64

Az éjszaka némaságban telt. Agnes aludt, a pasas pedig, aki vezetett, nem volt túl bőbeszédű. Gondolom, inkább kézbesítendő árunak tekintett minket, és ugyan ki beszélget az áruval?

Egy idő múlva lekanyarodtunk egy keskeny bekötőútra, s víz csillant előttünk. Egy magánkikötőnek látszó hely mellett parkoltunk le. Motorcsónakot láttam, valaki ült benne.

– Ébreszd fel! – utasított a sofőr. – Hozzátok a cuccotokat, ott a csónakotok.

Oldalba böktem Agnest, aki erre felriadt.

– Ébresztő! – szóltam rá.

– Mennyi az idő?

– Itt a csónak. Nyomás!

– Jó utat! – búcsúzott a sofőrünk. Agnes még hálálkodott volna neki egy sort, de a férfi félbeszakította. Az új hátizsákjainkat kihajította a teherautóból, és még félúton sem voltunk a csónak felé, már el is hajtott. Az elemlámpámmal világítottam, hogy lássuk az ösvényt.

– Kapcsoljátok ki a lámpát! – szólt oda halkan a csónakban ülő alak. Férfi volt esőkabátban, a kapucnit a fejére húzta, de fiatalnak hangzott. – Láttok anélkül is. Csak szép lassan! A középső ülésre üljetek.

– Ez már az óceán? – tudakolta Agnes.

A férfi nevetett.

– Még nem – felelte. – Ez a Penobscot folyó. De hamarosan odaértek az óceánhoz.

A csónak villanymotorja nagyon halk volt. A folyó közepén haladtunk, a holdsarló világított, és a víz visszatükrözte a fényét.

– Odanézz – suttogta Agnes –, még életemben nem láttam ilyen szépet! – Abban a pillanatban úgy éreztem, én vagyok az idősebb. Már majdnem kijutottunk Gileádból, és a szabályok változóban voltak. Ő egy új helyre készült, ahol minden ismeretlen, de én hazaindultam.

– Kint vagyunk a nyílt vízen. Mi van, ha meglát minket valaki? – kérdeztem a férfitól. – Ha értesítik a Szemeket?

– Az idevalósiak nem beszélnek a Szemekkel – felelte. – Nem csípjük a spicliket.

– Maga csempész? – tudakoltam, mert eszembe jutott, amit Ada mesélt annak idején. A nővérem oldalba bökött: megint modortalan voltam. Gileádban az ember kerüli a nyers kérdéseket.

A férfi nevetett.

– A határok csak vonalak a térképen. A tárgyak átjutnak rajtuk, meg az emberek is. Én csak a kézbesítő vagyok.

A folyó egyre szélesebb lett. A köd kezdett felszállni, homályosan látszott a két part.

– Már ott is van – szólalt meg végül a férfi. Egy sötétebb árnyékot láttam kint a vízen. – A Nellie J. Banks. A belépőtök a paradicsomba.