Léteztek boszorkányok vagy csak kitalált, az inkvizíció, a vádlók fantáziaszüleményei? Megtudhatjuk Norman Cohn krimiszerűen érdekfeszítő oknyomozásából. „Nyomozása” során egy olyan történet bontakozik ki az ókortól a XVI-XVII. századig, amelyben a vádlók és a vádlottak mindig változnak, a vádak maguk viszont kísértetiesen hasonlítanak. A kisgyermekek megölésével, vérük megivásával, emberevéssel, szexuális orgiákkal, titkos, sötét hatalmakkal kötött szövetséggel éppúgy vádolták az őskeresztényeket, mint később a keresztények az az eretnekeket, a „boszorkányokat” vagy a zsidókat.
A szerző tehát a toposz első antik előfordulásainál, a bacchanáliák leírásánál kezdi a történetet, majd a középkorban, különböző eretnekcsoportok „demonizációjával” folytatja. A XIV. század elejére a sztereotip vádak már rendkívüli módon megerősödtek és elevenen éltek a keresztények „köztudatában”. Az őskeresztények, a középkori eretnekek, majd a templomosok elleni vádak és üldöztetések részletes ismertetése után tér rá Cohn a XIV. század végétől kezdve egy új központi ellenség, a boszorkányok „diabolizációjának” ismertetésére. Vérbeli történészként a boszorkányüldözések valódi okát keresi, s ezt az okot egyebek között a XVI.-XVII. századi falusi élet növekvő feszültségeiben és a sztereotípiák makacs természetében találja meg. Norman Cohn könyvének tudományos értéke, hogy racionálisan és rendkívül szellemes formában bizonyítja be a vádak hamis mivoltát, évszázadok óta hitelesnek tekintett történelmi „forrásokról” mutatja ki, hogy hamisítványok.
A boszorkányok története mögött persze kibontakozik a bűnbakteremtés mechanizmusa, az a jelenség, amelynek értelmében a világot meg kell tisztítani bizonyos fajta emberektől, akiket a rontás, a gonoszság megtestesítőinek vélnek. A könyv ugyan a régmúltról és egy rendkívül népszerű, érthető módon nagy érdeklődésre számottartó témáról szól, bizonyos vonatkozásokban azonban a XX. századi történelmet illetőleg is gondolatébresztő.
A mágia örök törvénye, hogy az árát vérben kell leróni: annál forróbban és drágábban, minél hatalmasabb. Még az istenek sem mentesek ez alól, hisz ők is így születtek, vérben és varázslatban. A mágia előtt nincs lehetetlen – amíg arányosan megfizetnek érte…
Mekkora áldozatot ér meg egy zsarnok bukása? Egy száműzött bosszúja? Egy ország megszabadítása? És mennyi vért kell kiontani hozzá, hogy valaki dacolni tudjon az istenekkel?
Ennek a történetnek három hőse van; felváltva törnek egymás romlására. Mindháromnak felelnie kell ezekre a kérdésekre; és mindhárman más választ adnak. Bölcsen teszik-e vagy sem, de nem mindenki hajlandó megfizetni közülük a kegyelem árát…
Orson Scott Card 1983-ban élénk felbolydulást keltett ezzel a regényével: ez volt az első kirándulása a fantasy területére, és rögtön halomra döntötte vele a hagyományokat.
Az igazság kegyetlen – de kegyelemmel enyhíteni még kegyetlenebb.
Abban a pillanatban, amikor a gyermek Iván egy tisztásra bukkan a Kárpátok sűrű erdeiben, sorsa örökre megpecsételődik. Falevelek ölelte emelvény tetején, látszólag holtan fekszik a csodaszép Katyerina királylány, az alatta rejlő mélységben viszont gonosz jelenlét örvénylik, és ettől a tíz éves Iván hanyatt-homlok rohan vissza Marek kuzin tanyájának menedékébe.
Évekkel később Iván már Amerikában él, ott tanul és van egy jegyese. Mégsem képes kiverni fejéből azt a réges-régi napot, ott az erdőben, sem meggyőzni magát, hogy csak egy rémült kisfiú képzelgése volt az egész. A késztetésnek engedve, visszatér a szülőföldjére, ahol a tisztás ugyanolyan, ahogy emlékeiben élt.
Ám ezúttal nem fut el. Ezúttal csókjával felébreszti a szépséget… és ezzel átlép egy ezer esztendeje letűnt világba.
Az egymással ütköző világok és kultúrák színes faliszőttese, a Bűvölet nagyhatású, eredeti történet az évszázadokon átívelő szerelemről és végzetről… és egy sötét erőről, amely korokon át lohol a nyomukban.
„Card az emberi természet nagy ismerője… Szépen mondja el az igazságot – ami végső soron a nagyság egyetlen ismérve.” – Gene Wolfe