25

Most beszámolok a tervezett házasságkötésemet megelőző előkészületekről, mivel érdeklődésüket fejezték ki, hogyan is zajlott az ilyesmi Gileádban. Az életem fordulatai úgy hozták, hogy mindkét oldalról volt alkalmam megfigyelni a házasságkötés folyamatát: a felkészítendő menyasszony és a felkészítéséért felelős Nénik oldaláról is.

A saját esküvőm megszervezése a szokásos módon zajlott. Elvileg az érintett felek vérmérsékletének és a gileádi társadalomban elfoglalt pozíciójának is volt némi befolyása a felkínált választási lehetőségekre. De a cél minden esetben ugyanaz volt: minden rendű és rangú lányt – a jó családból származókat és a kevésbé kiváltságosokat is – korán férjhez kell adni, még mielőtt bekövetkezhetne egy véletlen találkozás egy hozzá nem illő férfival, ami esetleg oda vezetne, amit egykor szerelemnek neveztek, vagy ami még rosszabb, a szüzesség elvesztéséhez. Ez utóbbi szégyent mindenáron el kellett kerülni, mivel súlyos következményekkel járhatott. A halálra kövezés nem az a sors volt, amit az ember a gyermekének szánt, és a család becsületén esett folt szinte letörölhetetlennek bizonyult.

Egyik este Paula hívatott a nappaliba – Rosát küldte, hogy csalogasson elő a vackomból, így fogalmazott –, és utasított, hogy álljak elé. Engedelmeskedtem, mivel semmi értelme nem volt ellenszegülnöm. Kyle parancsnok is jelen volt, valamint Vidala néni is. És egy másik Néni is, akit addig sosem láttam, Gabbana néniként mutatták be nekem. Örülök, hogy megismerhetem, feleltem, de bizonyára mogorva hangon, mert Paula megjegyezte:

– Látják, miről beszélek?

– Abban a korban van – jegyezte meg Gabbana néni. – Még a korábban kedves és könnyen kezelhető lányok is átesnek ezen a fázison.

– Az biztos, hogy elég idős hozzá – szólalt meg Vidala néni. – Mi mindent megtanítottunk neki, amit lehetett. Ha túl sokáig járnak iskolába, bomlasztani kezdenek.

– Valóban igazi nő már? – érdeklődött Gabbana néni, és éles tekintettel mért végig.

– Természetesen – felelte Paula.

– Az ott nincs kipárnázva? – biccentett Gabbana néni a mellem felé.

– Dehogy! – tiltakozott Paula.

– Elámulna, mi mindennel próbálkoznak a családok. Szép széles a csípője, nem az a szokásos keskeny medence. Hadd lássam a fogaidat, Agnes!

Most mit kellene tennem? Tátsam nagyra a szájamat, mint a fogorvosnál? Paula látta, hogy zavarban vagyok.

– Mosolyogj! – szólt rám. – Most az egyszer. – Vigyorra húztam az ajkamat.

– Tökéletes fogsor – jelentette ki Gabbana néni. – Makkegészséges. Nos, rendben, akkor keresgélni kezdünk.

– Kizárólag a parancsnoki családokban – felelte Paula. – Alacsonyabb szinten semmiképp.

– Magától értetődő – válaszolta Gabbana néni. Leírt valamit egy jegyzettömbbe. Ámulattal néztem, ahogy a ceruzát mozgatja az ujjaival. Vajon miféle fontos jeleket vet papírra?

– Kissé fiatal még hozzá – szólalt meg Kyle parancsnok, akit már nem tekintettem apámnak. – Megeshet. – Hosszú idő után most először voltam hálás neki.

– Tizenhárom évesen nem túl fiatal. Majd kiderül – felelte Gabbana néni. – Nagyon jó hatással van rájuk, ha megtaláljuk a nekik megfelelő férjet. Rögtön beleszoknak. – Felállt. – Ne aggódj, Agnes – fordult hozzám. – Legalább három jelölt közül választhatsz majd. Megtiszteltetés lesz nekik – tette hozzá Kyle parancsnoknak címezve.

– Csak szóljon, ha bármire szüksége van – tette hozzá Paula jóindulatúan. – És minél előbb, annál jobb.

– Értem – felelte Gabbana néni. – Az Ardua Hall megkapja a szokásos adományt, amennyiben kielégítő eredménnyel járunk?

– Természetesen – felelte Paula. – Imádkozunk a sikeréért. Az Úr nyissa meg!

– Az Ő tekintete előtt – válaszolta Gabbana néni. A két Néni mosolygott és biccentett az én nem-szüleimnek, majd távozott.

– Elmehetsz, Agnes – közölte Paula. – Majd tájékoztatunk a fejleményekről. Igen körültekintően kell eljárni, amikor egy lány belép a házasság áldott kötelékébe, és apád meg én körültekintően fogunk eljárni az ügyedben. Kiváltságos helyzetű lány vagy. Remélem, ezt értékeled. – Kárörvendő kis mosolyt villantott rám: tudta, hogy nem mond igazat. Valójában púp voltam a hátán, amitől kénytelen volt társadalmilag elfogadható módon megszabadulni.

Visszamentem a szobámba. Tudhattam volna, hogy ez lesz: nálam nem sokkal idősebb lányokkal is történt már hasonló. Egyik nap még odajárt az illető iskolába, másnap pedig már nem: a Nénik nem szerették a nagy hűhót, az érzelmeket, a könnyes búcsút. Azután eljegyzésről szóltak a pletykák, majd esküvőről. Mi soha nem vehettünk részt ezeken az esküvőkön, még akkor sem, ha a lány jó barátnőnk volt. Akit elkezdtek felkészíteni a házasságra, annak megszűnt a korábbi élete. Legközelebb már a Feleségek méltóságteljes kék ruhájában látták viszont, akit a hajadonoknak előre kell engedniük az ajtóban.

Ez várt rám is. Kitaszítanak a saját házunkból – Tabitha házából, Zilla, Vera és Rosa házából –, mert Paulának elege lett belőlem.

– Ma nem mész iskolába – közölte velem Paula egyik reggel, és ezzel el is volt intézve a dolog. Ezután egy héten át nem történt semmi, csak én búslakodtam és gyötrődtem, de mivel a szobámban, magamban foglalatoskodtam ezzel, nem volt befolyással senkire.

Egy gyűlöletes hímzési feladatot kellett befejeznem, hogy valamivel elfoglaljam magamat – a minta egy gyümölcsöstál volt, az elkészült hímzéssel akár egy zsámolyt is be lehetett vonni a jövendőbelim számára, bárki lesz is. A négyszögletes forma egyik sarkába apró koponyát hímeztem: mostohaanyám, Paula koponyáját, de ha kérdőre vonnak, azt feleltem volna, hogy ez egy memento mori, emlékeztető, hogy egy nap mind meghalunk.

Aligha lehetett ellenvetésük, mivel a koponya vallásos motívumnak számított: az iskolánkhoz közeli temető sírkövein láttam hasonlókat. Kizárólag akkor mehettünk oda, ha temetésen vettünk részt: a sírköveken ott állt a halottak neve, ami olvasásra csábíthat, az pedig züllésre. Az olvasás nem való a lányoknak: csak a férfiak elég erősek ahhoz, hogy megbirkózzanak vele – és persze a Néniknek, mert ők nem olyanok, mint mi.

Azon töprengtem, vajon hogy lesz egy nőből Néni. Estée néni egyszer azt mondta, hogy elhivatottság szükséges hozzá, ami arra szólítja az embert, hogy Isten akarata szerint minden nőnek segítségére legyen, ne csak a saját családjának – de vajon honnan a Nénikben ez az elhivatottság? Honnan kapták az erőt? Talán különleges, se nem női, se nem férfi agyuk van? Nők egyáltalán az egyenruhájuk alatt? Lehetséges, hogy álruhás férfiak? Még a gyanú is elképzelhetetlen volt, de micsoda botrány, ha mégis igaz! Azon tűnődtem, hogyan festenének a Nénik rózsaszínbe öltöztetve.

Tétlenségem harmadik napján Paula és a Márták több kartondobozt hoztak fel a szobámba. Ideje elpakolni a gyerekes holmikat, jelentették ki. A dobozokat raktárba viszik, mivel hamarosan már nem itt fogok lakni. Később, ha már én rendelkezem a saját háztartásom felett, eldönthetem, mit kell belőlük a szegényeknek adományozni. Egy Gazdacsaládból származó, kevésbé kiváltságos lány például nagy örömmel fogadná az én régi babaházamat annak ellenére, hogy nem a legjobb minőség, elég rozoga állapotban van, de egy kis festék csodát művelne vele.

A babaház évekig állt az ablakom mellett. A Tabithával töltött boldog órák emléke még ott kísértett benne. A Feleség-baba ott ült az ebédlőasztal mellett, a kislányok jól viselkedtek, a Márták kenyeret sütöttek a konyhában, a Parancsnok pedig a dolgozószobája biztonságába zárkózott. Miután Paula kiment, felkaptam a Feleség-babát a székről, és a szoba sarkába hajítottam.