Konsztantyin Szimonov regénye világszerte méltán keltett feltűnést. A front minden borzalmát személyes élményként tapasztaló író a Honvédő Háború első, drámai hónapjairól számol be dokumentumszerű hitelességgel.

A történet – egy fiatal szovjet tiszt háborús viszontagságainak izgalmas históriája – önmagában is lebilincselő olvasmány, de a regény igazi érdekessége, művészi értéke másban rejlik.

Az Élők és holtak lapjain nagy szavak, patetikus fordulatok helyett az előadásmód puritán egyszerűségével, az egész művet átható mély emberséggel találkozunk, s ami talán a legfőbb érdeme: Szimonov kíméletlen őszinteséggel ábrázolja a történelmi valóságot – a háború kezdeti szakaszának küzdelemmel és tragédiákkal teli napjait.

Aki olvasta a világhírű szovjet író, Konsztantyin Szimonov hazánkban is nagy sikert aratott művét, az Élők és holtak-at, vagy látta a belőle készült filmalkotást – bizonyára örömmel veszi kézbe a mű folytatását, amelynek jól ismert hőseit: a fronton újra magára találó Szincovot, a mindig józanul gondolkozó, megfontolt és nagyon rokonszenves Szerpilin tábornokot, a partizánmunkában életét kockáztató Tánya orvosnőt és a többieket másfél évvel később látjuk viszont a Honvédő Háború talán legizgalmasabb és legdrámaibb szakaszában – a sztálingrádi csatában.

Az író ebben a művében is hű marad kitűzött céljához: a nagy szavak pátosza helyett mély emberséggel, nagyon őszintén beszéli el a harcok drámai történetét és hősei sorsát, s a maga teljességében ábrázolja a háború borzalmaiba kényszerített ember helytállását – de gyengeségét, megingásait is.

A regény a Lenin-díjas szerző háborús trilógiájának második kötete.