2. FELSZABADULÁS

Szegény Magyarország!

Egy ezeréves történelem véget ért.

Ez a 93 000 km²-nyi, dimbes-dombos síkságra összezsúfolt tízmillió ember, akiknek országát a két világháború után a rabló szomszédjaik kifosztották, ritkán örülhetett annak, hogy rövid ideig megpihenhet az elnyomástól és a rabszolgasorstól. Pedig ez a nép büszke lehet arra, hogy a római katolicizmusnak és protestantizmusnak ők a legtávolabbi előőrsei Kelet-Európában, szomszédaikat évszázadokkal megelőzve ők vezették be Kelet-Európába a parlamentáris és alkotmányos kormányzást, és az ő keleti határuk a hagyományos választóvonal a germán materializmus, a latin romanticizmus és a szláv szubkultúra között.

A huszadik század Magyarországa olyan, mint a korábbi ország romjaira kitűzött, golyóktól lyuggatott zászló. 1914-ben Budapest a hatalmas és ingatag Osztrák – Magyar Birodalomból még mindig 282 828 km^ terület fővárosa volt. Az 1920-ban Trianonban aláírt bűnös békeszerződés Magyarország számára ennek a területnek csupán 36%-át hagyta meg és korábbi lakosságának mindössze 42%-át. Ez volt Magyarország legnagyobb nemzeti katasztrófája: délnyugaton Jugoszlávia kapott 64 750 km²-t és félmillió magyart, északon Csehszlovákiának jutott 62 160 km² és 700 000 magyar, és a legnagyobb darabot Románia törte le Magyarországból: 103 600 km²-t, kétmillió magyarral délkeleten.

A magyarok individualistának, könnyűszívűnek, lobbanékonynak, sőt forrófejűnek látják magukat, de nemzeti lépéseikben bizonyos megfontoltság jellemzi őket. A magyar, ha egyszer elhatározott egy különleges akciósorozatot, nem egykönnyen tér el attól. A magyarok ritka és nehézkes nyelvet beszélnek, ami csupán annyit bizonyít, hogy törzsi eredetük a messzi finnugor népcsaládban keresendő. Szomszédaikkal semmi közös sincs bennük, azon az egyen kívül, hogy ugyanabban a csónakban eveznek: valamennyien a Szovjetunió csatlósai. Trianon jóvoltából valójában sohasem lesznek képesek szomszédaikkal barátságban együtt élni, bármit is állítsanak a kommunisták a szovjet blokk népeinek egymás iránti testvéri érzéseiről.

A nem-szláv és nem-ortodox hitű magyarok mindig az orosz hatalom ellenfeleivel léptek szövetségre. 1938-tól kezdve utolsó, hiú dicsőségnek örvendő kormányzójuk, Horthy Miklós tengernagy személyes levelekben ösztökélte Adolf Hitlert a Szovjetunió megtámadására. 1941 júniusában a náci Wehrmacht csakugyan megtámadta a Szovjetuniót. Mindazonáltal 1944-ben Hitler háborúja a visszavonulás során magyar földre csapott át. A benyomuló oroszok Debrecent tették meg a megszállt Magyarország ideiglenes fővárosává. 1944. december 21-én ott, Debrecenben állították fel első Ideiglenes Nemzetgyűlésüket.

1954-ben a pocakos Nagy Imre miniszterelnök ünnepelte a Nemzetgyűlés megalakulásának tízéves évfordulóját. Ebből az alkalomból Debrecenben fényes ünnepséget rendeztek.^[3] „A dicső szovjet hadsereg győzelmes csatái megszabadították országunkat a második világháború poklától, és ők tették lehetővé 1944-ben azt a történelmi pillanatot, amikor – Horthy fasiszta Magyarországának romjain állva – kitűzhettük nemzeti zászlónkat, szabadságunk és függetlenségünk szimbólumát. A szél által lobogtatott zászlót Debrecen falaira tűzték ki, Debrecenére, ahonnan a szabadság, függetlenség és népi demokrácia fennkölt ügye elindult végső, győzelmes útjára.”

Sokak számára ezek a dagályos szavak gúnyosnak hangozhattak. A nemzeti zászlón, amelyet Nagy Imre ekként értékelt, most a szovjet címer éktelenkedett. De a háborús éveket Nagy Imre Moszkva biztonságában vészelte át, és amit mondott, őszintén értette. –”Mi lett volna országunkból, kultúránkból és civilizációnkból a szovjet hadsereg nélkül?” – mondta Nagy, ismét anélkül, hogy tudatosan ironizált volna. –”A szovjet hadsereg volt az, amely megszabadította a világot és minket ettől a sorstól.” – És amikor a hosszan tartó taps után leült, nem is sejtette, hogy két év múlva a szovjet hadsereg elől fog menekülni, és ez a beszéde nem fogja megmenteni a hóhér kötelétől.

Magyarország „felszabadítói” sohasem távoztak el. A Vörös Hadsereg parancsnoksága 110 000 férfit deportált kényszermunkára Budapestről és további félmilliót az ország többi részéről. 1956-ban egy Várkonyi nevű, kisebb beosztású tisztviselő ott lesz majd a Rádiónál. Ez a személy a Szovjetunióból 1945-ben ejtőernyővel érkezett Magyarországra. Ejtőernyőjét elásta és a legközelebbi városba vonattal utazott. Akkor ért oda kimerülten, amikor a deportálandó magyarok egyik csoportját keresztülvitték a városon. Az egyik fogoly megszökött, ezért az oroszok elfogták az első jó erőben lévő férfit, hogy kiegészítsék a foglyok létszámát. Ez a férfi éppen Várkonyi volt, aki a következő hét évet Szibériában töltötte.^[4]

Az orosz csapatok a sztyeppék kulturálatlan termékei voltak. A magyarok meghökkenve figyelték, hogy megszállóik a halat úgy próbálják megmosni, hogy leöblítik a WC-kagylóban (a hal eltűnt, és a megzavarodott oroszok bosszúból összeverték a háziakat).^[5] A katonák fosztogattak, raboltak és gyilkoltak.

Sok gyönyörű, fürge magyar leány először ezt a hasznos orosz mondatot tanulta meg aggódó szüleitől: „Szifiliszem van és TBC-m.” Egy tipikus magyar gépészmérnöknek tudomása van arról, hogy csinos titkárnőjén és annak lányán tizenkét orosz követett el nemi erőszakot, és az egyik rokonának családi házában megerőszakoltak egy asszonyt az oroszok, és anyját, valamint gyermekét lelőtték, amikor meg akarták védeni.^[6] Ez emberi, személyes tapasztalat volt arról, amit Nagy Imre és a többi kommunisták országszerte, könnyedén, ezerszer ismételgetve „felszabadulásnak” neveztek. A munkások keserű humorral mondták, hogy az országnak három szerencsétlensége volt: legyőzték a tatárok, meghódították a törökök és felszabadították az oroszok.

A kommunista karrieristák úgy találták, hogy könnyű megbocsátani az oroszoknak. Egy tehetséges újságíró, aki a Párt lapjában, a Szabad Népben írt, még 1957-ben is ilyen magyarázatot kívánt erre adni: „Az emberek elfelejthetnék, amit az oroszok az ostrom alatt csináltak. Később mindig olyan jelentéseket lehetett olvasni, hogy az oroszok segítik újjáépítésünket és búzát küldenek nekünk. Az orosz népdalénekes csoportok csodálatosak voltak, és David Ojsztrahhoz hasonló orosz művészek, illetve zongoristák jöttek és játszottak nekünk.”^[7]

A moszkvai Zeneművészeti Főiskola összes hegedűsei sem tudtak volna kárpótlást adni játékukkal azokért a szenvedésekért, amelyeket a szovjet csapatok „látogatása” hagyott maga után. Érdemes átolvasni azt a tipikus történetet, amelyet Bondorné (briliáns, vonzó asszony) mondott el 1957 márciusában a Cornell Egyetem amerikai pszichiátereinek.^[8]

Elkényeztetett egyetlen gyermek volt és boldog; rajongott lováért és kutyájáért. Édesapja jómódú, könyveket szerető, katolikus ember, gépészmérnöki tanulmányokat folytatott, és még jelenleg is egy acélgyárban, alacsony beosztásban és fizetéssel, csoportvezetőként dolgozik. Mindig azt remélte, hogy tudását jobban tudja majd kamatoztatni.

1944-ben csak huszonöt éves és Budapesten közellátási hivatalban dolgozik. Beleszeretett egy magas képzettségű fiatal tisztbe, és december 1-jén házasságot kötöttek. Négy héttel később a magyar fasiszták a férjét őrizetbe vették, mert részt vett a németek elleni összeesküvésben. A budai Várban várt a kivégzésre, mialatt az oroszok ostromolták a fővárost. A kivégzéstől megmenekült, de otthonában az oroszok vártak rá – Erdélyben ellenük harcolt –, úgyhogy ismét fogságba esett.

Tizenegy év telt el anélkül, hogy az asszony újra látta volna férjét.

Később amerikai szociológusok azt kérték, hasonlítsa össze a náci és az orosz megszálló erőket. „Első benyomásom az volt, hogy a németek nagyon arrogánsak és szigorúak. A magyarokat valamiképpen alsóbbrendű emberekként kezelik.”

Visszaemlékezve hozzáteszi: „De úgy gondolom, hogy az élet jobb lett volna a németek, mint az oroszok alatt. A németek magas kultúrájú és civilizációjú emberek. Sohasem követnének el olyan barbár dolgokat, mint amiket az oroszok követtek el velünk szemben. A németek emelni akarták a magyar nép életszínvonalát és kultúráját. Talán a magyar gyárak a németeknek dolgoznának, de a németek sohasem avatkoznának bele a magyarok családi életébe.”

Bondornét megkérdezték: „Milyen érzései támadtak az orosz csapatokkal kapcsolatban, amikor azok 1945-ben Budapestre érkeztek?”

Arckifejezése elsötétül, hangja megváltozik, élessé válik. „Benyomásom az oroszokról a mélységes undor.” Lassan elfordul a ki-kérdezőktől; képtelen egyenesen rájuk nézni. „Ehhez hasonló dolgokat már korábban is hallottam róluk, de a személyes bemutatkozásuk nagyon kegyetlen, nyers volt. Csodálkoztam, hogy ilyen emberek egyáltalán beszélni tudnak – rosszabbak voltak, mint az állatok.” Beleborzong és megismétli: „Az állatok jobbak, mint ők.”

Nyilvánvaló, hogy titkol valamit. Összeszorított öklei az ujjpercekig fehérek. Suttogva folytatja: „Amikor jöttek az oroszok, a ruhájuk leírhatatlanul mocskos volt. Piszkosak voltak. Nem csupán a háború miatt. Természetüknél fogva piszkosak, büdösek, – bűzt árasztottak. Úgy viselkedtek, mint az állatok. Berontottak a lakásba és figyelmeztetés nélkül kézigránátot vetettek. Nem tudtak beszélni, csak röfögni. Géppisztolyt fogtak az emberekre, és ha azok nem az általuk kívánt választ adták, lelőtték őket. Néhányan a németektől lopott egyenruhát viselték, de az egyenruha nem változtatta meg őket – a piszok mélyen a bőrükben volt. Aki csak rájuk nézett, annak hányingere támadt. Azt hitték, hogy a fogkrém egyfajta zselé, és a kenyerükre kenték. A kölnit megitták. A telefontól megijedtek és rálőttek. A WC-ben mosakodtak. Nem tudták, mire való a fürdőkád. Annyira megijedtek a falból előtörő víztől, hogy rálőttek a zuhanyra.

„Érintkezett-e személyesen az oroszokkal?” – Könnyek árasztják el szemét, amikor felidézi 1945 tavaszának lidércképét, azokat a heteket, amikről korábban senkinek sem beszélt.

Miután a férjét elvitték, az oroszok négy őrt állítottak lakásán belül és kívül, hogy őrizzék Bondornét és szelíd, harminckét éves szobalányát, két gyermek anyját. Három hétig tartották őket fogságban. A lakást kirabolták és a két asszonyt ismételten megerőszakolták. Bondorné attól rettegett, hogy ezek a kellemetlen szagú, utálatos katonák megfertőzték, sőt teherbe ejtették. A házi fertőtlenítőkből összekotyvasztott egy vitriolos folyadékot és azzal kezelte magát. A sav szétroncsolta egyik petefészkét és tönkretette a másikat is. Ha férje hazatér, sohasem lehet már gyermeke. Gyötrő gyulladása alakult ki, és minden év az agóniát jelenti számára.

Melankolikus rohamai vannak, gyűlöl mindent és mindenkit; nem szeret senki mást, mint kedvenceit: három kacsáját és három macskáját. „Az állatok is védtelen teremtések” – hangzik az indoklása.

Sorsa egyike az 1945 utáni magyar asszonyok sorsának. Visszavonultan él és a klasszikus zenéhez fordul vigasztalásért. Csak más hadifogoly-feleségekkel áll beszélő viszonyban, azokkal az asszonyokkal, akik sorstársai. Hetente háromszor találkoznak. A kormány nem tud, illetve nem akar közbenjárni érdekükben. Tildy Zoltán köztársasági elnök nem kommunista, de gyenge és határozatlan: „Tildy szélkakas” – mondja Bondorné. „Kizárólag a körülmények tették elnökké, nem a rátermettsége.”

Nagy Ferenc miniszterelnök egy alkalommal fogadta, de ez a találkozó csak súlyosbította depresszióját. „Nem volt tehetsége a miniszterelnökséghez. Hiányzott az intelligenciája és az érettsége. Ő is gyáva volt. Félt az oroszoktól és a magyar néptől. Mihelyt gondoskodott a jövőjéről, otthagyta az országot.”

1950-ben az új kommunista rendszer kijelentette, hogy minden haza nem tért hadifogoly meghalt. Bondornét hivatalosan özveggyé nyilvánították. Nem hiszi el, hogy ez igaz. Éjjelente csak egy férfiról, a hiányzó férjéről álmodik, a csinos századosról, akit az oroszok elraboltak tőle. Visszatérő fantáziaképe, hogy hazatér, és ez olyan, mintha sohasem lett volna távol. Bejön a szobájába, lefekszik melléje és inkább lángoló szerelmesként, mint férjként viselkedik. Az amerikai pszichiáterek keresik a motívumait, hogy miért fogott fegyvert a kommunista rendszer ellen. Bondorné bevallja nekik, hogy néha az álmaiban elképzelt szexuális aktus tökéletes. Nappal a munkanélküli asszony, akit a kommunisták meggyötörtek, azon tűnődik, hogy a férje él-e még valahol Szibériában.