Qui-gon tudta, mikor kell beismernie, hogy tévedett. Alábecsülte Obi-van Kenobit.

Majdnem kész voltak a javításokkal. Úgy tervezték, hogy hajnalban elindulnak. Qui-gon elhagyta a hajót, hogy még egy utolsó pillantást vessen a végtelen tengerre. Magányra volt szüksége, hogy végiggondolja a történteket.

A hullámok békésen nyaldosták lábainál a sziklákat, miközben ő az öt, a kelő nap fényétől egyre halványuló, sokszínű holdat nézte. Eszébe jutottak Yoda szavai, amelyek alig három napja hangzottak el: „De tudd, az életünket nem csak a véletlenek irányítják. Ha most nem választasz tanítványt magadnak, lehet, hogy idővel a sors fogja megtenni helyetted.” Qui-gon még mindig nem tudta, vajon tényleg a sors választotta-e Obi-vant padavanjául, vagy csupán e viharos kaland erejéig kerültek össze. Úgy gondolta, a véletlen alakította úgy, hogy mindketten a Bandomirra tartottak. Végül is Obi-vant Yoda irányította a Bandomirra, ő pedig a Szenátustól kapta az utasítást, magától a Főkancellártól! Nem valószínű, hogy Yoda és a Főkancellár együtt tervelték volna ki ezt az egészet.

Mégis itt vannak mindketten, és a Bandomirra mennek. Qui-gont valami nem hagyta nyugodni ezzel a megbízással kapcsolatban.

És volt még valami. Nem egyszerű feladat az egyik Jedinek megérintenie egy másik elméjét. Ez bensőséges dolog; olyasmi, ami általában csupán a legközelebbi barátok között történik meg. Vagy egy lovag és a padavanja között.

Nagyon hosszú idő óta először, Qui-gon nem tudta, mit tegyen.

„Amikor bizonytalan előtted az út, fiam, legjobb, ha vársz” – mondogatta neki oly sokszor Yoda. Most megfogadja a tanácsát. Még akkor is, ha sejtette, hogy jelen helyzetben a mester az ellenkezőjét várná tőle. Nem kéri meg Obi-vant, hogy legyen a padavanja. Vár még vele.

És figyelni fog. Bár a feladatuk eltérő lesz a Bandomiron, szemmel fogja tartani a fiút. Egy küldetés nem elég Obi-van leméréséhez. De biztosan lesz még jó pár. Csak akkor lesz képes megmondani, Obi-van mennyire hű az ő Jedi-céljaihoz. A Bandomir majd próbára teszi a fiút, akármennyire is nem tetszik neki a kapott feladat.

Qui-gon elmosolyodott. El kell ismernie, a fiú nem való farmernek. Más jövőt szántak neki. Azt azonban, hogy sorsa keresztezni fogja-e az övét, még mindig nem tudta biztosan.

Amíg meg nem tudja, nem fog választani. A fiúnak erősnek kell lennie, hogy kiléphessen az őt megelőző padavan árnyékából. És Xanatos hosszú, sötét árnyékot vetett.

Qui-gon elfordult a sziklás tengerparttól, és a hajó felé indult. Igen, szemmel fogja tartani az ifjú Obi-vant.

Mindamellett volt egy olyan érzése, hogy a sors nem fog sok választást hagyni neki.

Qui-gon végigment a hajó folyosóinak labirintusán, míg Obi-van kabinjához nem ért. Bekopogott az ajtón.

– Gyere be! – szólt ki Obi-van.

A fiú törökülésben ült a priccsén, és a csipkés hegycsúcsokat tanulmányozta.

– Örülök, hogy elhagyhatom ezt a helyet – mondta Obi-van üdvözlésképpen. – Túl sok halállal találkoztam itt.

– Ügyes voltál – felelt Qui-gon. – Éreztem, ahogy az Erő veled van.

– Az… csodálatos volt – mondta halkan Obi-van. –Korábban azt hittem, ismerem az erejét. Most tudom csak, hogy töredékét láttam csupán annak, amire képes. Évekig úgy gondoltam, méltó vagyok rá. Csak amikor beláttam a tökéletlenségemet, akkor kezdett igazán áthatni az Erő. – Obi-van odafordult Qui-gonhoz. Tekintete a mester arcát fürkészte. – Érted, mire gondolok?

Qui-gon elmosolyodott.

– Sokat tanultál. És igen, értem, mire gondolsz. Csend telepedett közéjük, de megnyugtató csend volt.

Ezelőtt Qui-gon szinte hallotta Obi-van visszafojtott könyörgését. Most csak azt érezte, hogy a fiú elfogadja Qui-gon érzéseit és a saját sorsát. Még egy jó pont a fiúnak. Elnyerte a tiszteletét.

– Holnap elérjük a célállomást – emlékeztette Qui-gon. – Attól tartok, a Bandomiron nem éppen rózsás a helyzet.

Obi-van elkapta a tekintetét. A sötét szempár aggodalmat tükrözött. Qui-gon azonban megérezte a fiúban az erőt is.

– Tudom – mondta Obi-van. – Én is érzem.