27

Amint megkaptam a zöld ruháimat, beírattak egy másik iskolába – a jó családból való fiatal nők számára létesített Igazgyöngy Házassági Előkészítőbe, akik itt végezték előtanulmányaikat a házassághoz. Az iskola a Bibliából kölcsönözte jelmondatát: „Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.”

Ezt az iskolát is a Nénik igazgatták, de annak ellenére, hogy ugyanazt a szürkésbarna egyenruhát viselték, ezek a Nénik valahogy csinosabbak voltak. Azt kellett megtanítaniuk, hogyan alakítsuk szerepünket a rangos háztartások úrnőiként. Azért fogalmazok így, hogy „alakítsuk szerepünket”, mert tulajdonképpen színésznőként kellett viselkednünk leendő otthonunk színpadán.

Shunammite és Becka a Vidala Iskola után itt is osztálytársam lett: a Vidala Iskola tanulói gyakran mentek tovább az Igazgyöngybe. A valóságban nem sok idő telt el a legutóbbi találkozásunk óta, mégis sokkal idősebbnek tűntek. Shunammite sötét hajfonatait felcsavarva és feltűzve viselte, és szedte a szemöldökét. Szépnek éppenséggel nem volt mondható, de éppolyan élénk volt, mint régen. Itt megjegyzem, hogy az élénk olyan szó, amit a Feleségek helytelenítő módon használtak: azt jelentette, pimasz.

Shunammite közölte, ő már várja, hogy férjhez menjen. Igazából semmi másról nem tudott beszélni – hogy milyen férjeket keresnek neki, hogy ő mifélét szeretne, hogy ő már alig várja. Egy negyven körüli özvegyembert akart, aki nem szerette az első Feleségét, és akinek nincs gyereke, de magas rangú és jóképű. Neki nem kell valami ügyetlen fiatal, aki még sose szexelt, az kínos lenne – mi van, ha nem tudja, hová kell bedugnia a micsodáját? Shunammite-nak mindig nagy szája volt, de most még inkább. Ezeket az új, közönséges kifejezéseket talán egy Mártától hallotta.

Becka még vékonyabb lett. Zöldesbarna szeme az arcához képest mindig nagynak tűnt, de most még nagyobbnak tetszett. Azt mondta, örül, hogy az osztálytársam, de nem örül, hogy ide kell járnia, ebbe az osztályba. Kérte a családját, könyörgött nekik, hogy még ne adják férjhez – még túl fiatal hozzá, még nem áll készen –, de kitűnő ajánlatot kaptak: a kérő Jákob Fiainak egyike, az egyik Parancsnok legidősebb fia, aki jó úton halad, hogy belőle is Parancsnok legyen. Beckát hosszan győzködte az anyja, ne legyen ostoba, ilyen ajánlatot soha többé nem kap, és ha ezt visszautasítja, egyre rosszabbak jönnek majd, ahogy öregszik. Ha pedig tizennyolc évesen még mindig hajadon, lejárt szavatosságú árunak tekintik majd, és szóba sem jöhet a Parancsnokoknál: szerencséje lesz, ha kifog egy Őrzőt. Becka apja, a fogorvos dr. Grove úgy vélte, szokatlan, ha egy Parancsnoknál egyáltalán szóba jön egy alacsonyabb rangú lány, és sértő lenne visszautasítani, Becka talán tönkre akarja tenni őt?

– De én nem akarom! – jajveszékelt Becka, miután Lise néni kiment a teremből. – Hogy ott csússzon-másszon rajtam egy férfi, mint valami pondró! Én ezt nem bírom elviselni!

Feltűnt, hogy nem azt mondta, nem bírná elviselni, hanem azt, hogy nem bírja. Vajon mi történhetett vele? Valami szégyenletes, amiről nem beszélhet? Emlékszem, mennyire felzaklatta A Tizenkét Darabra Szabdalt Ágyas története. De nem akartam faggatni: egy másik lány szégyene könnyen átragad az emberre, ha túl közel kerül hozzá.

– Nem is fog annyira fájni – jelentette ki Shunammite –, és gondolj csak bele, mi minden lesz a tiéd! Lesz saját házad, saját autód, Őrzőid és saját Mártáid! Ha pedig nem tudsz gyereket szülni, lesznek Szolgálólányaid, amennyi csak kell!

– Engem nem érdekelnek az autók, a Márták, de még a Szolgálólányok se – felelte erre Becka. – Hanem az a szörnyű érzés. Az a nedves érzés.

– Mire gondolsz? – nevetett Shunammite. – A nyelvükre? Nem rosszabb egy kutyáénál!

– Sokkal rosszabb! – felelte Becka. – A kutyák barátságosak.

Én nem szóltam semmit arról, mit érzek a házassággal kapcsolatban. Nem mesélhettem el a dr. Grove fogorvosi rendelőjében történteket: ő most is Becka apja volt, Becka pedig most is a barátnőm. Különben is az én reakcióm inkább az undor és az utálat elegye volt, és most már jelentéktelennek tűnt Becka őszinte iszonyához képest. Ő valóban úgy gondolta, hogy a házasság elpusztítja őt. Összetörik, semmivé lesz, elolvad, mint a hó, míg a végén már semmi nem marad belőle

Amikor Shunammite nem volt a közelben, megkérdeztem Beckától, az anyja miért nem hajlandó segíteni neki. Elsírta magát: kiderült, hogy az anyja nem is az igazi anyja, és neki ezt a Mártájuktól kellett megtudnia. Szégyen, de az igazi anyja egy Szolgálólány volt – „akárcsak a tiéd, Agnes”, tette hozzá. A jog szerinti anyja most az orra alá dörgölte ezt: ugyan miért retteg ennyire a szextől egy férfival, bezzeg a ribanc Szolgálólány anyja nem félt! Épp ellenkezőleg!

Megöleltem, és azt mondtam, hogy megértem.