MADDY ÉS AZEL

David olyan gyorsan repült át a hegyháton, hogy Tally azt hitte, mindjárt leesnek. Mélyen David dzsekijének bőrébe fúrta az ujjait, hogy megtarthassa az egyensúlyát, és hálás volt az új, tapadós cipőért.

– Figyelj, David! A Főnök ellenállt nekik, ezért ölték meg.

– A szüleim is ellenállnának.

Tally az ajkába harapott, és minden idegszálával arra összpontosított, hogy a deszkán maradjon. Amikor a légdeszkaösvényen felértek a szülők házához legközelebbi emelkedőn, David leugrott és futva ment tovább.

Tally észrevette, hogy a deszka még mindig nem töltődött fel teljesen, és egy kis időbe telt, mire követni tudta. Nem sietett megtudni, hogy mit műveltek a Különlegesek Maddyvel és Azellel. Ekkor azonban eszébe jutott, hogy milyen érzés lesz Davidnek egyedül rátalálnia a szüleire. Utánafutott.

Hosszú percekbe telt, mire megtalálta az ösvényt a sűrű cserjésben. Két éjszakával korábban sötétben jöttek és egy másik irányból. Fülelt, hátha meghallja Davidét, de hiába. Ekkor azonban megváltozott a szélirány, és füstszagot hozott a fák között.

Nem lehetett könnyű felgyújtani a házat.

A hegybe vájták, kőből épült falai és teteje nemigen szolgáltattak tápanyagot a lángoknak. A támadók nyilván behajítottak valami éghető anyagot. Az ablakok kifelé robbantak. A ház előtt üvegcserép csillogott, s az ajtóból nem maradt más, csak néhány kis darabka égett fa, ami zsanérján ide-oda himbálódzott a szélben.

David ott állt. Képtelen volt átlépni a küszöböt.

– Maradj itt! – mondta Tally.

Belépett az ajtón, de néhány pillanatig nem kapott levegőt. Rézsútosan sütött be a reggeli napfény, megvilágítva a levegőben szálló hamuszemcséket, amik úgy köröztek Tally körül, mint a lépteitől mozgásba jött apró, spirális galaxisok.

A megfeketedett, helyenként a kőig kiégett padló szétmállott a talpa alatt. Néhány dolog azonban ellenállt a tűznek. Emlékezett a látogatásukkor látott márványszobrocskára és az egyik faliszőnyegre, ami rejtélyes módon érintetlenül megmaradt. A nappaliban fehéren világított néhány teáscsésze az elszenesedett bútoron. Tallynek az jutott az eszébe, hogy ha ezek a teáscsészék megmaradtak, egy emberi test sem tűnhetett el nyomtalanul.

Nyelt egyet. Ha David szülei itt voltak, ami megmaradt belőlük, azt könnyen meg lehet találni. Az aprócska konyhában, a mennyezetről lelógó, eldeformálódott, megfeketedett de néhány foltban még mindig csillogó városi lábasok és fazekak között egy csomag lisztet, és néhány szem aszalt gyümölcsöt vett észre, amitől megkordult a gyomra.

A hálószoba maradt utoljára.

Az alacsony, ferde mennyezeten megrepedezett és megfeketedett a festék a tomboló tűz melegétől. Még mindig érezte az ágyból felszálló hőt, melynek szalmával kitömött matracai és vastag takarói tápot adtak a tűzvésznek.

Azel és Maddy azonban nem voltak ott. Nem volt a szobában semmi, ami emberi maradvány lehetett volna. Tally megkönnyebbülten sóhajtott fel, és kifelé indult, újra ellenőrizve minden helyiséget.

Fejét rázva lépett ki az ajtón.

– Vagy elvitték őket a Különlegesek, vagy elmenekültek.

David bólintott és befurakodott mellette az ajtón. Tally köhögve rogyott le a földre, tüdeje tiltakozott a belélegzett füst és porszemcsék ellen. Látta, hogy a keze és a karja fekete a koromtól.

David nagykéssel a kezében tért vissza.

– Add ide a kezed!

– Tessék?

– Nem bírom már nézni a bilincset.

Tally bólintott és kinyújtotta a kezét. David óvatosan bedugta a pengét a bőre és a műanyag közé, s finoman fűrészelni kezdte.

Egy jó perc elteltével csalódottan húzta ki a kést.

– Nem megy.

Tally közelebbről megvizsgálta. Alig ejtett nyomot a műanyagon. Nem látta, hogy a Különleges hogyan vágta el a háta mögött a bilincset, de csak egy pillanatba telt. Talán valamilyen kémiai anyagot használt.

– Biztos valamilyen repülőgépekhez használt műanyag – mondta. – Van, amelyik erősebb az acélnál.

– Akkor neked hogy sikerült elvágnod? – ráncolta a homlokát David.

Tally szólásra nyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. Nem árulhatja el, hogy maguk a Különlegesek engedték el.

– Különben is, miért van két bilincs mindkét csuklódon?

Tally értetlenül bámult le, s eszébe jutott, hogy egyszer megbilincselték, amikor először elkapták, majd újra Dr. Cable előtt, amikor elvitték, hogy megkeresse a nyakláncot.

– Nem tudom – nyögte ki végül. – Biztos duplát tettek ránk. De elvágni könnyű volt. Egy éles kővel nyiszáltam el.

– Ezt nem értem – vizsgálgatta David a kést. – Apa mindig azt mondta, hogy ez a leghasznosabb dolog, amit a városból magával hozott. Tiszta high-tech ötvözet és szuperpolimer.

Tally vállat vont.

– Talán más anyagból volt az a rész, ahol összerakták a két felét.

David a fejét csóválta. Nem nagyon hitte el Tally meséjét. Végül megvonta a vállát.

– Na mindegy. Akkor együtt kell élnünk vele. De egy biztos: a szüleim nem menekültek el.

– Honnan tudod?

David feltartotta a kést.

– Ha apa előre tudta volna, sosem indult volna el e nélkül. A Különlegesek meglepetésszerűen üthettek rajtuk.

– Jaj, de sajnálom, David.

– De legalább életben vannak.

David Tally szemébe nézett, s a lány látta, hogy már nincs annyira pánikba esve.

– Szóval Tally, még mindig utánuk akarsz menni?

– Hát persze.

David elmosolyodott.

– Rendben. – Ott ült mellette és fejcsóválva nézett vissza a szülei házára. – Fura, hogy anya hányszor mondta, hogy ez lesz a vége. Egész gyerekkoromban igyekeztek felkészíteni rá. És sokáig el is hittem nekik. De annyi év után kételkedni kezdtem. Azt gondoltam, a szüleimnek talán csak üldözési mániájuk van. Talán a Különleges Körülmények Ügyosztálya nem is létezik, ahogy azt a szökevények szokták mondani.

Tally némán bólogatott, megszólalni nem mert.

– Most pedig, amikor megtörtént, még kevésbé tűnik valóságosnak.

– Sajnálom, David – mondta Tally, de a fiúnak fogalma sem lehetett arról, hogy mennyire sajnálja. Legalábbis addig nem, míg nem segített megmenteni a szüleit. – Ne aggódj, megtaláljuk őket!

– De előbb még el kell mennünk valahová.

– Hová?

– Mint mondtam, a szüleim már Füstös alapítása óta fel voltak készülve erre. Tettek előkészületeket.

– Mint például gondoskodtak arról, hogy megállj a magad lábán – mondta Tally és megérintette a fiú puha, kézzel készült bőrdzsekijét.

David rámosolygott, és ujjával ledörzsölte a kormot az arcáról.

– Annál sokkal többet tettek. Gyere!

A ház közelében lévő barlangban, melynek bejárata olyan szűk volt, hogy Tallynek hason csúszva kellett bejutnia, David megmutatta neki az elrejtett raktárkészletet, amit szülei húsz éven át gyűjtögettek.

Voltak ott víztisztító készülékek, útiránykeresők, pillesúlyú ruházat és hálózsákok – Füstös színvonalához képest vagyont érő túlélő felszerelés. A négy légdeszka régimódi volt ugyan, de mindent tudott, amit az, amelyiket Tally Dr. Cable-től kapott, sőt, volt ott egy csomag használaton kívüli, nedvesség ellen szigetelt köldökérzékelő is. Minden csúcsminőségű volt.

– Hűha! Tényleg mindenre felkészültek.

David felemelt egy zseblámpát és próbaképpen a sziklára világított vele.

– Ahányszor csak bejöttem ide, hogy ellenőrizzem a cuccot, elképzeltem ezt a pillanatot. Milliószor átgondoltam, hogy mire lesz szükségem. Olyan érzésem van, mintha annyiszor elképzeltem volna a dolgot, hogy végül meg kellett történnie.

– Nem te tehetsz róla.

– Ha itt lettem volna…

– Akkor most megbilincselve ülhetnél a Különlegesek egyik légautójában, és nem sok esélyed lenne, hogy bárkit megments.

– Hát igen. Ehelyett itt vagyok – nézett rá David. – De legalább te is. Pedig nem is szerepeltél a terveimben. Egy váratlan szövetséges vagy.

Tallynek sikerült elmosolyodnia.

David egy nagy, vízhatlan zacskót szedett elő.

– Mindjárt éhen veszek.

Tally bólogatott, s egy pillanatig forgott vele a világ. A két nappal korábbi vacsora óta nem evett. David a csomagban turkált.

– Van elég instant kaja. Lássuk csak: Vegerizs, Currystészta, Svédgolyó, ÉdSavKínai… mit szeretsz?

Tally nagy levegőt vett. Vissza a vadonba!

– Mindegy, csak ne BolSpagot.