A regény hőse, mint az alcím is állítja, egy „derék katona”. Furcsa tisztesség a Švejké: részt vehet az első világháborúban, először a hátországban (katonai fogdákban és egészségügyi intézményekben), majd a fronton, végül fogságban. ő a készséges kisember, aki roppantul igyekszik a tisztesség és becsület látszatát kelteni, azonban menti a bőrét, mégpedig úgy, hogy addig hülyéskedik, amíg a bolondok közé zárják, mert tohonyaságaival és furfangjaival terhére van a katonai feljebbvalóinak.
A szatírikus regény, amely ezt az alakot teszi hősévé, háború- és monarchiaellenes élű. A panoptikum, melyet az író és a monarchia militarista világából felvonultat, gyilkos, megsemmisítő nevetésre készteti az olvasót. A dicsőséges „csihi-puhi” anekdotafűzérszerűen kibontakozó, javarészt Švejk által kommentált története: az esztelenségnek, a fegyelmezés gépies, lélektelen formájának, a korlátoltságnak, a kakasdombon is kiélhető cezaromániának, az alkoholizmusnak eseményéből áll össze. Švejk észjárása a cseh nép történeti tapasztalatait sűríti, leleplezi a háborút, a császárság kórhadt rendszerét és általában az emberi ostobaságot. A népi – sokszor naturalista – nyelvezetű dialógusok szatírikusak, állandó feszültséget, folyamatosságot teremtenek, egybeötvözik a sok-sok epizódot. Hasek hősének passzív rezisztenciájában zseniális írói készséggel jelenik meg a sajátos cseh kispolgári világ. A regény befejezetlenül maradt, ám így is egésznek tűnik.
Magyarul először Karikás Frigyes fordításában látott napvilágot, külföldön, a két világháború között. A teljes és hiteles fordítás (Réz Ádámé) 1956 óta jelenik meg.
Nagy idők nagy embereket kívánnak. Vannak szerény, fel nem ismert hősök, akiket nem dicsőit a történelem, mint Napóleont, Jellemrajzuk elhomályosítaná még makedóniai Nagy Sándor dicsőségét is. Manapság, a prágai utcákon járva, találkozhattok egy ütött-kopott férfival, aki maga sem tudja, milyen jelentős szerepet játszott a mostani nagy idők történetében. Szerényen megy a dolga után, nem zaklat senkit, és őt sem zaklatják interjáért az újságírók. Ha megkérdeznétek, hogy hívják, egyszerűen és szerényen így felelne: "Svejk vagyok..."
S ez a csendes, szerény, ütött-kopott férfi valóban nem más, mint Svejk, a derék öreg katona, a rettenthetetlen hős, akit annak idején az osztrák monarchiában oly sokat emlegetett a cseh királyság minden polgára, s akinek most, a köztársaságban sem halványulhat el a dicsősége.
Én nagyon-nagyon szeretem ezt a derék katonát, Svejket, s közzétéve világháborús kalandjait, meg vagyok győződve, hogy ti is mindannyian szívetekbe fogadjátok e szerény, fel nem ismert hőst. Nem gyújtotta ő fel semmiféle istennő templomát Epheszoszban, mint az a tökkelütött Hérosztratosz, hogy bekerüljön a lapokba és az iskolai olvasókönyvekbe.
S ennyi elég is.