– Ezt nem úszód meg szárazon – figyelmeztette Qui-gon a huttot. Nyugodtan beszélt. Qui-gon mögött tucatnyi arkónai ácsorgott csendesen. Obi-van is köztük volt, a Jedi hátát nézte. Qui-gon súlyosan megsebesült, és nem sok hiányzott hozzá, hogy elájuljon.

Jemba leginkább egy hatalmas szürke féregre hasonlított, ahogy elképedésében megrázkódott.

– Mit tehetsz te, ó szánalmas Jedi? – bömbölte gúnyosan. – Senki sem szállhat szembe a Nagy Jembával! Az arkónai barátaid ahhoz is gyávák voltak, hogy megküzdjenek a kalózokkal. Elbújtak, amíg az én szolgáim sorra estek el a csatában. Ezek a szánalmas alakok nemsokára az én rabszolgáim lesznek!

Jemba és népe megszállták az arkónai társalgót. Egy egész hadseregnyi Újvilág-bányász – huttok, whiphidek, emberek és droidok – sorakozott fel Jemba háta mögött. Készen álltak a harcra. Obi-van, Qui-gon és az arkónaiak legalább harminc sugárvető torkolatával néztek farkasszemet. Néhány banditakülsejű bányász még pajzsot és páncélt is viselt. Úgy tűnt, Jemba alkalmazottai nem csak az arkónaiak daktilját, de a hajó fegyverkészletének legjavát is magukhoz vették.

Obi-van felháborodott. Mellette Clat'Ha majd' felrobbant dühében. Kezét lazán a fegyvere mellett tartotta, hogy bármikor lőhessen, ha kell. Az ő és az arkónaiak tüzéreié azonban eltörpült a szemben állókéhoz képest.

– Te nem az igazságot keresed, Jemba – próbált érvelni Qui-gon. – Saját kapzsiságodat akarod kielégíteni. Így semmit sem lehet megoldani. Tedd le a fegyvert!

Qui-gon előhívta az Erőt, és megpróbálta meggyőzni a huttot, hogy vessen véget ennek az őrültségnek. Sajnos az elmúlt órákat azzal töltötte, hogy a sebére koncentrált, és megpróbálta siettetni a gyógyulását. Nem törődött a fájdalmával. Túl gyenge volt, nem tudta meggyőzni a huttot.

Jemba a levegőbe csapott, mintha csak látott volna ott valamit.

– Hohó! Csak nem a híres Erőt érzem? Bah! – fröcsögte. – A Jedi-trükkjeid olyan szánalmasak, hogy nevetnem kell. A Nagy Jembával szemben semmit sem érnek. Nézz magadra, Jedi! Még annyi érzéked sincs, hogy egy vibrofejszét elkerülj. A vak is látja, hogy túl gyenge vagy bármiféle harchoz. Senki sem állíthat meg engem!

A hutt hőzöngése hallatán féktelen düh töltötte el Obi-vant. Ellépett Qui-gon mellől, és közvetlenül Jemba elé ugrott.

– Én megállíthatlak! – kiáltotta. Felkattintotta a fénykardját.

Jemba óriási szemei összeszűkültek haragjában. A körülötte álló fegyveresek nem mozdultak. Egy kisfiú puszta látványa nem ijesztette meg őket.

– Tessék, Jedi! – mondta Jemba lekicsinylően Qui-gonnak. – Egy gyereket küldtél, hogy megküzdjön velem? Sértésnek szántad talán? Jemba előbb jobbra, majd balra nézett, végül felemelte hatalmas öklét. Obi-van sejtette, hogy ha az lehull, az Újvilág katonái tüzet nyitnak rájuk. Nem hitte, hogy néhány lézersugárnál többet lesz képes hárítani.

Qui-gon előrenyúlt, és megérintette Obi-van vállát.

– Tedd el a kardodat! – mondta nyugodtan. – így nem érhetsz célt. Ha tüzet nyit, emberek fognak értelmetlenül meghalni. Egy Jedinek ismernie kell az igazi ellenségét, Obi-van megremegett. Hirtelen olyan zavarosnak tűnt minden.

– Hogy érted ezt? – kérdezte. A homlokán izzadság csorgott le. – Melyikük az igazi ellenség?

– A harag a te ellenséged – magyarázta Qui-gon. Vetett egy pillantást Jembára. – A kapzsiság és a félelem szintén ellenséged. Az arkónaiak ellesznek egy darabig daktil nélkül. Nem kell most azonnal megküzdened az ellenséggel. A sietség szintén egy másik ellenség.

Obi-van megértette a Qui-gon szavaiban rejlő bölcsességet. Kikapcsolta a fénykardját, meghajolt Jemba felé, mintha csak megbecsült ellenfele lenne, majd hátrahúzódott.

– Okos lépés volt, kis ember – zengte Jemba. Aztán a hutt éktelen nevetésben tört ki. Átkiáltott a termen az arkónaiaknak. – Munkásokra van szükségem. Rendesen megfizetem.

A hutt szavai kisebb hangzavart keltettek. Qui-gon mögött az arkónaiak zümmögő hangjukon pusmogni kezdtek valamit.

Clat'Ha felkiáltott.

– Az Újvilág sosem fizeti meg a munkásait! Jemba megdöngette a mellét.

– Ételben és daktilban fogok fizetni! – mondta. – Egynapi munkáért egynapi életet kínálok!

– Azzal a daktillal fizeted meg a munkásokat, amit tőlük loptál? – kérdezte Obi-van. Nem hitt a fülének. Minden erejére szüksége volt, hogy ne ugorjon előre, és hányja kardélre Jembát.

A hutt szélesen elvigyorodott.

– Valóban. Azok, akik nekem dolgoznak, élni fognak. Akik nem, meghalnak. El lehet képzelni ennél busásabb fizetséget?

Az arkónaiak halkan beszélgettek. Obi-van legnagyobb csodálkozására máris voltak, akik elindultak a termen keresztül Jemba felé. Egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Si Treemba tétovázott egy pillanatig, majd ő is követte őket.

– Várjatok! – parancsolta Clat'Ha az arkónaiaknak. –Mit csináltok?

Azok megálltak és hátranéztek.

– Bányászok vagyunk – mondta Si Treemba. – Hogy Jembának vagy valaki másnak dolgozunk, nem számít.

– Si Treemba, mi van a szabadsággal? –– kérdezte Obi-van. – Nem adhatod csak úgy fel!

Si Treemba szomorúan ránézett.

– A barátunk vagy, Obi-van. De ezt nem értheted. Az emberek számára lehet, hogy ugyanolyan fontos a szabadságuk, mint az életük. Az arkónaiaknak nem. – Az arkónaiak együttesen megfordultak, és Jemba felé kezdtek vonulni.

Obi-van küszködött, hogy megértse barátja szavait. Az arkónaiak közös fészekben nevelkedtek, mindenüket megosztották egymással. Az Arkónán mélyen leástak a földbe vizet és élelmet jelentő gyökereket keresve. Teljes mértékben egymásra voltak utalva. Amint a Bandomirra érnek, Jembának fognak bányászni. Addig, amíg a közösség fennmarad, amíg a mi fennmarad, a szabadság nem számít.

– Ha vele mentek – figyelmeztette őket Clat'Ha –, mindent elvesz tőletek, és cserébe csak azt adja, ami jogosan úgyis a tiétek. Jemba hatalmasra nő majd, ti pedig elsorvadtok. Ezt akarjátok?

– Nem – vallotta be Si Treemba. – De nem akarunk meghalni sem.

– Akkor harcoljatok ellene – erősködött Clat'Ha. – Ha veszély leselkedik rátok, egyből elbújtok a csigaházatokba. Ez az arkónai szokás. Amikor azonban egy tőrpenge hasítja fel a csigaházatokat, harcoltok. Jemba sem más, mint egy tőrpenge. El akar pusztítani bennünket. De le tudnánk győzni.

Clat'Ha előhúzta a sugárvetőjét, amire az Újvilág munkásai is felemelték saját fegyvereiket és pajzsaikat. Felkészültek a harcra. Obi-van ránézett a harcias nőre. Pattanásig feszültek az idegek. Elég lett volna egy kis szikra, hogy lángra lobbantsa a kedélyeket.

A küzdelmet azonban szükségszerűen elvesztették volna. Qui-gonnak igaza volt. Nem ez volt az ideje és a helye a harcnak. Jembát meg kellett állítani. Azonban nem itt és most.

– Si Treemba – kiáltott oda Obi-van. – Barátom, hallgass ide! Csak ezt az egy dolgot kérem tőled. Várj!

Qui-gon elismerő tekintettel nézett rá. Obi-vannak azonban nem volt ideje arra, hogy ez elégedettséggel töltse el. Si Treembára összpontosította a figyelmét. Néha a barátság ereje nagyobb lehet az Erőnél is.

Si Treemba vonakodva a fiú felé fordult. Nagy bátorságra utalt, hogy volt ereje elszakadni a többi arkónaitól. Obi-van tudta ezt. Várt, nem akarta megsérteni Si Treembát azzal, hogy megszólal.

Si Treemba lassan bólintott. Aztán átment a terem másik oldalára, Obi-van és Clat'Ha mellé.

Halk, izgatott sziszegés töltötte be a termet. Aztán egyenként az összes arkónai csatlakozott Si Treembához.