A CIPZÁR

Mialatt 1944 novemberében a Vörös Hadsereg Kelet-Poroszország újabb és újabb városait foglalta el, Hitler vénái annyira elhasználódtak, hogy már maga Morell sem nagyon tudta megszúrni. A túl gyakran megszúrt érfalak begyulladtak, hegesedtek és barnásan elszíneződtek. Morell kénytelen volt szünetet tartani: „Ma nem adtam be injekciót, hogy a friss sebhelyek jobban be tudjanak gyógyulni. A bal könyökhajlata jó állapotban van, a jobb oldalon a szúrások helyén kis piros pontok látszanak (genny nincs bennük). A Führer úgy véli, hogy korábban ilyen még nem fordult elő vele.”^{407}

Ezekben a hetekben már nagyon nehéz volt Hitlernek beadni az injekciót. Minden szúrás nyomán egy új seb keletkezett, mely egybenyílt az előzővel, és hosszúkás, egyre nagyobb kemény heg jött létre: a pályaudvari narkósokra jellemző „cipzár”, amikor a szúrásnyomok már összeérnek és egy ronda látványt nyújtó vonalat alkotnak. Lassan maga Hitler is ideges lett és aggódni kezdett a rengeteg injekció következményei miatt: „Az intravénás injekciók alkalmával a Führer azt gondolta, hogy nem dörzsölöm be elég hosszan szúrás előtt a helyet, és ezért lesznek a karján az utóbbi időben kis piros pörsenések.” Morellnek azonban más magyarázata volt erre: „A természetes fény és friss levegő nélküli bunkerben eltöltött hosszú idő miatt a vér oxigénben szegénnyé és vénássá válik, nehezen alvad, és a szúrás helye is piros marad.” Hitler azonban továbbra is bizalmatlan volt: „A Führer a piros pöttyöket baktériumokkal magyarázza, és úgy véli, hogy az injekciók során baktériumok jutnak be a szervezetébe.”^{408}

Morell kénytelen-kelletlen véget vetett egy időre az injekcióorgiának. Hitler azonban végül minden aggályát félretéve szabad utat engedett önpusztító hajlamainak. A számtalan szúrás okozta kellemetlenségek ellenére is ragaszkodott az injekciós kúrához, és az alábbi szavakkal közölte orvosával, hogy nem kezelésre, hanem azonnali injekcióra van szüksége: „Reggel 6 óra. Azonnal mennem kell a páciensemhez. (…) Húsz percen belül megérkezem. A Führer egész éjjel dolgozott, egy nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, ami miatt nagyon felizgatta magát. Az izgalmi állapota egyre csak fokozódott, míg végül – ami rá hasonló helyzetekben igen jellemző – egy görcsöt eredményezett. Nem akarta, hogy megvizsgáljam, mert az csak növeli a fájdalmat. Gyorsan előkészítettem egy Eupaverin-Eukodal injekciót és beadtam intravénásan, ami a sok seb és heg miatt az utóbbi időben már igen nehezen ment, és megint csak megállapítottam, hogy egy ideig kímélnünk kellene a vénákat. Minthogy az injekció beadása a sebek miatt némileg hosszabbra nyúlt, a hatás már menet közben jelentkezett, és a fájdalmak megszűntek. A Führer ennek nagyon örült és hálásan megszorította a kezem.”^{409}

Húsz perc a telefonhívás és az adag beadása között: ilyen hatékony dílerről a legtöbb kábítószerfüggő csak álmodik. Hitler sokra is becsülte személyi orvosa megbízhatóságát, és 1944. október 31-én például megállapította, hogy „a tegnap reggeli gyors beavatkozás azonnali eredményre vezetett”. Morell igyekezett megnyugtatni: „Ha megint ugyanez a helyzet áll elő, csak telefonáljon nyugodtan, akár az éjszaka közepén is. (…) Azzal teszi nekem a legnagyobb szolgálatot, ha segíthetek Önnek.”^{410}

A páciens az év vége felé a főhadiszálláson gyakran vette igénybe a 24 órás szobaszolgálatot, ha kemény drogra volt szüksége, és Morellt éjfélkor is gátlástalanul kiverte az ágyából, csip-csup fájdalmakra vagy idegi megterhelésre hivatkozva. Miközben a küldönc visszavitte az orvos táskáját barakkjába, ő páciense mellett maradt, amíg a hatás jelentkezett. 1944. november 8-án a löket nem volt elég intenzív, ezért Morell nagylelkűen rásegített: „A Führer erős puffadásra panaszkodik. Ahogy mondja, most kell meghoznia élete legfontosabb döntéseit, és ettől egyre rosszabb idegállapotba kerül. Az Eukodal-Eupaverin eleinte csak részben oldja a spazmust és a fájdalmakat. Kéri, hogy adjak be még egy fél adagot, ezért visszahozatom a táskám, és látom, hogy csak 0,01 Eukodalt adtam be a szokásos 0,02 helyett. Újabb 0,01 Eukodalt követően azonnal elmúlik a fájdalom és a görcs. A Führer köszönetet mond az azonnali segítségét és teljesen jó kedélyállapotba kerül.”^{411}

Egy narkós rögtön észreveszi, ha nem a teljes adagot kapja. Az igazi narkóst már semmi más nem érdekli, csak a következő dózis, ami teljesen feldobja. Emellett a létezés minden más vonatkozása háttérbe szorul, teljesen mindegy már számára például, hogy éjszaka van-e vagy nappal. A merénylet utáni hónapokban Hitler drogfogyasztása rekordokat döntött, biokémiai egyensúlya teljesen kibillent – és már az egészsége is ráment. Stauffenberg megölni ugyan nem tudta, de áttételesen végleg kábítószerfüggővé tette. Hitler fokozatosan leépült Arca okkersárgává vált, szemhéjai megereszkedtek, végtagjai remegése tovább fokozódott, koncentrálóképessége pedig jelentősen romlott. Másodsebésze, Hasselbach, aki Morell kezeléseit megvetően csak „kuruzslásnak” nevezte,^{412}  Hitler egészségi állapotának romlását a háború után, a szövetségesek által való kihallgatása során így foglalta össze: 1940-ig Hitler jóval fiatalabbnak nézett ki a koránál, utána azonban gyorsan öregedésnek indult. 1943-ig külső megjelenése még megfelelt életkorának, később azonban szervezetének leépülése egyre nyilvánvalóbbá vált.

Tény, hogy az Eukodal, melyet Morell először 1943-ban vetett be, de 1944 szeptembere és decembere között olyan sokszor adott be, hogy a kábítószer-függőség kialakulása reálisnak tűnik, igen kellemetlen mellékhatásokkal jár. A túladagolás gyakori tünete az alvászavar, a tremor és a székrekedés. Hitlernél ezek mind jelentkeztek is. Mihelyt az eufória elmúlt, az emésztőrendszerben „görcsös obstipációk” alakultak ki, Hitlernek „nem volt széklete és szelek bántották”.^{413}  Éjszaka álmatlan forgolódott az ágyában: „Nem tudok aludni, (…) a sötétben állandóan vezérkari térképeket látok magam előtt, az agyam szüntelenül zakatol, és órákba telik, mire lenyugszom.”^{414}  Azt állította ugyan, azon nyugtalankodik, hogy brit bombázók szelik át a birodalom légterét, valójában azonban a drogok fosztották meg az alvástól. A feltétlenül szükséges alvásmennyiség biztosítása érdekében Morell kénytelen volt Luminalt vagy Quadro-Noxot, barbituráttartalmú nyugtató- és altatószereket adni neki. Az ördögi körből már nem lehetett kilépni.

A nagy mennyiségben kapott Eukodal miatt Hitler emésztőrendszere már alig működött, és bélpanaszaival ugyanott tartott, mint 1936-ban, mielőtt Morell először adott be neki Mutaflort. A páciens krónikus székrekedésben szenvedett, a kamillabeöntések miatt „beült a vécére. Kint kellett maradnom (még be is zárta az ajtót)”, de ez sem használt: „A folyadék nem maradt bent, hanem (sajnos) rögtön kifolyt belőle. (…) A Führernek meg kell próbálnia (altató nélkül!) aludni.”^{415}  Legalapvetőbb testi funkciói működtetéséhez fárasztó erőfeszítésre volt szükség. Ezeket Morell olyan lelkiismeretesen jegyezte fel, mintha a fronton zajló eseményekről volna szó, mintha a Wehrmacht főparancsnokságának katonai jegyzőkönyveit olvasnánk: „16 és 18 óra között széklet négy alkalommal, melyek közül kettő kisebb, kettő pedig nagyobb volt. A másodiknál a szorulás megszűnése után híg folyadék ürült robbanásszerűen. A harmadik és a negyedik széklete nagyon büdös volt, a negyedik pedig még inkább (nyilván azért, mert korábbról darabos ürülék maradt vissza, mely feloldódott, majd gáz és toxikus anyagok képződéséhez vezetett). Ezt követően a Führer nagyon megkönnyebbült és arca kisimult. Azonnal hívatott, hogy közölje velem az örömteli hírt.”