Obi-van azt álmodta, hogy a Jedi Templomban van, és a csillagtérképek alatt sétál. Kinyúlt, és megérintette a Bandomirhoz, a jókora halványvörös fénypontok egyikéhez legközelebb eső csillagot. Egy hologram tűnt elő, és egy rég halott mester szavai hallatszottak. „Bandomir: a hely, ahol, ha nem vigyázol, meghalsz.” A gyengélkedőben tért magához, mindkét kezéhez csövek csatlakoztak, arcát oxigénmaszk takarta. Egy pillanatig azt hitte, még mindig álmodik, hiszen Qui-gon Jinn hajolt fölé. Aztán a Jedi Obi-van homlokára tette hatalmas, hűvös kezét, és a fiú rájött, hogy ez a valóság. Ho… hogyan? – suttogta. Qui-gon fölemelte a kezét, és tett egy lépést hátra. Ne beszélj! – intette szelíden. – Csúnya lázad volt, de a nehezén már túl vagy. A sebeid súlyosabbak voltak, mint amit az itteni gyógyítók kezelni tudnának.

– Tényleg te vagy az? – kérdezte Obi-van, miközben megpróbálta kitisztítani a gondolatait.

Qui-gon elmosolyodott. Ez volt az első alkalom, hogy Obi-van mosolyogni látta. A fiú rádöbbent, hogy Qui-gonban más is lakozik, mint rideg ésszerűség. Igen, tényleg én vagyok az. Azért jöttél, hogy engem megkeress? – kérdezte Obi-van reményteljesen. Máskor nem engedett volna meg egy ilyen nyílt kérdést, most azonban túl gyenge volt, hogy kitalálja, a Jedi miért is van itt. Qui-gon megrázta a fejét.

– Én is a Bandomirra tartok. A Galaktikus Szenátus bízott meg egy küldetéssel. Kettőnk dolgának nincs köze egymáshoz.

– Mégis, mindketten itt vagyunk – mondta Obi-van. –Megmutathatnád…

Qui-gon még egyszer megrázta a fejét.

– Nem, Obi-van, nem ezért vagyok itt. A mi utunk nem egyfelé vezet. Itt az ideje, hogy megismerd azokat, akiket majd szolgálni fogsz. Jobb, ha elfelejtesz. Nem csak lovagként szolgálhatod az Erőt. Nem csak az a dicsőség.

Nem rossz szándékkal mondta, Qui-gon szavai mégis szíven ütötték a fiút. Akármikor is feltámadni látszottak a reményei, rögtön jött a hideg zuhany.

Obi-van tisztán látta, hogy bár a sors mindkettőjüket ugyanarra a hajóra irányította, Qui-gon nem akar tőle semmit. Ha igazak a hírek, akkor Obi-van vagy bárki más hasonló korú tanuló csak Qui-gon elvesztett padavanjának fájó mementója lenne. Obi-van nem akart Qui-gon múltjával birokra kelni.

Megpróbálta leplezni a csalódottságát, és fizikai állapota ellenére erősnek látszani.

– Értem – mondta.

A betegszoba ajtaja résnyire kinyílt. A résben egy háromszögletű fej jelent meg, és fénylő zöld szemek meredtek Obi-vanra. Amint a betolakodó észrevette, hogy Obi-van figyeli, az ajtó becsukódott.

Obi-van visszafordult Qui-gonhoz.

– Igazad van. A legfőbb gondom a küldetésem kell, hogy legyen. Én… – Megállt, mert az ajtó ismét kitárult egy kicsit. Obi-van félülő helyzetbe küzdötte magát. – Hahó, gyere be! – szólt az ismeretlennek.

Egy arkónai somfordált be a szobába. A többieknél valamivel alacsonyabb volt, és a bőre inkább volt zöld, mint szürke.

– Nem akartunk zavarni…

– Semmi baj – mondta Obi-van kedvesen.

–… de úgy hallottuk, itt találjuk Clat'Hát. Van valami, amit meg kellene beszélni vele. Azt is hallottuk, hogy egy fiatal fiú szembeszállt egy huttal, és túlélte a hatalmas csatát – mondta halkan az arkónai. – Látni szerettük volna ezt a nagy hőst. Sajnáljuk, hogy zavartunk. Kint fogunk várakozni. – Hátrálni kezdett.

Obi-van az arkónai háta mögé nézett, de aztán eszébe jutott, hogy ők mindig úgy hivatkoznak magukra, hogy „mi”. Nincs egyéni tudatuk, egész életüket nagy közösségekben élik le.

Azért tisztázzunk egy-két dolgot – mondta Obi-van. Először is nem volt hatalmas csata. A hutt egyszerűen felkapott, és addig szorongatott, amíg el nem ájultam. Nem vagyok hős.

– Már az is nagy szó, hogy egyáltalán túlélted – jegyezte meg Qui-gon.

– Pontosan. – Az arkónai tett néhány lépést előre. – A huttok nagy félelemben tartanak minket. Te példát mutattál bátorságból és kitartásból. Csodálunk ezért. Igenis hős vagy.

Obi-van segélykérően nézett Qui-gonra. Rájött, hogy semmiképpen nem tudja eltántorítani az arkónait attól, hogy őt bálványozza. Qui-gon elfordult, így elrejtette mosolyát.

– Rendben, ülj le, és mutatkozz be! – mondta Obi-van. Jelen helyzetemben minden lehetséges barátra szükségem van. A nevünk Si Treemba – telepedett le az arkónai egy székre. Tudjuk, hogy a tiéd Obi-van Kenobi. Megtiszteltetés lenne a számunkra, ha a barátunk lennél. A gyöngélkedő ajtaja ismét kinyílt. Clat'Ha lépett be arcán türelmetlen kifejezéssel.

– Remek, itt találtalak – mondta Si Treembának. Az arkónai talpra kecmergett.

– Mi… – kezdte, de Clat'Ha már Qui-gonhoz fordult.

– Van egy kis problémánk – mondta komoran. – Valaki babrált a felszerelésünkkel. Az ifjú Si Treemba fedezte fel egy rutin ellenőrző körút során. Három arkónai bányagépünk van a raktárban, és az összesét megrongálták.

– Hogyan? – kérdezte Qui-gon. Si Treemba előrébb lépett.

– A gépek burkolatának hőmérsékletét ellenőrző termosztátokat valaki leszerelte, uram. A fúrófej kapcsolószerkezetét pedig úgy átalakították, hogy ne lehessen vele leállítani a berendezést.

– Az mit jelent? – kérdezte Obi-van. Qui-gon gondolkodott egy percig.

– Az arkónai bányagépek olyan járművek, amelyek alagutat fúrnak a sziklás talajban. Ahogy haladnak, a törzs nekisúrlódik a szikláknak, és felmelegszik. A termosztátok nélkül a hűtőrendszer nem működne. Mivel a kapcsolót megpiszkálták, a gép vezetője nem tudná leállítani a fúrófejet. A szerkezet egyszerűen addig fúrna előre, amíg szét nem olvad a hőségtől. A belsejében mindenki meghalna.

– Pontosan – mondta zordan Clat'Ha. – Azt hiszem, tudjuk, ki lehet a felelős.

Az ajtó felől dörgő, huttul beszélő hang hallatszott.

– Sie batha ne beechee fa Jemba? Rólam, a Nagy Jembáról beszéltek?

Az ajtón kívül álló hutt sokkalta nagyobb volt, mint az, aki elkapta Obi-vant. A huttok akár évszázadokig is élnek, és igazából sohasem fejezik be a fejlődést: sem testben, sem ravaszságban. Ennek a példánynak, Jembának akkora szája volt, hogy három embert is le tudott volna nyelni egyszerre. Hatalmas arca és szeme betöltötte az ajtót.

– Igen – mondta nyugodtan Qui-gon –, rólad beszéltünk, ó Nagy Jemba. Gyere be… már ha tudsz.

Jemba lekuporodott.

– Rég volt már, amikor még át tudtam magam préselni egy ilyen kis lyukon, Jedi – bömbölte. – Miért nem jössz te ide ki? – Megnyalta az ajkát. Qui-gon odasétált az ajtóhoz, és rámeredt a huttra. Téged vádoltak meg, hogy tönkretetted az arkónai bányagépeket.

– Aahhh! – mondta Jemba, miközben tett egy lépést hátra. Egyik kezét a legfelső szívére tette. A huttoknál ez a gesztus az ártatlanságot jelképezte. – Sose! Esküszöm, Jedi, nem én voltam. Hát úgy nézek én ki, mint aki belopakszik, és megrongálja mások berendezéseit?

Obi-van egy percig sem hitt Jembának, de már maga a gondolat is, hogy egy hutt bárhová is belopakszik, mosolyra fakasztotta.

Természetesen tudom, hogy nem te voltál az személyesen, ó Hatalmas – mondta Qui-gon –, de talán az embereid egyike, a te felhatalmazásoddal.

– Aahhh! Ne! – Jemba hátrábbcsusszant, akár egy óriási hernyó, és lapátnyi tenyerével ismét megütögette a felső szívét. – Lelkembe gázolnak az ilyen vádaskodások! Nem tudok semmit erről az ügyről. Nézz bele a szívembe, Jedi, és látni fogod, hogy igazat szólok. Miért gondolja mindenki, hogy gonosz vagyok, csak azért, mert huttnak születtem? – harsogta Jemba. – Én becsületesen üzletelő hutt vagyok.

– Elég volt ebből – mondta Clat'Ha undorodva. Előrelépett, és szembefordult a huttal. Kezét a csípőjénél, közvetlenül a bal lábára erősített pisztolya felett nyugtatta.

– Természetesen a te egyik embered tette!

– Esküszöm, semmit sem tudok a dologról! – bömbölte Jemba. Clat’Hat a sugárvetőjéért nyúlt. Qui-gon felemelte a kezét, és hátratolta a nőt.

– Talán – mondta kapzsin összeszűkülő szemmel Jemba – a te embereid tették, hogy bemártsanak engem. Az ok nélküli gyűlöleted irántam közismert. Még arra is megkérted a Bányászligát, hogy tiltsák ki az Újvilágot a Bandomirról. Aztán, ha gyanúba kevernél engem és az embereimet, jogosan utasítanának ki.

– Nem érdekel, hogy jogszerűen utasítanak-e ki vagy sem – köpte Clat'Ha. – Csak azt nem akarom, hogy ott legyél!

– Hát ez az! – bömbölte Jemba. A hatalmas hutt nyomatékosan ránézett Qui-gonra. – Látod, mivel kerültem szembe? Hogyan is harcolhatna egy hutt ilyen gyűlölködéssel szemben?

– Bocsáss meg, Jemba – mondta Clat'Ha tettetett bűnbánással. – Azonban nem ok nélkül való gyűlölni egy hazug, számító, gyáva gyilkost.

A hutt gigászi teste hirtelen megfeszült a sértés hallatán.

– Még el sem értük a Bandomirt, és ez a nő máris megpróbál lejáratni a Bányászliga előtt. Most meg alaptalanul gyanúsítgat! Halljátok, hogyan beszél velem? Semmi tisztelet nincs a hangjában!

– Lehet, hogy nem tisztellek, Jemba – válaszolt kapásból Clat'Ha –, de alaptalanul nem gyanúsítgatlak. Hazugságaid szánalmasak, akárcsak a védekezésed.

Jemba mérgében felüvöltött, és rá akarta vetni magát a nőre. Az ajtókeret megakasztotta, de látszott, nem sokáig bírja már a terhelést, úgy recsegett. Si Treemba ijedtében felsziszegett, és a falhoz lapult. Obi-van földbe gyökerezett lábbal állt. A hutt az egész szobát romba tudná dönteni.

Clat'Ha előhúzta a sugárvetőjét, de Qui-gon elé lépett, és feltartotta a kezét. A hutt szemébe nézett. Obi-van érezte, ahogy az Erő hatalma betölti a szobát.

– Elég volt – mondta csendesen Qui-gon.

Jemba abbahagyta az erőfeszítést, hogy betörjön a betegszobába. A hutt tudta, hogy nem érheti el Clat'Hát.

Qui-gon rápillantott a nőre. Az lassan leengedte a fegyverét, és visszatette a tokjába. Obi-van csodálattal nézte Qui-gon képességeit. Hirtelen szomorúságot érzett. Annyi mindent tanulhatna a Jeditől.

– És most – folytatta Qui-gon kimért hangon – beszéljük meg a helyzetet. A gépeket megrongálták. Mégis mindketten azt állítjátok, hogy nem ti tettétek. Ez legfeljebb nyílt háborúskodáshoz vezethet. – Qui-gon egymás után végignézett mindkettőjükön. – És biztos vagyok benne, hogy egyikőtök sem kívánja.

– Jedi – mondta Jemba. – Te igazságos embernek tartod magad. Amikor azonban emberek és huttok vitázunk, még a legigazságosabbak is az emberek oldalára állnak. – Jemba szavaiból csöpögött a méreg. – Ha a nő háborút akar, megkapja. És ha az ő pártjára állsz, esküszöm, eltaposlak, mint egy pta tojást! Jedi mivoltod nem fog megvédeni!

Vágni lehetett a feszültséget. Világos volt, hogy a hutt komolyan gondolta, amit mondott. Bárkit megölt volna, aki az útjába áll. Obi-van még sosem találkozott ennyire gonosz élőlénnyel.

Pedig olyan egyszerű lenne megoldani a helyzetet, gondolta Obi-van. A hutt itt, a gyengélkedő előtti szűk folyosón sebezhető. Qui-gon előhúzhatná a fénykardját, előreugrana, es kettészelne.

Qui-gon ehelyett egyszerűen fejet hajtott. – Köszönöm a figyelmeztetést.

Hát persze – jutott Obi-van eszébe. – A figyelmeztetés ajándék.

Jemba látszólag megbékélten bólintott, majd végigcsusszant a folyosón. Clat'Ha hangosan felsóhajtott.

– No, ez jól alakult – motyogta. Odasietett az ajtóhoz. – Figyelmeztetnem kell az embereimet. Ha ez még nem is háború, igen közel áll ahhoz – mondta, és kirohant a szobából. Qui-gon szomorúan megrázta a fejét.

– Erős gyűlölet lobog mindkettőjükben. Egyikük sem fog rám hallgatni.

– Nem értem – motyogta Obi-van. – Miért hagytad elmenni a huttot? Ebben a dologban lehet, hogy ártatlan. Másban viszont biztos, hogy bűnös.

– Igen, bűnös – értett egyet Qui-gon. – De Clat'Ha meg tudja védeni magát. Jediként az a dolgunk, hogy azokat védjük meg, akik egyébként védtelenek lennének.

– Mégis biztos, hogy Jemba egyik embere rontotta el a bányagépeket. Ő miért nem próbálja megtalálni a tettest? – kérdezte Obi-van.

– Azért, mert ha Jemba egyik embere tette volna, az rossz fényt vetne rá a Bányászliga előtt – felelte Qui-gon.

– Akár örökre is kitilthatnák a Bandomirról. Ezt ő is tudja, ezért nem fog ujjal a sajátjaira mutogatni.

– Aha – mondta Si Treemba. – És Clat'Ha is így gondolkozik. Ha bárki megtudná, hogy az egyik munkása alaptalanul vádolta meg Jembát, a Bányászliga haragra gerjedne.

– Nem lenne nehéz kideríteni, ki babrált a gépekkel – jelentette ki izgatottan Obi-van.

Qui-gon összeráncolta a homlokát.

– Ez nem a te ügyed – figyelmeztette. – Ha keresni kezded a termosztátokat, könnyen nagy pácban találhatod magad. Maradj ki az egészből! És a hajón kerüld el az Újvilág területét. Még nem épültél fel teljesen, Obi-van.

Azzal Qui-gon sarkon fordult, és kisietett a szobából. Obi-van várt pár másodpercet. Aztán óvatosan felállt az ágyról.

– De a Jedi azt mondta, még nem épültél fel teljesen – kiáltotta Si Treemba aggódva.

– Si Treemba – mondta Obi-van lassan –, mekkorák azok a termosztátok?

– Nem nagyok. – Si Treemba körülbelül nyolc centi szélesre tárta az ujjait. – Nem nehéz elrejteni.

– Ha megtaláljuk a termosztátokat, tudni fogjuk, ki tette – jelentette ki Obi-van.

– így van – értett egyet Si Treemba. Aztán megállt, és újra azt a sziszegő hangot hallatta. – Elnézést kérünk. Amikor azt mondtad, „mi”…

– Úgy értem, te meg én – válaszolta Obi-van.

– Ááá – mondta Si Treemba. Zöldes bőre most mintha elszürkült volna. – Ahhoz át kellene mennünk az Újvilág területére.

– Tudom – mondta csendesen Obi-van. Tudta, hogy ez veszélyes. És Qui-gon utasította, hogy ne tegye. De nem volt Qui-gon tanítványa. Nem kötötte hozzá semmi.

Qui-gon kétségtelenül nem tartotta alkalmasnak a feladatra. Qui-gon vonakodásánál azonban fontosabbak a Jedi-tanok. Az igazságot oltalmazni kell.

– Si Treemba, Clat'Ha igen bátor – magyarázta Obi-van. De Jembának nagy hatalma van a saját oldalán. Könyörtelen és ravasz, és senki sem állhat az útjába. Valakinek meg kell őt állítani. Ez ennyire egyszerű… és veszélyes. Megértem, ha nem akarsz segíteni. Tényleg. Attól még barátok maradunk. Hl Treemba nyelt egyet.

– Követni fogunk, Obi-van – mondta.