"A bokrok sötét, magas fala mögött, amikor már senkit nem láttak, Szlávka egy rövid, gyors csapással, aminek valaha nagy mestere volt, földre döntötte Vitalijt. »Ha ezt reggel tudtam volna másik ruhát veszek« – gondolta bosszúsan Loszev, miközben végighemperedett a füvön. Az ütés természetesen csak félerősségű volt, különben Vitalij nem gondolhatott volna a ruhájára. Szlávka közben egy villámgyors ugrással ellenfele hátán termett, s a karját megszokott mozdulattal hátracsavarva ezt ordította: – Visszaadod, te piszok? Vagy…
A bokrok közül ekkot két árnyék lódult feléjük.
– Hé, állj csak meg! – ragadta meg Szlávka karját az egyik odafutó fickó.
– Először hadd mondja meg, hogy kicsoda…
– Hát te ki vagy? – kérdezte kötekedően Szlávka.
– Mi közöd hozzá – csattant fel a fickó –, ráfizethetsz, ha kíváncsiskodsz.
– No, mi lesz? – fordult Loszevhez.
– Figyelj csak, haver – mondta Szlávka gúnyosan –, most hárman vagyunk egy ellen, de lehetne kettő kettővel szemben, érted ezt a kis számtani műveletet?
S abban a pillanatban az oldalára hengeredett, és egy ügyes mozdulattal fölrúgta a háta mögött álló fickót. Az felüvöltött fájdalmában, hátraugrott, és megbotolva a bokrok közé zuhant.
– A kés nem játék, kisfiam – mondta Szlávka szemrehányóan."