Obi-van és Si Treemba a szellőzőaknában kúsztak előre. Éppen egy sötét kabinba nyíló rácson bámultak kifelé. Az ágyon egy hatalmas whiphid aludt, egy bűzös szőr-gomolyag. A szobát olcsó dresszéliai sör szaga járta át.

A kabin mintha csak a Szemétistennek emelt oltár lett volna, pont úgy, mint a korábbiak, amiket ma láttak. A whiphid otthonról, vagyis a Tooláról származó koszos, félig kikészített bőröket hordott. A sarkokban, akárcsak valami vadászzsákmány, mindenfelé kifestett állati koponyák tornyosultak. Ami még ennél is rosszabb, Obi-van észrevette, hogy ugyanebben a szobában huttok is tanyáztak. A padlót félig megevett apró állatok szőrös testei borították.

Obi-van nagyjából egy percig fürkészte a lenti félhomályt. A whiphid valószínűleg részeg. Máskülönben már valahol tabaccot, vagy valami más kártyajátékot játszana a barátaival.

Valami azonban nem volt rendben. Talán a whiphid csak színleli az alvást. Lehet, hogy csapda.

Obi-van megpróbált még jobban belesni a szobába. A magányos whiphidet leszámítva üresnek tűnt. A szoba sarkai azonban nem látszódtak.

Nyugtalansága fokozódott. Sötét hullámokat érzett az Erőben, de nem tudta, mit jelenthetnek. A gonoszság úgy átitatta a hajónak ezt az oldalát, akárcsak a bűz. Már jó pár szobát átkutatott. Talált tiltott fegyvereket: biotikus gránátokat, gázvetőket. Egy kis dobozkában kreditkártyákra lelt, minden bizonnyal lopottakra. De a termosztátoknak nem bukkant a nyomára.

Ismét a whiphidet tanulmányozta. A heverőjén feküdt. A feje alatt jól láthatóan egy fegyver hevert. Ilyen lények között az a normális, ha valaki a sugárvetőjével alszik.

Obi-van nézte, ahogy a whiphid lélegzik. Apró lélegzeteket vett, kicsit túl szabálytalanul ahhoz, hogy Obi-van megnyugodjék. Ha egyáltalán aludt, nagyon felszínesen tette.

A múltban Obi-van túlontúl gyakran hagyta, hogy a türelmetlensége bajba sodorja. Ezúttal úgy döntött, hogy az ösztöneiben bízik.

Csendesen, óvatosan elindult a következő szoba felé. Hátrapillantott a szűkös szellőzőaknában. Si Treemba a nyomában volt. Szegény arkónai a járatban alig tudta megmozdítani jókora, háromszög alakú fejét.

Aztán Si Treemba beütötte a fejét egy fémcsőbe. Halk, kongó hangot hallatott. Obi-van összerezzent.

Mivel Si Treemba népe Arkóna alagútjaiban nőtt fel, bogárszemük halványan fénylett, biolumineszkált. Az arkónaiak persze nem vadásztak állatokra. Obi-van csak reménykedni tudott, hogy amikor elhaladtak a szoba fölött, a whiphid nem nézett fel, és nem vette észre az arkónaít.

Obi-van visszatartotta a lélegzetét, és továbbindult. Araszolni kezdett a szomszédos szoba szellőzőrácsa felé.

A következő szobából áradó szag elviselhetetlen volt: mosdatlan testek és zsíros haj bűze. Obi-van hangokat hallott, huttok bömbölő röhögését és whiphidek állatias mordulásait.

Félresöpört egy kis port, és keresztülnézett a rácson. A szoba tele volt huttokkal és whiphidekkel, mindannyian a földön kuporogtak és kockáztak.

Si Treemba nem fog tudni észrevétlenül elhaladni. Vissza kell menniük, ahogy már annyiszor tették ma. Obi-van attól tartott, hogy végképp eltévednek.

Ahogy a háta mögé nézett, látta, hogy az arkónai óvatosan araszol visszafelé. Intett neki, jelezni próbált. Egyszer csak vakító fényár öntötte el az aknát, és fülsiketítő csattanás hallatszott.

Valaki sugárvetővel átlőtt a szellőzőrácson!

Füst kezdett terjengeni a levegőben. Csapdába estek.

Obi-van kétségbeesetten integetett Si Treembának, hogy igyekezzen felé. Ugyanekkor azonban egy óriási szőrös mancs tört át a rácson, és megragadta Si Treemba torkát.

Si Treemba fénylő szeme tágra nyílt rémületében. Fojtott hangon felkiáltott, mintha csak segítséget kért volna. Aztán kirántották a járatból. Obi-van hallotta, ahogy a teste a padlóra vágódik.

Habár a szellőző jócskán mögötte volt, Obi-van egy hutt durva röhögését hallotta.

– És még azt állítottad, vomp patkányok vannak a szellőzőaknában. Mondtam, hogy arkónaiszagot érzek.

Obi-van szíve a torkában dobogott. Tudta, hogy másodperceken belül valaki be fogja dugni a fejét, és fegyverrel a kezében körülnéz, nincsenek-e ott még többen is?

Amilyen gyorsan csak mert, a húsz méterre lévő sarok felé iramodott. Ahogy biztonságba ért, elöntötte a verejték. A háta mögül tompán hallotta, ahogy Si Treemba sikoltozik. Egy whiphid mérgében felüvöltött. Obi-van összeharapta az ajkait. Ki akarta zárni Si Treemba sikolyainak hangját, de képtelen volt rá. Az arkónai miatta került pácba.

A szellőzőjáratban valaki felmordult:

– Nem látok itt senki mást.

Nem mert visszamenni Si Treembáért. Ehelyett vaktában továbbmászott. Jó néhány sarkot maga mögött hagyott, igyekezett gyorsan haladni. Segítséget kell hoznia!

Végül zihálva megállt. A hajónak ezen az oldalán nem fog segítségre lelni.

Qui-gon figyelmeztette, hogy maradjon távol az Újvilág területétől. Obi-van rádöbbent, hogy vissza kell mennie. A huttok és a whiphidek biztos az hiszik, hogy Si Treemba kém. Talán vallomást akarnak majd kicsikarni belőle. Lehet, hogy megölik. És nem fognak sokáig várni vele.

Olyan ostoba volt! Rég rá kellett volna jönnie, milyen nehéz lesz behatolni a hajónak ebbe a részébe. Egyenesen az oroszlán barlangjába vezette Si Treembát. Kihasználta lojalitását.

Talán mégis igaza volt Qui-gonnak, hogy nem bízott benne. Talán nem is méltó arra, hogy Jedi legyen.

Obi-van tunikája szélével letörölte az izzadságot a homlokáról. Meggyőződött róla, hogy a fénykardja biztosan a helyén van.

Aztán visszafordult, és a barátja segítségére indult.