ÖRÖKRE CSÚF

Biztosan értesítették a nevelőket arról, hogy visszajön. Nem volt ott egyetlen csúf sem. Valami spontán iskolai kirándulásra mentek. A holmiját azonban már nem tartották meg. Amikor Tally bement a régi szobájába, látta, hogy mindenét újrahasznosították. A ruhái, az ágynemű, a bútorok, a faliképernyő képei mind visszakerültek az Általános Csúfba. Sőt úgy tűnt, mintha egy rövid időre valaki beköltözött volna, azután megint kiköltözött, csak egy furcsa üdítős dobozt hagyva maga után a hűtőben.

Tally leült az ágyra. Túlságosan döbbent volt a síráshoz. Tudta, hogy hamarosan elbőgi magát. Valószínűleg a legrosszabbkor és a legrosszabb helyen borul majd ki. Most, hogy túl volt a Dr. Cable-lel való találkozáson, a düh és a dac elpárolgóban volt, s nem maradt semmi, amiből erőt meríthetett volna. Eltűnt a holmija, eltűnt a jövője, s nem maradt más, csak a kilátás az ablakból.

Csak ült és bámult, s néhány percenként kénytelen volt emlékeztetni magát arra, hogy mindez valóban megtörtént: a kegyetlen szépek, a furcsa épületek a város szélén, a borzalmas ultimátum Dr. Cable-től. Úgy érezte, mintha valami vakmerő csíny végződött volna iszonyú rosszul. Egy bizarr és borzalmas új valóság tárult fel előtte, felfalva az általa ismert és értett világot.

Nem maradt más tulajdona, mint a kis sporttáska, amit a kórházba menetelre csomagolt össze. Már arra sem emlékezett, hogy visszahozta magával. Előhúzta azt a néhány ruhadarabot, amit találomra belegyűrt, és megtalálta Shay üzenetét.

Átolvasta, s igyekezett megfejteni a kódolt üzenetet.

Siklasz a hullámon, átugrod a hiányt,

Aztán csak előre, nem téveszthetsz irányt.

Keress egy másikat, ami hosszú, lapos,

Jéghideg a tenger, légy nagyon óvatos.

A másodiknál kövesd el, mi legnagyobb hiba,

Négy nap után csúf oldal felé érhetsz oda,

Virágokból tűzbogarak néznek vissza rád,

Ha meglelted, hajtsd előre mindig a deszkád.

Várj ott, ahol meglátod a kopasz kobakot,

Akkor már a mentőcsapat érted megy legott.

Jóformán semmit sem értett az egészből, csak töredékeket itt-ott. Shay nyilvánvalóan mindenki más számára megfejthetetlenné akarta tenni az üzenetet, ezért olyan utalásokat használt, amit csak ők ketten értettek. Most már sokkal érthetőbb volt barátnője üldözési mániája. Tally, miután megismerte Dr. Cable-t, megértette, hogy David miért akarja titokban tartani a városa, a tábor, vagy mindegy mi létezését.

Most, hogy a kezében tartotta, Tally rájött, hogy Dr. Cable ezt az üzenetet akarta. A nő egész idő alatt egy szobában ült a levéllel, de eszébe sem jutott átkutatni a holmiját. Eszerint Tally megtartotta Shay titkát és még mindig volt a kezében valami, amit tárgyalási alapnak használhatott.

Vagyis a Különleges Körülmények Ügyosztálya is követ el hibát.

○ ○ ○

Tally ebéd előtt látta a többi csúfot visszajönni. Ahogy lekászálódtak az iskolai légbuszról, mindannyian az ő ablaka felé nyújtogatták a nyakukat. Néhányan még mutogattak is, mielőtt Tally visszahúzódott a sötétbe. Néhány perccel később hallotta odakint a folyosón a gyerekeket, akik elnémultak, amikor elmentek az ajtaja előtt. Néhányan még röhögcséltek is, ahogy azt az újcsúfok szokták, amikor igyekeznek csendben maradni.

Rajta nevetnek?

Korgó gyomra eszébe juttatta, hogy nem reggelizett, és előző este nem is vacsorázott. A műtét előtti tizenhat órában nem volt szabad enni és inni. Majd éhen halt.

Ennek ellenére a szobájában maradt az ebéd végéig. Nem bírta volna elviselni a zsúfolt ebédlőt, tele csúfokkal, akik minden mozdulatát figyelik, és azon törik a fejüket, hogy vajon mit művelhetett, amivel kiérdemelte még mindig csúf arcát. Amikor nem bírta tovább az éhséget, felosont a tetőteraszra, ahová ki szokták tenni a maradékokat annak, aki még éhes.

A folyosón összefutott néhány csúffal. Elhallgattak és félreálltak, míg elment mellettük, mintha fertőző lenne. Tally elgondolkodott. Vajon mit mondhattak nekik a felügyelők? Hogy a kelleténél több csínyt hajtott végre? Hogy nem lehet megműteni, és élete végéig csúf marad? Vagy csak annyit, hogy ő különleges körülmény?

Bármerre ment, a pillantások elfordultak tőle, mégis most érezte magát életében a legláthatóbbnak.

Fóliába csomagolt tányér várta a tetőteraszon, rajta a neve. Valaki észrevette, hogy nem evett. És persze mindenki észre fogja venni, hogy bujkál.

A hervatag és magányos tányér étel látványától szemébe szöktek a könnyek, melyeket odáig elfojtott. Égett a torka, mintha lenyelt volna valami éles tárgyat, s nem tehetett mást, mint hogy visszasiessen a szobájába, még mielőtt hangos, fulladozó zokogásban tör ki.

Amikor odaért, észrevette, hogy nem felejtette el magával hozni a tányért. Sírás közben evett, s minden falattal érezte könnyei sós ízét.

Szülei úgy egy óra múlva érkeztek meg.

Ellie viharzott be elsőként, úgy megszorongatta, hogy levegőt sem kapott, és felkapta, hogy a lába nem érte a földet.

– Tally, szegény kicsikém!

– Nehogy kárt tegyél a lányban, Ellie! Nehéz napja volt.

Még oxigén nélkül is jó volt ebben a szorongató ölelésben.

Ellie-nek mindig tökéletes anya-illata volt, és Tally mindig picurnak érezte magát a karjaiban. Miután édesanyja kiengedte öleléséből, ami legalább egy percig tartott, mégis túlságosan rövid volt, Tally egyet hátralépett, azt remélve, hogy nem sírja el magát megint. Birkamód bámult a szüleire, s azon tűnődött, vajon mit gondolhatnak. Tökéletes kudarcnak érezte az életét.

– Nem tudtam, hogy jöttök.

– Még szép, hogy eljöttünk – mondta Ellie.

Sol a fejét ingatta.

– Még soha életemben nem hallottam ilyen esetről. Nevetséges. De ne félj, mi majd utánajárunk.

Tally érezte, ahogy hatalmas kő gördül le a szívéről. Végre valaki az ő oldalán van. Apja középszép szemei nyugodt bizonyossággal csillogtak. Nyilvánvaló volt, hogy mindent el fog rendezni.

– Mit mondtak nektek? – kérdezte Tally.

Sol intett, hogy üljön le, s Tally le is ült az ágyra. Elli melléje telepedett, miközben az apa fel-alá járkált a kis szobában.

– Nos, meséltek nekünk erről a Shay nevű lányról. Ahogy elhallgattuk, nagy bajkeverő lehet.

– Sol! – szakította félbe Ellie. – Az a szegény lány eltűnt!

– Nekem úgy tűnik, mintha el is akart volna tűnni.

A mama szótlanul lebiggyesztette az ajkát.

– Nem az ő hibája, Sol – mondta Tally. – Csak nem akart széppé válni.

– Vagy úgy, egy független gondolkodó. Na jó. De lehetett volna több esze, mint hogy mást is belerángasson a dologba.

– Nem rángatott engem sehová. Itt vagyok – Tally kinézett az ablakon Újszéphely ismerős képére. – És nyilvánvalóan örökre itt is maradok.

– Ugyan már – mondta Ellie. – Azt mondták, hogy amint segítettél megtalálni ezt a Shay nevű lányt, minden megy normálisan, ahogy kell.

– Nem számít, ha a műtétet néhány nap késéssel végzik el. Legalább lesz mit mesélned öregkorodban – heherészett Sol.

Tally az ajkát harapdálta.

– Nem hinném, hogy tudok segíteni nekik.

– Csak tégy meg minden tőled telhetőt! – mondta Ellie.

– De nem lehet. Úgy értem, megígértem Shaynek, hogy senkinek sem árulom el a terveit.

Egy pillanatig hallgattak.

Sol leült és a tenyerébe fogta Tally kezét. Olyan meleg és erős volt. Attól, hogy napokat töltött famunkával a barkácsműhelyében, majdnem olyan ráncos, mint egy rozogáé. Tallynek eszébe jutott, hogy a nyári vakáció kezdete óta nem látogatta meg a szüleit, hiszen jóformán semmi másra nem vágyott, mint hogy egyfolytában Shayjel lógjon. De azért jó volt most látni őket.

– Tally, mindannyian teszünk ígéreteket kiskorunkban. Ez hozzátartozik a csúf léthez. Minden izgalmas, viharos és fontos, de ki kell nőnöd belőle. Hisz végeredményben semmivel nem tartozol annak a lánynak. Csak bajba sodort téged.

Ellie megfogta a másik kezét.

– Te pedig csak segítesz neki. Ki tudja, hol van most és mi történik vele? Csodálkozom, hogy hagytad így megszökni. Nem tudod, milyen veszélyes odakint?

Tally azon kapta magát, hogy bólogat. Sol és Ellie arcába nézve minden olyan világosnak tűnt. Talán tényleg segítene Shaynek, ha együttműködne Dr. Cable-lel, s így a saját élete is visszazökkenne a rendes kerékvágásba. De amikor lelki szemei előtt megjelent Dr. Cable, összerezzent.

– Látnotok kellett volna azokat az embereket, akik Shay után nyomoznak. Úgy néztek ki…

Sol felnevetett.

– Hát persze, a te korodban ez biztosan sokkoló, Tally. Mi öregek azonban mindent tudunk a Különleges Körülményekről. Lehet, hogy kemények, de tudod, csak a dolgukat végzik. Durva világ van odakint.

Tally felsóhajtott. Talán csak azért van benne ellenállás, mert megijedt a kegyetlen szépektől.

– Találkoztatok már velük? Alig bírtam elhinni, hogy hogy néznek ki.

Ellie felvonta a szemöldökét.

– Hát, azt nem mondhatom, hogy személyesen találkoztam volna akár eggyel is.

Sol a homlokát ráncolta, majd nevetésben tört ki.

– Ne is akarj találkozni velük, Ellie! Tally, te pedig ha most a megfelelő dolgot teszed, valószínűleg soha többé nem találkozol eggyel sem. Mindannyian megvagyunk az ilyen ügyek nélkül.

Tally az apjára nézett, s egy pillanatra meglátott valamit az arckifejezésében, ami nem bölcsesség és magabiztosság volt. Jóformán túl könnyedén nevetett a Különleges Körülmények Ügyosztályán, elbagatellizálva mindent, ami a város határain túl történik. Tallyt életében először nem győzték meg tökéletesen egy középszép szavai. Egészen megszédült a felismeréstől. Ráadásul azt a gondolatot sem tudta elhessegetni, hogy Sóinak fogalma sincs a kinti világról, ahová Shay szökött.

Talán a legtöbb ember nem is akar tudni róla. Tally történelemből tanult a rozsdásokról és a régi korokról, de az iskolában egy szóval sem említették, hogy most is vannak emberek, mint például David, akik a városokon kívül élnek. Ez Tallynek sem jutott eszébe, míg Shayjel nem találkozott.

Mégsem tudta úgy semmibe venni az egészet, mint apja.

Ráadásul ünnepélyes ígéretet tett Shaynek.

– Ide hallgassatok! Ezen el kell gondolkodnom.

Egy pillanatig kínos csend töltötte be a szobát. Olyasvalamit mondott, amire nem számítottak.

Azután Ellie elnevette magát, és megpaskolta Tally kezét.

– Hát persze, Tally.

Sol is összeszedte magát, és bólogatott.

– Tudjuk, hogy helyesen fogsz cselekedni.

– Hát persze. De addig talán hazamehetnék veletek.

Szülei újfent csodálkozva néztek össze.

– Tudjátok, elég hülye érzés itt lenni. Mindenki tudja, hogy… nem kell órákra járnom. Szóval olyan lenne, mintha hazamennék az őszi szünetre, csak egy kicsit korábban.

Sol tért magához elsőnek, és megveregette lánya vállát.

– Na de Tally! Nem gondolod, hogy még furcsábban éreznéd magad odaát Rozogatelepen? Úgy értem, ilyenkor nincsenek ott gyerekek.

– Sokkal jobb lesz neked itt a többiekkel, aranyom – tette hozzá Ellie. – Hiszen van, akinél csak néhány hónappal vagy idősebb. Tetejébe a szobád sincs előkészítve.

– Nem érdekel. Semmi sem lehet rémesebb ennél itt – mondta Tally.

– Ó, hát csak rendelj magadnak néhány ruhát és tedd vissza a faliképernyőt úgy, ahogy neked tetszik! – mondta Sol.

– Nem a szobára értettem…

– Különben is – szakította félbe Ellie –, minek ez a felhajtás? Mindjárt vége az egésznek. Csak beszélgess el a Különleges Körülményekkel, mondj el nekik mindent, s már indulhatsz is oda, ahová valóban vágysz.

Mindhárman Újszéphelyet nézték az ablakból.

– Lehet.

– Édesem – mondta Ellie és megveregette a combját –, van más választásod?