41. fejezet

Harcos pontossággal csapta ki a kezét, ujjait egy torokra kulcsolta, amiről úgy gondolta egy újjászületetté lehetett. Körmök vájtak belé, ahogy Sharine kezét erővel vonta be. Tompa fény öntötte el a szobát… hogy felfedjen egy újjászületettet, amilyet soha nem látott még. A nő szárnyait levágták, hogy ne tudjon elrepülni, szemei vörösek voltak, húsa zöldes árnyalatú.

Mégsem rothadt, valamilyen bizarr értelemben életben volt.

Charisemnon gonosz tette elleni dühe vihar volt, le akarta tépni a fertőzött fejét, mikor Sharine kezét a karjára tette. – Ne Titus, ne!

Félúton megállt, az újjászületett gyengén dulakodott a kezében, ereje gyorsan apadt. – Ez a lény veszélyes, és egyben kegyetlenség hagyni, hogy ebben az állapotban létezzen. – Egy angyal sem választana ilyen életet.

– Nézd. – Ez az egyedüli szó tele volt rémülettel, a tekintete nem az újjászületett arcán volt, hanem lejjebb.

A teremtmény gömbölyű hasán.

Titus gyomra olyan mélyen fordult fel, hogy majdnem hánynia kellett, ahogy egy fiatalabb katona megtette volna, mikor először szembesült a harc gonoszságával. – Gyors leszek – ígérte Sharinenek. – Nem hosszabbítom meg a kínzását. – Ez mindennél gonoszabb volt. – A nők, akik gyermeket várnak, mikor megtámadták őket, nem élik túl és lettek újjászültettek. Soha nem láttam még ilyet.

De Sharine megfogta a kezét, megszorította. – Nem érted Titus? – A teste remegett. – Azt hiszem ő hordja az ellenszert.

A nőre bámult, majd a szorításában lévő gyenge lényre. Kis hús volt csak rajta, nem csoda, ha azóta itt volt, hogy Charisemnon meghalt, csak azt ehette, amit az arkangyal hátrahagyott. Az könnyen lehetett hús… és míg az újjászületettek okosabbak lettek, soha nem voltak elég okosak, hogy egy raktárba hordjanak össze élelmet. Az ösztönük a falás volt.

– Keress valami fényforrást – mondta Sharinenek, a praktikus dolgokra gondolt, mert egyébként a horror túlcsordította volna őt. – Biztos volt valami ragyogóbb itt, ha ez volt Charisemnon munkaterülete.

Nem tartott a nőnek sokáig, a szobát nemsokára kórházi fehér fény töltötte meg. Az előttük lévő szoba hatalmas volt, de elég nyitott, hogy első látásra lássa nem volt már ott több újjászületett.

Egy koszos matrac és halomba rakott törölközők voltak a sarokban, egyben vasláncok, amik kissé megtörték a falat. Lenézett, látta, hogy a láncok a lény bokáira vannak kötve. Bár felfordult a gyomra, de a most már mozdulatlan újjászületettet az ágyhoz vitte, a fém semmi súlyt nem adott hozzá.

A nő a matrac egy részét bekoszolta, de talált egy mondhatni tiszta részt, ahova letehette.

– Biztos itt volt az étel. – Sharine a matrac melletti feltört konténerekre mutatott. – Ő édes istenem.

Követte a nő pillantását, észrevette a kis csontokat. Izmai megfeszültek, újra az éhező újjászületettre nézett. – Mikor megmozgattam a földet, biztos töréseket okozott, hogy a patkányok be tudjanak jutni.

– Azt tette amit kellett, hogy túléljen – mondta Sharine, arca feszült volt a bánattól.

– Ő már nem személy Sharine. Ez a személy meghalt, mikor Charisemnon és Lijuan ezt tette vele. – Sharinenek meg kell értenie, vagy a rossz időben hezitálni fog egy újjászületettel szemben, és széttépve végzi. – Ezt a lényt a legnagyobb gonosz hozta létre.

Sharine remegve vett levegőt, de bólintott.

Uram, a földben lévő repedések mozognak és ön felé tartanak.

Titus érezte a föld remegésének első suttogását a lába alatt, mikor Ozias az elméjében figyelmeztette. A struktúra azt mondta neki, hogy erősnek és ellenállónak építették, de nem hagyatkozhattak erre, nem a korábban okozott földrengések okozta sérülések után. – Szedj össze annyi dokumentumot, amennyit tudsz – mondta Sharine. – Én is ezt teszem, ez a lény tompa. Nem kell félnünk, hogy megtámad.

Titus találta meg a még működő hűtőházat. Több sorban voltak a testek a fal mellett lefektetve, mind angyalnőé volt. Szárnyukat alapból levágták… és valaki többnek a hasát is feltépte. Kis kicsavarodott formákat, arctalanul és rothadó zöld bőrrel halmozták fel őket egy másik sarokba.

Bezárta az ajtót, mikor Sharine közelebb lépett. – Nem akarod látni, ami bent van – mondta, szorosan fogta a kilincset, ha esetleg megpróbálta bemenni. – Bízz bennem. Mint anya, nem akarod látni.

Sharine ránézett egy hosszú pillanatra, mielőtt fejét oldalra billentette. – Megbízom az ítéletedben. – A kezeiben több vastag kötet volt. – A külső szobából tudsz egy dobozt hozni?

Elérte, hogy vele menjen, nem akarta, hogy az épület a fejére essen, míg távol volt. Miután visszatértek a dobozzal, gyorsan megtöltötték Charisemnon jegyzeteivel, amiket megtaláltak, majd Sharine remegő karokkal emelte fel, de sikerült megtartania. Titus az újjászületett angyalt több törölközőbe csavarta, így senki sem láthatta őt, majd követte Sharinet kifelé a bunkerből.

Egy egész feltáró csapatot küld ide, mikor a remegések megállnak és biztonságos lesz, addig ez elég lesz.

Ozias azonnal elette Sharinetől a dobozt, amint kiértek, szemeit összevonta a Titus kezében lévő terhére. De nem tett fel kérdést, a hite Titusban túlcsorduló sokk volt Sharine részére. – Vissza Charisemnon határ menti erődjébe?

Titus bólintott. Nem fogja a fertőzést a saját udvarába vinni.

– Várj – mondta Sharine. – Elkérhetem azt? – Egy flaska vízre mutatott, amit a kémmester combján vett észre.

Mikor Ozias, keze tele volt a dobozzal, bólintott, Sharine kinyúlt érte. Kinyitotta… és a hideg, tiszta vizet Titus sebére öntötte. A férfi meg tudta mondani, hogy a karcolások már gyógyultak, és nem érezte betegség jelét, de hagyta hagy csinálja, amit akar, ahogy lemosta a vért, maga is láthatta a gyógyuló széleket.

– Viszket – mormogta, tekintete a nő lehajtott fején volt, és a szíve… puha volt. – Tudod ez mit jelent.

A nő élesen, feszülten bólintott. – Helyes. – Becsukta az üres flakont, fogta, ahogy ők hárman felszálltak.

A férfi mellett repült, míg Ozias egy kicsit előrébb volt, és beszéltek, ahogy repültek. – Úgy tűnik, nemsokára megszül, vagy nagyon közel áll hozzá.

– Ebben segítened kell. Kell egy bába? – Nem tudta elhinni, hogy ilyen dolgot kérdezett, nem, mikor valami nőtt a halott lény testében, ami az élet csoszogó rémülete lehetett. – Vagy fel kellene nyitnom a méhét, miután véget vetek az életének, és kiveszem bármi is nő benne?

Sharine arca fehérré vált, csontjai élesen nyomódtak a bőrének, ahogy a karjaiban lévő újjászületett angyalra nézett.

– Gondolj az embereidre – mondta gyengéden. – Bármelyik is azt választaná, hogy így él? Szeretnék ha meghosszabbítanánk a szenvedésüket? – Ekkor mozgást érzett a mellkasán, ahol az újjászületett angyal hasa nyomódott neki.

Egy hullámzó görcsölés.

Soha nem volt ilyen közel egy nőhöz, aki gyereket várt, és a hullámzás túl nagy és erős volt, de ő elég idős, hogy tudja mi történik. – A döntés meghozódott, összehúzódásai vannak.

– Lehettek bába. – Nem ez lenne az első, hogy Sharine segít egy gyerek megszületésénél, a kor sok tapasztalatot adott, és emlékezett rá, hogy egyszer sürgősségi bába volt egy angyalnál, akkor ezt meg tudja csinálni. – Talán az lesz a legjobb, ha nem hozunk ide senki mást. Nem tudjuk, hogy vagy az anya… vagy a gyermek, ha ez egy gyermek, a vérükben vagy más testnedvükben mit hordanak.

Jobb vagy rosszabb, Sharine és Titus már ki lett neki téve. Ozias nem került azonnali kapcsolatba az áldozattal, és nem töltött annyi időt a közvetlen közelében. Sharine megsértette a kezét, míg a szobában volt. Csak egy kis sérülés, ami már meggyógyult, de ez jelentős kitettség volt.

Akart Titusnak mondani valamit, de csendben maradt, mikor meglátta őt. A férfi a karjaiban lévő újjászületett angyalra nézett, arcát fájdalom csavarta össze.

– Emlékszem rá az utolsó Menedékbeli látogatásomról – mondta rekedten. – Maximum kétszáz éves volt. Alig végzett a kiképzéssel.

Annyira fiatal. Sharine szíve megtört. Egy ilyen fiatal gyereknek nem kellene még szülnie, nagyon ritka volt, hogy egy ilyen fiatal angyal esik teherbe. Neki olyan szülei voltak, akik még épp ébren voltak. A világuk megtörik ebben a szörnyű veszteségben.

Ő és Titus nem beszéltek, míg el nem érték Charisemnon erődjét. Miután a belső udvaron szálltak le, Titus utasította Oziast, hogy álljon őrt, majd a legközelebbi ágyra fektette az újjászületett angyalt. Az pont egy nőies szoba volt, puha anyagokkal és finom díszítéssel.

Sharine örült az ágytakaró puhaságának, amire Titus lefektette a haldokló nőt. Kétség kívül egy hús étkezéssel vissza tudnák hozni őt, de ezzel megbecstelenítenék nemcsak a nőt, aki volt, de magát az életet is. Titusnak igaza volt, egy angyal sem választaná ezt a létezést.

Sharine lerángatta a takarókat, így az újjászületett nem volt már elfoglalva velük.

Mikor Titus az egyik takarót csíkokra tépte, ellenkezni akart, hogy nem kell megkötözniük, ez a lény túl gyenge volt, de tudta, csak a szívéből beszélt. Bárki is volt valaha, az már elment. Charisemnon ellopta tőle a méltóságteljes halált, az élet abnormalitásává tette, és most nem lehetett megbízni benne.

De közbelépett, mikor Titus a bokáit is le akarta kötözni az ágyhoz. – Nem veszélyeztet, hogy fejbe rúg. És jobb, ha tudja irányítani az alsó testét.

Titus bólintott. – Itt leszek, ha mégis megtörné a kötelékeit.

Az újjászületett nő ekkor sikított, a vastag sikoly hangjától felállt Sharine testén minden pihe, annyira embertelen volt. Mégis, óvatosan távol maradt a nő csattogó fogaitól, megsimogatta a haját. Ez a gyerek halott volt, kínzása végéhez közeledett, de abban a pillanatban ez a lény csapdában volt, ahonnan nem tudott megszökni, Sharine ezt kedvességből csinálta.

Furcsán a simítás úgy tűnt megnyugtatta a nőt és mikor Sharine azt mondta: – Nyomj! – a nő sikított, de engedelmeskedett. Némi ruhacafat lógott még az alakján, nem volt akadálya a szülésnek. Így Sharine tovább adta az utasításokat, az összehúzódások egyre nagyobbak voltak most, a ritmus nem egy egészséges angyalé volt.

Egy angyal hasa sem dudorodott ki és forgott ilyen módon. Egy angyal testéből sem ömlött zöldes-fekete folyadék. És egy angyal szemei sem voltak fehértől mentesek, ínhártyája vörös volt.

Újabb sikítás, az újjászületett angyal szemei Sharinéba kulcsolódtak. Egy pillanatra Sharine értelmet látott a szemeiben, a horror tudását, és hallotta a suttogott szavakat – Adj kegyelmet. Kérlek. – Majd a nő fogait csattogtatta, mielőtt megint sikítani kezdett, és lenyomódott, kötelékeit rángatta.

Sharine lejjebb mozdult az ágyon, felgyűrte az ingujjait, és kész volt elkapni bármi is készült kijönni, de Titus gyengéden arrébb tessékelte. – Nem tudod mi jöhet ki, ami haraphat vagy karmolhat.

Megremegett, elméje megidézte a horrort. – Hallottad őt? – Gyásztól volt vastag a hangja. – Kegyelemért könyörgött. – Sharine nem tudta elképzelni a nő fájdalmát, hogy tudja hogy fertőzött és haldokló lény volt, de képtelen volt megállítani ezt.

Kurtán biccentett. – Nem kellene semmilyen módon épp eszűnek lennie. Mikor felkelnek, az ilyen újjászületettek csak ismételnek, még a legfortélyosabb sem rendelkezik ésszel vagy tud beszélni. Ez megerősíti, amit az első angyali újjászületettről tudunk.

Megragadott egy anyagdarabot a kanapéról, ami az ablak mellett volt, odaadta Titusnak. – Így legalább védheted a kezedet egy kicsit. – Miután a férfi elvette visszament a fejtámlához. Bár az újjászületett szemei most vörösek voltak, nem volt jele értelemnek, a száját kitárta, mintha harapni akart volna, Sharine a haját simogatta és gyengéden mormogott, remélte egy kicsit segíthet ezzel neki.

A sikolyok nemsokára olyan tartományba értek, amik bántották a fület, üveg tört össze. Az újjászületett angyal teste sötét zöldes-fekete folyadékot adott ki, ahogy megszülte azt, amit Charisemnon belé ültetett. Sharine csak addig nézett oda, hogy lássa Titus biztonságban van. A figyelme egyébként a nőn volt, kinek légzése drámaian megváltozott, mellkasa hullámzott.

És bár megvolt az esély, hogy megkarmolják, Sharine egyik kezét az újjászületett angyaléba csúsztatta. Egy gyenge szorítást érzett, tekintete egy pillanatra megtartották Sharinét egy mély pillanatra, ami a legtisztább nyugalom volt… majd egy utolsó lélegzetet vett és olyan merev lett, mint aki meghalt. Az újjászületettek nem így mentek el, de ez a nő soha nem átlagos újjászületett volt.

Egy csepp zöldes-fekete csepp gördült le a szeméből és végigfolyt a mellkasán.

Sharine szemeit könnyek égették, gyengéden lezárta a nő szemeit. Némi kegyesség, így maradtak. Mikor Titushoz fordult, látta, hogy a férfi most már állt, valamit a karjaiban tartott.

– Titus? – Légzése sekély volt, közelebb lépett.

A gyomra megrándult, mikor büdös fekete-zöldet látott. De látta a tökéletes ujjakkal rendelkező apró öklöket lóbálni, a száj levegőért zihált az arcban, amit Titus letörölt és érezte, hogy horror hidegen futott végig a vérén. A szavak suttogásként hangzottak. – Ez egy baba.

– Ellenőrizd az ujjait. – Titus hangja törött kövek voltak. – Lássuk karmai vannak-e.

Sharine gyengéden megtisztította az egyik öklöt a ruhaanyaggal, finoman kihajtotta az ujjakat. Majd megvizsgálta a lábujjait. – Semmi. Puha körei vannak, mint minden újszülöttnek.

Megfordult a sarkain, gyorsan a szoba fürdőjébe ment, és használatlan törölközőket talált felakasztva. Langyos vízzel benedvesítette a puha törölközőt, visszament a szobába és gyengéden kezdte lemosni a gyereket.

De nem volt elég, a nyálka mindenhol ott volt és odaragadt. – Hozd a fürdőbe. – Előrement, talált egy kancsót, ami a kád mellett volt. Biztos a vendégek öntöttek vizet magukra, vagy talán a szolgák tették.

A kancsót meleg vízzel töltötte meg, majd levetette Titussal a koszos anyagot és a gyereket a mosdókagyló felé tartatta, míg vizet folyatott végig a furcsán csendes újszülöttön, addig mosta, míg mindenhol tiszta nem volt. A legtöbb ilyen fiatal babával ellentétben a szemei úgy tűntek képesek koncentrálni, és a gyerek ismerős szemszínnel nézte őt.

Mély arany barna forgácsokkal.

Mikor legutoljára ilyen szemeket látott, azok egy ragyogóan helyes férfi arcában voltak, ajkai buják és haja selymes mahagóni volt.

Egy arkangyal arca volt az.