Minél hihetetlenebb egy történet, annál inkább elhiszem. Harminchárom éves vagyok. 1903-ban idegösszeroppanást kaptam, és kényszerzubbonyban elmegyógyintézetbe vittek. Az egész dolog háttere még mindig homályos, de azért elmesélem, mire emlékszem. Koncerthegedűs vagyok, legalábbis az voltam az idegösszeomlásom előtt. 1903 májusában az Ohio állambeli Clevelandben Csajkovszkij D-dúr hegedűkoncertjét játszottam, amikor is – pontosan annak a kadenciának a közepén, amit hetek óta gyakoroltam -hirtelen leraktam a hegedűmet és nekiálltam összetépni az első hegedűs kottáját. Amilyen gyorsan csak tudtam, fecnikre szaggattam, aztán vizet öntöttem az egyik tuba tátongó szájába és ököllel püföltem a zongorabillentyűket – de csak a feketéket –, majd sírva lekuporodtam a földre. A közönség tátott szájjal bámulta ámokfutásomat egészen addig, amíg a biztonsági őrök be nem rohantak és ki nem vonszoltak a színpadról.

Basil Hallward es un artista que queda enormemente impresionado por la belleza estética de un joven llamado Dorian Gray y comienza a encapricharse con él, creyendo que esta belleza es la responsable de la nueva forma de su arte. Basil pinta un retrato del joven. Charlando en el jardín de Basil, Dorian conoce a Lord Henry Wotton, un amigo de Basil, y empieza a cautivarse por la visión del mundo de Lord Henry. Exponiendo un nuevo tipo de hedonismo, Lord Henry indica que «lo único que vale la pena en la vida es la belleza, y la satisfacción de los sentidos». Al darse cuenta de que un día su belleza se desvanecerá, Dorian desea tener siempre la edad de cuando le pintó en el cuadro Basil. El deseo de Dorian se cumple, mientras él mantiene para siempre la misma apariencia del cuadro, la figura retratada envejece por él. Su búsqueda del placer lo lleva a una serie de actos de libertinaje y perversión; pero el retrato sirve como un recordatorio de los efectos de cada uno de los actos cometidos sobre su alma, con cada pecado la figura se va desfigurando y envejeciendo.

Egy csalogány halálra sebzetten dalol egy szerelmes ifjúért. Egy köztéri szobor arcán könnyek gördülnek alá, leveti aranyköpenyét, drágakődíszeit, és a szegényeknek ajándékozza. Egy gyerek megtagadja az anyját, s ezért sorsa mindaddig bünteti, amíg keservesen meg nem bánja vétkét… Oscar Wilde, a ragyogó tollú, irónikus dandy ezekben a gyönyörűen szomorú mesékben a másik, a nagyon sebezhető oldaláról mutatkozik meg. A boldog herceg több mint száz éve jelent meg először, olvasói mindmáig felnőttek és gyerekek egyaránt.

Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel… Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet.

„1902 ​​kora nyarán John Barrington Ashley coaltowni lakost bíróság elé állították azzal a váddal, hogy megölte Breckenridge Lansinget, aki ugyancsak Coaltownban, ebben a dél-illinoisi bányavároskában lakott. Bírái bűnösnek találták, és halálra ítélték. Öt nappal ezután, kedden, július 22-én hajnali egy órakkor megszökött őreitől a vonatról, amely a kivégzés helyszínére szállította. Az „Ashley-ügy” az egész Közép-Nyugaton rendkívüli érdeklődést, fölháborodást keltett, és sok gúnyolódásra adott alkalmat. Senki sem vonta kétségbe, hogy Ashley szándékosan vagy véletlenül lelőtte Lansinget, de a közvélemény szerint a bírósági eljárásba több hiba csúszott be: a bíró szenilis volt, a védelem gyenge, az esküdtszék elfogult, s az ügyet (mivel Coaltown annyit jelent, hogy „szénváros") általában csak úgy emlegették, hogy a "szemetesgödör-ügy” vagy a „szeneskisztli-ügy”. Mikor aztán, mindennek a tetejébe, a gyilkos csuklóbilincsben, rabruhában, kopaszra borotvált fejjel megszökött öt markos őre keze közül és kámforrá vált, Illinois állam hosszú időre maró tréfák céltáblája lett. Öt évvel később a springfieldi államügyészség közölte, hogy újabb adatok kerültek napvilágra, amelyek döntően bebizonyították John Ashley ártatlanságát.”

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.Róma történetének talán legizgalmasabb korszakát mutatja be Thornton Wilder, a Kr. e. 45-46. évet, Caesar uralmának utolsó idejét, fiktív és hiteles dokumentumok, levelek, naplójegyzetek, bizalmas feljegyzések, titkos jelentések alapján, regénynél érdekesebben, négy könyvben megjelenítve. Intrikák, cselszövések, hatalmi harcok, vad szerelmek, nagy mulatozások és fényes ünnepségek időszaka. Ekkor érkezik Rómába Kleopátra, aki azonnal kiváltja Caesar második feleségének féltékenységét. A háttérben már szerveződik az összeesküvés, amely Caesar meggyilkolásához vezet.

Airių rašytojas Oskaras Vaildas dar XX amžiuje išleido romaną „Doriano Grėjaus portretas". Knygos autorius tiesiog stebina ėjimu prieš srovę, o knyga padeda suvokti grožio prasmę. Pagrindinis romano veiksmas vyksta dideliame, apkalbų ir skandalų pilname mieste. Knygos herojai- kiekvienas savaip žavingas ir turintis nesumeluotų strereotipų. Čia grožis ir menas tampriai susiję, taip pat į kampą nenumetamas gėris. Grožio ir gėrio problema sprendžiama labai rafinuotai, o menas tarsi jų bendrininkas - visada šalia.Jie visi trys kartu padeda, bet kartu ir ne, keliauti herojams per gyvenimo puslapius, o skaitytojui- per knygos.Pagrindinis herojus- Dorianas Grėjus- iš veido lyg nekaltas kūdikis, tačiau jo siela tampa purvina lyg purvu ištepta drobė. O jo sielos veidrodis- dailininko nutapytas pats Dorianas Grėjus.Jis pasirenka sumeluotą, apgaulingą grožį, o ne švarią sielą.Paradoksas!

Dorian Gray est un jeune homme d'une très grande beauté. Son ami artiste peintre Basil Hallward est obsédé par cette dernière et en tire toute son inspiration. Sa fascination pour le jeune homme le mène à faire son portrait, qui se révèle être la plus belle œuvre qu'il ait jamais peinte, et qu'il ne souhaite pas exposer : « J'y ai mis trop de moi-même ». Dorian va faire la connaissance de Lord Henry, dit Harry, un ami de Basil. Conscient de la fascination et de la perversion que ce dernier pourrait avoir pour son idéal de beauté, « cette nature simple et belle », Basil demande à Lord Henry de ne pas tenter de le corrompre. Mais Dorian se laisse séduire par les théories sur la jeunesse et le plaisir de ce nouvel ami qui le révèle à lui-même en le flattant : « Un nouvel hédonisme […] Vous pourriez en être le symbole visible. Avec votre personnalité, il n'y a rien que vous ne puissiez faire ». Va naître dès lors en lui une profonde jalousie à l'égard de son propre portrait peint par Basil Hallward. Il souhaite que le tableau vieillisse à sa place pour que lui, Dorian Gray, garde toujours sa beauté d'adolescent. « Si le tableau pouvait changer tandis que je resterais ce que je suis ! ».