Perry Mason [3]

– De maga ugye bevallotta, Mr. Mason, hogy hamis nyilatkozatot adott a rendőrségnek?

– Valóban bevallottam.

– És ez nem bűntett?

– Nem. Az ember annyiszor hazudhat a rendőrségnek vagy bárki másnak, ahányszor akar. Ha azért hazudik, hogy fedezzen egy gyilkost, akkor valóban bűnt követ el. Ha eskü alatt hazudik, akkor hamis tanúvallomást tesz. De ebben az esetben, uraim, a hazugság a gyilkos lépre csalását szolgálta.

– De nem vállalt ezzel kockázatot?

– Uraim, én mindig kockázatot vállalok. Én így szoktam játszani. Szeretem a kockázatot.

Perry Mason [39]

"Elvették a fegyverét, aztán mentek vagy tizenöt kilométert kifelé a városból. Õ még mindig a kocsi alján feküdt, amikor a pisztolyát a fejéhez szorították - és kész. Közvetlen közelrõl... Senki nem tudja, hol lõtték le. Feltehetõen a száguldó autóban. Aztán kidobták. Még azzal sem bajlódtak, hogy megálljanak egy pillanatra, csak kinyitották az ajtót és kihajították, hogy koppant az aszfalton, mint valami csomag, és minden koppanásnál vérfolt maradt az úton. Az autó továbbment."

Perry Mason [54]

„- Nem próbálta kicserélni a pisztolyt? – Nem. – Nem kísértette a gondolat? – Eszembe jutott. – Ilyen esetben – tette hozzá Mason – az ember tényleg nem tudja, mit tegyen. Ha kicseréli a fegyvert, másokat hoz kellemetlen helyzetbe, hiszen csak akkor tudnák azt vallani, hogy kicserélték a pisztolyt, ha elfednék saját bűnös ismereteiket. Az egész tervük arra épül, hogy rábírják egy első hallásra hihetetlennek hangzó történet előadására. Kétségbeesett kísérletre, hogy kimagyarázza, miért is van a birtokában a gyilkos fegyver, na meg a részvényesek listája, melyet biztosan valahogy elvett Rose Calverttől. Ha ehhez még hozzáveszi, hogy más névre szóló postát kért, felment abba a szobába, melyben később a holttestet megtalálták, kulccsal jutott be – máris kész egy marha szép kis szándékos emberölési ügy.”

Breq egykor űrhajó volt, amely több ezer katonát összekapcsolva szolgálta a hatalmas Radch birodalmat, egy ideje viszont emberi testbe kényszerülve irányítja a Kalr Kegyelmét.

Most azt a parancsot kapja, hogy látogasson el az Athoek Állomásra, és védje meg annak a hadnagynak a családját, akit egykor hidegvérrel meggyilkolt.

Az állomás békéje azonban csak látszólagos, és Breq érkezése régi ellentéteket hoz a felszínre.

Rejtélyes gyilkosság kísérlet tartja izgalomban Párizs közvéleményét. Meg akarták gyilkolni egy vidéki udvarházban a híres és nevezetes Stangerson professzor gyönyörűszép lányát, aki apjával tíz év óta kutatásokat folytat az anyag felbomlásával kapcsolatban. Megindul a nyomozás, megjelenik a helyszínen az író is a zseniális rendőrriporter, Rouletabille társaságában, de természetesen a helyszínen nyomoz a francia bűnügyi rendőrség mesterdetektívje is.

Gyanúba keveredik egy csomó ember, de senki sem tudja megfejteni a gyilkossági kísérlet legnagyobb rejtélyét: hogyan tudott a gyilkos egy tökéletesen zárt szobából eltűnni? És a kérdések egyre szaporodnak: miért akarták meggyilkolni a híres tudós lányát? Ki lehetett a merénylő: Miért hallgat mélységesen a támadásról az életben maradt áldozat?

Az olvasó izgalmát a páratlanul leleményes szerző egyre csak fokozza, míg végre az ifjú és rendkívüli ügyes rendőrriporter meg nem oldja a rejtélyek rejtélyét…

Régóta tudjuk, hogy az idegenek köztünk járnak, és különbözõ típusú találkákat szerveznek a földlakókkal. Olyan regénnyel is találkoztunk már, amelyben ezek az idegenek megtévesztésig hasonlítanak az emberekhez, és csak bizonyos szélsõséges helyzetekben derül ki másságuk. Azzal az ötlettel sem ez a regény játszik el elõször, hogy a földönkívüliek nem feltétlenül egyfélék, ugyanúgy lehetnek köztük barátságosak, mint ellenségesek. A Negyedik egyediségét ezeknek az elemeknek az ideális kombinációja adja.
A Negyedik egyike a Lorien nevû bolygóról elmenekült kilenc túlélõnek, akik mentoraikkal együtt a Földön kerestek menedéket. A Lorient elpusztító mogadoriak azonban nem szeretnek félmunkát végezni, mind egy szálig végezni akarnak a lorinokkal, ezért követik õket, és hajtóvadászatot indítanak utánuk.

Pittacus Lore a Lorieni Bölcsek bölcse. Tizenkét éve él a Földön, készül a bolygó sorsát meghatározó, mindent eldöntõ háborúra. Tartózkodási helye ismeretlen. A Lorienrõl érkeztünk a Földre. Tizenkét évvel ezelõtt. Úgy nézünk ki, mint ti. Ugyanazt a nyelvet beszéljük. Köztetek élünk. De másmilyenek vagyunk. Olyan hatalommal rendelkezünk, amirõl nem is álmodhattok. Elképzelni sem tudjátok, milyen erõsek és gyorsak vagyunk. Hozzánk hasonló szuperhõsökkel eddig csak filmekben vagy képregényekben találkozhattatok, de mi valóban létezünk.

Eljött a lázadások és forradalmak ideje, a konfliktusoké és az intrikáé. Új-Crobuzont egyaránt fenyegetik külső és belső erők. Nyílt háborút vív Tesh komor városállamával, ugyanakkor utcáit elégedetlenkedők tömegei árasztják el. A népes metropolisz a pusztulás szélére sodródott. És a felfordulás kellős közepén egy titokzatos, álarcos alak forradalom lángját szítja, hogy aztán a legváratlanabb helyeken szökkenjen szárba az erőszak vérvirágja.

Lázadók kis csoportja hagyja el kétségbeesésében a várost, hogy a külvilág veszedelmeivel bátran szembeszállva fölkutassa az utolsó reménységet, mely talán már csak a legendákban létezik. Elérkezett Új-Crobuzon létének legkritikusabb pillanata. És a suttogások szerint még valami. Eljött a Vastanács ideje.
Az angol új furcsák vezéralakja Bas-Lag-trilógiájával nem csupán a fantasyirodalmat helyezte 21. századi alapokra, de magát a regény műfaját is. Ezzel a kötetével zárul a ciklus, mely a Perdido pályaudvar, végállomással kezdődött, és az Armadával folytatódott.

"A ​​holttesteket egy fedetlen árokban találták, a 87-es körzet legészakibb csücskében…

A hat holttest egymás hegyén-hátán feküdt a sárszínű jégen. A jeget más is elszínezte. Vér. A holttestek meztelenek voltak. Meztelenségüktől még hidegebbnek tűnt az éjszaka."

Három férfi, két fiatal lány és egy csecsemő az áldozat. Ed McBain hősei, a 87-es körzet nyomozói (Carella és Kling) alig térnek magukhoz e brutális kivégzések láttán. A csecsemő aztán végképp kibillenti őket az egyensúlyukból. Pedig a java még csak most kezdődik. Három banda garázdálkodik a városban, akik folyton háborúznak egymással. A Lázadó Jenkik elnöke eltökéli, hogy – leszámolva a Skarlát Bosszúállókkal és a Halálfejekkel – egyszer s mindenkorra rendet csinál. Innentől pedig elszabadul a pokol. Az áldozatok egyre csak szaporodnak, mígnem szabályos tömegmészárlásba torkollik a békeakció. Mindez egy bomlott elme agyszüleménye. Vagy inkább egy mindenre elszánt, puritán erkölcsi nézeteket valló, álszent, békéről papoló aberrált gazember manipulációja, amelynek a helyét nem találó, kallódó, frusztrál fiatalok könnyen áldozatul esnek. E képzeletbeli városban csakúgy, mint nem is egyszer az emberiség történelmében…

Az észak-dakotai farmer, Tom Lasker és fia ásás közben fura tárgyat talál. Amikor megpróbálják kiszabadítani a földből, kiderül, hogy jóval nagyobb, mint gondolták. Végül egy hajó kerül elő a mélyből, méghozzá egy futurisztikus jacht. Még csak hasonlót sem láttak soha ami nem is csoda, hiszen a környéken közel-távol semmi hajózható víz nincs.

A jacht vadonatújnak tűnik, de vajon hogyan és mikor kerülhetett a föld alá? A vidéken legutóbb tízezer évvel ezelőtt hullámzott egy beltenger vize, ám ha azóta itt hevert volna a hajó, sokkal viharvertebbnek kellene lennie. A rejtély megoldásához egy újabb rejtély visz közelebb: a szomszédos sziú rezervátum területén előkerül egy hasonlóan futurisztikus anyagból készült építmény, amely mintha átjáró lenne más világokba. És benne ott egy kikötőhely, pontosan a jachthoz méretezve.

A leletek hamarosan fölkeltik a hatóságok figyelmét is, s ádáz küzdelem kezdődik a rezervátum lakói és a nemzetbiztonsági szervek között a hirtelen értékesebbé vált földterületért. De vajon mit számít néhány négyzetkilométernyi sziklás hegyvidék, ha az emberi történelem legnagyobb felfedezése a tét?
Az amerikai szerző Nebula-díjra jelölt regénye igazi nagyszabású tudományos-fantasztikus kaland, Heinlein, Clarke és Simak legjobbjait idézi. Ambiciózus és izgalmas, nem fél nagy kérdéseket feltenni és nem marad adós a nagy válaszokkal sem.
„Mintha a régi szép idők SF-je támadna fel fordulatos történet, lélegzetelállítóan izgalmas befejezéssel.”

New York Daily News
„Ellenállhatatlanul magába szippant, McDevitt eddigi legjobb könyve.”

Booklist

Egyszerű régészeti expedíciónak indult. A Maleiva III-ra érkezett tudóscsapat egy ősi civilizáció romjait akarta feltárni, majd eltűnni a helyszínről, mielőtt megérkezik Jerry Morgan. Hogy kicsoda Jerry Morgan? Egy kóbor gázóriás, ami eltéríthetetlenül tart a Maleiva III felé. E kikerülhetetlen végzetről kapta a bolygó másik nevét: Süllyesztő. Ami ugyanis két hét múlva itt van még, az atomjaira hullik szét a kataklizmában. De hát két hét az rengeteg idő, gondolták a régészek. Míg el nem kezdődtek a meghibásodások, a földrengések, és szembe nem kerültek a helyi élővilág veszedelmesebb egyedeivel.

Priscilla Hutchins hiába remek pilóta, ebből a kutyaszorítóból talán még ő sem mentheti ki tudós utasait, sőt az ő ígéretes karrierje is idő előtt tragikus véget érhet.

Jack McDevitt új sorozatának második kötete, az Emlékmű a csillagokban folytatása ugyanolyan lélegzetelállító izgalmakkal szolgál, mint az első rész, és megmutatja, egy női pilóta is lehet találékony és merész, nem csak a Han Solóké a galaxis.

„Csodálatos könyv.”

– San Diego Union-Tribune

„Az SF-rajongók szeretik, ha éreztetik velük, milyen hatalmas, összetett és rejtélyes a világegyetem. Jack McDevitt-től töményen kapjuk ezt, nem felrázva és nem keverve.”

– Baltimore Sun

– George, távolítsa el innen ezt az alakot – mondta Lagana. – Ültesse a kocsijába.

George könnyedén megfordult, nagy kezével Bannion karja alá nyúlt. – Mozgás – mondta, széles, sápadt arcán egykedvű kifejezéssel.

– Ne fáradjon – mondta Bannion. – Nincs szükségem segítségre.

– Azt mondtam, barátocskám, hogy mozgás. – ismételte a sofőr. Erőteljes mozdulattal maga felé rántotta Banniont, és ki akarta csavarni a karját.

Bannion kijött a béketűrésből, és elvesztette önuralmát. Megfeszítette a karját, lerázta Geroge kezét, és a falhoz vágta a sofőrt. Lagana lányának bekeretezett képe leesett a falról, akkorát rengett.

– George! – ordította Lagana.

– Igenis, uram – mondta George halk közömbös hangon. Ellépett a fal mellől, s óvatosan megfontoltan figyelte Banniont. – Na jó, nagyfiú – mondta. Úgy tett, mint aki bal kézzel gyomron akarja vágni a másikat, aztán előrehajolt, és jobbjával megcélozta a nyomozó állát. Bannion bal kézzel elhárította az ütést, azután előrelépett, és teljes erejéből pofon vágta George-ot. Hatalmas pofon volt, akkorát csattant a szobában, mint egy pisztolylövés. George a fejét rázva térdre rogyott, az álla furán lefittyedt.

– Kapd el, George! – üvöltötte Lagana.

A sofőr megmozdult az ösztökélő hangra. Orrán-száján dőlt a vér, de lecsücsült, maga alá húzta a lábát, és felpillantott Bannionra.