HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

Fl­orie di­de­reg­ve jött ki, a plasz­tik tás­kát úgy szo­rí­tot­ta a mel­lé­hez, mint va­la­mi kí­vül vi­selt szí­vet, ame­lyik nem akar nyu­god­ni. A kö­nyö­ké­nél fog­va tá­mo­gat­tam. A já­ró­be­te­gek ka­pu­já­nál el­hú­zó­dott mel­lő­lem, és se­gít­sé­gem nél­kül si­e­tett ki a ko­csi­hoz. Im­bo­lyog­va lé­pett ma­gas sar­kú ci­pő­jé­ben a ka­vi­cson, a nap­fény el­va­kí­tot­ta.

Mi­kor be­ül­tem a kor­mány­hoz, úgy hú­zó­dott el mel­lő­lem, mint­ha az én ar­co­mat éget­ték vol­na szén­né. Két sze­me fe­ke­te üveg­go­lyó­vá der­medt.

Ki­vet­tem a táv­irat bo­rí­ték­ját a zse­bem­ből. Mr. Ju­li­an Des­mond­nak szólt, a Great West Szál­ló cí­mén, a ka­li­for­ni­ai Bel­la City­ben. Amíg Heiss élt, bűn­cse­lek­mény lett vol­na ki­nyit­nom. Ami­óta meg­halt, bűn­cse­lek­mény bi­zo­nyí­té­ka volt a zse­bem­ben.

Le­vél­táv­irat volt ben­ne, va­la­mi „Van” ne­ve­ze­tű adta fel Det­ro­it­ból:

EL­SOE AAT­NE­E­ZET DU­RA­NO­EK­ROOL BOE-VEB­BET LE­EGIN KU­EL­DO­EK STOP LE­TAR­TO­OZ­TAT­VA FEGY­VE­RES TAA­MA­DAA­SE­ERT 1925­BEN HU­USZ EEVES KO­RAA­BAN HA­TOT LE­TO­EL­TO­E­TT LE­TAR­TO­OZ­TAT­VA 1927­BEN GYER­MEK­RAB­LAA­SE­ERT VAAD EL­EJT­VE BI­BOR BAN­DA TAG­JA VAGY VEED­EN­CE LE­TAR­TO­OZ­TAT­VA 1930­BAN GYIL­KOS­SA­AG GYA­NU­JA­AVAL EL­JA­A­RA­AS BI­ZONY­I­TE­EK HI­JA­AN MEG­SZU­EN­TET­VE 1932­BEN UJ­BOOL GYIL­KOS­SA­AG BOM­BA­BIZ­TOS ALI­BI­VEL FEL­MENT­VE STOP BI­BOR BAN­DA ROB­BAN­TA­A­SA UTA­AN CHI­CA­GOO­BAN SZTRA­AJK TOE­RO­EK GO­RE­E­JA HAA­ROM­NE­EGY EEVIG MAJD MAFF­NAK TISZ­TA FE­DOE RU­HA­AT AAR­LA­AN-COT SZER­VEZ IF­JU­SA­AG EL­LE­NI BU­EN­TET­TE­ERT LE­TAR­TO­OZ­TAT­VA 1942­BEN IS­ME­RET­LEN TAR­TAL­MU RAB­KO­OR­HA­AZI ZAA­ROO­JE­LEN­TE­ES­SEL SZA­BAD­LA­AB­RA KE­RU­EL 1942 GYAAM­JA UNA HUGA GYORS­IROO EES KO­ENY­VELOE STOP LU­TRI­LA­ANC KASSZA­A­SA 1943­BAN ROU­GE & WIL­LOW CEEG AAT­VE­E­TE­LE­EBE BE­LE­BUK­NAK 1944­BEN LEO & UNA DET­RO­IT­BOOL MAA­IG MUE­KO­E­DOE LU­TRI­LA­AN­COT SZER­VEZ HETI HAA­ROM RON­GYOT BE­HOZ NET­TO STOP LEO & UNA MI­CHI­GAN­BEN NEM FOR­DUL ELOE JA­NUA­AR OOTA YPSI­LAN­TI HAAZ BE­ZA­ART BAN­KO­KAT WIL­LI­AM GA­RI­BAL­DI ALI­AS GAR­BOLD BI­BOR OE­REG­FIU KE­ZE­LI STOP ELI­ZA­BETH BEN­NING­RO­EL PRI­USZ NINCS LEO EL­UTA­ZA­A­SA ELO­E­TT BESS WI­O­NOWS­KI­VAL BELT STOP KE­ER­DE­ES NE­EZ­ZEK ME­ELYEBB­RE STOP

– Va­la­hol le kéne dől­nöm – re­beg­te Fl­orie. – Nem mond­ta ne­kem, hogy meg­halt. Azt se, hogy for­rasz­tó­lám­pás mun­ka. Nem kis­lány­nak va­lók az ilyen iz­gal­mak.

El­tet­tem a táv­ira­tot. – Bo­csá­nat, nem tud­hat­tam, hogy ő az, amíg az azo­nos­sá­gát meg nem ál­la­pí­tot­ta. Egyéb­ként maga hon­nan tud­ja olyan biz­to­san?

– Ré­geb­ben fog­or­vos­nál dol­goz­tam. Az­óta né­zem min­den­ki­nek a fo­gát. Ju­li­an­nák rosszak vol­tak a fo­gai. A szu­vas fo­ga­i­ról meg le­he­tett is­mer­ni őtet. – Kesz­tyű­jé­vel ta­kar­ta el a fe­ke­te üveg­go­lyó sze­mét. Nem vin­ne va­la­ho­va, ahol le­dől­he­tek?

– Előbb a rend­őr­ség­re me­gyünk.

Bra­ke az író­asz­tal­nál ült, ke­zé­ben ki­rá­gott szend­vics. A fa­lat üte­me­sen járt po­fa­zacs­kó­já­ban. Mö­gü­le szólt ki:

– Az asszony egy dan­dár­nak be­cso­ma­golt, mire le­fúj­tam a ki­rán­du­lást. Az­tán már mond­tam neki, hogy hoz­za be, leg­alább fél­re­te­szem az ebéd­pénzt. Sok ki­csi sok­ra megy.

– Hát a ren­ge­teg túl­óra­pénzt hova te­szi?

– Fél­re­ra­kom jach­tra. – Bra­ke is tud­ta, hogy tu­dom: rend­őr­nek se­hol a vi­lá­gon nem jár túl­óra.

– Miss Gu­ti­er­rez ép­pen most ál­la­pí­tot­ta meg a sza­lon­na­sü­tés ál­do­za­tá­nak ki­lé­tét. – Fl­orie-hez for­dul­tam. – Be­mu­ta­tom Bra­ke had­na­gyot.

Fl­orie fé­lén­ken elő­lé­pett a há­tam mö­gül. – Ör­ven­dek. Mr. Ar­cher meg­fű­zött, hogy tel­je­sít­sem a pol­gá­ri kö­te­les­sé­ge­met.

– Na­gyon he­lye­sen tet­te. – Bra­ke az utol­só fa­lat szend­vi­cset töm­te a szá­já­ba. Lesz, ami lesz, gon­dol­hat­ta, ezt ő meg­eszi. – Is­mer­te Sing­le­tont a kis­asszony?

– Nem. Az ál­do­zat nem Sing­le­ton.

– A frászt nem. A jo­go­sít­vány Sing­le­ton ne­vé­re szólt, a mo­tor­szám is meg­egye­zik. – Sár­ga tá­vi­rat­ra bö­kött az EL­IN­TÉ­ZEN­DŐ IRA­TOK ko­sa­rá­nak te­te­jén.

– A ko­csi Sing­le­to­né, a hul­la nem. Max­fi­eld Heiss Los An­ge­les-i nyo­mo­zóé. Fl­orie jól is­mer­te.

– Annyi­ra jól azért nem. Pró­bált fű­te­ni, hogy me­sél­jek neki a fő­nö­kö­mék­ről.

– Ke­rül­jön bel­jebb, Miss Gu­ti­er­rez, és csuk­ja be az aj­tót. El­mon­da­ná, kik a fő­nö­ké­ék?

– Ben­ning dok­tor meg a fe­le­sé­ge – vá­la­szol­tam he­lyet­te.

– Be­szél­jen csak a kis­asszony. Hát ez a ha­lott mit akart meg­tud­ni a fő­nö­ké­ék fe­lől, Miss Gu­ti­er­rez?

– Hogy mi­kor jött vissza Mrs. Ben­ning, és hogy a ha­ját meg­fes­tet­te-e, meg ilyes­mi­ket.

– Gyil­kos­ság fe­lől nem tu­da­ko­zó­dott?

– Nem, ké­rem. Ju­li­án egy szót se szólt gyil­kos­ság­ról.

– Mi­lyen Ju­li­án?

– Heiss ál­ne­vet hasz­nált – szól­tam köz­be. – A leg­he­lye­sebb az len­ne, ha be­néz­nénk Ben­nin­gék­hez.

Az aj­tó­nak in­dul­tam. Mel­let­te a fa­lon pa­ra­fa­táb­lán rajz­szög­gel föl­erő­sí­tett ron­gyos szé­lű kö­rö­zé­si hir­de­té­se­ket lát­tam. El­gon­dol­tam, hogy fes­te­ne Mrs. Ben­ning neve ezen a táb­lán.

– Akár meg is es­kü­szik a sze­mély­azo­nos­sá­gá­ra, Miss Gu­ti­er­rez?

– Hát ha mu­száj.

– Hogy­hogy „hát ha mu­száj”?

– Aki­nek meg­volt a gye­rek­szo­bá­ja, az nem es­kü­dö­zik.

Bra­ke fel­hor­kant, az­tán ke­rült-for­dult, és ősz hajú, grá­nit­te­kin­te­tű, egyen­ru­hás rend­őr­nő­vel tért vissza.

– Mrs. Simp­son majd el­szó­ra­koz­tat­ja, Miss Gu­ti­er­rez, amíg én vissza­jö­vök. Ne te­kint­se őri­zet­nek.

Fel­ka­pasz­kod­tunk Bra­ke-kel a par­ko­ló­hoz.

– Me­he­tünk az én ko­csim­mal – aján­lot­tam. – Sze­ret­ném, ha ezt el­ol­vas­ná. – Oda­ad­tam neki a det­ro­i­ti le­vél­táv­ira­tot.

– Re­mé­lem, ez töb­bet mond, mint a kis töl­tött ga­lamb. Mert ez nyo­mott.

– Sze­me van, és az em­lé­ke­ző­ké­je is mű­kö­dik.

Mo­rog­va szállt be a ko­csi­ba. – Mi­ért, mit lá­tott?

– Vért. Meg­szá­radt vért Ben­ning ren­de­lő­jé­nek kö­vén. Ő ta­ka­rí­tot­ta fel.

– Mi­kor? Teg­nap?

– Két hete. Arra a hét­vé­gé­re kö­vet­ke­ző hét­főn, hogy Sing­le­tont meg­lőt­ték.

– Olyan biz­tos, hogy meg­lőt­ték?

– Ol­vas­sa csak. Kí­ván­csi va­gyok, mit ol­vas ki be­lő­le. – In­dí­tot­tam, és rá­tér­tem a vá­rost át­sze­lő útra, Ben­nin­gék felé.

Bra­ke fel­né­zett a tá­vi­rat­ból. – Ne­kem nem mond so­kat. Va­la­mi maf­fi­ás­nak a na­ci­o­ná­lé­ja. Ki ez a Du­ra­no?

– Mi­chi­ga­ni lut­ri-ban­da tag­ja. Je­len­leg Ka­li­for­ni­á­ban él. Húga, Una fo­ga­dott fel Lucy szem­mel tar­tá­sá­ra.

– Mi­ért?

– A báty­ja lőt­te meg Sing­le­tont, azt hi­szem. Lucy ta­nú­ja volt az eset­nek, és Una Du­ra­no el akar­ta hall­gat­tat­ni.

– Hol ez a Du­ra­no?

– Nem tud­ha­tom. – A já­ték­pisz­to­lyos, bom­lott alak tisz­tán állt a sze­mem előtt.

– Fur­csa, hogy ép­pen most avat be.

– Nem mond­hat­tam el, amit nem tud­tam – fe­lel­tem ál­no­kul. – A táv­irat­hoz most ju­tot­tam, ab­ban a szál­lo­dá­ban, ahol Heiss la­kott.

– Nagy tör­té­ne­tet ke­re­kít egy tá­vi­rat­ból. Pe­dig nem is bi­zo­nyí­ték ad­dig, amíg a fel­adó gra­ban­ca a ke­zé­ben nincs. Ki ez a Van?

– Mint­ha va­la­mi det­ro­i­ti ügy­nök­ség szag­lá­sza len­ne.

– Ügy­nök­ség­gel dol­goz­tat­ni pénz­be ke­rül. Ez a Heiss olyan nagy­ban vit­te a rongy­sze­dést?

– Nem. De re­mélt. Nagy pénzt lá­tott eb­ben az ügy­ben. A Sing­le­ton-féle díj csak a kez­det lett vol­na.

– Hogy ke­rül­he­tett hoz­zá Sing­le­ton ko­csi­ja?

– Fl­orie-nak azt mond­ta, hogy ta­lál­ta. Bi­zo­nyí­ték­nak jó lett vol­na a díj fel­vé­te­lé­hez. De a pénz csak az­tán kez­dett vol­na dől­ni.

– Zsa­ro­lás­ból? Du­ra­no­ék­tól?

– Szó­val úgy lát­ja, hogy a maf­fia for­rasz­tot­ta meg.

– Le­het­sé­ges.

Ben­ning ut­cá­já­ban jár­tunk. A háza mel­lett, a bor­bély­mű­hely­nél ál­lí­tot­tam le a ko­csit. Bra­ke-nek mint­ha sem­mi ked­ve nem lett vol­na ki­száll­ni. – Amit ne­kem el­mond, eb­ben a sok min­den­ben le­het va­la­mi igaz is?

– Biz­to­san sem­mit nem tu­dok. Ép­pen ez jel­lem­zi az ügyet. Ke­vés a kéz­zel­fog­ha­tó bi­zo­nyí­ték, és még ke­ve­sebb a meg­bíz­ha­tó tanú. Egy nya­va­lyás rész­let nem ál­lít­ha­tó olyan biz­to­san, hogy a ka­la­pom rá mer­ném akasz­ta­ni. De a Ges­talt előt­tem le­beg.

– A mi­cso­da?

– Ne­vezzük káp­rá­zat­nak. De én együtt lá­tom a min­den­fé­le el­szórt apró je­let. A sze­rep­lő is ren­ge­teg, olyan egy­sze­rű nem le­het az ügy. Már két em­ber cse­lek­mé­nye sem egy­sze­rű.

– Hagy­juk a böl­csel­me­ket. A csu­pasz té­nye­ket nézzük. Ha ezek szer­ve­zett gyil­kos­sá­gok, mit ke­re­sünk itt ak­kor? Mrs. Ben­ning se­hogy se fér bele.

– Mrs. Ben­ning kö­zé­pen áll a cso­port­kép­ben – vá­la­szol­tam. – Há­rom fér­fit moz­ga­tott: Du­ra­not, Sing­le­tont, Ben­nin­get. Du­ra­no a tud­tá­val lőt­te meg Sing­le­tont. Vi­selt dol­gai nem bír­ták vol­na a rend­őri vizs­gá­la­tot, ezért ki­vált a ban­dá­ból, és vissza­tért Ben­ning­hez se­gít­sé­gért.

– Hát Sing­le­tont hova tet­te?

– Akár meg is kér­dez­het­jük.