HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
rosszra fordulni Blaireau és egykori
megvádlója, Parju között.
Dubenoît úr előre figyelmeztette mezőőrét.
– Feladata egyike lesz a legkényesebbeknek, jó öreg Parju-m.
– Igenis, pógámester úr.
– Elképzelhető, hogy Blaireau a mulatság során elragadtatja magát.
– Engem, pógámester úr? Kivel? Hová?
– Úgy értem, ízetlen tréfákat, csípős megjegyzéseket enged meg magának a maga rovására. Hogy sértegetni próbálja.
– Igenis, pógámester úr.
– Maga ezekre nem felel semmit. Érti? Semmit, de semmit!
– Igenis, pógámester úr.
– Egy fia szót sem.
– Igenis, pógámester úr.
– Még egy árva mozdulatot se tesz.
– Igenis, pógámester úr, nem.
– Ellenben, ha ez az alak csak egyszer is áthágja az illendőség korlátait, maga azonnal odajön hozzám és jelenti.
– Igenis, pógámester úr.
Parju egy Tacitust megszégyenítő tömörséggel mindjárt el is ismételte magában a kapott parancsot: „Se szó, se mozdulat.” Aztán várakozással tekintett a bekövetkezendő események elé.
Az események nem várattak magukra sokáig.
Blaireau fölöttébb büszkén, amiért az imént magával a törvényszéki fő-fő bíró úrral koccintott, nem állt ellent a kísértésnek, hogy learassa diadala babérjait a jelenetet távolról végigszemlélő Parju-nél.
Anélkül, hogy elhagyta volna a bárpultot, odaszólt a törvény alázatos szolgájának:
– Na, öreg cimbora, ehhő miccósz?
Parju meg se rezdült.
– Láthatod, kivee’ koccintottam. Magával a montpaillard-i bíróság elnökévee’. Te vaj’ koccinthatná’-e egy bírósági elnökkee’, he, te hájfejű?
Parju meg se rezdült.
– Veled, öregem, még a békebíróság segédírnoka se koccintana.
Parju meg se rezdült.
Blaireau egy másodpercig tétovázott, vajon a lehetséges két viselkedésforma közül melyik mellett kössön ki: dühödjön-e föl ennyi konokság láttán, avagy essék-e meg a szíve szegény hülyéjén.
A nagylelkűség győzött.
– Jól van, na, öreg fickó, nem haragszok én terád. Gyere, koccincsunk egyet minden cécó és felhajtás nékű!
Parju meg se rezdült.
– Kisasszonka, lesz szíves két pezsgőt... Egészségedre, Parju!
Parju meg se rezdült.
– Nem akarsz koccintani?... Sebaj, akkor is egészségedre!
És Blaireau minden felhajtás nélkül felhajtotta mindkét pohár tartalmát, csupán annyit dünnyögve maga elé:
– Te mulyapék, te!
Illetve ennyit még hozzátett:
– Az ember eccerűen nem érti asztat, miféle kormány az olyan, amék ilyen tökfejeket alkalmaz mezőőrnek!