19. fejezet - A táborban, Peru
A myotan aprókat lélegzett. Egy speciális gyakorlatot végzett, mely energiával tölti fel az izmokat, és segít az összpontosításban. Egy távoli világ képei villantak fel előtte, egy szigorú tekintetű, barna pikkelyes mester arca, akitől ezt a technikát elsajátította. Persze később megölte, miután már képtelen volt többet tanulni tőle.
Csak egy humán tartózkodott a megfigyelőben. A myotan többször is ellenőrizte, ám az eredmény nem változott. A tükör túloldalán ülő alak lassuló mozdulataiból, néha előrebukó fejéből arra következtetett, hogy a humánok pihenés fázisában lehetnek, bár ez nem nyert egyértelmű megerősítést.
Ám az idő megfelelőnek látszott.
Ha ez csak teszt, akkor legalább megpróbálta.
A myotan megvárta, amíg a megfigyelőben tartózkodó humán hátat fordít neki, ekkor óvatosan kitámasztotta a lábait, és nekikészült a kitörésre. A vállába épített plazmavető óvatosan kicsúszott a csontok közül, ahol eddig rejtőzött. Az idegi összeköttetésnek hála elég volt rágondolnia, s máris készenléti állapotba került.
A helyiségben állandóak voltak a fényviszonyok, ám a myotan figyelmét nem kerülte el, hogy a rá irányuló berendezéseket mind szemmagasságban vagy afelett helyezték el. Így egy tekintélyes méretű holt tér jött létre, melynek előnyeit az idegen nem habozott kihasználni.
Odakint a vihar elemei erővel tört a táborra. A trópusi eső szinte egy másodperc alatt eláztatott mindent, feltöltötte a tábor körül kialakított védőárkokat, melyek a rovarok bejutását voltak hivatottak megakadályozni. A koncentrált fémnek köszönhetően a villámok veszélyes közelségben csapdostak, az egyik hatalmas pálma kettéhasadt az elemi csapás nyomán.
Aki tehette, igyekezett valami fedelet találni a feje fölé, mert ilyen ítéletidőben senki sem akart odakint tartózkodni. Még a tábor védelmét biztosító katonák is behúzódtak a sátorponyvájuk alá, s titokban azon imádkoztak, hogy minél hamarabb vonuljon el a vihar.
A myotan a humánra irányította a tekintetét.
Az egyik villám olvadt fémcseppeket hagyott csupán a tábor közepén emelkedő adótoronyból. A kapcsolódó vezetékeken végigrohanó elektromosság megbolondította az elektromos készülékeket, több helyen lecsapta a biztosítékot, és néhány, végtelennek tűnő másodpercre sötétségbe borította a tábort.
A myotan hirtelen sötétben találta magát.
Az idegen egy pillanatra meglepődött, ám rájött, hogy ez a váratlan fordulat inkább előnyére, mintsem a hátrányára válik.
A vészvilágítás éppen bekapcsolt, amikor az idegen plazmavetőjéből kicsapódó koncentrált sugár átfúrta a majd' tíz centiméter vastag ólomüveget, és szétrobbantotta az ügyeletes technikus fejét, aki arra riadt, hogy a számítógépek ismerős zúgása elhallgatott.
A myotan ezután a rácsokra irányította a koncentrált energiát. Az előzetes elemzésnek köszönhetően pontosan tudta, mivel áll szemben, így a rácsok szétolvasztása alig több mint fél percet vett igénybe. A helyiségben villogó vörös fények kísértetiessé tették a lény mozgását.
A belső helyiségben elhelyezett műszerek a pontos lövéseknek köszönhetően hamarosan olvadt fémdarabok voltak csupán. A myotan nem akarta, hogy bárki idő előtt tudomást szerezzen a kitörési kísérletéről.
A vákuumzáras ajtó meghaladta a plazmavető képességeit, néhány másodperces melegítés után a myotan rájött, hogy más kijáratot kell keresnie. Az ólomüveg először ellenállt ugyan az erős ütéseknek, ám amikor az idegen több lyukat ütött a felületén, csakhamar pókhálóssá vált a felszíne, s ezzel szinte egy időben hatalmas darabok szakadtak ki a keretből.
Az idegen átpréselte hatalmas testét a résen. A testébe vágó üvegdarabok zöldes vért fakasztottak belőle, ám nem foglalkozott ezekkel a karcolásokkal.
A sebek a harcos dicsőségének jelképei.
Christopher Fargas nyugtalanul forgolódott a helyén, nem jött álom a szemére. Nem a vihar zavarta, hiszen számtalan alkalommal átélt már hasonlót, s a trópusi eső kopogása inkább nyugtatóan hatott az idegeire.
Amikor az első villám belecsapott a rádióadó tornyába, a férfi hirtelen rádöbbent, milyen probléma kínozza már közel egy órája! Képtelen volt eddig szavakba önteni, de most kristálytisztán bukkant fel az agyában.
A tábor energiaellátása.
A vihar és a villámcsapások.
Az idegent fogva tartó ketrec elektromos zárjai.
Fargas nem foglalkozott a kint tomboló ítéletidővel. Kapkodó mozdulatokkal felöltözött, magához vette a pisztolyát, majd némi gondolkozás után az ágya alól egy puskát is előhúzott, melyet kifejezetten jaguárok és hasonló, nagy testű vadak elleni vadászatra szerzett be.
Tartott tőle, hogy hamarosan bekövetkezik a legrosszabb, amire csak számíthatnak. Ha a ketrec ajtaja kinyílik, és a myotan kijut, akkor már régen rossz mindenkinek. A lény jobb esetben eltűnik az őserdőben, ám Fargas tartott tőle, hogy nem ezt a megoldást fogja választani. Brick őrnagy bukkant fel az egyik sátor mellett. A kezében tartott automata ismétlőfegyver elárulta, hogy hasonló gondolatok gyötrik, mint Fargast. A két férfi csupán egy pillantást vetett egymásra, majd szótlanul a laboratórium felé iramodtak.
A reflektorok ebben a pillanatban aludtak ki.
A vészvilágítás ugyan nyomban bekapcsolt, azonban ennek fénye inkább csak arra volt elegendő, hogy az ember ebben az ítéletidőben eltaláljon egyik épülettől a másikig.
Fargas megragadta az őrnagy karját. Igazi kampa módjára tökéletesen tájékozódott a viharban is, neki nem volt szüksége fénycsóvákra ahhoz, hogy eljusson egyik helyről a másikra.
— Jöjjön! — kiáltotta, de egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a másik férfi hallotta-e a hangját. Mindenesetre erősen megszorította Brick őrnagy kezét, és húzni kezdte a laboratórium felé.
A laboratórium fala könnyű alumíniumötvözetből készült, csupán a belső oldalon helyeztek el egy közel tíz centiméter vastag védőburkolatot, mely tökéletes védelmet nyújtott az esetleges lehallgatások és hasonló tevékenységek ellen.
A fal közepén vörös folt jelent meg, mely rohamos sebességgel növekedett, s hamarosan a néhány milliméternyi terület két tenyérnyire tágult. Halk pattogás hallatszott, ahogy az alumínium elégett a koncentrált plazmasugár keltette hőben, majd hirtelen ember nagyságú lyuk támadt a falon.
A myotan második csapása megremegtette az egész épületet, és tekintélyes darabot kiszakított az alumíniumlemezből. A szegecsek megadták magukat a félelmetes erőnek.
Fargas inkább érezte, mintsem látta az esőfüggöny túloldalán felbukkanó alakot. Túl hatalmas volt ahhoz, hogy ember lehessen. Megrántotta az őrnagy karját, és a puskáját a célra tartva kétszer meghúzta a ravaszt.
Az idegen azzal volt elfoglalva, hogy valamiképp kiszabadítsa a lábát az alumíniumból, mely csúnya sebeket szakított rajta. A lény dühöngött, s ahelyett, hogy óvatosan kihajtotta volna a testébe hasító fémdarabokat, inkább erőteljes rántásokkal próbálkozott, melynek következtében a sebei egyre mélyültek.
Hirtelen tompa fájdalmat érzett a vállában.
A plazmavető érzete eltűnt a tudatából.
Iszonyú üvöltés hagyta el a myotan torkát, mely még a mennydörgésen is túltett, hallatán a táborban tartózkodók döbbenten bámultak egymásra. A katonák szinte egy emberként nyúltak a fegyverük után.
Valami baj van odakint!
A vihar már senkit nem érdekelt.
Fargas mindkét lövése talált, de nem okozott számottevő sérülést, csupán felbosszantotta az idegent. Brick őrnagy pár másodperc késéssel érzékelte a veszélyt, ám utána profihoz méltó higgadtsággal emelte a vállához az ismétlőfegyverét, és tucatnyi lövést eresztett meg az idegen felé.
Nem foglalkozott vele, hogy semleges területekre célozzon. A földönkívüli kitört, ezért el kellett pusztítaniuk.
A myotan hátratántorodott a lövések erejétől, miközben a derekán a medikit panaszosan vinnyogni kezdett. A golyók létfontosságú szerveket értek, ám az apró készülék csak nyugalmi állapotban tudta garantálni a gyógyulást.
Újabb alakok bukkantak fel az épület mellett.
A myotan egyszerűen szétszórta őket, egyetlen lövésre sem jutott idejük. Az alkarjára erősített penge feltépte a katonák gyomrát, akik mindössze annyit érzékeltek a tomboló viharban, hogy az esőfüggöny mögül egy gigászi alak lép eléjük, s valami fémesen megvillan.
Újabb lövések dördültek.
A villámok fényében immáron többen is megpillantották a célpontot, minek következtében valóságos zárótüzet zúdítottak az idegenre.
Vannak pillanatok, amikor a legjobb harcosnak is fel kell ismernie a gyengeségét, s hátrálnia, hogy időt nyerve megerősödjön, s később visszatérhessen beteljesíteni a bosszúját.
A lövöldözés még perceken keresztül folytatódott, annak ellenére, hogy senki sem látta, mire céloz. Időbe telt, amíg az emberek lecsillapodtak annyira, hogy körbenéztek, mielőtt meghúzzák a ravaszt.
Az idegen eltűnt.
— Vizsgálják át a környéket! — üvöltötte Brick őrnagy. — Használjanak hordozható reflektorokat és minél több zseblámpát! A saját biztonságuk érdekében ellenőrizzék, mire lőnek! Semmi szükség rá, hogy egymást puffantsuk le.
Fargas némán állt a laboratórium mellett. Jeges marok érintését érezte a szíve körül.
— Elment! — suttogta maga elé. — De visszajön.