A TABLETTA-MENET
A haditengerészet 1944. november 17-étől 20-áig „titkos parancsnoki ügy” keretében kibérelte magának a cipőkommandót. Az első nap este, pontosan fél kilenckor a foglyok Richert tengerészorvostól megkapták az első – rendkívül nagy – drogadagjukat: 50–100 mg tiszta kokaint tabletta, 20 mg-ot rágógumi formájában vagy 20 mg Pervitint szintén rágógumi formájában (ez utóbbi egy szokásos Temmler-tabletta hétszeresének felelt meg). Harminc perccel később, mikor a hatás beállt, elindult a menet – szó szerint az éjszaka mélyére.
Titkosított jelentés a felhasznált anyagokról
A legtöbben hajnali négy és öt óra között, a kegyetlen próbatételtől „véresre sebzett lábbal”{444} feladták a küzdelmet. Odd Nansen egykori rab, az UNICEF egyik későbbi társalapítója így emlékezik vissza a kísérletekre: „Egy különös alakulat rója a végtelen köröket a gyülekezőtér körül, ahogy a ’cipőkommandó’ szokta. Mindenki súlyos terhet cipel a hátán, és közben énekel, fütyörészik. Ez a ’tablettakommandó’. Egy újonnan kifejlesztett energiatabletta tesztelésére felhasznált kísérleti nyulak. Azt próbálják ki rajtuk, meddig bírják a menetelést a tabletta bevétele után. Az első huszonnégy óra elteltével az emberek zöme feladta és összeesett, pedig azt hallottuk, hogy ezzel a szerrel hihetetlen teljesítményt lehet elérni a szokásos mellékhatások nélkül. Igen, a németeknek mostantól ilyen tablettákra lesz szükségük.”{445}
Richert jelentésében nincs szó arról, hogy milyen kínokat éltek át a menetelő foglyok. A húszéves Günther Lehmann, a „3. számú kísérleti személy” 75 mg kokainnal – egyedüliként – még másnap délelőtt is rótta a köröket. Fél tizenegyig összesen 96 kilométert tett meg, „anélkül hogy elfáradt volna”, amint a cinikus kísérleti jegyzőkönyv állítja.{446} 13 órakor beküldték a barakkba a többiekhez. Este nyolcig még ott tartották a még mindig izgalmi állapotban lévő többi foglyot is. Aludni senki nem volt képes. 20 órakor még egyszer kapott mindenki ugyanabból a drogból. Ezen az éjszakán sem aludt közülük senki. „A kísérletben résztvevők számára (…) szabadfoglalkozást engedélyeztünk.” A kokainnal és a kristálymettel teljesen túlpörgetve, a koncentrációs táborban.
Másnap 20 órakor „ismét gyógyszerosztás. A csoport most a barakkjában marad”. A kísérletben részt vevő férfiak kártyáztak, olvastak, beszélgettek. Volt, aki ledőlt, elbóbiskolt, de hamarosan újra fel is ébredt. Másnap Richert gondosan feljegyzi a látottakat: „Az 1., a 10. és a 11. számú kísérleti személy álomittasnak látszik, a 9. számú kísérleti személy pedig átvirrasztotta az éjszakát. A többieken semmilyen különös hatás nem figyelhető meg. Tovább folytathatják a szabadfoglalkozást. 19 óra 30 perckor ismét megkapják a gyógyszerüket.” A negyedik napon 16 órakor befejeződik a kísérlet, és az egyáltalán nem önkéntes kísérleti alanyok visszatámolyognak a barakkjukba.
Időközben már egy második hátizsákos csoport, egy újabb tablettakommandó is elkezdte a menetelést. Lehmann teljesítményére hivatkozva előzetesen megfenyegették őket, hogy aki korábban abbahagyja, halállal lakol. Ennek hatására csaknem mindannyian legyalogolták az elvárt kilencven kilométert. A doktor elégedetten nyugtázta, hogy „a gyógyszer hatása alatt a hajlandóságnak és az akaratnak nincs jelentősége. (…) A kísérleti személyek nyilvánvalóan akaratuk és kedvük ellenére kényszerültek a jelentős teljesítmény elérésére.” A láger foglyai leromlott fizikai állapotuk és levert hangulatuk ellenére menetelő gépekké, „tökéletes katonákká” váltak. Ennek a kísérleti eredménynek nyilván Heye parancsnok is örült, hiszen nem várhatta, hogy katonái a kilátástalan harcban még a szükséges hittel és erővel is rendelkezzenek.
Végül is mekkora adag bizonyult szükségesnek a kívánt „állapot” eléréséhez? Erről így ír Richert: „Az a cél, hogy az emberek 4 napon és 4 éjszakán át alvás nélkül vagy csak kevés alvással éberek és harcképesek maradjanak, A és D szer alkalmazásával reálisnak tűnik, mindazonáltal B és C szer érdemli meg elsősorban a figyelmünket.” A B és a C a kokainsó, illetve a kokainbázis voltak, 20-20 mg rágógumi formájában fogyasztva. Richert tehát azt javasolta, hogy a fiatal tengerészek kokain-rágógumit rágva küzdjék át magukat a háború végső hullámain szűk kabinjukban 4 napon és 4 éjszakán át virrasztva.
Titkos parancsnoki ügy: a haditengerészet kábítószeres kísérleteket végeztet a sachsenhauseni koncentrációs táborban
Bármennyire is hiábavalóak és embertelenek voltak is ezek a kísérletek, úgy tűnik, a tengerészorvos örömét lelte bennük. További vizsgálatokat tervezett. Azt szerette volna kideríteni, „hogyan alakul a koncentrálóképesség gyógyszer hatása alatt ennyi átvirrasztott napon át”, azonban idő híján, illetve a szövetségesek egyre gyorsabb előrenyomulása miatt újabb kísérletekre már nem kerülhetett sor.
A haditengerészet egészségügyi szolgálatának tisztjeit a nürnbergi orvosi perek során nem helyezték vád alá. A háború után is kitartottak azon állításuk mellett, hogy soha semmi közük nem volt az SS-hez. Ez azonban ilyen sarkosan fogalmazva nem igaz. Az úgynevezett teljesítményfokozó szerekkel kapcsolatos kutatások, melyek egykor Ranke irányításával kezdődtek el a katonai akadémián, a kísérletre önkéntesen vállalkozó egészségügyi tisztjelöltek segítségével, a haditengerészet kezdeményezésére a koncentrációs táborokban élő embereken elvégzett brutális emberkísérletekké fajultak.