Qui-gon a hídra rohant, le a főfolyosókon. Obi-van, Si Treemba és Clat'Ha inaszakadtából követte. A hajón mindenütt arkónaiak nyöszörögtek félelmükben, a fajukra jellemző különös sziszegéseket hallatták. Aztán visszasiettek a szobáikba, és kulcsra zárták az ajtót.

A padló alatt Qui-gon ki tudta venni a hajó pajzsait töltő generátorok zúgását. Közben az ütemes ágyúpuffogás folytatódott.

Sejtette, mi történhetett. A kalózok gyakran elaknásították a hajózóútvonalakat. Amikor egy hajó aknára futott, a hiperhajtómű felrobbant, és a hajó kiesett a hiperűrből.

Ekkor a kalózok tüzet nyitnak, és általában olyan gyorsan elpusztítják a hajó fegyvereit és hajtóműveit, hogy az óvatlan utazók már semmit sem tehetnek.

Aztán csapatok szállnak át, akik minden lehetséges dolgot elrabolnak az áldozataiktól.

A Behemóthoz hasonló bányászhajók nem sok zsákmánnyal kecsegtettek, de a kalózok ezt nem tudták, legalábbis addig nem, míg fel nem robbantották, és át nem kutatták a roncsokat.

A padlót újabb robbanás rázta meg. Qui-gon éppen befordult egy sarkon, amikor a hajó az oldalára dőlt. Meglátott egy transzparacél kilátóablakot. Azon keresztül öt togóriai hadihajót számolt össze. Vörös ragadozó madarakra hasonlítottak. Kettő az ablak előtt húzott el. A támadó hajók zöld lézersugarakat köpködtek magukból a Behemót felé. A találatok felszaggatták a fémlemezeket. A folyosókat csípős füst lepte el.

A Behemót ágyúi elhallgattak. Most már Qui-gon is látta, miért. Az ágyútornyokat megsemmisítették. Az ágyúk helyén fáklyaként lángoló roncsdarabok hevertek.

A Behemót élettelenül sodródott az űrben. Habár a tűzjelzők vijjogtak, a hídon senki sem osztogatott parancsokat. Egy togóriai cirkáló iramodott a hajó felé.

Qui-gon csak állt, és tehetetlenül nézte, ahogy a cirkáló közeledik. Voltak pillanatok, amikor azt kívánta, bárcsak ne lenne egyedül, bárcsak ne vesztette volna el a padavanját, Xanatost.

– Obi-van – szólt hátra Qui-gon. Bár teljesen nem bízott meg a fiúban, nem látott más választást. Valamiféle tervre volt szükségük, és mindannyiuknak együtt kellett működniük, ha élve akarták megúszni a kalandot. – A kalózok mindjárt átszállnak – jelentette ki élesen. – Megpróbálom megállítani őket. Menj a hídra, és nézd meg, életben maradt-e a legénység! Ha nem, azt akarom, hogy vidd el innen a hajót!

Qui-gon keményen ránézett a fiúra. Sokat kért tőle. Tudta, hogy Jedi-tanítványként Obi-van szimulátorokon már gyakorolta az űrhajóvezetést, és valószínűleg a Coruscant felszínén is repdesett már légrobogókon. De még sosem vezetett ilyen hajót, és ütközetben sem vett részt.

– Harcolhatnék az oldaladon – tiltakozott Obi-van. Qui-gon megfordult, és megragadta a fiút a könyökénél fogva.

– Figyelj rám! Ezúttal engedelmeskedned kell! Bízz bennem! Fel tudom tartóztatni a kalózokat, de mindannyian meghalunk, ha a hajó továbbra is itt vesztegel. Mindegy merre mész. Csak indulj el valamerre. Amint a kalózok elkezdenek átszállni, a többi hajó nem fog ránk lőni, mert félnek, hogy a saját vezetőiket ölik meg. Most menj! Rohanj!

Obi-van bólintott. Qui-gon bizonytalanságot fedezett fel a szemében. Maga Qui-gon sem volt benne biztos, hogy a fiú el tudja-e majd vezetni a hajót.

Másrészt abban sem volt biztos, hogy ő fel tudja tartóztatni a kalózokat.

Obi-van bólintott.

– Nem fogsz csalódni bennem.

Elnézte, ahogy Obi-van Si Treembával a nyomában a híd felé iramodik. Hirtelen a fiú olyan fiatalnak tűnt…

Egy pillanatig Qui-gon maga is legszívesebben követte volna a fiút, a hajót a whiphidekre és arkónaiakra bízva. A bányászok azonban nem jelentettek volna sok problémát a togóriaiaknak. Meg kellett bíznia Obi-vanban.

Qui-gon kézifegyverek távoli zaját hallotta. Ez csak egy dolgot jelentett. A kalózok már átszálltak a hajóra. Bár az arkónaiak elbújtak a harc elől, az Újvilág emberei felvették a küzdelmet.

A kalózok persze több csapatot fognak küldeni. Qui-gon úgy döntött, legjobb, ha hagyja, hogy az Újvilágosok megvédjék magukat. Végigrohant egy keskeny oldalfolyosón a dokk irányába. Clat'Ha a nyomában lihegett.

Befordult egy sarkon. Egy hatalmas togóriai kalóz állta el az útját, a szemei zöld zsarátnokként villogtak szőrös arca mélyén. A kalóz kinyúlt, hogy roppant karmaival végigszántsa Qui-gont. Ő azonban Jedi-mester volt. Az Erő már korábban figyelmeztette. Számítva a togóriai mozdulatára, átbújt annak karja alatt, és megragadta az övére erősített fénykardot. A penge könnyedén átszelte a togóriai térdét. A lény felüvöltött fájdalmában.

A halott togóriai mögött még több kalóz bukkant elő egy sarok mögül, és futni kezdtek feléjük. Clat'Ha pánikba esett, előhúzta a sugárvetőjét, és tüzelni kezdett. Az egyik felordított, tépőfogakkal tűzdelt szájából vér buggyant ki.

Aztán a togóriaiak is viszonozták a tüzet saját fegyvereikből. Qui-gon elugrott két lövés elől, majd fénykardja segítségével még hármat eltérített.

Clat'Ha letérdelt, és felordított dühében. Tapasztalt harcos volt, de most húszszoros túlerővel álltak szemben. Qui-gon megfogadta, hogy bármi áron megvédelmezi a nőt.

A hídra vezető ajtót szorosan zárva találták. Amikor Obi-van megpróbálta kinyitni, érezte, hogy a fémből forróság sugárzik. Az ajtó másik oldalán tűz tombolt. Nem törődve a fájdalommal, megpróbálta bedugni az ujját az ajtószárnyak közti résbe, és szétfeszíteni azt.

– Hagyd – mondta neki Si Treemba. – Ez egy tűzajtó. Ha tűz üt ki a hídon, magától bezáródik.

Obi-van elhátrált az ajtótól. Az egyik togóriai hajó biztos közvetlenül eltalálta a hidat. Azonban egy nehézlöveg vagy egy protontorpedó találata nem csak tüzet okozna a fedélzeten. Minden bizonnyal lyukat ütne a törzsön.

Veszélyes lenne kinyitni az ajtót. Lehet, hogy tényleg csak tűz van odabent, de lehet, hogy valami sokkal rosszabb. Lehet, hogy minden levegő kiszökött a teremből.

Eszébe jutott Qui-gon arca, amikor megkérte, hogy segítsen. Ezúttal nem hagyhatja cserben.

Lassan az Erő segítségével megpróbálta megnyugtatni önmagát. Érezte a zármechanizmust, tudta, hogy nem kerülne sok energiába megmozdítani.

És mi lesz aztán? Ha kinyitja, lehet, hogy egyenesen kirepül az űrbe. Vagy mérgező gázok lephetik el a folyosót, és megfullad. Mi van, ha a tűz átterjed a hajóra?

Nem volt más választása. Összpontosított, és az ajtó feltárult.

A hirtelen légáramlat azonnal hanyatt dobta. Nem jutott lélegzethez, ahogy a vákuum elkezdte kiszívni a hajó levegőjét. Obi-van megragadta az ajtókeretet, hogy ki ne röpüljön az űrbe. Azon túl, hogy kapaszkodott, mást nem tehetett. Mögötte Si Treemba meg tudott fogódzkodni egy kapcsolószekrény sarkában.

A hidat tényleg találat érte. Az egyik ablak feletti apró résen süvített kifelé a levegő.

– Be kell dugaszolnunk a lyukat! – kiáltotta Obi-van Si Treembának.

Mielőtt azonban Obi-van mozdulhatott volna, Si Treemba a földre vetette magát. Araszolni kezdett a híd felé. Hol itt talált kapaszkodót, hol ott. Obi-van nem tehetett mást, kapaszkodott az ajtókeretbe, és nézte. Nem állíthatta meg Si Treembát, és nem is segíthetett neki.

Si Treemba megragadott egy szférikus iránytűt: egy kerek fémtárgyat, amit akkor használnak, ha a hajó fő navigációs komputere elromlik vagy megsemmisül. A süvöltő széllel küzdve az arkónai odamászott a falhoz, és a lyuk közelében elengedte az iránytűt. A vákuum beszívta a nyílásba. A levegő áramlása azonnal megszűnt.

– Szép munka volt! – kiáltotta Obi-van, és odarohant a vezérlőpulthoz. A kapitány és a másodpilóta még mindig a székeikben ültek beszíjazva. Az eszméletlen embereket megviselte a hirtelen levegőveszteség, még egy perc, és megfulladnak. A szoba szinte izzott. Az lézersugár a navigációs terminált találta el, fémtörmelék hevert mindenfelé. A tűz azonban oxigén hiányában kialudt a teremben.

Obi-van kicsatolta a pilótát, és lefektette a padlóra. Aztán a vezérlőpultra nézett. Tele volt gombbal és jelzőfénnyel. Egy pillanatra megdermedt, nem tudta, mit kellene tennie.

Kinézett az ablakon.

A Behemótot togóriai hadihajók vették körül. Egy ágyúnaszádnak átalakított nehézcirkáló közelebb jött. A pajzsai ki lehettek lőve, hogy ilyen közel volt.

Egy vörös lámpa villogott kitartóan Obi-van szeme előtt a konzolon. Felismerte, hogy ez jelzi, ha az elülső torpedóvető csövek kilövésre készen állnak. A torpedók megszokott védelmi eszközöknek számítottak az ilyen helyeken közlekedő szállítóhajók esetében. A célzókomputer ugyan nem működött, de a közeli hajó hídját anélkül is be tudta célozni.

A szíve a torkában dobogott. Félt attól, amit tennie kellett. Remélte, hogy Qui-gonnak tényleg igaza volt, és a kalózok nem mernek majd visszalőni, nehogy a saját embereik is elpusztuljanak. Mert ha visszalőnének, a Behemótnak semmi esélye nem maradna.

– Mit akarsz tenni, Obi-van? – kérdezte az egyik konzolba kapaszkodó Si Treemba.

– Üzenek a togóriaiaknak – felelte Obi-van ádázul vigyorogva. – Hogy még nem haltunk meg!

Odanyúlt a vezérlőpulthoz, és kilőtte a protontorpedókat.

A füsttel teli folyosókon cikázó lézersugarak elvakították Qui-gont. Alig tudta eltéríteni vagy kikerülni a lövéseket.

Mögötte a halott togóriaiak elborítottak egy termet. Előtte fuldokló togóriaiak állták el a folyosót. Az ordításuk visszaverődött a falakról.

Egy pillanatra falhoz szorította a sok hulla. Azt kívánta, bárcsak fedezné valaki. Az Újvilág emberei azonban másfelé harcoltak.

– Hol vannak az arkónaiak? – kiáltotta Clat'Hának. – Elkelne egy kis segítség.

– Az arkónaiak nem harcolnak – válaszolta Clat'Ha, miközben megeresztett egy lövést az egyik kalóz felé. –Valószínűleg bezárkóztak a kabinjaikba.

– Mi van Jemba harcosaival? – kérdezte Qui-gon. – Talán segítséget kérhetnél tőlük!

– Nem jönnének – felelte Clat'Ha szárazon. – Attól tarlók, Qui-gon, ketten maradtunk.

A füstfelhőt áttörve egy togóriai kalózkapitány rontott a folyosóra. Hatalmas volt, majd kétszer akkora, mint egy ember. Fekete páncélját ezernyi ütközet nyoma csúfította el. Nyakában láncra fűzve emberi koponya lógott. A szőre koromfekete volt, zöld szemei vadul villogtak.

Egy hatalmas vibrofejszét fogott az egyik kezében, energiapajzsot a másikban. Hegyes füleit szorosan a koponyájához lapította. Qui-gon előrelépett a fogadására.

– A végzeted áll előtted, Jedi! – bömbölte a togóriai kalóz. – Vadásztam már a fajtádra, és ma éjjel a te csontjaidat fogom elropogtatni!

Qui-gon hirtelen észrevette, hogy a többi kalóz sietve elhátrál sötét vezérük mögül, egyenesen a hajó feneke felé. Onnan nem lehetett semerre továbbmenni, legfeljebb egy másik közlekedőfolyosó irányába. Bizonyára a hátába akartak kerülni.

Clat'Ha előrontott, és tüzelni kezdett. A togóriai felemelt pajzsával könnyedén hárította a lövéseket. Aztán meglóbálta félelmetes vibrofejszéjét. A fegyver akár legkisebb érintésével is le lehetett nyesni egy ember fejét. Qui-gon egy kecses mozdulattal előreszökkent, fénykardja máris a kezében volt.

– Kétségtelen, hogy öltél már – mondta szelíden. – De ma éjszaka senki csontját nem fogod ropogtatni.

Rávetette magát a kalózra. A togóriai felüvöltött, és meglendítette a fejszéjét.

A terem egy pillanatra vakító fényárban úszott, ahogy a protontorpedók eltalálták a togóriai naszádot.

Obi-van eltakarta a szemét a hirtelen villanás elől. Si Treemba felkiáltott.

A hajó fele hatalmas törmelékfelhőt hagyva hátra megsemmisült. Az elsőt egy következő detonáció kísérte, amikor a naszád lőszerkészlete felrobbant.

A Behemótra csak úgy záporoztak a fémdarabkák. A felrobbant hajó törzsének egyik nagyobb darabja belecsapódott egy másik togóriai hadihajóba.

Obi-van nem akarta megvárni, hogy kiderüljön, az ellenség tényleg nem lő-e rájuk. Kihasználva a zűrzavart, gyorsan megnyomott egy gombot, amely további torpedókat töltött a vetőcsövekbe.

Mivel a navigációs pult használhatatlan volt, a hajót kézzel kellett vezérelnie. Megragadta az irányítókart, keményen hátrahúzta, és lenyomta az indítógombot. Hasadó fém nyers zaját hallotta. Lehet, hogy most tette tönkre a hajtóművet?

Gyorsan ellenőrizte a kontrollkamerák képét. Meglátta a zaj forrását. Két togóriai cirkáló volt a Behemót dokkoló-kamráihoz csatlakozva. Ahogy nekiindult, leszakította magáról a hajókat, és szétzúzta a légmentes zsilipeket.

A dokkolókamrák körül minden levegő el fog szökni.

Qui-gon éppen az átszálló kalózok megállítására indult.

Obi-van összeszorította a fogát, és magában buzgón reménykedett, hogy a kalózokon és a roncsdarabokon kívül mást nem fog kiszívni az űrbéli vákuum.

Az egyik togóriai csatahajó tüzet nyitott rájuk.

A padló megrázkódott Qui-gon talpa alatt, ahogy összecsaptak a kalózvezérrel. A hatalmas togóriai legalább négyszer nehezebb volt egy embernél.

Qui-gon még normális körülmények között is legfeljebb a védekezésre összpontosíthatott volna. Ahogy hárította a szörny egyik ütését, megpróbálta elkaszálni a lábát.

A kalóz majdnem elesett, de gyorsan összeszedte magát, és felemelte a vibrofejszét. A penge mélyen belevágott Qui-gon jobb vállába. A földre rogyott.

Megszédült a hirtelen fájdalomtól. Úgy érezte, az egész válla lángokban áll. Megpróbálta felemelni a karját, de az nem engedelmeskedett.

A kalóz háta mögül hasadó fém csikordulása hallatszott. A légzsilipek felszakadtak. A termen süvöltő szél csapott végig, ahogy a hajó levegője szökni kezdett. Qui-gon látta, ahogy saját vércseppjei is szárnyra kapnak a szélviharban.

Törmelék záporozott rájuk: halott togóriaiak sisakjai, fegyverei. Nekicsapódtak a hatalmas kalóznak, mire az felemelte a pajzsát, és az árral szemben harcra készen előrenyomult.

Qui-gon hagyta, hogy magával ragadja a szél. Végigcsúszott a padlón a mindent elnyelő vákuum és a kalózkapitány felé.

Ha meg kell halnia, legalább magával viszi a szörnyeteget is.

Nehézlövegek tüze verte végig a Behemót törzsét.

A togóriai csatahajó a hidat vette volna célba, de a szállító nekilódulása miatt a lézernyalábok messze a célterület mögött csapódtak be.

Obi-van megpróbált nem gondolni arra, hányan halhattak meg a támadásban. Hátramenetbe kapcsolta a sugárhajtóműveket.

A csatahajó következő össztüze rövidre sikeredett, a Behemót orra előtt robbant ártalmatlanul. Obi-van egy szempillantás alatt célzott, majd útjukra indította a protontorpedókat a csatahajó hasa felé.

Ahogy sodródott a nyílt űr felé, Qui-gon bal kezébe vette a fénykardját. A kapitány lába felé sújtott. Az elkapott egy fogódzót, és felhúzta magát a levegőbe. A kard elsuhant a lába alatt, a togóriai pedig csizmás lábával pont Qui-gon bal kezére érkezett le.

Qui-gont elöntötte a fájdalom, ennek ellenére megpróbált felfelé vágni a kardjával, a hatalmas test azonban a földhöz szegezte. Kétségbeesetten hánykolódott, de nem tudott kiszabadulni. Bal keze a földhöz szorult, a jobb súlyosan megsérült, így Qui-gonnak nem sok esélye volt a szörnnyel szemben.

A kalózkapitány diadalittasan felüvöltött, a süvöltő szél pedig mintha válaszolt volna neki. Tornádóként söpört végig a folyosókon. Qui-gon alig kapott levegőt.

A kalóz feje hirtelen eltűnt. A hatalmas togóriai hátratántorodott, ahogy magával ragadta a szél tombolása.

Qui-gon hátranézett a terembe. Clat'Ha a padlón hasalt, ós egyik kezével kétségbeesetten kapaszkodott egy szekrényajtóba. A másikban egy sugárvetőt tartott.

A csata hevében a togóriai kalóz megfeledkezett a nőről.

A terem végében egy zsilipajtó volt, aminek a légnyomás csökkenésekor automatikusan záródnia kellett volna. A hajón azonban annyi minden tönkrement már, hogy Qui-gont nem lepte meg, hogy nem működik.

A Jedi erősen vérzett, és nehezen vette a levegőt. Utolsó erejével az Erőre koncentrált, és egy törmelékdarabot lebegtetett az ajtó vezérlőpaneljéhez, majd hozzáérintette a megfelelő gombhoz, összezárta az ajtószárnyakat. Síri csend keletkezett, ahogy megszűnt a zúduló levegő süvítése.

Qui-gon nem hallott mást, csak a saját szívverését és Clat'Ha zihálását.

A togóriai csatahajó egy hatalmas lángoszlop kíséretében felrobbant.

Si Treemba a kommunikációs konzolnál ügyködött, és vészjeladó bójákat eregetett ki. Lehet, hogy csak napok múlva találja meg egy köztársasági hajó, de az is lehet, hogy perceken belül itt lesz valaki. Nem lehetett tudni, kik utaznak éppen ezen a hajózófolyosón.

Egyszer csak a togóriai hajók magára hagyták a Behemótot. A csatahajójuk és az ágyúnaszád megsemmisült. A kapitány cirkálója és egy másik átszállójármű leszakadt a Behemót zsilipjeiről. Az űrben lebegő halott togóriaiak eltakarták a csillagokat.

Az utolsó kalózhajók elillantak a hiperűrbe, és még csak nem is sejtették, hogy egy tizenkét éves fiú fogott ki rajtuk.

Obi-van a pislákoló csillagok között vezette a Behemótot. Figyelmeztető jelzések vijjogtak mindenfelé. A monitorok szerint legalább egy tucat lyukon át szökött a levegő.

– Úgy tűnik, a hajó lassan darabokra hullik – mondta Obi-van Si Treembának.

Az arkónai aggódva lehajtotta háromszögletű fejét. –Azonnal le kell szállnunk, Obi-van.

– Leszállni? Hol? – kérdezte a fiú. Előtte csak a végtelen űr terült el.

Si Treemba előrehajolt a navigációs komputer felé.

– Használhatatlan – mondta végül.

– Tudom – felelte Obi-van. – Ezért kell kézzel irányítanom a hajót. Hol van a legénység? Miért nem jön senki segíteni nekünk?

– Biztosan a sebesültekkel vannak elfoglalva. Vagy maguk is megsebesültek. – Si Treemba előrebámult a kilátóablakon keresztül. – Várj! Ott!

Obi-van épp csak ki tudta venni előttük a bolygót. A tengerkék felszínt néhol szürkésfehér felhőrétegek takarták el – Honnan tudjuk, hogy megfelelő-e számunkra a levegője? – kérdezte Obi-van. Az atmoszféra akár mérgező is lehet, a bolygó pedig ellenséges.

– Hát, biztos jobban tudunk majd lélegezni, mint az űrben – vágta rá Si Treemba.

Az arkónai bogárszeme Obi-vanra tekintett. A jókora hajó megrázkódott, és még egy vészjelző búgott fel jelezve, hogy tovább csökken a légnyomás.

– Azt hiszem, nincs sok választásunk – mondta halkan Si Treemba.

Grelb és a harcosai elözönlötték a folyosókat a hajó arkónai felén. Jemba hutt bányászai derekasan küzdöttek a kalózokkal a saját területükön, mégis tucatnyi testes hutt és whiphid esett el a csatában.

Jó esély volt rá, hogy az arkónaiak is alaposan megtizedelődtek. Grelb remélte, hogy el tud majd lopni ezt-azt a holttestekről.

Amikor azonban az arkónaiak kabinjaihoz ért, rájött, hogy azok egyáltalán nem is harcoltak. Ehelyett hagyták, hogy a házi Jedijük védje meg őket.

Grelb kikémlelt egy sarok mögül, és látta, amint a gyűlölt Clat'Ha éppen Qui-gont segíti fel a földről. A Jedinek mély seb éktelenkedett a jobb vállán, a bal karja pedig alaposan feldagadt.

A hutt elvigyorodott, majd mielőtt bárki feléje nézett volna, visszahúzta a fejét.

A háta mögött álló whiphidekhez fordult.

– Menjetek, és mondjátok meg Jembának, hogy az arkónaiak gyáva módon ki sem dugták az orrukat a szobáikból. A híres Jedijük meg alig áll a lábán. Eljött az ideje, hogy lecsapjunk – suttogta.

Obi-van a vízfelszín felett repült. A napsütést felváltotta az éjszaka, az öt fénylő hold üveggolyóként csüngött az égbolton. Alattuk hatalmas rajokban óriási élőlények szárnyaltak. A holdfényben szürkének tűntek, hosszú áramvonalas törzzsel, és erőteljes szárnyakkal. Leginkább hatalmas, szárnyat növesztett repülő halaknak látszottak. Kiterjesztett szárnyakkal, félálomban sodortatták magukat a légáramlatokkal. Néhányuk érdeklődéssel tekintett fel a hajóra.

Obi-van nem látott mást maga körül, csak az óceánt, ahogy az imbolygó, recsegő hajó irányítókarjával küzdött. Aztán egyszer csak észrevette, hogy a távoli horizont alatt a hullámok egy sziklás szigetecske partjait nyaldossák.

Arrafelé fordította a hajót, szorosan megmarkolta a kormányt, és megpróbálta lelassítani a zuhanást.