"- Akkor halljuk – mondta –, hogy is volt! Maga kilenckor bement Mrs. Forster szobájába. azt mondja, aludt. Maga viszont – Alleynre bökött ujjával – azt mondja, halott volt. Igaz?
– Nem állítom biztosan. De gyanítom.
– Miért?
– Több okból. Ha Mrs. Forster nyugodtan, békésen aludt, érthetetlen, hogy Jackson nővér miért hallgat arról, hogy ott járt.
– Mert nem tapasztaltam semmi szokatlant! – mondta a nő.
– Azt hitte, öngyilkos lett? – kérdezte Schramm.
– Aludt, ha mondom!
– Látta az asztalon a kiborult altatót?
– Nem! Nem!
– Azt gondolta, az altatótól nincs magánál?
– Mrs. Forster aludt! Békésen aludt!
– Ne hazudjon! Gyerünk, mondja már meg az igazat!
A nő Alleynhez fordult.
– Annyira megrázott az egész – hadarta. – Amikor dr. Schramm felhívott telefonon, odarohantam, és végigcsináltunk mindent… de olyan nagy megrázkódtatás volt, hogy eszembe sem jutott azzal foglalkozni, hogyan festett a szoba korábban.
– Dehogy volt megrázkódtatás – mondta komoran Schramm. – Maga nem zöldfülű. Gyakorlott ápolónő. És egyáltalán nem fájlalta, hogy meghalt.
Sőt, örült neki!…"