Obi-van meleg, megvilágított helyiségben, egy priccsen tért magához. A látása még néha cserbenhagyta, és a feje is majd' szétrepedt. Egy kórházdroid hajolt fölé, éppen szövetragasztót kent a sebeire, és ellenőrizte, nem tört-e csontja.

Egy fiatal, vörösesbarna hajú nő állt a szoba sarkában, és őt nézte.

– Még senki sem mondta neked, hogy ne packázz a huttokkal? – kérdezte.

Obi-van megpróbálta megrázni a fejét, de a legkisebb mozdulat is túl fájdalmas volt. Vett egy nagy lélegzetet. A Jedi-technikákat hívta segítségül, hogy a fájdalmat, mint testének jelzését tudja feldolgozni. El kell fogadni a fájdalmat, tisztelni, nem pedig küzdeni ellene. Aztán pedig megkérni a testét, hogy kezdje meg a gyógyulást.

Amint összpontosított, a fájdalom enyhülni kezdett. Odafordult a nőhöz.

– Nem hiszem, hogy volt más választásom.

– Sejtem, mire gondolsz. – A nő enyhén elmosolyodott. – Mindegy, legalább túlélted. Az is valami. – Közelebb lépett az ágyhoz. – Szerencséd van, hogy rád találtam. Te nem tartozol közénk.

– Közénk? – kérdezte Obi-van. Rápillantott. Narancssárga kezeslábast viselt, rajta zöld háromszöggel.

– Az Arkónai Ásványkitermelő Bányatársasághoz – felelte a nő. – Ha nem nekünk dolgozol, miért vertek össze az Újvilágosok?

Obi-van megpróbálta megvonni a vállát, de a hátába éles fájdalom nyilallt. Néha nehéz volt elfogadni a teste jelzéseit.

– Ezt neked kellene tudnod. Én csak a kabinomat kerestem.

– Kemény fickó vagy – mondta a nő mosolyogva. –Nem mindenki élné túl egy hutt verését. Munkát kerestél n hajón? Az Arkónánál hasznodat vennénk. A nevem Clat'Ha, kinevezett igazgató. – Túl fiatalnak tűnt ahhoz, hogy egy bányásztelepet irányítson; huszonöt éves lehetett. ~ Már van munkám – felelte Obi-van, és azt próbálgatta, megvannak-e a fogai. Örömmel töltötte el a vizsgálat eredménye. – A nevem Obi-van Kenobi. A Mezőgazdasági létesülethez tartozom. Clat'Hának leesett az álla.

– Te vagy a fiatal Jedi? A személyzet már halálra keresett. Megpróbált felülni, de Clat'Ha határozottan visszanyomta.

– Maradj nyugton! Jobb neked, ha még fekve maradsz. Visszafeküdt, a nő pedig hátrébb húzódott.

– Minden jót neked, Obi-van Kenobi! – mondta. – Vigyázz magadra! Egy háború közepébe csöppentél. Örülj, hogy eddig megúsztad. Lehet, hogy legközelebb nem Ion ilyen szerencséd. Távozni készült, de Obi-van megérintette a kezét.

– Várj! – kérte. – Nem értem. Milyen háború? Ki háborúzik?

– Az Újvilág háborúja – felelte Clat'Ha. – Biztos hallottál már róluk.

Obi-van megrázta a fejét. Hogyan is mondhatta volna el, hogy egész eddigi életét a Jedi Templomban töltötte? Értett valamelyest az Erő használatához, de a külvilág teljesen ismeretlen volt számára.

– Az Újvilág az egyik legrégebbi és leggazdagabb bányatársaság a galaxisban – magyarázta Clat'Ha. Azért lehet ez így, mert nem nagyon hagytak másokat versenyezni velük. Az útjukat keresztező bányászok nem éppen hosszú életűek.

– Ki a vezetőjük? – kérdezte Obi-van.

– Senki sem tudja, ki áll az Újvilág élén – válaszolta Clat'Ha. – De az a valaki valószínűleg már évszázadok óta áll ott. Abban sem vagyok biztos, hogy bizonyítani tudnám, ez a valaki felelős a gyilkosságokért. A Bandomirra tartók parancsnoka azonban egy fölöttébb könyörtelen hutt, a neve Jemba.

Obi-van elraktározta a nevet az elméjében. Jemba. Lehet, hogy éppen Jembába botlott az előbb?

– Könyörtelen? Hogyan?

Clat'Ha idegesen a háta mögé nézett, nem hallgatózik-e valaki?

– Az Újvilág a lehető legolcsóbb munkaerőt alkalmazza. A Peremvilágokon, mint a Bandomir is, Jemba munkásainak fele whiphid rabszolga. De nem ez a legrosszabb – folytatta Clat'Ha, aztán elhallgatott.

– Mi a legrosszabb? – kérdezte Obi-van. Clat'Ha sötét szeme megvillant.

– Nagyjából öt évvel ezelőtt Jemba volt az Újvilág vezetője egy Varristad nevű bolygón, ahol egy másik feltörekvő bányatársaság is működött. A Varristad egy apró bolygó, semmilyen légköre nincs, ezért a munkások mind egy hatalmas, földalatti kupolában éltek. Valaki vagy valami lyukat ütött ezen a kupolán, azonnal elpusztítva ezzel a mesterséges atmoszférát. Negyed millióan haltak meg. Senki sem tudta bizonyítani, hogy Jemba állt a dolog mögött, de amikor a másik társaság csődbe ment, a bányászati jogokat fillérekért szerezte meg. Hatalmas profitot hozott az Újvilágnak. És most a Bandomiron is vele kerültünk szembe.

– Biztos vagy benne, hogy szándékos volt? Baleset is lehetett.

Clat'Ha nem tűnt meggyőzöttnek.

– Talán – felelte. – De a balesetek úgy hozzátartoznak Jembához, akár a bűz a whiphidekhez… véletlenek, mint amilyen veled is történt. Azért csak vigyázz magadra!

Volt valami, amit nem mondott el. Obi-van érezte: eltemetett fájdalom, gyász és bosszúvágy.

– Kit ismertél a Varristadon? – kérdezte.

Clat'Ha meglepetésében eltátotta a száját. Sietősen megrázta a fejét.

– Senkit – hazudta.

A fiú elkapta a nő tekintetét. Clat'Ha, ez így nem mehet tovább. A Behemót nem az Újvilág felségterülete. Nem verhetnek össze mindenkit.

Clat'Ha felsóhajtott. A hajó valóban nem az övék, de az Újvilág emberei harmincszoros túlerőben vannak a legénységhez képest. A kapitány nem sokat tehet, hogy megvédjen téged. Így én a te helyedben elkerülném az ő területüket. A mi részünkön azonban bármikor szívesen látunk. – Az ajtó felé indult, majd megfordult, és szélesen elmosolyodott, amitől addig komoly arca hirtelen fiatallá, pajkossá vált. Persze, csak ha rátalálsz.

Obi-van visszamosolygott. Azonban még mindig nem tudta magát túltenni azon, hogy Clat'Ha csak így belenyugszik az igazságtalanságba. Nem értette az egészet. Olyan világban nőtt fel, ahol a nézeteltéréseket megbeszélték, és mindig elsimították. Nyilvánvaló igazságtalanság nem állhatott fenn sokáig.

– Clat'Ha, nem jó ez így – mondta zordan. – Miért kellene elkerülnünk az ő térfelüket? Miért nyugodsz ebbe? Clat'Ha arca elvörösödött.

– Mert nem akarom őket az én térfelemen látni! Obi-van, nézz rám – mondta hevesen. – Jemba körül gyakoriak balesetek. Fúrógépek robbannak fel, járatok omlanak be és emberek halnak meg. Nem akarom, hogy az ipari kémjei és szabotőrei a Behemóton köztünk járjanak, mint ahogy ő sem akarja ezt fordítva. Inkább elfogadom a dolgokat úgy, ahogy vannak. Mindenkinek jobb ez így.

Kiment a szobából, az ajtó csikordulva bezárult a háta mögött. Az ajtó körvonalai furcsán vibráltak. Obi-van rájött, hogy a hőséget nem csak az igazságtalanság felett érzett haragja okozza. A teste lázban égett. Megpróbálta elfogadni a fájdalmat és a meleget, de legyűrte a rosszullét. Visszaesett a heverőre, a feje lebicsaklott, a szoba pedig forogni kezdett.