26.

Nicky már nyitotta az ajtót, amikor a háttérben felbukkant a teljes koszorúslánysereg. Denny, azaz Denise, az egy-hetvenöt magas, aranybarna bőrű, természetes szőkeség a sírás határán állt, Dixie üvöltözött vele. Közel egyforma magasak voltak, és a fodrászok tehetségének köszönhetően a hajuk is majdnem tök egyforma árnyalat. Egyértelmű volt, hogy fiatalkorukban mind a ketten komolyan atletizáltak, csakhogy amíg Denny a mai napig versenyszerűen hosszútávfutott és triatlonozott, ezért izmos és szíjas maradt, addig Dixie csak a múltból élt, és a genetikájának hála egyszerűen sovány maradt. Ez a különbség közel tíz évet jelentett látványban Denny javára.

Nicky kérdőn pillantott rám, én meg megráztam a fejemet, hogy ne aggódjon, megoldom.

– Csak szólj, ha kellünk – szólt el mellette Rodina.

– Megleszek – léptem vissza a floridai napsütésbe a koszorúslányok nyomában. Lassan amiatt is aggódnom kell majd, hogy nem kentem be magam.

– Ne legyél már ilyen undok picsa, Dixie – szólt rá Lucy, az a bizonyos cégtárs, akivel Donna az ezoterikus üzletet viszi. Nem volt apró termetű, de láthatólag szikrányit sem aggasztotta, hogy a maga részéről nem a soványak táborát gyarapítja, ahogy azon sem problémázott soha, hogy az eredeti szőke tincsei mellett már az ősz haj van többségben. Ez öregítette, de Lucyt a kora sem izgatta, ezért még ez is jól állt neki. Én leginkább a nagyikat képzelem ilyennek, de Lucy igazából Lucy volt, nem hasonlított senkire és semmire. Már azt is tudtam, mert elmondta, hogy az ezüstkeretes szemüvege progresszív trifokális, amiről korábban azt sem tudtam, hogy létezik. És nem mellesleg gyakorló boszi volt, Wicca, és mivel Donnának szikrányi ezo tehetsége sem adatott, nagyon is kapóra jött Lucy ebbe a vállalkozásba.

– Hogy mersz így nevezni? – irányította most Lucyra a dühét a nevezett picsa, két kezét agresszíven vágva csípőjére. Forrón reméltem, hogy nem ugrik neki egyik csajnak sem, mert Donnának talán elnézi, hogy ellátta a baját, nekem viszont soha nem bocsátaná meg.

– Szörnyű vagy, Dixie – nyögte sírós csuklással Denny, vagyis vagy most fogja elsírni magát, vagy mostanra fejezte be.

– Most meg mi van? – léptem hozzájuk.

– Te tudtál Ted első házasságáról? – kérdezte Lucy.

– Nem.

– Ez azért már tényleg durva – horkant fel Dixie, mint valami malac. – A pasik mindig mindent elmondanak a szeretőjüknek.

– Leállnál végre ezzel a disznósággal? – kérdezte Denny.

– Disznóság, de igaz.

– Hányszor kell még elmondanunk, hogy soha nem volt viszonyunk? – kérdeztem.

– Mondhatsz, amit akarsz, Anita, látom, ahogy Ted rád néz.

– Hogy néz rá? Egyszerűen csak tiszteli és csodálja – háborgott Denny.

– Nincs az a pasas, aki egyszerűen csak tisztel vagy csodál egy nőt, ha nem dugja.

– Direkt engem kerestél, hogy megint belém köss?

– Nem, Peternek és Beccának akarja elmondani, hogy Ted megcsalja veled az anyjukat – hüppögött megint Denny.

– Peter mindent tud, Beccát meg hagyd békén.

– Amikor Carol elszólta magát az első házasságáról, és kiderült, hogy Donnának fogalma se volt róla eddig, rögtön összeállt a kép. Hogy minden hazugság – vágta rá Dixie.

– Mi a franc bajod van neked? Féltékeny vagy, hogy Donnának újabb esélye nyílt a boldogságra, vagy mi?

– Hogy lennék már arra féltékeny, hogy hozzámegy egy hazug disznóhoz? Éppen attól szeretném megmenteni, hogy elkövesse élete legnagyobb hibáját.

– Bármit mondasz is, hozzámegy Tedhez – szögezte le Lucy.

– Azt már nem fogja neki megbocsátani, hogy az első házasságáról is hazudott. Már rég lefújta az esküvőt.

– Igazából az előbb békültek ki – közöltem.

– Nem hiszem el.

– Szívesen mondanám, hogy akkor kérdezd meg Donnát, de most vonultak vissza a szobájukba békülő szexre. Nem kéne belepofátlankodni.

– Hazudsz!

Ránéztem vigyorogva, hogy biztos lássa, mennyire örülök, hogy ennyire kiakadt a hírtől.

– Minek hazudnék, ha már az igazság is így felbassza az agyadat?

– Nem fogom hagyni, hogy ekkora hibát elkövessen. És ha te is a barátja lennél, Denny, akkor mellettem állnál.

– Ted a legjobb neki – jelentette ki Denny.

– Egy mocskos hazudozó.

– Donna ezt nem így gondolja, és hozzá fog menni, Dixie – ismételte magát Lucy.

– Mindenképpen elmondom a gyerekeknek. Peter nem fogja hagyni, hogy az anyja egy házasságtörő rohadékhoz menjen.

– Nem érted, hogy Peter mindent tud? – kérdeztem hitetlenkedve.

– Becca meg semmit. De ha megtudja, akkor fújhatjátok az esküvőt.

– Hagyd békén a gyerekeket – mondta élesen Lucy, a határozottságtól a szürkészöld szeme szinte teljesen szürkébe borult.

– Nem akarsz talán részt venni ezen az esküvőn, Dixie? – tette fel a nagy kérdést Denny.

– Donna maga sem akarta, hogy Anita itt legyen, amíg a csaj nem hozott magával olyanokat, akikkel dug. Totál oda meg vissza volt, amikor kiderült, hogy Micah és Nathaniel is jön. Úgy volt vele, hogy ha két pasid is van, akikkel csinálhatod, akkor legalább ezen a héten leszállsz Tedről.

– Borzalmasan viselkedsz – fakadt sírva Denny megint.

– A borzalmas az, hogy még a saját fiát se zavarja, amit az anyjával művelnek.

– Ő Ted fia is – pontosított Lucy.

– Nem, azt már nem. Ott álltam Donna mellett az első esküvőjén, amikor Frankkel egybekelt. Az igaz szerelem volt! Ha Frank nem hal meg, Tednek soha esélye se lett volna rátenni… a kezét Donnára meg a gyerekekre. Fontolgatom, hogy megmondom Peternek, az igazi apja mennyire csalódott lenne, ha tudná, hogy ő nem áll ki Donna becsületéért.

– Petert hagyd ki ebből – szóltam most már én is határozottabban.

– Az a nő, aki a legjobb barátnőmet felszarvazza, ne akarja nekem megmondani, hogy mit csináljak!

Szívesen felvetettem volna, hogy egy nő nem szokott felszarvazni egy másik nőt, csak épp volt egy sejtésem, hogy a szókincsgazdagító törekvésemmel nem lendítenék a vitán.

– Ne akarj beleszólni abba, hogy Donna mit mond el Peternek, és mit nem – tette Lucy Dixie karjára a kezét.

Dixie ingerülten rántotta el a karját, nem tettük zsebre a pillantását.

– Beavatom Beccát, és majd meglátjuk, milyen esküvő lesz az, ahol a viráglány a leendő apukája fejéhez vágja, hogy megcsalja az anyját az egyik koszorúslánnyal.

– Donna engedélye nélkül nem beszélhetsz Beccával – előzött meg Lucy.

– Én ott voltam, amikor Becca megszületett. Én vagyok az ő Dixie nénije. Úgy és akkor beszélek az unokahúgommal, ahogy tetszik.

– Ha tényleg szereted azt a kislányt, akkor békén hagyod – közölte vele Lucy.

– Megérdemli az igazságot.

– Nincs semmiféle igazság – fakadtam ki.

– Hazug ribanc.

– Azt hiszem, az efféle becézgetések témáját már Új-Mexikóban kiveséztük.

– Akkor egyszerűen Donna megvédett tőlem.

– Téged védett meg tőlem, és ezt meg is mondta neked, ott voltam, hallottam.

– Romlott nőszemély vagy – lihegte Dixie könnyes szemmel, úgy tűnik, kezdett teljesen kiborulni a dühtől.

– Becca Tedet tartja az apjának. Képes lennél megfosztani tőle, csak mert te ki nem állhatod?

– Nem én vagyok a rosszfiú ebben a történetben – háborgott Dixie.

– Ha ilyen hazugságokkal kezded traktálni a kislányt, akkor te leszel az – jelentettem ki.

Dixie sarkon fordult, és alaposan bevágta maga mögött a teraszról befelé vezető üvegajtót.

– Dixie! – rohant utána Denny kiáltozva.

– Megyek én is, hátha le tudom nyugtatni a csajt – paskolta meg a kezemet Lucy. – Remélem, nem zúdítja rá a gyerekekre a bajait. Sajnálom, hogy ilyen kellemetlenségekkel traktálunk, Anita.

– Kösz, Lucy – paskoltam cserébe én is meg a kezét –, és sok szerencsét Dixie-vel, nem lesz könnyű dolgod.

– Beavatnád Bernardót is az eseményekbe? Carol szólt a férjének, Marisol Rufousnak, de szerintem Bernardót nem értesítette senki.

– Gondolod, bánja?

– Nekem már tényleg rohannom kell Dennyék után, de az az érzésem, hogy fontos lenne Bernardót is bevonni – nézett bele sokatmondóan a szemembe, az ereje vagy mágiája, vagy mije egészen lúdbőrösre kavarta a karjaimat. – Beszélj vele, Anita, és utána zavartalanul foglalkozhatsz a saját pasijaiddal.

Nem kérdeztem, miből gondolja, hogy a pasijaimmal szeretnék már lenni végre, elvégre boszi volt, de persze talán az emberismeret is elég, hogy sejtse, nyaraláskor az ember lánya szívesebben van a pasijaival, mint hogy mások mindenféle hasfájásait intézze. A lényeg: tényleg másra se vágytam, mint hogy azt a néhány órát vacsoráig végre együtt tölthessem velük. Na meg az sem elhanyagolható, hogy egy ilyen mágikus meggyőzőerővel csak úgy a semmiért nem kezd egy-egyezni az ember.

Végül csak magamra maradtam a ragyogó tengerparti napsütésben, alattam az óceán nyaldosta a parton a pálmafák tövét. Minden adott volt az idillhez. Egyébként Peter tényleg mindent tudott, onnan kezdve, hogy miért hazudtuk azt Teddel az anyjának, hogy viszonyunk van, miközben azt is tudta, hogy soha nem volt semmi kettőnk közt. Képtelen volt felfogni, miért jobb az Donnának, ha egy hazugság bizonyosságát kapja, de ha egyszer ez kellett neki, hát rábólintott, hogy kapja meg, mert szerinte is az lett volna a legfontosabb, hogy az anyja végre hozzámenjen Tedhez, és boldogan élhessenek. Abban pedig maradéktalanul egy követ fúj mindannyiunkkal – Donnával, Edwarddal és velem –, hogy a tizenegy éves Beccának nem kellene a szülei szexuális életét a nyakába zúdítani. Ha most Dixie Donna tiltakozása ellenére is lerohanja a kislányt, hogy a mostohaapjának viszonya van velem, nem nálam húzza ki elsősorban a gyufát. Akkor Donna, és mindenekelőtt Edward haragja fogja eltaposni. Mert Dixie eddig csak a sármos Bruce Wayne-t vagy az ügyefogyott Clark Kentet látta Edwardban, sejtelme sincs arról, mennyire fog az neki fájni, ha magára haragítja Supermant és Batmant. Mert Edward nem fogja szó nélkül hagyni, ha feldúlják a családi boldogságát.