Bruck vörös fénykardja szikrát hányva sistergett, ahogy Obi-van kétségbeesetten próbált hárítani a saját pengéjével. Aznap a két fiú már negyedszer mérte össze küzdeni tudását, zihálva, küszködve.

Obi-van minden porcikája sajgott. Vastag tunikája úszott az izzadságban. Bruck ereje meglepte. A fiú úgy küzdött, mintha csak az élete múlna rajta. Obi-van rájött, hogy Bruck is legalább annyira fél, hogy nem választják ki Jedi-tanulónak, akárcsak ő.

Obi-van tehát saját erejét állította Bruckéval szembe, és még keményebben küzdött. Ez volt az utolsó esélye.

Bruck kardja felzümmögött, ahogy ívben Obi-van torka felé sújtott. Ott akár egy érintés is halálos találatot jelezne, és Obi-van elvesztené a harcot.

A küzdőtér körül az árnyékban ülő nézők torkából kiáltás szakadt fel. Mesterek és tanoncok egyaránt eljöttek, hogy végignézzék a viadalt. Obi-van nem láthatta őket, csak a biztatásaikat, a kiáltozásukat hallotta. A fejük felett a JKBD 6-os repkedett, és árgus szemmel figyelte a küzdelmet.

– Bolond! – morogta Bruck halkan, hogy ne hallatszódjon ki a hangzavarból. – Nem lett volna szabad kiállnod ellenem! Nem győzhetsz le.

Bruck lófarokba kötötte vakítóan fehér haját, homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek. Vastagon párnázott fekete testpáncélt viselt. Égett bőr és megperzselt szőrszálak bűzétől volt terhes a levegő. Mindkettőjük be tudott vinni néhány kisebb vágást, de azok egyike sem volt komoly találat.

Az aréna körül a fiatalabb tanítványok kiáltoztak, hol Brucknak, hol Obi-vannak szóló biztatások röppentek fel. Mindannyian hallottak a tegnap esti összecsapásról. Obi-van meghallotta Bant kiáltását: – Gyerünk, Obi-van! Jól csinálod! – Garen Muln füttyentett egy hangosat.

– Úgy érted, hogy te nem győzhetsz? – mondta gúnyosan Obi-van Brucknak, ahogy gyakorlókardjaik összecsaptak és felizzottak. – A mai vereséged mindenki számára világossá teszi, hogy nem csak született vesztes vagy, de hazug is.

A mesterek úgy döntöttek, hogy a küzdelem kendők nélkül, szabad szemmel történjék. Bruck arca közel volt, szeméből gyűlölet áradt Obi-van felé. Az idő megtorpant, kitágult. Bruck szemében Obi-van meglátta a fiú jövőjét, a jövőt, amelyben a harag dominál, és a gyűlölet mindönkire kiterjed, aki szembe mer szállni vele.

Obi-van az Erőt hívta segítségül. Érezte, ahogy a teste körül áramlik, de még nem uralta teljesen. Itt van előtte a fiú, aki közte és az álmai közt áll, aki kigúnyolta, aki csapdába csalta. Megtaszította Bruckot, ós látta a fiú szemében a meglepetést, ahogy hátratántorodott.

Obi-van kihasználta Bruck bizonytalanságát, és egy erőteljes csapást mért a fejére. Bruck lebukott, és Obi-van lába felé kaszált. Obi-van felugrott a levegőbe.

Gyermekként Obi-van az idősebb tanulókkal való küzdelmek során megtanulta, hogy kerülnie kell a színpadias támadásokat, amelyek csak az energiáját pazarolják. Ehelyett arra képezték, hogy védekezve harcoljon, hogy finom mozdulatokkal hárítsa a csapásokat, vagy még inkább kerülje ki azokat.

Ahogy Obi-van kitért Bruck mozdulatai elől, magán érezte Qui-gon Jinn tekintetét. A Jedi-lovag hírhedt lázadó volt és magányos farkas, ezért Obi-van is lázadónak akart látszani.

Ahelyett, hogy Bruck stratégiájához alkalmazkodott volna, hirtelen és dühödten támadott. Bruck megpróbálta kivédeni a vágásokat, de Obi-van fénykardja sokkoló erővel csapott le. Bruck majdnem elejtette a fegyverét.

Obi-van két kezébe fogta a fénykardját, és könyörtelenül Bruck felé sújtott. Bruck másodjára is hárítani próbált, de a hátára zuhant és kiterült. A kardja kikapcsolódott, és nagyot csattanva az egyenetlen padlóra esett.

Obi-van lesújtott, a mindent eldöntő csapás véget vetett volna a küzdelemnek, de Brucknak sikerült oldalra gurulni és felkapni a fénykardját. Arra is alig volt ideje, hogy bekapcsolja a fegyvert, mielőtt Obi-van következő támadása elérte volna.

Ezúttal nem tudta hárítani a vágást. Brucknak saját fénykardja vágódott az arcába, és Obi-van is tisztán eltalálta a két szeme között, megégetve a haját, megperzselve a bőrét.

Bruck fájdalmában felkiáltott, ahogy mind a két fénykard pengéje belemart.

– Elég volt, fiúk! – jelentette ki Yoda.

A küzdőtér körül a tanulók harsányan éljeneztek. Bant szeme ragyogott, Reeft gyűrött arcán pedig megsokasodtak a ráncok, ahogy teli szájjal mosolygott.

Obi-van zihálva hátralépett. Izzadság csurgott le a karján és az arcán, az izmai égtek az erőfeszítéstől. A feje majd lecsuklott, olyan kába volt.

És mégis, a győzelem még sosem volt ennyire édes. Végigmérte az aréna körüli félhomályt, és látta, hogy Qui-gon Jinn őt nézi. A Jedi-mester alig láthatóan biccentett felé, majd Yodával elegyedett szóba.

Győztem – jutott el a tudatáig az érzés. – Alaposan elvertem Bruckot. Qui-gon biztosan felfigyelt rám.

Megpróbálta féken tartani az örömmámorát. Meghajolt Yoda és a többi mester felé. Aztán nem állta meg, hogy a levegőbe ne emelje a fénykardját barátai nagy örömére. Obi-van elvigyorodott, és meglengette a kardot a büszke Bant, Reeft és Garen Muln felé. Talán több volt ez, mint egy fontos győzelem. Talán elnyerte a jogot, hogy padavan lehessen.

Még visszhangzottak a fülében a kiáltások, miközben az öltözőbe ment. Lezuhanyozott, és tiszta ruhát öltött. Épp az átizzadt tunikáját tette a szennyes konténerbe, amikor Qui-gon belépett a terembe. Nagy, erőteljes ember volt, mégis nesztelenül járt.

– Ki tanított így vívni? – kérdezte Qui-gon. A Jedinek szögletes vonásai voltak, az arca viszont érzelemtelinek, elmélyültnek tűnt.

– Hogy érted ezt?

– A Templom tanulói ritkán támadnak ilyen hevesen. Megtanulnak védekezni, kifárasztani a másikat. Nem pocsékolják az energiájukat. Mégis, ahogy te harcoltál… mint egy nagyon veszélyes ember. Időről időre védtelenül hagytad magad támadás közben, és arra számítottál, hogy a másik fiú védekezni kényszerül.

– Gyorsan be akartam fejezni – felelte Obi-van. – Az Erő segítségemre volt. Qui-gon egy pillanatig csak nézte a fiút.

– Nem vagyok benne biztos. Nem számíthatsz mindig arra, hogy az ellenfeled védekezni kényszerül. A harci modorod veszélyes, túlságosan kockázatos.

– Te megtaníthatnál mindenre – mondta Obi-van színtelen hangon. Remélte, e szavak majd arra ösztönzik a lovagot, hogy megkérje Obi-vant, legyen a padavanja. Qui-gon azonban csupán elgondolkozva bólintott.

– Talán tudnálak – mondta lassan. Obi-van szíve hevesen dobogni kezdett e szavak hallatán. Egy szempillantás múlva azonban a reményei szertefoszlottak. – Talán senki sem tudna– folytatta Qui-gon. Haragudtál a másik fiúra, Mindkettőtökben dühöt éreztem.

– Nem ezért akartam győzni. – Obi-van mélyen Qui-gon szemébe nézett, hogy tudassa, azért küzdött, hogy jó benyomást gyakoroljon a lovagra, hogy észrevegye, milyen remek tanítvány válna belőle.

Qui-gon egy darabig csak méregette Obi-vant, ránézett… vagyis inkább belenézett. Obi-van ismét reménykedni kezdett. Most fog megkérni – gondolta a fiú. – Megkér, hogy legyek a padavanja.

Qui-gon azonban csak annyit mondott: – Ha legközelebb harcolsz, tartsd vissza a dühödet! Egy Jedi-lovag sosem meríti ki magát, ha nálánál erősebbel küzd. És ne várd, hogy az ellenfeled egyetlen lehetőséget is kihagy, hogy árthasson neked.

Azzal megfordult, és az ajtó felé indult.

Obi-van csak állt, zavarodottan. Qui-gon nem veszi fel tanítványának. Csak néhány tanácsot adott, ahogyan azt a mesterek mindig is teszik.

Nem hagyhatja, hogy csak így kisétáljon. Nem nézheti, ahogy az álmai semmivé foszlanak.

– Várj – szólt utána Obi-van. Mikor Qui-gon megállt, fél térdre ereszkedett, így fejezve ki alázatát. – Ha hibáztam, az csak azt jelenti, hogy szükségem van egy jó tanárra. Nem viszel magaddal?

Qui-gon lassan megfordult, és a fiúra pillantott. Gondolataiba merülve összeráncolta a szemöldökét. Végül annyit dörmögött: – Nem.

– Qui-gon Jinn, négy hét múlva tizenhárom éves leszek – mondta Obi-van. Az igazság kimondása veszélyes játszma volt, de meg kellett kockáztatnia. – Te vagy az utolsó esélyem, hogy Jedi-lovag lehessek.

Qui-gon szomorúan megrázta a fejét.

– Jobb egy fiút nem Jedinek nevelni, ha ennyi benne a harag. Fennáll a veszélye, hogy a sötét oldal felé fordul.

Azzal a hatalmas Jedi sarkon fordult, és suhogó köpenye kíséretében kisietett az ajtón.

Obi-van talpra ugrott.

– Én nem fogok – mondta határozottan.

Qui-gon még csak nem is lassított. Egy szempillantás múlva már el is tűnt, éppoly gyorsan és csendesen, ahogy jött.

Obi-van jó ideig csak az üres levegőt bámulta dermedten. Először igazából fel sem fogta. Vége. Eljátszotta az utolsó esélyét. Ennyi, nincs tovább.

A csomagjai készen várakoztak a heverőn. Csak fel kell őket vennie, és bepakolni a szállítóhajóba, amely a Bandomir bolygóra viszi majd.

Felemelte a fejét. Habár sosem lesz belőle lovag, legalább a Templomot lovag módjára hagyja el. Nem fog könyörögni. Felkapta a zsákokat, és végigment egy hosszú, az arénától a leszállóhelyig vezető folyosón.

Elhagyta a meditációs kamrát, az étkezőt, a tantermeket. A helyeket, ahol tanult, küzdött és győzedelmeskedett.

Itt minden az ő otthona volt. És most el kell hagynia egy jövőért, amit se nem kért, se nem akart.

Obi-van utolsó alkalommal sétált ki a Templom kapuján. Megpróbálta elhessegetni a bánatát, és úgy tekinteni a jövőjére, ahogy azt mindig is tanították.

Nem nagyon sikerült.