AZ X ÉS A TOTÁLIS TALAJVESZTÉS
„A Führer egészségi állapota első ránézésre némileg csalóka. Az ember benyomása az, hogy a lehető legjobb állapotban van. Valójában azonban nem ez a helyzet.”{302}, {303}, {304}
Joseph Goebbels
A 6. hadsereg megmaradt részének sztálingrádi fegyverletétele után, 1943. február elején a Wehrmacht elvesztette nimbuszát – és vele együtt Hitler is. A Volga mentén elszenvedett katasztrofális katonai vereségre, de Rommel afrikai kudarcára, valamint a Ruhr-vidéki városoknak a szövetségesek általi, március óta zajló bombázására vagy éppen tengerelattjáróinak az Atlanti-óceánon májusban kedvezőtlen fordulatot vett csatájára a Führer a megszokott módon reagált: teljesen magába zárkózott abban a megingathatatlan meggyőződésben, hogy a korábbiakhoz hasonlóan most is minden döntése helyes volt. Rendíthetetlenül bízott a „végső győzelemben”, és továbbra sem volt hajlandó a döntéseit józanul és tényszerűen mérlegelni. Ahelyett hogy tudomásul vette volna a megváltozott körülményeket és új stratégiát – például a békekötéshez vezető megoldást – keresett volna, egyre inkább megmerevedett a rendszer – nem kis részben azért, mert maga A páciens is egyre merevebbé vált.
Hitler magára maradt. Főhadiszállását 1943-ban az előrenyomuló szovjet csapatok miatt már csak néhány napra kereste föl; inkább elbújt a régi Farkasodúba, mint egy sebesült állat. Az ottani közös étkezések és éjszakai teázások a résztvevők számára egyre elviselhetetlenebbé váltak. Hitler órákon át tartó, idegőrlő – már-már agymenésnek nevezhető – monológjai a kora hajnali órákig tartottak, anélkül hogy személyesen valakinek szóltak volna. Szemét közben a távolba meresztette, mintha hívei óriási láthatatlan tömegének beszélne lágy bariton hangon. Nem fáradt bele, a végsőkig kérődzött kedvenc témáin: a dohányzás ártalmairól, a szervezetbe jutó méreganyagokról és saját vegetáriánus étrendjéről prédikált, melyet személyi orvosa – aki ezért 1943. január 30-án 100 ezer birodalmi márka dotációt kapott – szigorúan tudományos alapra helyezett (vitaminok és egyéb étrendkiegészítők hozzáadásával). Idegei megnyugtatása végett A páciens olykor még a saját szabályait is felrúgta: felhörpintett egy-egy sört vagy ivott egy kis sligovicát, melyet előzőleg parancsára vegyelemzésnek vetett alá a tábori laboratórium, hogy nem tartalmaz-e véletlenül valamennyi metilalkoholt is.{305}
Ebben az évben, mikor a katonai helyzet véglegesen rosszra fordult, a gyorsan öregedő Hitlerben egy olyan fiziológiai folyamat zajlott le, mely szűkebb körében senki előtt nem maradt rejtve. Mindegyikük számára világossá vált, hogy a varázslat nem működik többé: „Hitler úgy indult el felém, mint aki súlyos terhet cipel, meggörnyedve, lassú, fáradt léptekkel” – adott hangot megdöbbenésének egy vezérezredes, miután a legfőbb főparancsnokkal találkozott. „Mintha egy belső hang szólt volna hozzám: ’De hiszen ez egy öregember! Már nem bírja azt a terhet, amit a vállára vett.’ Hitler már nem volt a régi, magába roskadt és kialudt a tekintete. Nem volt kétséges, hogy egy beteg ember nézett rám.”{306}
Morell is tudott páciense szervezetének leépüléséről, és látta azt is, hogy ez mennyire lehangolóan hat másokra. Azon töprengett, mivel „turbózhatná föl”, hogy tehetné újra a régi, mindenki által csodált, energikus Führerré. A hormon- és vitaminkoktélok ebben az esetben már nyilvánvalóan nem voltak elegendőek.
1943. július 18-a különleges nap volt, mert a katonai helyzet példátlanul feszültté vált. A Vörös Hadsereg Kurszknál megnyerte a világtörténelem legnagyobb harckocsi-ütközetét, és ezzel megsemmisült a németeknek a katonai fordulatba vetett összes reménye. Ugyanekkor a szövetségesek partra szálltak Szicíliában, és várható volt, hogy Olaszország a közeljövőben kilép a német szövetségi rendszerből. Hitler utolsó illúziói is szétfoszlottak, és „az olasz hadsereg küszöbön álló árulása miatt (…) egész éjszaka le sem hunyta a szemét – jegyezte föl Morell. – A teste megfeszült és felpuffadt a gázoktól. Nagyon sápadt volt és rendkívül ideges a Ducéval folytatandó másnapi megbeszélés miatt.”{307}
Az éjszaka közepén Linge, Hitler szolgája álmából ébresztette fel Morellt: a Führer összegörnyedt a fájdalomtól; nem úgy néz ki, hogy hamarosan jobban lenne. A vacsorára kapott könnyű fehér krémsajt, valamint a spenóttal és borsóval töltött rolád megviselte a gyomrát. Az orvos sietve felöltözött, nehéz lépteivel átment Hitlerhez, és beadott neki egy injekciót. A szokásos kezelés azonban hatástalan maradt. Morell lázasan gondolkodott, hogy mit tehet a „nagy roham”{308} ellen ebben a kényes helyzetben. Szükség volt valamire, ami működik, ami Hitler kínjait csillapítja, eltompítja, de ami egyúttal a teljesítőképességét is helyreállítja. Valami varázslatra volt szükség, és meg is találta a csodaszert, bár az alkalmazása nem volt mentes a kockázattól.
1943 második negyedévében A páciens beteglapján feltűnik egy új szer, amely többszörösen is alá van húzva: az Eukodal, a darmstadti Merck cég által gyártott kábító fájdalomcsillapító. Fájdalom- és köhögéscsillapító szerként dobták piacra 1917-ben, és a húszas években annyira népszerű lett, hogy a morfinizmus mintájára már fogalommá vált az eukodalizmus. Rendkívül erős hatóanyaga az Oxycodon nevű opioid, melyet a természetes ópiumból szintetizáltak. Elsősorban orvosi berkekben folyt heves vita erről az anyagról a Weimari Köztársaság idején, egyesek sokat beszéltek róla, mások pedig a legszívesebben agyonhallgatták volna, talán éppen azért, mert egyes doktorok maguk is páciensnek minősülhettek volna. Szakértői körökben az Eukodalra mint a hatóanyagok királynőjére tekintettek: olyan anyag, amiből az álmokat szövik. Csaknem kétszer annyira hatékonyan csillapítja a fájdalmat, mint a morfin, melyet meg is fosztott vezető helyétől a népszerűségi listán. Tulajdonképpen a dizájnerdrogok őstípusa, mely sokkal gyorsabban röpíti euforikus állapotba a fogyasztóját. Ez az eufória sokkal teljesebb illúziót kelt, mint a – farmakológiai szempontból közeli rokonnak tekinthető – heroin. Szakszerű adagolás esetén az Eukodal nem viseli meg vagy nem üti ki az embert. Klaus Mann író, aki apja, Thomas Mann legnagyobb bánatára ebből a szempontból is kísérletező kedvű volt, megerősíti a szer különlegességét: „Nem szedek tiszta morfiumot, inkább Eukodalt. Euka nővérkét. Sokkal jobban érzi magát tőle az ember.”{309}, {310}, {311}
A páciens beteglapja 1943 nyaráról; első ízben bukkan föl az Eukodal neve
Valóban be kellett vetnie Morellnek ezt a kemény drogot? A Mussolinivel való fontos találkozó időpontja vészesen közeledett. A páciens apatikusnak tűnt, magába roskadt és nem szólt senkihez. Morell tudta, hogy az Eukodal azonnal kilendíti a holtpontról a Führert, és megszünteti pszichés eredetű, görcsökkel járó székrekedéseit is. Azt is világosan látta azonban, hogy ha a drogokra fogékony diktátor megkóstolja az istenek eledelét, ami garantáltan felderíti a kedvét, nemigen lesz hajlandó többé lemondani róla. Két-három hétig tartó fogyasztást követően az Eukodal az arra érzékeny emberekben fizikai függőséget alakít ki. De hát nem a világtörténelem sorsa forgott kockán? Szóba sem jöhetett, hogy Hitler a tengelyhatalmak államfői szintű találkozóján ne a legjobb formáját hozza, vagy hogy éppenséggel beteget jelentsen. Morell mindent mérlegelve úgy döntött, hogy vállalja a kockázatot, és szubkután, azaz a bőre alá beadta főnökének az új drogot. Ez a döntés a későbbiekben súlyos következményekkel járt.
A páciens „színváltása” olyan megdöbbentő gyorsasággal bekövetkezett, hogy arra a környezete is felfigyelt, bár a hirtelen hangulat- és állapotváltozás okát természetesen senki sem ismerhette. Mindenki fellélegzett, hogy újra a régi energikus Főnököt látta, és lelkesen készült az olaszokkal való találkozóra. Hitler hirtelen olyan jól érezte magát, hogy azonnal újabb adagot kért a csodaszerből. Kérését Morell azonban egyelőre arra hivatkozva nem teljesítette, hogy „a 15 óra 30-ra tervezett indulás előtt még fontos megbeszélésekre kerül sor és fontos döntéseket kell meghozni”.{312} Inkább masszázst és egy kanál olívaolajat javasolt, ez azonban Hitlernek nem volt ínyére, és kijelentette, hogy szédül, és emiatt veszélyben forog az egész utazás. Nem tudjuk, hogy ő parancsolt-e rá Morellre, vagy Morell magától adta be neki újra az injekciót, mindenesetre a doktor ezúttal intramuszkulárisan, azaz az izomszövetbe döfte a tűt: „A repülőtérre való indulás előtt egy ampulla Eukodal, i. m. .”
Hogy Hitler a Mussolinivel való találkozója során a Veneto tartományban található Feltre melletti Villa Gaggia-ban túlpörögve viselkedett, azt a szemtanúk beszámolói és a háború után készült amerikai titkosszolgálati jelentések is igazolják. Három órán át szónokolt fojtott hangon és megszakítás nélkül a meghökkent diktátorkollégájának, aki egyetlenegy alkalommal sem tudott szóhoz jutni, és csak ült keresztbevetett lábbal, türelmetlenül a karosszék szélén, az egyik térdét görcsösen magához ölelve. Tulajdonképpen arról akarta meggyőzni Hitlert, hogy mindenki jobban járna azzal, ha Olaszország kilépne a háborúból, de annál tovább nemigen jutott, hogy fájó hátát nyomogassa, mélyeket sóhajtson, és homlokáról az izzadságot zsebkendőjével letörölje. Állandóan nyílt az ajtó, és újabb meg újabb híreket kapott Róma éppen zajló bombázásáról. Még ezt sem tudta azonban elmondani, mert Hitler a kínosan feszengő jelenlévők előtt ragyogó színekben ecsetelte a tengelyhatalmak kétségbevonhatatlan győzelmi esélyeit. A rosszkedvű Ducét az ajzószerrel fellelkesített Führer pergő beszédével úgyszólván a falhoz szögezte. A találkozó mindenesetre elérte a célját: Olaszország egyelőre maradt a brancsban. Morell elégedett volt: úgy érezte, hogy injekcióival kedvező irányba befolyásolta a nagypolitikát, és naplójában fontoskodva az alábbi megjegyzést tette: „A Führer jól van. Visszafelé a repülőúton is panaszmentes volt. Este az Obersalzbergen azt mondta, ezt a sikert nekem köszönheti.”
A háború után az amerikai nyomozók csaknem hajszálpontosan ráéreztek a farmakológiai igazságra: Hitlernek a Mussolinivel való találkozás során tanúsított meghökkentően agilis viselkedését metamfetamin fogyasztására vezették vissza. Az amerikaiak nem figyeltek fel Morell feljegyzéseiben az Eukodal szóra, ami egyértelműen kiderül Morell nehezen kibetűzhető feljegyzéseinek hivatalos angol fordításából is. Eukodal helyett a United States Forces European Theater Military Intelligence Service Center fordításában a számtalan gyógyszer között tévedésből „Enkadol” szerepel.{313}
Morell kézírása, amit az amerikai titkosszolgálat nem tudott helyesen elolvasni
Ilyen nevű gyógyszer a kábítószerek listáján nem szerepel, ezért aztán a továbbiakban nem is tulajdonítottak jelentőséget neki. A nyomozók nem gondoltak arra, hogy esetleg az Eukodalról lehet szó, mert ilyen néven nem forgalmaztak gyógyszert az Egyesült Államokban.{314} Morell doktor nehezen olvasható kézírása tévútra vezette az amerikaiakat.