ismét, hogy a gyermekeknek több kenyér és tej jusson, tudtuk, hogy hozzánk beszéltél. Azért írok Neked, hogy megmondjam, szeretünk Téged és szeretnénk, ha hamarosan eljönnél hozzánk. Sokszor csókol kisfiad: Pali.”

Kevés magyar akarta elhinni, hogy ettől a győzelemtől az oroszok újabb erőszakkal megfosztják őket. Állítólag voltak hírek Szuezről, de az volt a nézet, hogy a XX. Kongresszus által okozott belső válság a Szovjetunióban meg fogja akadályozni Hruscsovot, hogy itt „Szuezt” csináljon. Alberto Cavallari más véleményen volt. Ugyanaznap este Bécsbe autózott, hogy Milánóba telefonáljon: várható a felkelés néhány órán belüli leverése. Azután visszaautózott Magyarországra, hogy tanúja legyen Magyarország biztosan bekövetkező „szeptember 8”-ának.