Obi-van és Qui-gon együtt, vállvetve harcoltak. Az Erő lüktetett közöttük. Szavak nélkül is tudták, a másik hová fog lépni, vagy merre támad. Ha Qui-gon előrelépett, Obi-van máris mozdult, hogy fedezze a hátát. Amikor Obi-van jobbra támadott, akkor meg Qui-gon vigyázta a bal oldalát.

Clat'Ha is csatlakozott hozzájuk. Mindkét kezében egy-egy sugárvetőt tartott, egy harmadikat pedig a combjára csatolt. Qui-gon és Clat'Ha gyorsan kiosztották a daktilt az arkónaiaknak, akik máris felélénkültek annyira, hogy beszálljanak a küzdelembe. Si Treemba egy csoport arkónai társaságában végzett az összes gyíkmadárral, amelyik megpróbált befurakodni a nyíláson.

Obi-van terve bevált. Madárhullák halmozódtak fel a bejáratnál, és eltorlaszolták azt. Obi-van, Qui-gon és Clat'Ha egy kisebb csapatot hagyott hátra, majd a következő járat felé vették útjukat. Ott aztán a csata ismét fellángolt.

A halála előtt Jemba meghagyta, hogy az Újvilág Bányatársaság huttjai és a whiphidek azt az üreget védjék, ahová befészkelték magukat. Utasította őket, hogy a barlangon kívüli szilákról vegyék tűz alá a madarakat. Ez ostoba stratégiának bizonyult. Bányászok százai vesztek oda. Végül Obi-van és Qui-gon meggyőzte őket, hogy csatlakozzanak hozzájuk a barlang szájánál, és használják pajzsként a döglött gyíkmadarak testét.

Az Újvilág bányászai és a Jedik lassan eltorlaszolták a bejáratokat. A madarak azonban új járatokat vájtak a sziklán keresztül, és amikor áttörtek, pont a bentiek feje fölött vagy a hátuk mögött bukkantak fel. Ekkor jöttek kapóra az arkónaiak. Estére minden jelenlévő hutt és whiphid előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az arkónaiak egyáltalán nem gyávák. Ezek a lények sötét barlangokban születtek, és amikor a saját közegükben kellett harcolniuk, rettenthetetlennek és szemfülesnek bizonyultak.

A mennyezetet áttörő egyetlen gyíkmadár sem tudta meglepni az arkónaiakat. Mi több, annyira lázba jöttek, hogy végül a huttok és whiphidek visszavonultak, és az arkónaiakra bízták a további küzdelmet.

Éjfél felé Obi-van és Qui-gon még mindig az üregek bejáratainál harcoltak. A madarak szájából füst gomolygott, ahogy fültépő rikoltásaikat megeresztették a ködös levegőbe. Ezek a kiáltások azonban már nem csatakiáltások voltak, hanem inkább jelzések. Aztán hirtelen a raj maradéka megpördült és felröppent az égre. Kétszer megkerülték a szigetet, majd fejvesztve elkotródtak.

Amikor az első diadalmas kiáltások elhagyták a huttok és a whiphidek ajkát, Obi-van azt gondolta, hogy ezek csak a megkönnyebbülésnek szólnak. Aztán azonban egy hatalmas hutt előjött a barlangból, és esetlenül vállon veregette, a köréjük sereglő többi hutt pedig tapsolni kezdett. Obi-van ekkor jött rá, hogy a bányászok nem csak örömükben kiáltoztak. A korábbi ellenségeik ünnepelték őket.

Később pedig, amikor ő és Qui-gon bementek Jemba termébe és visszavitték a maradék daktilt az arkónaiaknak, senki sem próbálta megállítani őket.

Jemba parancsa miatt több mint háromszáz bányász halt meg a harcban. Nyolcvanhét arkónai is odaveszett. A barlangot betöltötte az életben maradt arkónaiak gyászos mormogása.

Obi-van céltalanul járkált a barlangban. Nézte, ahogy Si Treemba az övéivel gyászol. Barátjának most a társai közt volt a helye. Obi-van a vállára tette a kezét, gyengéden megszorította, majd arrébbsétált.

A bányászok munkásállománya kis híján megfeleződött. Amíg az arkónaiak gyászoltak, Clat'Ha a jövőjüket tervezgette. Odament Jemba egyik segédjéhez, egy Aggaba nevű hutthoz, és megszólította.

– Aggaba, szeretnélek felbérelni téged és a tieidet.

– Melyikeket? – kérdezte gyanakodva Aggaba.

– Mindőtöket – felelte Clat'Ha. – Amíg a Bandomirra nem érünk, te vagy most itt a főnök. Megveszem az összes munkaszerződésedet.

– És aztán mi lesz? – kérdezte Aggaba. Szeme számítóan összeszűkült, mintha csak azt méregetné, hogyan húzhat ebből hasznot.

– Mindannyiótoknak felajánlom, hogy a mi cégünknek dolgozzatok – mondta a nő. – Megosztozunk a hasznon, tehát ez máris nyereség nektek. Gondolj bele! Amikor a Bandomirra érsz, leváltanak, és kineveznek valakit a helyedre. Én esélyt kínálok, hogy elhagyd az Újvilág Társaságot, rendes munkád legyen, ami rövid és hosszú távon is jobban fog jövedelmezni.

Aggaba megnyalta az ajkát, és sarokba szorított jawaként nézett körül.

– A szerződések nem lesznek olcsók – mondta. – Legyen, mondjuk… kétezer fejenként.

– A pénz, amit adnék – ellenkezett Clat'Ha –, mind a társaság kasszájában kötne ki. Van egy jobb ajánlatom tehát. Húszat adok minden munkásért, és személyi bonuszként az aláírásodért még húszezret neked.

Aggaba szeme kitágult gyönyörében. Clat'Ha elrejtette a mosolyát. Aggaba kapzsiságból bele fog menni az alkuba. A többi munkás viszont elnyeri a szabadságát.