Prológus

Ez nem földi lény!

Vincent Distephano önkéntelenül hátrahőkölt, amikor rádöbbent, mit lát. Hogy a francba került ez le ide, a tat megfigyelőkapszulájába? Mozdulatlanná vált, és meglepetten a groteszk külsejű lényre bámult.

A szeme aránytalanul nagynak látszott a hosszúkás, ormótlan fejhez képest. A szűk, ellipszis alakú íriszek mintha kidudorodtak volna a szemlencséből, jelezve, tulajdonosuk nem a Földről, hanem valami más világról származik. A lény pislantott egyet; áttetsző szemhéja olyan gyorsan mozgott, hogy Vinnie képtelen volt megállapítani, a vékony hártya lentről, fentről, esetleg oldalról húzódott-e rá a szemgolyóra. A szemhéjat, amikor nem mozgott, nem is lehetett látni. A lény újra pislogott – gyors mozdulat volt –, azután még egyszer, és megint. A harmadik után oldalra fordította a fejét.

Lehet, hogy észrevette őt?

Ó, a francba!

Állkapcsa fenyegetően szétnyílt, a pengekeskeny ajkak közül átlátszó váladék buggyant ki, ami aztán vékony, tiszta, nyúlósragacsos szálként lassan-lassan lecsorgott a tűhegyes fogak végéről. Mennyi foga van! Az ajkak vicsorogva hátrapenderültek. Hang nem hallatszott; a lény lassan megmoccant. Vinnie mozdulatlanná dermedt.

Ha ez a dög bejutott ide, gondolta, akkor a társai is itt lehetnek. Lehet, hogy egy egész francos falkára való van belőlük! De honnan jöhettek? És hogy jutottak fel a fedélzetre?

Számított ez? A lényeg az volt, hogy ez az egy itt van, előtte, vele. Pálya vége. Kész... A lény előrébb jött, megtorpant. Mozgása fürge volt, rovarszerű; farka érzékelőcsápként csapkodott. Vajon látja őt? Vajon tudja, érzi, hogy egy ember van vele ebben az átkozott megfigyelőkapszulában? Ezek a hatalmas szemek... Vajon működnek? Látnak? Vagy talán csak arra jók, hogy valami ember által érzékelhetetlen fényben, esetleg egészen különleges módon észleljék az élelmet, a prédát? Lehet, hogy nem is látásra valók, hanem mozgásérzékelésre, esetleg a szagok felfogására?

Az idegen úgy mozgatta groteszk, hosszúkás fejét, mintha megpróbálná felfogni, mi történik körülötte. Talán a pislákoló, villogó fények, az irányítópult színes monitorai vonták magukra a figyelmét. Vinnie mély lélegzetet vett. Lehet, hogy a képernyők annyira lekötik, hogy észre sem veszi őt... Bízott benne, hogy ez a helyzet. Nyelt egyet.

A következő pillanatban megvillant az egyik monitor. A képek olyan gyorsan peregtek rajta, hogy a lény megpördült, és felé fordult. A hajó hasa alatt némán függő Plútó hirtelen az egyenes adás főszereplőjévé vált, minden kamera ráközelített. A felszínén lévő parányi gejzírek egyike kitört, és folyékony nitrogént köpött az űrbe. A bolygó fagyuszályai – még a sötétvörös foltokkal tarkítottak is – meghökkentő kontrasztot alkottak az űr tökéletes feketeségével.

A lény jobbra-balra ingatta a fejét, úgy figyelte a bolygó felszínének változásait. A gejzír ereje elfogyott, a nesztelen kitörés sugara egyre csökkent. A kamerák még jobban ráközelítettek, a monitoron látszó kép egyre élesebb lett. A lény hátat fordított Vinnie-nek, és hirtelen pókszerű fürgeséggel támadást indított a képernyő ellen.

Most! Gyorsan! Hamar, amíg nem néz ide! Gyerünk! Vinnie a katonai kiképzés során belenevelt reflexszerű mozdulattal felemelte és előrelökte a kezét. Mutatóujja kinyújtva, megfeszítve...

Bamm!

Megvagy, szaros!

Megvizsgálta az ujja hegyére tapadt nem földi eredetű, rovarszerű test maradványait. Mi a franc lehet ez? Fintorogva megrázta a fejét. Perez tábornok biztos bekattanna, ha megtudná, hogy egy idegen mocsok került sterilnek hitt hajója, az Auriga fedélzetére. Még akkor is, ha csak a megfigyelőkapszulában volt a dög. Vajon egyedül jött a kis hülye, vagy a társaival érkezett? Ezek olyanok, hogy ha kettő van belőlük, nem kell sok idő; és világra jön az ezredik. Meg aztán ott vannak azok a fajok is, amelyeknél csak egyetlen példányra van szükség ahhoz, hogy kialakuljon a kolónia.

A fiatal katona a szétnyomott rovart tanulmányozva még egy utolsó kortyot ivott tejes turmixából. A tábornok amiatt is felpörögne, hogy szolgálatban kajálsz, haver! Elmosolyodott. Igen, a kockafejű Perez tábornok számára a szolgálati szabályzat a Biblia, ő viszont kihagyta a reggelit, és nem bírná ki ebédig pár falat nélkül. Az egész hajón nem akadt unalmasabb feladat, mint a megfigyelőkapszulában való ücsörgés. Ennél a melónál már csak egyetlen dolog lett volna rosszabb: az, ha korgó gyomorral kell végigcsinálnia.

Vinnie összegyűrte, és az egyik zsebébe gyömöszölte a papírpoharat, majd fogta a szívószálat, és a végével megbökdöste a szétlapított bogár maradványait. A hosszúkás fej viszonylag ép maradt; még a parányi, de veszedelmesnek tűnő fogakat is látta.

Pfuj! Baromi ronda vagy. De hogy a francba kerültél fel a hajóra? Biztos a tábornok “nem hivatalos" szállítmányához tartoztál, amelyet valamelyik peremvidéken túli nyamvadt kolóniáról hoztak ide. Persze nekem ehhez semmi közöm, és... az igazat megvallva nem is akarok tudni az ilyen dolgokról! Ha az ember katona, és részt vesz a Plútó meg a Charon gravitációs középpontja (más szóval: a nagy büdös semmi közepe) körül keringő hajón folyó titkos kísérletekben, hamar meg kell tanulnia, hogy az a legjobb, ha nem kérdezősködik, és befogja a száját.

Az Auriga fedélzetén eltöltött, örökkévalóságnak tűnő egy év során Vinnie egy dolgot nagyon jól megtanult: a szigorúan titkos, űrbéli kísérleteknél nincs unalmasabb meló, amit egy katona nyakába varrhatnak. Itt soha semmi sem történt. Semmi! Perez tábornok az állandó ellenőrzéseivel, a “köpködd meg, és töröld fényesre" szokásaival gondoskodott arról, hogy senkit se érjenek meglepetések. A felszerelés minden egyes darabja, minden átkozott komputerchip, az Auriga fedélzetén lévő valamennyi szerkentyű a legcsúcsabb minőségű, új, fényes, tisztára suvickolt és tökéletesen karbantartott darab volt. Ezen a hajón még unaloműző üzemzavarok sem következtek be.

Na de mindegy. Vinnie tudta, még három hónapot kell kibírnia, mert utána elkerül innen. Sikeresen befejezi ezt a szupertitkos kanyart, és kap valami normális feladatot.

Remélem, a következő megbízás érdekesebb lesz, mint ez. Lehet, hogy kivezényelnek a Rigelre, a bázisra. Ott mindig meredek a helyzet. Izgalmas. Nem olyan, mint ezen a nyugalom bárkáján.

Újra szemügyre vette áldozatát; a szívószállal megpiszkálta a kis dög darabkáit. Az Aurigán is felbukkantak az idegenek, de ez a kapcsolat humoros, sőt egyenesen nevetséges volt. Vinnie még mindig furcsának találta, hogy rovarokkal találkozik az űrben. Persze a hadseregek mindig is híresek voltak arról, hogy mindenhová magukkal hurcolták a kártevőket, amerre mentek. Annak idején, az őskorban, a fából készült vitorlás hajók rakterében hemzsegtek a patkányok és a bolhák. A déli tengerek szigeteire élelmiszert és fegyvereket szállító hajók magukkal vittek egy bizonyos barna féregfajtát, ami természetesen elszaporodott. Ez a féreg volt a felelős azért, hogy a XX. században egész madárfajok haltak ki. Aztán ott volt a Mars esete: az űrgyarmatosítás korai szakaszában az állítólag sterilizált, vákuumzáras, lefóliázott, dehidratált élelmiszerrel együtt csótányseregek jutottak a bolygóra. Az új helyen szaporodni kezdtek, és amikor már elegen voltak, kis híján katasztrófát okoztak. Persze azóta sok minden megváltozott; a sereg mindent elkövetett, hogy minimalizálja a kártevők elterjesztésének lehetőségét.

Az Aurigán azonban más volt a helyzet. Először a moszkitók jelentek meg a fedélzeten (az egyik laborban folytatott kísérlet során szabadultak ki, és azóta a legkülönbözőbb helyeken bukkantak fel), azután a pókok következtek, amelyek Perez egyik “nem hivatalos" szállítmányából kerültek elő. Azután ott voltak a nem földi eredetű rovarok, az olyanok, mint az, amit az imént összenyomott. A fenébe, az űrhajó olyan volt, akár egy hatalmas rovargyűjtemény! Mintha a galaxisban létező alacsonyobb rendű életformák képviselői összeszövetkeztek volna, hogy csak azért is megmutatják Perez tábornoknak, mindegy, mennyire fontos szerepet tölt be a hadseregben, és lényegtelen, milyen fontosak azok a szupertitkos műveletek, amelyeket itt a Naprendszer peremén folytat – mindez nem számít, mert ettől még ő sem tudja irányítani mindenki anyját, a Természetet.

Vinnie elvigyorodott.

Miközben a szívószál végével felvakarta a rovar nyálkát és furcsa vért csorgató tetemét, elgondolkodott. Talán jelentenie kéne az “észlelést". A tábornok az ilyesmire is kényes volt. Perezt szinte az őrületbe kergette a tudat, hogy hívatlan vendégek vannak a makulátlan tisztának tartott hajón, az ő hajóján. Mindenkitől azt kérte, fogja el az észlelt élőlényt, méghozzá élve, ha egy mód van rá. Rendszeresen elvégeztette a dögök osztályba sorolását, és megpróbálta kideríttetni, honnan származnak. Vinnie eltűnődött; eszébe jutott az a rengeteg papírmunka meg a nyomozás, amit a nyavalyás rovar miatt el kellene végezni. Ennyi felhajtás egy ilyen apró dögért! Nevetséges. A szívószál végére meresztette a szemét.

Csesszék meg!

A megfigyelőkapszula tisztára suvickolt ablaka felé tartotta a szívószálat, majd erősen belefújt a másik végébe. A szétnyomott rovar teste kiröppent, és az ablakhoz csapódott – éppen olyan volt, mint azok a bogarak, amik szétkenődnek az autók szélvédőjén. Vinnie felnevetett.

Ha belegondolok, hogy ez volt a szolgálatom legérdekesebb pillanata...

A monitorokra nézett. Minden csendes volt. Nyugodt. Még a gejzír is abbahagyta a köpködést. A katona felsóhajtott, megvakarta simára borotvált fejét, és megpróbálta nem észrevenni a szolgálat hátralévő perceit számláló órát.

Talán előkerül egy másik rovar, amivel elszórakozhat egy kicsit. Milyen jó lenne!...