A MŰTÉT

Amikor eljött a nagy nap, Tally egyedül várakozott az autóra.

Holnap, amikor túl lesz a műtéten, a szülei a kórház előtt fogják várni, Perisszel és a többi, idősebb barátjával együtt. Ez a szokás. Az azonban furcsának tűnt, hogy itt nincs senki, aki elbúcsúztassa. Néhány arra járó csúfon kívül senki sem köszönt el tőle. Ezek olyan fiatalnak tűntek, főleg az éppen most érkezett gólyák! Úgy bámulták, mintha egy kupac dinoszauruszcsont volna.

Tally világéletében szeretett független lenni, most mégis olyan elhagyatottnak és magányosnak érezte magát, mint az utolsó picur, akiért még nem érkeztek meg az oviba. Pocsék dolog szeptemberinek lenni.

– Te vagy Tally, igaz?

Felpillantott. Egy furán nyurga újcsúf volt az, aki úgy ráncigálta iskolai egyenruháját, mintha máris kinőtte volna.

– Aha.

– Nem te vagy az, aki ma fog széppé válni?

– De bizony én, Töpszli.

– Akkor miért nézel ilyen szomorúan?

Tally vállat vont. Különben is, mit érthetne meg ez a langaléta picur, ez a félig csúf? Az járt az eszében, amit Shay tegnap mondott az operációról.

Előző nap elvégezték a végső méréseket Tallyn, átgörgetve őt a képfeldolgozó csövön. Olyasmit kellene mondania ennek az újcsúfnak, hogy valamikor a délután folyamán fel fogják nyitni a testét, a csontjait a megfelelő formára csiszolják, némelyiket megnyújtják, vagy kipárnázzák, aztán kiszedik az orr porcát és az arccsontját, és programozható műanyaggal helyettesítik, a bőrét lefejtik és újranövesztik, mint tavasszal a focipálya füvét? Hogy a szemét meglézerezik, hogy egész életében tökéletesen lásson és fényvisszaverő implantátumot helyeznek az írisze mögé, hogy unalmas barnájának aranyos csillogást kölcsönözzön? Hogy izmait egy éjszakányi elektro edzéssel megnövelik, és örökre kiszippantják bébiháját? A fogait olyan erős kerámiára cserélik, mint egy szuborbitális repülő szárnya, és olyan fehér lesz, mint a kollégiumi ebédlő ünnepi porcelántányérjai?

Állítólag nem fáj semmi, csak az új bőr, ami néhány hétig olyan, mintha leégett volna az ember a napon.

Miközben a műtét részletei zsongtak a fejében, el tudta képzelni, hogy Shay miért szökött meg. Elég soknak tűnt mindez csak azért, hogy az ember egy bizonyos módon nézzen ki. Bárcsak bölcsebbek és fejlettebbek lennének az emberek, hogy mindenkit egyformán kezeljenek akkor is, ha más a kinézetük! Csúfok.

Bárcsak sikerült volna megtalálni a megfelelő indokot, hogy maradásra bírja barátnőjét!

Visszatértek a képzeletbeli párbeszédek, de most sokkal rosszabbak voltak, mint Peris távozása után. Fejben ezerszer veszekedett Shayjel – véget nem érő vitákat folytattak szépségről, biológiáról, felnőtté válásról. Hányszor mondta el Shay a véleményét odakint a romoknál, a csúfokról és a szépekről, a városról és a városon kívüli világról, hogy mi mű és mi valódi. De Tallynek egyetlenegyszer sem jutott eszébe, hogy barátnője meg is szökhet, s feladja az életet, melyben szép, csillogó, elegáns lehet. Bárcsak a megfelelő dolgot mondta volna! Bármit.

Itt ülve úgy érezte, jóformán meg sem próbálta.

Tally az újcsúf szemébe nézett.

– Mert a lényeg az, hogy kétheti irgalmatlan leégést megér az, hogy az ember egész életében gyönyörű legyen.

A gyerek a fejét vakarta.

– He?

– Ezt kellett volna mondanom, de nem mondtam. Ennyi.

○ ○ ○

Végre megérkezett a kórházi légautó és olyan finoman szállt le a kollégium kertjében, hogy alig borzolta fel a frissen nyírt pázsitot.

A vezető egy magabiztosságot és tekintélyt sugárzó középszép volt. Annyira hasonlított az apjára, hogy Tally majdnem Sóinak szólította.

– Tally Youngblood? – kérdezte.

Tally látta az íriszleolvasó villanását, mégis felelt:

– Igen, én vagyok.

Volt a középszépekben valami, ami miatt nehéz volt nyegléskedni velük. A férfi a megtestesült tudás volt, viselkedése annyira komolynak és előírásosnak tűnt, hogy Tally azt kívánta, bárcsak ünneplőbe öltözött volna.

– Elkészültél? Nem sok mindent viszel magaddal.

Sporttáskája csak félig volt megpakolva. Mindenki tudta, hogy az újszépek a folyón átvitt cuccuk nagy részét végül úgyis beadják újrafelhasználásra. Természetesen új ruhái lesznek, és övé lehet bármely újszép játék, amit csak akar. Nem tartott meg mást, csak Shay levelét egy csomó véletlenszerűen bedobált szemét között.

– Elég lesz ez.

– Igazad van, Tally. Ez nagyon érett gondolkodásra vall.

– Ilyen vagyok, uram.

Az ajtó becsukódott, és a légautó felszállt.

A nagy kórház Újszéphely alsó végében volt. Mindenki idejárt komolyabb műtétekre: a picurok, a csúfok, még a későszépek is bejöttek a messzi Rozogatelepről életmeghosszabbító kezelésekre.

A folyó megcsillant a felhőtlen ég alatt, és Tally hagyta, hogy magával ragadja Újszéphely látványa. Éjszakai fények és tűzijáték nélkül is csillogott a csupa üveg és fém város, a nyurga bulitornyok valószerűtlen formái keskeny árnyakat vetettek keresztbe a szigeten. Ahogy hirtelen meglátta, sokkal vibrálóbb volt, mint a Rozsdás Romok. Talán nem olyan sötét és titokzatos, de élőbb.

Ideje volt abbahagyni a Shay miatti duzzogást. Mostantól csupa buli az élet, tele szép emberekkel. Olyanokkal, mint Tally Youngblood.

A légautó a kórház tetején levő egyik piros X-re szállt le, s a sofőr bekísérte Tallyt a váróterembe. Egy asszisztens megkereste a nevét a listán, újra a szemébe villantott, majd azt mondta, várjon.

– Minden rendben? – kérdezte a sofőr.

Tally belenézett tiszta, szelíd szemébe, s azt kívánta, bárcsak ott maradna vele. Azt kérni azonban, hogy várjon, nem tűnt túl felnőttesnek.

– Megvagyok. Köszönöm.

A férfi mosolygott, majd távozott.

Más nem várakozott a teremben. Tally hátradőlt és a mennyezeti csempéket számolgatta. Várakozás közben eszébe jutottak a Shayjel folytatott párbeszédek, de itt nem voltak olyan aggasztóak. Most már késő volt meggondolnia magát.

Azt kívánta, bárcsak lenne ott egy Újszéphelyre néző ablak. Olyan közel volt most már hozzá. Elképzelte a másnap estét, első éjszakáját szépként, új, csodás ruhában (miután az iskolai egyenruháját begyömöszölte az újrahasznosítóba), ahogy lepillant a létező legmagasabb bulitorony tetejéről. Látni fogja a folyón túli villanyoltást, amikor Csúffalván takarodó van, tudván, hogy előtte az egész éjszaka Perisszel és új barátaival, az összes szép emberrel, akivel meg fog ismerkedni.

Felsóhajtott.

Tizenhat éves. Végre!

Egy hosszú órán át semmi sem történt. Ujjaival dobolt, miközben azon törte a fejét, hogy vajon mindig megvárakoztatják-e a csúfokat ebben a szobában.

Aztán bejött egy férfi.

Furán nézett ki. Nem hasonlított egyetlen szépre sem, akit valaha látott. Egyértelműen középkorú volt, de elszúrták a műtétjét. Kétségtelenül szép volt, de rettenetes szépség.

Nem bölcsnek és magabiztosnak látszott, hanem ridegnek, parancsolónak, félelmetesnek, mint valami fenséges ragadozó. Amikor odajött hozzá, Tally meg akarta kérdezni, hogy mi folyik itt, de egy pillantásától elnémult.

Még sosem találkozott felnőttel, aki ilyen hatással lett volna rá. Mindig tiszteletet érzett, amikor szemtől szemben állt egy közép- vagy későszéppel, de ennek a kegyetlenül gyönyörű férfinak a jelenlétében a tisztelet félelemmel keveredett.

– Valami gond van a műtéteddel – mondta a férfi. – Gyere velem!

Tally követte.