Két évezreden át nevelte az ifjúságot önfeláldozó hazaszeretetre és férfias helytállásra Mucius Scaevola, Horatius Cocles és a többi római hős példája, akiket Livius, Vergilius és Ovidius klasszikus írásai tettek halhatatlanná. Ma már nem oktatják széltében a latin nyelvet, s így a római jellem évezredes példái sem hatnak közvetlenül a nyelvórai olvasmányok anyagán át. Éppen ezért fontos, hogy ma is minden fiatal korán megismerje azokat a halhatatlan történeteket, amelyek Boronkay eleven stílusú feldolgozásában jutnak el az olvasók új generációjához.

La fantasía de Efremov, al igual que una gran parte de los autores soviéticos de ciencia ficción, nos recuerda un poco los desasosegantes mundos de H. P. Lovecraft, con sus detalladas descripciones de sombras y de seres no comprendidos. El mito, la leyenda, son fuentes que manan puntos de partida para obras que narran lo que quizá está ahí y no conocemos. Sobre todo en la URSS donde el misterio de los grandes bosques compite con el sobresalto de los grandes desiertos y con la ominosidad de las grandes superficies nevadas para cautivar la pluma guiada por la ensoñación consciente. No hace falta un hombrecito verde de Marte ni un Jekill/Hyde para que la ciencia ficción combine plausiblemente elementos similares en lugares de nuestra Tierra de los que apenas tenemos noticia. Como en el caso del Olgoi-Jorjoi, por ejemplo…

Az életműsorozat mostani kötete különböző műfajú és hangvételű, színes és változatos tematikájú műveket tartalmaz. A csőszház (kisregény, 1943) és Az enyedi diák (ifjúsági regény, 1944, később Egy festő ifjúsága címen jelent meg) voltak Mándy Iván első könyvei, melyekben varázslatos légkörű írói világát először megrajzolta. A csőszházban olvashatunk első ízben az Árusok terének kavargó, nyugtalanító, szokatlan eseményeiról, a bokrok és a bódék rejtelmes titkairól; innen, az itteni történetekből indulnak el különös alakjai, kallódó figurái a későbbiekben annyiféleképpen árnyalt, esendő és mégis példaadó sorsuk felé. Az Egy festő ifjúságában pedig a múlt században élt nagyszerű portréfestőnk, Barabás Miklós diákéveit, művészi kibontakozását ábrázolta megkapó elevenséggel. A többi írásmű, a Séta a ház körül (1966) elbeszélései, dokumentumjátékai és a Ha köztünk vagy, Holman Endre (1981) hangjátékai már az elismert, a kiforrott és érett író alkotásai, azé a nagyrabecsült szerzőé, aki akár egyetlen odavetett félmondattal, pillanatnyi szünettel vagy fáradt legyintéssel hangulatot teremt, és életutat, környezetet vázol, magával ragad, megrendít és elbűvöl minket, mostani és leendő olvasóit egyaránt.

A hölgy feláll. (Néha feláll, és akkor látni a szűk fekete szoknyáját.) Kiemelt két cigarilloszt a dobozból. Zacskóba csúsztatja. Úgy nyújtja a fiú felé. Szeret! Ha zacskóba adja a szivart akkor szeret! Még akkor is, ha papírba csomagolja. Leszakított újságpapírba vagy olyan bús barnába. De persze, ha csak úgy nyomja a kezembe!… A trafik esti fénye. Egyszerre csak előtte a kivilágított kirakat. A járdára hulló kedves, otthonos fény. A járdaszéli vékonyka fa is kapott valamit ebből a fényből. Mintha többen állnának a fa mellett. Egész kis társaság. Itt adtak találkozót egymásnak, hogy aztán együtt menjenek be. És beszélgessenek. Odabent is ismerősök várják őket. De a legkedvesebb ismerős maga a hölgy. Nem, a hölgy nem beszélget senkivel. Még sose láttam, hogy beszélgetett volna valakivel. Talán nincs is ott. Talán az a másik ül a pult mögött. Ó, igen, az a másik. Sovány, szemüveges nő szétlapított orral. Valahonnan a szemüvege fölül néz. Kedélytelen, náthás hang. Két cigarillosz! És már nyújtja is. De a fiú megszólal. (Most megszólal!) – Tessék szíves lenni becsomagolni! – Becsomagolni? Na nézd csak! És legalább köszönnél! Nem tudsz köszönni? Nem tud köszönni. Úgy is megy ki, köszönés nélkül.

„Figyeljen ide! Nincsenek már tizenkilencesek. Nincs egyetlen tizenkilences se. Akiről maga azt hiszi, hogy tizenkilences, az nem más, mint… Ördögi, uram! Ördögi! A régi hatosok! Valaha a város büszkeségei. A Körút gavallérjai! És most ezeken a kis utcákon. Megbújva, meglapulva. És megalázva. Ő, de milyen gyalázatosan meggyalázva! Idegen név alatt. Bárki bármikor rájuk piríthat. Megszégyenítheti a nyílt utcán. Hohó! Mintha már találkoztunk volna! Mintha már láttam volna uraságodat! Csak akkor éppen… Igen, ezt még megkaphatják. Ez még hátravan. Hát akkor inkább széthasítva aprófára vágva eltüzelve… Egy kalauznő aludt a fűben a végállomás mellett. Zubbonya szétnyitva. Szőke haját fújta a szél. Kissé távolabb a villamos mélységes megértéssel. Aludj csak! Aludj!”

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az Író színdarabja bemutatására készül. S eközben nyomasztó, különös álmok gyötrik. Szorong, hogy el találja mulasztani a bemutatót. Hogy nem lesz közönség. Hogy egyáltalán előadás sem lesz…S mialatt a rendezővel együtt helyszíneket keres, szereplők után futkos, különös kalandokban lesz része. Álombeli kalandokban persze.Néger nagyapót játszik egy eszpresszóbeli, furcsa színielőadáson, s a játék szívszorítóan komollyá változik…Zsókával, a meghalt színésznővel indul süteményt és tejszínhabot vásárolni, és megismerkedik egy bigott főpincérrel…Versenyt úszik valami nagy, titokzatos vízben Bélával, darabja rendezőjével; Süddeutsches Theater meghívását várja; megkéri Dragonics Teréz kezét; jegyet vált a halottak színházába; hátán cipeli a nagy Liszauert, az Árusok Terének veteránját…De mindig, mindenhova későn érkezik.

Mándy Iván (1918-1995) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas író, drámaíró és dramaturg. Első novellája a Magyarság című lapban jelent meg, 1937-ben. Innentől kezdve folyamatosan jelennek meg írásai. A háború alatt sporttudósítóként dolgozott, de a háború után újra a szépirodalomé a főszerep: az Újholdasakhoz csatlakozott, rövid ideig társzerkesztőként is tevékenykedett a lapnál. 1949 és 1957 között nem publikálhatott, az Újhold is megszűnt, így félig-meddig kényszerből elhelyezkedett a Magyar Rádiónál, ahol leginkább dramaturgként, hangjátékok szerzőjeként tevékenykedett. Ugyanebben az időszakban a Népművelési Intézet munkatársaként vidéken tartott előadásokat. Azonban a "kényszerű csend" időszakában is dolgozott, ezek a művei csak később jelenhettek meg. 1957 után szabadúszó, 1989-től a Holmi szerkesztője, 1992-től pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

A Csutak-sorozat e remek darabja a főhős „sztárrá” válását meséli el. Csutakból nem filmcsillag vagy tévésztár lesz. A 60-as évek elején ezeknél is nagyobb „szám” volt bekerülni a rádió varázslatos stúdióiba.

Csutak, ez az érzékeny és nyugtalan kiskamasz a Csutak színre lép című könyvben kezdte el bolyongásait a budapesti utcák, terek, kapualjak, grundok világában. Ott, az előző történetben Csutakot elrabolják. Most ő adja a fejét rablásra. Csakhogy ő nem embert rabol, hanem – lovat. Vagy talán ez nem is rablás, hanem életmentés? A fuvarosnő mindenesetre hiába keresi kiöregedett szürke lovát, és joggal gondolhatja hogy ellopták. Kis hőseink azonban szentül hiszik hogy megmentették a vén paripát a vágóhídtól. Hová rejtik, mi lesz szegény pára sorsa a gyerekek gondozásában, erről szól Mándy Iván regénye, mely egyike a legszebb legköltőibb Csutak-történeteknek. A kötetet Réber László kitűnő rajzai díszitik.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Csutak színre lép… Ezzel a mozdulattal indul a négy részes regényfolyam, amelynek első kötetét tartja kezében az olvasó. Ez a mű fiatalokról és az ő lelkükről szól egy olyan korban, amelyben ott bújik az élet: játék, költészet, álom és egy kis vadság. A történet középpontjában egy bandaháború áll, melyet a híres Ér és a hírhedt Vay Ádám utcaiak vívnak. Színes Géza és Nagyvilági Főcső vezetésével el kell dönteniük, kinek van vagányabb, belevalóbb csapata, hogy ki uralja majd a kerület játszótereit. A lírai oldalt egy színházi előadás képviseli, melyet Gézáék szerveznek az Ér utcában. De sikerülhet ez a próbálkozás úgy, hogy mindig ott ólálkodnak körülöttük a másik banda tagjai? A cselekményt Réber László illusztrációi kísérik, melyek még közelebb hozzák a figurákat az olvasóhoz.

Az életmű sorozat első kötete Mándy Iván novelláinak egy részét, az első három novellás kötetének anyagát (Vendégek a Palackban, 1949, Idegen szobák, 1957, Az ördög konyhája, 1965) gyűjti egybe. Azokat az írásait, amelyekben lenyűgöző művészi erővel, megejtő líraisággal és talán a legkorábban körvonalazta írói világát, azt a jellegzetes külvárosi tájat, csetlő-botló hőseivel, kallódó kisembereivel. Csavargók és léhűtők, árusok és bódésok, felhajtók és rongyrázók, potyapofák és futballdrukkerek, mozirajongók, öregek és fiatalok, öntudatlanul szenvedő és tehetetlenül vergődő, esendő, ám nemegyszer a kegyetlenkedéstől sem visszariadó alakok elevenednek meg és kavarognak ezekben a háború zűrzavarában, a koalíciós években vagy az ötvenes évek első felében játszódó művekben. Az íróról és e korszakának novelláiról szólva Rónay György így összegezte benyomásait Az ördög konyhája megjelenésekor: „ Világát már jól ismerjük: társadalom peremén kallódó emberek, az élet hajótöröttjei, akik nemcsak a létükért való küzdelemre látszanak alkalmatlanoknak, hanem arra is, hogy egyáltalán fölépítsék valahogyan az életüket, csináljanak valamit magukból. (…) Kétségkívül nagyon éles szeme van, s amit lát, azt könyörtelen élességgel rögzíti. De az észlelésen és a rögzítésen túl – lehetetlen meg nem érezni – van benne valami mély, leplezett, sokszor iróniával takart részvét, homályosan tapogatódzó érdeklődés ezek iránt a többnyire vakvágányon futó sorsok iránt. Ezek nem pusztán kuriózumok Mándy Iván számára, nem afféle érdekességek, csodabogarak, melyeket gombostűjére szúr, elevenen fölnyársal, s aztán nézi, hogyan kapálódznak és vergődnek. (…) Világa kétségkívül határolt, de ezt a határolt világát nagyon alaposan ismeri, és ábrázolására, »lényegének« föltárására sikerült adekvát stílust teremtenie – mondhatnám stílusában olyan műszert teremtett, amely elsőrendűen alkalmas a lét e homályos tudatvilágú rétegének föltárására. A lényeges társadalmi problémák iránt, úgy látszik, valóban nem túlságosan érdeklődik, de azt a keveset, amire figyelmét ráirányítja, különleges éleslátással tudja nézni, ráadásul olykor igen kemény, bár mindig pusztán csak az ábrázolásban megnyilatkozó – és sosem moralizáló – kritikával. ”

"Asszonyok a házak homlokzatán. Kibontott hajuk egymásba fonódott. Hajfonatok lánca végig a házfalakon. Mosolyogtak, megkövült, távoli mosollyal. Az engedelmesség és az alázat mosolyával. Pufók gyerekarcok a falakon. De ez néma derű pufókasága. Megkeményedett sár ezeken az arcokon. Esőtől ázott agyagos utakon bukdácsolhattak keresztül. Egy ideig még fogták a kezüket. Még vezették őket. Akkor tört rájuk az a népség. Apró, szőrös majompofák. Kezüket kirántották az anyjuk kezéből."

Mándy Iván (1918-1995) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas író, drámaíró és dramaturg. Első novellája a Magyarság című lapban jelent meg, 1937-ben. Innentől kezdve folyamatosan jelennek meg írásai. A háború alatt sporttudósítóként dolgozott, de a háború után újra a szépirodalomé a főszerep: az Újholdasakhoz csatlakozott, rövid ideig társzerkesztőként is tevékenykedett a lapnál. 1949 és 1957 között nem publikálhatott, az Újhold is megszűnt, így félig-meddig kényszerből elhelyezkedett a Magyar Rádiónál, ahol leginkább dramaturgként, hangjátékok szerzőjeként tevékenykedett. Ugyanebben az időszakban a Népművelési Intézet munkatársaként vidéken tartott előadásokat. Azonban a "kényszerű csend" időszakában is dolgozott, ezek a művei csak később jelenhettek meg. 1957 után szabadúszó, 1989-től a Holmi szerkesztője, 1992-től pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

A film, a mozi Mándy Iván legnagyobb életélményeinek egyike, epikájának kiapadhatatlan forrása volt. Számos írásában, interjújában mondta el, miként babonázta meg gyermekkorától kezdve a mozgókép mámora, a jobbára szegényes vetítőhelyek atmoszférája, a közönség viselkedése. Az íróval foglalkozó jelentősebb tanulmányok sosem hagyják említés nélkül ezt a mindhalálig tartó művészi, intellektuális, szinte érzéki vonzalmat.Mándy monográfusa, Erdődy Edit „Az epikus nosztalgia": a film hőskölteménye címmel külön fejezetet szentelt a kérdéskörnek. A Mándy Iván művei sorozat jelen második kötete az írónak a film, a filmművészet ihlette két nagyobb kompozícióját nyújtja át.Régi idők mozija című könyv 1967-ben, Zsámboky mozija című kötet 1975-ben jelent meg, a jelenlegi a 3. kiadás.

Vidám kópékról, a sherwoodi erdő sok kalandot megért bujdosóiról szól ez a könyv. A történelmi regényekben, filmekben és színdarabokban már oly sokszor megrajzolt Robin Hood új arccal lép itt elénk. „Robin pajtás” ő ismét, akárcsak az eredeti, középkori angol balladákban. Tréfára mindig kész, szabadságszerető, bátor fiatal legény, aki társaival együtt az erdőt lakván igazságosztó zsiványként a szegény nép legfőbb védője és a nagyurak rettegett üldözője lesz. Mi tagadás, Richárd király keresztes hadjáratát, János herceg trónbitorlási kísérletét ma már a történelem is alig tartja számon, ám a normann elnyomók ellen lázadó Robin Hood alakját mindmáig frissen megőrizte a nép képzelete.