13.

– Miért kellene nekem bármit is tudnom egy efféle förtelemről? – kérdezte, ahogy végignézte a képeket.

– Azt gondolják, hogy még az ősi Görögországban sújtotta az átok a családot – felelte Micah. – És te azokban az időkben a világnak abban a zugában éltél.

– Vagyis csak mert ez az ocsmányság az én szépségemre emlékeztetett, azt gondoltad, hogy mindjárt ismerem az eredetét? – emelte fel a lámia a hangját.

– Reménykedtem, hogy tudsz valamit, ami segíthet rajtuk.

– Segíthet rajtuk? Mégis, hogy segíthetnék rajtuk? – emelkedett fel a magasba, szó szerint. Nálam és Micah-nál is magasabb lett, sőt, amennyi kígyófarok tekergőzött még a lábunknál, bizonyára Nickynek is fölébe tudott volna magasodni.

– Gyógyulást keresnek.

– Ha átok, arra nincs gyógyír. Legfeljebb egy újabb varázslat segíthet.

– Szerinted átok? – kérdezte Micah.

– Semmiképp. Akkoriban az átokkal személyeket, törzseket vagy, mondjuk, városokat sújtottak, nem családokat. Ha az istenek egy családot kívántak tönkretenni, akkor egyszerűen elpusztították. Az írmagjukat is kiirtották, egyetlen utódot sem hagytak életben.

– És tényleg átkoztak meg embereket akkor az istenek? – tettem fel a kérdést.

– Természetesen.

– És ténylegesen láttad is, ahogy egy isten vagy istennő elátkoz valakit? Úgy értem, élőben, nem pedig hallomásból tudod a sztorit.

Megvetően mért végig, hogy még magasabbról nézhessen le rám.

– Valaha istennőként imádtak engem, Anita. Pontosan tudom, mit tettek és mit nem az istenek.

Most erre mit lehet mondani?

– Bocsáss meg, ha megsértettünk, nem állt szándékunkban – sietett Micah.

Melanie még magasabbra tolta magát izmos kígyótestén, mintha valami gigászi fa emelkedett volna fölénk. Sziszegett, a rubinvörös ajkai közül kivillantak az agyarai. Még a villás nyelve is előtáncolt.

Éreztem, ahogy Nicky teste megfeszül mellettem.

– Az ezüstgolyókkal nem megyünk vele semmire.

– És az ólommal? – kérdeztem.

– Azzal még úgy se.

– Meg akarsz ölni, Anita Blake? Be akarod végezni, amivel évekkel ezelőtt csak próbálkozhattál?

– Te kezdted, Melanie, te támadtál rám. Én csak védekeztem.

– Anita megölte a régi mesteredet, Melanie. Megszabadított tőle – csitította Nathaniel. Gondolom, szerette volna lecsillapítani, és közben persze engem is óvatosságra inteni, hogy ne ingereljem tovább.

– Nem azért tette, hogy engem megszabadítson, hanem hogy a maga és Jean-Claude életét mentse.

– Ez igaz, viszont akkor is megszabadított attól, akit annyira gyűlöltél.

– Nem jó szolgaságban élni – ereszkedett valamivel lejjebb.

– Meg sem fordult a fejemben, hogy ezek a kígyó-alakváltók lámiák lennének. Ahogy az sem, hogy bármi közük lenne hozzád – mondta Micah bocsánatkérőn.

– Akkor miért nekem mutogatod a képüket?

– Mert nem ismerek más kígyó-alakváltót, és reméltem, hogy te többet tudsz róluk, mint én.

– Ezek szerint te magad minden macskaféle természetfeletti lényt meg alakváltót ismersz a világon? – kérdezte immár higgadtabban a lámia. Régebben sokkal lobbanékonyabb volt, haragtartóbb. Lehet, hogy ő is jár valami terapeutához? Vagy egyszerűen ennyire rosszat tesz az ember lányának, ha a Földmozgató rabszolgája?

– Nem, dehogy – rázta meg Micah mosolyogva a fejét.

– Akkor én miért ismernék mindent, aminek köze van a kígyókhoz?

– Ez jogos. Viszont az ősi Görögországból származol, ahogy ez a család is.

– Ettől még nem feltétlenül kell ismernem őket. A Callahan ír név. Ismersz talán az országban mindenkit, akinek ír gyökerei vannak?

– Természetesen nem – sóhajtott Micah kitartó mosollyal.

– Ilyen jól mulatsz azon, hogy az időmet fecséreled?

– Nem, dehogy. Azon nevetek, hogy mindkettőnk idejét fecsérlem azzal, hogy minden egyes szalmaszálba belekapaszkodom.

– Miféle szalmaszálról beszélsz?

– A legkisebb esélyt is megragadnám, hogy segíthessek ezeken az embereken.

– Miért olyan fontosak neked?

– Ha te is találkoztál volna velük, és látnád elkeseredettségüket, akkor nem kérdeznéd.

Már nem magasodott fölénk, szemtől szemben meredt Micah-ra. Nem értettem, mi ül a pillantásában, a kígyópupilla kellőképpen megváltoztatja a szem jellegét, hogy kiismerhetetlen maradjon. Legalábbis előttem.

– Nem hinném, hogy engem ennyire megindítana a sorsuk.

– Ami velük történik, nem emlékeztet a megszokott alakváltásra. A kígyók nem belőlük származnak, pontosabban csak a testrészeik változnak át kígyóvá, az emberi lényüktől teljesen függetlenül. Mintha két külön lényt ragasztanának össze. Nincs közöttük kommunikáció, semmiféle kapcsolat, amilyen a normális alakváltók esetében az emberi és a szörnyeteg énjük között létezik.

– Hozzám sem szól a farkam. A testem része, de nem valami a testembe csapdába esett állat, amilyen a ti szörnyetegetek.

– Ezek az emberek nem rendes alakváltók, ahogy a lámiák ősi varázslatához sincs semmi közük.

– Akkor bizony elátkozott lények, mint Sziszüphosz, és nincs számukra menekvés.

– Bocsáss meg, Melanie – lépett mellénk Jamie –, odakint kezd türelmetlenné válni a tömeg.

– Egy pillant, Jamie, és készen állok. Callahan és Anita már úgyis indul.

Felvette a poharát, kortyolt belőle, aztán puszit nyomott Nathaniel arcára. Bennünket egyetlen szó és kézfogás nélkül bocsátott el.