Tizenkét éve diagnosztizálták a depressziómat. Akkor azt hittem, ez annyit jelent, őrült vagyok, elmebeteg, bolond. A kilencvenes évek elején még jóval kevesebbet lehetett tudni erről a betegségről, mint ma. Könyvemet azért írtam, hogy segítsek a sorstársaimnak: ha elolvassák, reményeim szerint sokkal rövidebb ideig tartó és kevésbé éles fájdalmat éreznek majd, amikor meghallják a lesújtó ítéletet: depresszió. Mint talán sokan emlékeznek rá, pályámat a nyolcvanas évek végén rádiós újságíróként kezdtem, később a képernyőn is felbukkantam. Egy ideje kulturális rendezvények, filmek sajtófőnöki teendőit végzem, általam tehetségesnek tartott művészeket népszerűsítek az írott sajtóban. 2000-ben elnyertem a Cosmopolitan női magazin nagydíját. „Te vagy a legjobb” voltam, újságírói kategóriában. Akkor azt írtam: „Szenvedélyem a klasszikus újságírás. Örömmel tölt el, ha sok-sok sztár után egy-egy fiatal, pályakezdő színészt-színésznőt én fedezek fel, és az én szememen keresztül ismertethetem meg őket a színházba járókkal, a magyar film szerelmeseivel. Hiszek abban, hogy a szuverén, autonóm ember jutalmánál, a szabadságnál nincs nagyobb jutalom.” Ez öt éve volt. Ma sem gondolom másként. Én ebben hiszek. Csak ebben.Albert Györgyi

A XXII. század elején űrhajó-járat közlekedik a Föld és a Vénusz között, teret és időt legyőzve, kozmikus sebességgel suhanó asztroplánok száguldanak száguldanak a világűrben. Óriási meteorraj tör a Naprendszer térségébe: a két bolygó között váratlanul megszakad a rádió-összeköttetés is. Tizenegy földi ember: köztük egy fiatal házaspár is – a soha fel nem szakadó ködtakaróba burkolt Vénuszon reked. Mintegy húsz földi évet töltenek itt, jól felszerelve, s mégis kényszerű száműzetésben. „Vendéglátóik”, az antropterák ez idő alatt csodálatos fejlődésen mennek át, a földi ember évezredes történelmét futják be. A házaspárnak gyermeke is születik. A kis Mark már tizenhárom esztendős, amikor a meteorfelhő végre elvonul, és ismét szabaddá válik az út. Az asztroplánról mint távoli fényes csillagot pillantja meg először a bolygónkat, a Földet Mark, a Vénuszon született ember.

A XXII. század elején űrhajó-járat közlekedik a Föld és a Vénusz között, teret és időt legyőzve, kozmikus sebességgel suhanó asztroplánok száguldanak a világűrben. Óriási meteorraj tör a Naprendszer térségébe: a két bolygó között váratlanul megszakad még a rádió összeköttetés is. Tizenegy földi ember: köztük egy fiatal házaspár is - a soha fel nem szakadó ködtakaróba burkolt Vénuszon reked. Mintegy húsz földi évet töltenek itt, jól felszerelve, s mégis kényszerű száműzetésben. "Vendéglátóik", az antropterák ez alatt az idő alatt csodálatos fejlődésen mennek át, a földi ember évezredes történelmének útját futják be. A házaspárnak gyermeke is születik. A kis Mark már tizenhárom esztendős, amikor a meteorfelhő végre elvonul és ismét szabaddá válik az út. Az asztroplánról mint távoli fényes csillagot pillantja meg először bolygónkat, a Földet Mark, a Vénuszon született ember.

A XXII. század elején űrhajó-járat közlekedik a Föld és a Vénusz között, teret és időt legyőzve, kozmikus sebességgel suhanó asztroplánok száguldanak száguldanak a világűrben. Óriási meteorraj tör a Naprendszer térségébe: a két bolygó között váratlanul megszakad a rádió-összeköttetés is. Tizenegy földi ember: köztük egy fiatal házaspár is – a soha fel nem szakadó ködtakaróba burkolt Vénuszon reked. Mintegy húsz földi évet töltenek itt, jól felszerelve, s mégis kényszerű száműzetésben. „Vendéglátóik”, az antropterák ez idő alatt csodálatos fejlődésen mennek át, a földi ember évezredes történelmét futják be. A házaspárnak gyermeke is születik. A kis Mark már tizenhárom esztendős, amikor a meteorfelhő végre elvonul, és ismét szabaddá válik az út. Az asztroplánról mint távoli fényes csillagot pillantja meg először a bolygónkat, a Földet Mark, a Vénuszon született ember.

A XXII. század elején űrhajó-járat közlekedik a Föld és a Vénusz között, teret és időt legyőzve, kozmikus sebességgel suhanó asztroplánok száguldanak száguldanak a világűrben. Óriási meteorraj tör a Naprendszer térségébe: a két bolygó között váratlanul megszakad a rádió-összeköttetés is. Tizenegy földi ember: köztük egy fiatal házaspár is – a soha fel nem szakadó ködtakaróba burkolt Vénuszon reked. Mintegy húsz földi évet töltenek itt, jól felszerelve, s mégis kényszerű száműzetésben. „Vendéglátóik”, az antropterák ez idő alatt csodálatos fejlődésen mennek át, a földi ember évezredes történelmét futják be. A házaspárnak gyermeke is születik. A kis Mark már tizenhárom esztendős, amikor a meteorfelhő végre elvonul, és ismét szabaddá válik az út. Az asztroplánról mint távoli fényes csillagot pillantja meg először a bolygónkat, a Földet Mark, a Vénuszon született ember.

A XXII. század elején űrhajó-járat közlekedik a Föld és a Vénusz között, teret és időt legyőzve, kozmikus sebességgel suhanó asztroplánok száguldanak száguldanak a világűrben. Óriási meteorraj tör a Naprendszer térségébe: a két bolygó között váratlanul megszakad a rádió-összeköttetés is. Tizenegy földi ember: köztük egy fiatal házaspár is – a soha fel nem szakadó ködtakaróba burkolt Vénuszon reked. Mintegy húsz földi évet töltenek itt, jól felszerelve, s mégis kényszerű száműzetésben. „Vendéglátóik”, az antropterák ez idő alatt csodálatos fejlődésen mennek át, a földi ember évezredes történelmét futják be. A házaspárnak gyermeke is születik. A kis Mark már tizenhárom esztendős, amikor a meteorfelhő végre elvonul, és ismét szabaddá válik az út. Az asztroplánról mint távoli fényes csillagot pillantja meg először a bolygónkat, a Földet Mark, a Vénuszon született ember.

A sötét égbolton napsugarak fényében tündöklik a Vénusz. Mintha a Mindenség egy játékos óriása fehér felhőkből gyúrt labdát hajított volna a csillagok milliárdjai közé, száll, repül a könnyű gombolyag, járja az Utat, melynek kezdetét és végét öröktől való törvények jelölték ki. Repül a labda, felragyogó fénye hajnalt vagy alkonyt hirdet a Föld emberének. Néha közel jön hozzánk, ránk csillan mosolyogva, azután továbbsuhan és ismét eltűnik a végtelen messzeségben. Mi lehet a Vénusz felhői mögött? Mit takar a sűrű köd, mely testvérbolygónk titkát rejtegeti? Megszületett-e már ott is a diadalmas éle, vagy örök csend honol még a halott tájakon? Nem tudjuk. Hiába kutatnak a csillagászok égnek szegezett távcsövei egyetlen áruló parányi rést a fátyolon, az ember fürkésző szeme elől mindent eltakar a köd…

A sötét égbolton napsugarak fényében tündöklik a Vénusz. Mintha a Mindenség egy játékos óriása fehér felhőkből gyúrt labdát hajított volna a csillagok milliárdjai közé, száll, repül a könnyű gombolyag, járja az Utat, melynek kezdetét és végét öröktől való törvények jelölték ki. Repül a labda, felragyogó fénye hajnalt vagy alkonyt hirdet a Föld emberének. Néha közel jön hozzánk, ránk csillan mosolyogva, azután továbbsuhan és ismét eltűnik a végtelen messzeségben. Mi lehet a Vénusz felhői mögött? Mit takar a sűrű köd, mely testvérbolygónk titkát rejtegeti? Megszületett-e már ott is a diadalmas éle, vagy örök csend honol még a halott tájakon? Nem tudjuk. Hiába kutatnak a csillagászok égnek szegezett távcsövei egyetlen áruló parányi rést a fátyolon, az ember fürkésző szeme elől mindent eltakar a köd…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
„Ki tudná megmondani, milyen világ rejtőzik valójában a Vénusz soha fel nem szakadó ködtakarója alatt? Mit rejt a sűrű köd, mely. a Föld testvérbolygójának titkait őrzi?

Vajon volt… vagy csak születőben van ott az élet? Vagy csend honol még az élettelen tájakon?…"
Erre a kérdésre igyekezett költői választ adni Botond-Bolics György Vénusz-trilógiájával, mely a „Ha felszáll a köd…" és az „Ezer év a Vénuszon" után ezzel a kötettel ért befejezéséhez.
Mark Barett, a Vénuszon született első ember küzdelmes, de diadalmas sorsa, a magas technikai kultúrájú barbárságon emberséggel győzedelmeskedő tudós XXII. századbeli regényes életútja elevenedik meg előttünk ebben a könyvben, mely a két előző kötettel egyetemben méltán tanúsítja, hogy mennyire magasan szárnyal a csillagok világát, a végtelen mindenség titkait fürkésző ember képzelete.

„Viccgyűjteményem anyagát nem a teljesség igényével állítottam össze. Zsenge gyermekkorom óta előszeretettel hallgattam és terjesztettem a népi humor e produktumait: az óvodában és az iskolában, a kórházban és a sitten, véget nem érő párttaggyűléseken és istentiszteleteken, vonaton és tudományos tanácskozásokon, sőt, temetéseken is. Egy egész politikai korszakon keresztül végig ott jártak a fejemben. Most, hogy ez a korszak, amelyben gyermekkorom, ifjúságom és felnőtt életem java része zajlott, egyszer s mindenkorra lezárult, véget ért, előbányászom emlékezetem mélyéről a témában szerzett tudásomat. Ez a búcsúm attól a hosszantartó léttől, amely egy kelet-európai szocialista ország polgáraként jutott nekem."
Dalos György
Három idézet a könyvből:
"Egy buzgó szovjet tévériporter beszámolója Hruscsov vidéki látogatásáról:

– Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – tréfálkozik a vonatból kiszálló Hruscsov elvtárs a kolhozparasztokkal.

– Jól vagyunk, jól vagyunk – tréfálkoznak a kolhozparasztok."
"Mi a különbség az amerikai és a szovjet AIDS-vírus között?

Az amerikai gyógyíthatatlan, a szovjet legyőzhetetlen."
"Halála után Kádár János a pokolra jut. Már melegítik neki a megfelelő, olajjal teli üstöt, amikor meglátja, hogy az egyik szomszédos cellában Leonyid Brezsnyev és Gina Lollobrigida szeretkezik. Kádár mélységes felháborodással fordul a főördöghöz:

– Hogy lehet, hogy nekem, aki az egész keleti tömb összes pártvezére közül a legliberálisabb voltam, egy üstben kell főnöm, míg ez a gazember a szerelem gyönyöreit élvezheti! Ez olyan, mintha még ki is tüntetnék.

– Kitüntetésről szó sincs – válaszolja a főördög –, ez Lollobrigida büntetése erkölcstelen életviteléért."

"...a magyar Gulággal, mely Dáni­ában oly nagy sikert aratott, Faludy jó évtizeddel megelőzte Szolzsenyi­cint..." GÖTEBORG-POSTEN, 1978. júl. 14. "Ha az ember ezt a gyönyörűen megírt tanúvallomást elolvassa, köz­vetlen érintkezésbe kerül az erővel és a bátorsággal. Megilletődve teszi le a könyvet, miközben azon elmél­kedik - és ez remélhetőleg nem illú­zió -, hogy az emberi szellem fölébe tud emelkedni minden szerencsétlen­ségnek." THE TIMES, London, 1988. febr. 28. a könyv újabb kiadásához Válasz egy körkérdésre: Melyik könyvet vigyük magunkkal nyárra? Miranda Seymour: "...George Faludy My Happy Days in Hell-jét, Magyar­ország egyik legkitűnőbb költőjének nagyszerű önéletírását..." THE SUNDAY TIMES, London, 1988. "Lenyűgözően érdekes könyv…. Szerzője példát mutat, mint lehel humánusnak maradni az emberiség ellenségei között." THE SPECTATOR, London, 1962.nov. "Mestermű." THE TIMES, London, 1962. nov. "Faludy csillámló, elragadó ön rajzának legváratlanabb sajátsága vidámság, mely a könyv legsötétebb oldalait is átjárja." POLITIKEN, Koppenhága, 1964. okt "Faludy szárnyaló iróniája a deprimálóbb és legveszélyesebb élmények elbeszélésénél is mosolyt varázsol olvasói ajkára. Lélegzetelállító közvetlenséggel kalauzol bennünket a recski Pokolban és közben bebizonyítja, hogy olykor a szellem tartja fenn az ember testét." NEUE ZURICHR ZEITUNG, 1964 nov.

Faludy György a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának megdöbbentő történetét írta meg Szolzsenyicin Gulágjához is hasonlított életrajzi regényében. A Pokolbeli víg napjaimban az Andrássy út 60. és Recsk poklát megjárt költő sorsát 1953-ig, a táborból való szabadulásig kísérhetjük figyelemmel.
Mindaz, ami kapaszkodót nyújtott számára a hányattatás éveiben - ösztönös életigenlése, a testi szépség és a szellemi nagyság iránti feltétlen tisztelete -, mélyen áthatja anekdotáit. Kortörténeti jelentősége mellett a Faludyra oly jellemző irónia és szellemi őszinteség teszi a könyvet lebilincselő olvasmánnyá.
Az odüsszeuszi életutat elbeszélő regény időközben trilógiává bővült: Pokolbeli napjaim után címmel 2000-ben, A Pokol tornácán címmel 2006-ban látott napvilágot a folytatás. A harmadik kötet megjelenését a legendás költő már nem érhette meg.