Here at last is the sensational sequel to "Papillon" – the great story of escape and adventure that took the world by storm. "Banco" continues the adventures of Henri Charriere – nicknamed 'Papillon' – in Venezuela, where he has finally won his freedom after thirteen years of escape and imprisonment. Despite his resolve to become an honest man, Charriere is soon involved in hair-raising exploits with goldminers, gamblers, bank-robbers and revolutionaries – robbing and being robbed, his lust for life as strong as ever. He also runs night-clubs in Caracas until an earthquake ruins him in 1967 – when he decides to write the book that brings him international fame. Henri Charriere died in 1973 at the age of 66.

Charrière fut faussement accusé de meurtre en 1931 et condamné à perpétuité au bagne en Guyane française. Le régime là, dit « le chemin de la pourriture », était affreux. Résolu qu'il n'y appartiendrait jamais, il s'évada. Sa récompense fut d'abord un cachot inondé de la mer toutes les marées, puis un séjour à la réclusion, « la mangeuse d'hommes », où il fut puni par la quasi-famine. Mais il désira tant sa liberté que, n'importe combien de ses essais aient échoué, il tenta une évasion après l'autre.

Cartea de anticariat Banco (cu un titlu sugestiv, termen folosit la jocul de carti) reprezinta o continuare a aventurilor lui Charriere, incepute cu editarea romanului Papillon. "O viata nu se reface asa cum se coase un nasture lipsa" - spunea Charriere.

„A legelőrelátóbb, a legpontosabban kalkuláló ember is csak játékszer a sors kezében. Semmi sem biztos, csak a jelen, minden más egy ismeretlen erő fennhatósága alá tartozik, amit nevezhetünk szerencsének, balszerencsének, végzetnek, vagy Isten kifürkészhetetlen akaratának. Csak egy a fontos: hogy soha ne törődjünk bele a vereségbe, és minden kudarc után képesek legyünk újrakezdeni. "Pillangó, aki becenevét a mellére tetovált pillangónak köszönheti, huszonöt évesen a párizsi alvilág ismert figurája. Egy strici állítólagos meggyilkolása miatt bíróság elé állítják, de mivel ártatlan, bízik az igazságszolgáltatásban. Elég azonban egy hamis tanú, egy könyörtelen ügyész valamint tizenkét befolyásolható esküdt, és máris kimondják az ítéletet: életfogytiglani kényszermunka egy tengeren túli fegyenctelepen, a "földi pokolként” ismert Ördögszigeten. Pillangó nem törődik bele az őt ért igazságtalanságba, nem hajlandó egy fegyenctelepen meghalni valamiért, amit el sem követett. Bár bűnözőkörökben lehetetlennek tartják az Ördögszigetről való kiszabadulást, odakerülése pillanatától két gondolat tartja életben: a szökés és a bosszú. Mint egy megszállott, csak ennek a két dolognak él. De újabb és újabb, hihetetlen találékonysággal megtervezett, életveszélyes menekülési próbálkozásai rendre kudarcot vallanak, és minden egyes szökési kísérlet után egyre szigorúbb börtönbe, egyre kilátástalanabb körülmények közé kerül. Ennek ellenére nem adja fel, hajtja a szabadság utáni sóvárgás és a bosszúvágy, ezekből merít erőt, hogy ki tudja állni az elfogását követő, gyötrelmes testi-lelki kínokat. Csaknem másfél évtizedes fogsága alatt tizenháromszor kísérli meg a szökést, örökké bízva benne, hogy egyszer végre a szerencse is mellé áll, és bosszút állhat azokon, akik az „enyészet útjára” küldték. A Pillan­gó nem egyszerűen egy szökött fegyenc élettörténete, hanem a 20. század egyik legfontosabb regénye. A saját igaz történetét elmesélő Henri Charrière a Pillangó-val az elpusztíthatatlan szabadságvágy és a minden akadályt legyőző akaraterő örök szimbólumát alkotta meg.

Notre civilisation n'est plus : une forêt gigantesque s'étend sur la moitié de L'Europe. Un ermite et son disciple font route vers les ruines de Paris. Captivé, émerveillé, Le Lecteur s'engage à Leur suite dans cette forêt extraordinaire, peuplée de termites géants et de fleurs carnivores, de héros déchus et de milices sangLantes... On entre dans La Forêt d'Iscambe et on en sort changé à jamais.

Isabelle de Charrière, dite Belle de Zuylen dans sa jeunesse, est née van Tuyll van Serooskerken, près d’Utrech dans une famille de la haute noblesse. Elle écrit en français, la langue internationale de l’époque. À trente ans, elle épouse Charles-Emmanuel de Charrière de Penthaz et s’établit à Colombier près de Neuchâtel. Dans ce livre, nous avons choisi « Le Noble », une nouvelle satirique de sa jeunesse, qui fit scandale : elle, de vielle noblesse, peut-elle se mésallier avec lui, un noble de fraîche date. « Aiglonnette et Insinuante » : la souplesse est-elle nécessaire aux princes ou seulement la vaillance ? « Deux familles » : les nobles le sont-ils par essence ? « Lettres neuchâteloises » : un roman épistolaire où Henri, un jeune étranger, rencontre Marianne, une jeune fille de la bonne société de Neuchâtel. Écrits entre 1768 - 1791

Isabelle de Charrière, hollandaise établie près de Neuchâtel, écrit en français. Dans son roman, Trois Femmes, Émilie a émigré à treize ans en Allemagne avec ses parents. Lorsqu’ils décèdent, elle serait bien perdue sans Joséphine, sa servante et amie. Elle l’aide à trouver un petit logement dans un village et de quoi survivre. Elle la fait rencontrer les seigneurs du lieu et en particulier leur fils Théobald. Traitée d’abord d’intrigante lorsque l’amour se développe entre les jeunes gens, leur histoire finit, malgré tout, par un mariage. Mais Joséphine est enceinte du serviteur de Théobald. Il ne veut pas l’épouser. Arrive la mystérieuse et riche Constance qui vient s’établir dans le voisinage… 1798